Utal-e arra a Biblia hogy a lélek túléli a test halálát? És miért van elz a zürzavar azzal kapcsolatban hogy mit mond a Biblia a pokolrol?

Ez lemaradt:

[link] (olvassátok el)

A Seól/Hádész nem sír: [link]

[link]

Szerinted ha egy "pogány" hisz valamit, az szükségképpen helytelen? Például ha egy muszlim (keresztény szempontból pogány) hisz az egy Istenben, akkor az egyistenhit pogányság? Ha egy hellén politeista hisz abban, hogy a rosszakat utoléri az isteni igazságszolgáltatás, akkor ez nézet is pogányság? Ezt hívják szektás, csőlátású paganofóbiának.

Az, hogy a pogányoknak is volt túlvilághite, nem bizonyítja, hogy ez a nézet hamis lenne, pláne, hogy a Szentírás sehol sem tagadja ezt, nem mondd olyanokat, hogy "ne higgyetek a testi halált túlélő lélekben, mert az gaz pogányság", noha egy ilyen explicit tagadás szükségszerű lett volna egy általánosan túlvilághívő környezetben, ha ez valóban önmagában hamis lett volna.

Az első századi zsidók is mind hittek a testet túlélő lélekben, Jézus és az apostolok mégsem emelték fel a szavukat ez ellen, hogy ez micsoda hamisság, eltávolodás a Tóra tanításától, stb. sőt az Üdvözítő nem átállott olyasmit mondani, mint a Máté 10:28, vagy a szegény Lázárról szóló beszéd sem éppen a megsemmisülés-tant támasztja alá, finoman szólva.

Jézus soha nem állította szembe a feltámadást a léleknek a test halálát túlésével, amit a korabeli zsidók hittek - és Jézus nem is javította ki őket ezért.

A szadduceusok éppenséggel azt hitték, mint a JT-k, őket meg Jézus nézzuk csak mivel javította ki? A Mk 12,26-27 mit mond, hogy Isten mely három embernek az Istene? Mit mond erről a három emberről (milyen állapotban vannak)? Isten Ábrahám Istene? Isten a halottak Istene? Hogyan lehet Isten egyszerre Ábrahám Istene, viszont nem a halottak Istene, hanem az élőké?

He he. Nyugodtan lehet ilyen hitehagyott oldalakat linkelni, ez akkor sem változtat a tényen. Pokol tűz eloltva :D

De vegyünk egy példát. Kedves utolsó említette a Máté 10: 28-at. Nézzük:

Figyeld meg, hogy itt nem említi, hogy gyötörni fogják őket a gyehenna tüzében, hanem inkább azt mondja, hogy azt féljék, aki „el tudja pusztítani [őket] a gyehennában”. Jézus azzal, hogy a ’lélekre’ külön hivatkozik, itt azt hangsúlyozza, hogy Isten az ember minden életkilátását el tudja pusztítani; így tehát az ilyen ember számára nincs remény a feltámadásra. A „tüzes gyehennára” való utalások tehát ugyanazt jelentik, mint a Jelenések 21:8-ban leírt ’tüzes tó’, vagyis a pusztulást, „a második halált”.

Amikor ezt a szövegrészt magyarázza Immortality of the Soul or Resurrection of the Dead? [A lélek halhatatlansága vagy a feltámadás?] című francia nyelven megjelent könyvében, Oscar Cullmann professzor ezt írja: „a psy·khé′ [lélek] szó itt nem a lélek görög felfogását jelenti, hanem helyesebben ’élet’-nek kellene fordítani . . . W. G. Kümmel . . . is joggal írja: a Máté 10:28 ’nem a lélek halhatatlanságát igyekszik kihangsúlyozni, hanem azt a tényt akarja kiemelni, hogy egyedül Isten képes elpusztítani nemcsak a földi életet, de a mennyei életet is’.” Igen, a Gyehenna a végleges pusztulást jelenti, amiből semmiféle feltámadás nem lehetséges. A The New Bible Commentary [Új bibliamagyarázat] (második kiadás, 786. oldal) így határozza meg a Gyehenna szót: „a ’második halál’ ábrázolása”

Tűz eloltva :D

Lehet hitehagyottozni, az nem válasz; attól még ott szépen meg van cáfolva az agyonlobogtatott-kiragadott kedvenc versek őrtornyista értelmezése. Úgyhogy kár ez a triumfalista lesöprőszöveg, hogy "eloltva", stb.

Máté 10:28 kidumálásának cáfolatáról angol nyelvű cikk: [link]

Képtelenség az a JT-ideológia, ami azt állítja, hogy "az emberek a lelket nem ölhetik meg" kijelentés azt jelenti, hogy "nem vehetik el az igazak lehetőséget, hogy feltámadjanak az örök életre." Mert ha azt jelentené, akkor semmitmondóvá válna az a szöveg, hogy ugyanők "a testet megölhetik" - ami kétségkívül a fizikai halálra utal, mert a test későbbi feltámadását nem tudják megakadályozni. Ha tehát az emberek általi meg (nem) ölés a fizikai halál pillanatára vonatkozik, akkor a meg nem ölt lélek (pszükhé) ezt a pillanatot éli túl.

Megértem én, ha nektek ez a benne lévő információ is kényelmetlen, de ettől még nem áll meg, amit mondtál. Azt az értelmezésedet pedig már régen megcáfoltam, hogy a "nem ölhetik meg a lelket" azt jelentené kb, hogy emberünkről szóló információt Isten élet könyvéből nem törölheti ki. Mert ezzel az erővel a testet sem ölhetnék meg az emberek, hiszen az arra vonatkozó információt sem törölhetik ki az Isten emlékezetéből.

Vagy talán a "megöli" szót egyszer úgy fordítod, hogy "ideiglenesen megrongálja," egyszer meg úgy, hogy "meg tudja rongálni vagy kitörölni." Miért nem vagy következetes, és írod oda az első helyre is, hogy "kitörli" vagy "megsemmisíti"? A görög szó ugyanaz a két helyen. (Különben ez a te nyakatekert értelmezésed nagyon is sokat elárul arról, hogy mennyire természetesen következik a szövegből.)

Egyébként az ÚVF fordítása a kérdéses versről, ennél a résznél, hogy "el tudja pusztítani a gyehennában" - kapásból teljesen rossz. Az eredeti ugyanis semmiféle „el tudja pusztítani” nincs, hanem ahogy a Károli, a Káldi stb. is írja „elveszejteni” (ti. beleveszejteni a pokolba) van.

A gyehenna nyilván létező (fizikai) helyről vette eredetét, de túlmutat rajta, mint a ahogy a menny is túmutat a csillagos égbolton, holott az is amattól vette a nevét. Tehát nem is lehet az elhamvadó szemét fizikai sorsából szükségszerű következtetést levonni arra, hogy az oda vetett emberek megsemmisülnének. A gyehennának a neve (kultúrtörténete) is arra utal, hogy ott égetés folyik, no meg a kénkővel égő tüzes tó leírása is. Már csak azonosítani kell ezeket, és nagyjából kész a következtetés, hogy a kárhozat tűzhöz hasonló kínokat okoz.

A gyehennát mindenképpen átvitt értelemben kell venni, mert nem minden ember a jeruzsálemi szeméttelepre fog kerülni, mikor kiviszik közanyánk ölébe. Ez hasonló ahhoz, ahogy a mennyről mint szellemi szféráról beszél a Biblia, sőt Isten fedőneveként alkalmazza (pl. Dániel könyvében, de Máténál is). De első jelentése szerint a menny (ég) bizony egy teremtett dolog, amit Isten a maga idejében összeteker, ami ropogva megég, ami be nem fogadhatja Istent, és így tovább. Mégsem kezd senki abból dogmát gyártani, hogy az Isten és az angyalok létállapota olyan, mint a csillagos ég, vagy hogy véget fog érni, miként a csillagos égnek vége lesz egyszer.

Ott az Utolsó Ítélet leírása szerepel: Erre az ítéletre minden halott feltámad. Az alvilág és a halál megszemélyesítve szerepelnek. Az alvilág őrizte az istentelenek lelkét a halál pedig elveszti hatalmát. Ettől kezdve csak pokol lesz azok számára, akik neve nem szerepel az élet könyvében. A második halál az örök kárhozat.

Az alvilág a sírok felett uralkodó halál visszaadá halottait. A halál úgy van feltüntetve, mint uralkodó. Az alvilág a sírok helyett vétetik, melyek, mint földön levők, ellentétet képeznek a tengerhez. A meghalásnak vége lett, az a pokolba vettetett, t. i. ezentúl a halál csak a pokolban uralkodik.

„A Seol (héber), hádész (görög) az anyag nélküli személyiség (=„lélek"), ideiglenes, köztes tartózkodási helye a feltámadásig, ez vettetik bele a tűznek tavába. Ebben kifejeződik az átmenet a halottak birodalmából (seol, hádész), mint köztes állapotból (vö. Jel 20,12k kontextusát) az örök kárhozat végső szintjére. A seol feloszlik —, vagyis a benne lévők mind kijelölt végleges helyükre kerülnek. A „gyehenna" jelöli a kárhozottak „célállomását", az örök tüzes tavat.”

Itt bizony a halál maga és a Hádész két külön („a halál >ÉS< az alvilág”) dologként szerepel, így erre sem dolgozhatod át a felekezetednek a Seolt lesírozó torz ideológiáját.

Bizony éppen a gyehenna, vagy a tüzes tó tekinthető éppen a pokolnak (nem a Seol/Hádész-t nevezzük tulajonképpen a pokolnak, ez egy félremagyarázás). A gyehennáról sehol nem mondatik, hogy ott megsemmisülés menne végbe, hanem sokkal inkább kínokkal és tűzzel írja le. A gyehenna nem teljes megsemmisülést jelent, hanem tulajdonképpen a gyehenna a pokol. Azt fejezi ki, hogy akik Istent elutasítva, ebben az állapotban hunytak el, tűzhöz hasonló kínokat fognak elszenvedni.

Mégis miért jelentené a „második halál” a „feltámadás reménysége nélküli pusztulást”? Gondolom megint csak a HBR magyarázata szolgálna bizonyítékul. Erre ugyanígy visszaírhatom, hogy a második halál az örök kárhozat. Ez a következtetés csak akkor villanhatna fel, ha a tüzes tavat más helyeken is „megsemmisülésként" lehetne érteni. Ez azonban sem az igehely szűkebb, sem tágabb összefüggésében nem áll meg (vö. pl. Jel 20,10, ahol az ördög, a fenevad és a hamis próféta örök gyötrődéséről van szó). így a „második halált" elkerülhetetlenül a gyehenna és a tüzes tó valósága felől - nem pedig fordítva – kell értelmeznünk. Az a tény is, hogy „a halál és birodalma" a tüzes tóba kerül, nem a gyehenna valósága ellen beszél. E megfogalmazással sokkal inkább kifejeződik az átmenet a halottak birodalmából (seol, hádész), mint köztes állapotból (vö. Jel 20,12k kontextusát) az örök kárhozat végső szintjére. A seol feloszlik —, vagyis a benne lévők mind kijelölt végleges helyükre kerülnek.

Fentebb írtam a Máté 10: 28-al kapcsolatban. Ha egy személy őszinte szándékkal végigolvassa akkor egyértelmű a valós jelentése, hogy alaptalan az mellyel vádolnak minket a tanításainkat. Mint ahogy ezzel a Bibliaverssel kapcsolatban is téves volt a leírásod kedves válaszoló, aki a sok hitehagyott oldallal jössz. Ugyanaz a helyzet a többivel kapcsolatban is.

Pokoltűz eloltva ha tetszik ha nem :D :P

Dehogy jelenti Mt 10:28-ban a "lélek" kifejezés az életet, ez csak a kész tanokhoz igazított szükségmegoldás. Ez csak azon hamis dilemma, amit az Őrtorony talált ki, miszerint a lélek az CSAK vagy az embert magát vagy életet jelenthet. Pont erről szól ez a cikk, olvasd már el: [link]

Mert hát hogyan is lenne értelme annak, hogy egy testileg halott embernek nem lehet megölni az életet? Főleg ha Őrtoronyék szerint a testi életen túl nem élt, Jézus meg épp egy testileg megholtról állítja, hogy annak lelkét nem lehet megölni. Ha az ember élete egyszerűen a testi létezés, akkor mégis hogy a fenébe mondhatjuk egy testileg MEGÖLT – tehát HALOTT – emberre, hogy az "életét" nem lehet elvenni?

Kár, hogy nem vette észre a vers első felét, ahol bizony nem valami „életkilátásról” beszélt, hanem a konkrétan a testi, fizikai halált túlélő lélekről, amit „nem lehet megölni”, méghozzá anélkül, hogy a feltámadás egyáltalán képbe kerüljön. Egyébként a Biblia szerint olyan nincs, hogy valaki ne támadjon fel, a különbség „csak” annyi, hogy valaki az élet feltámadására, valaki pedig az ítélet feltámadására.

A Mt 10,28 éppen azt igazolja, hogy >a testi halállal< nem pusztul el a lélek. Semmi nem jogosít fel arra, hogy a lélek megölését azonosítsuk a feltámadás meggátlásával. Ráadásul az Úrnak van hatalma megölni a lelket - hát ezek szerint ő mégis megátolná, hogy a gonoszok feltámadjanak és visszanyerjék pszichéjüket? (Mer a psziché nem az "örökéletet" jelenti.) Harmadszor e "logika" alapján a "test megölése" azonos volna azzal, hogy a feltámadottak nem nyerhetnek testet. Elhiszed, hogy a gonoszok feltámadásukkor sem testet, sem lelket nem kapnak? Próbálj mást előhúzni az ötlettárból: ez nagyon gyenge volt.

Vagy igazold, hogy a "psziché" itt az "eljövendő életet" jelenti (egyébként már át is lépted az Őrtorony felekezete értelmezést, hiszen ők a pszükhének nem tulajdonítak „eljövendő, örök élet” jelentést, hanem csak az életet, mint az absztrakt létezés tényét). De hát mégis, ha az üldözők a testet megölik, akkor az eljövendő testet tán el tudják venni tőlük? Így lett az "üldözők nem tudják megölni a lelket" kijelentésből az, hogy "az üldözők mindenkinek megsemmisítik a lelkét, de Isten újjáteremti." Kár, hogy erről az Ige mit sem ír. - De a logika az annihilacionistákat vasmarokkal fogva tartja. Hiszen ugyanilyen logikával kérdezhető volna: és a testüket miért kapják vissza a mártírok, ha azt az üldözők igenis megölték? Mi a különblég ITT a test és a lélek közt (mert Jézus szerint van), ha a mártírok mindkettőt úgyis visszakapják?

Az az értelmezés, mely szerint ez a "leendő örök élet elveszejtésének" lehetetlenségét mondja ki, nem tartható, mégpedig azért, mert ebben az összefüggésben "a testnek az emberek részéről történő megöléséről" sem beszélhetnénk. Hiszen a test fel fog támadni, így végleg az sem veszhet el. De Jézus szerint az emberek igenis "megölhetik" a testet, ami csak úgy értelmezhető, hogy "a fizikai halál útján átadják a bomlásnak." Jó eséllyel állítható, hogy az általuk megkísérelt lélek-megölés ugyanazzal az aktussal akar megvalósulni. (Jó eséllyel, mert Jézus nem tesz különbséget az emberek általi kétféle megölés ideje, módja, aktusa között.) Vagyis jó eséllyel a lélek túléli ezt az aktust, vagyis a fizikai halált.

Képtelenség az a JT-ideológia, ami azt állítja, hogy "az emberek a lelket nem ölhetik meg" kijelentés azt jelenti, hogy "nem vehetik el az igazak lehetőséget, hogy feltámadjanak az örök életre." Mert ha azt jelentené, akkor semmitmondóvá válna az a szöveg, hogy ugyanők "a testet megölhetik" - ami kétségkívül a fizikai halálra utal, mert a test későbbi feltámadását nem tudják megakadályozni. Ha tehát az emberek általi meg (nem) ölés a fizikai halál pillanatára vonatkozik, akkor a meg nem ölt lélek (pszükhé) ezt a pillanatot éli túl.

Amikor a Szentírás azt mondja, hogy a nefes-lélek meghal, akkor az nem az ember lelkére vonatkozik, hanem ott a nefes kifejezés egyszerű személyes névmásként használatos ("meghal az én lelkem" = én meghalok). A lélek két értelmét egymás ellen kijátszani nem lehet. A szó két értelmének egymás elleni kijátszása könnyen elvezethet egy egyértelműen abszurd állításhoz, mely lényegében ehhez hasonló: „Minden levél része valamely növénynek. A postai levél is levél. Tehát a postai levél is része valamilyen növénynek.

Vegyünk egy alap dolgot: Ezékiel 18: 4 - "amely lélek vétkezik az hal meg"

Vagy 1Mózes 2: 7 - "így lett az ember élő lélekké".

A lélek nem halhatatlan. Hogy miért?

Erre adja meg a választ az 1Mózes 2: 7, miszerint az ember maga a lélek. A lélek szó szinonimája a teremtmény.

The New International Dictionary of New Testament Theology ezt mondja: „ A lélek halhatatlanságának tana bekerült, hogy átvegye az ÚT [Új Testamentum] eszkatológiájának [a »végső dolgokról« szóló tanítás] a helyét a halottak feltámadásának és az új teremtésnek a reménységével (Jel 21. fej.-től) oly módon, hogy a lélek elnyeri a halál utáni ítéletet, és bejut a paradicsomba, melyet most már túlviláginak gondoltak.” Más szavakkal, a hitehagyott keresztények azt gondolták, hogy a lélek túléli a testet a halál után, és hogy Krisztus millenniumi uralmának az áldásai a szellemi birodalomra kell hogy utaljanak. Így a földről az égbe helyezték a Paradicsomot, amelyet — hitük szerint — a megmentett lélek a halálkor nyer el. Így hát nem volt szükségük arra, hogy Krisztus jelenlétére és Királyságának eljövetelére figyeljenek, mivel mindannyian abban reménykedtek, hogy halálukkor csatlakoznak Krisztushoz az égben.

„New Catholic Encyclopedia” ezt mondja: „A kereszténység szellemi lélekre vonatkozó elképzelése — miszerint Isten megteremti, és a fogamzáskor a testbe oltja azt, hogy az emberből élő egységet alkosson — a keresztény filozófia hosszas fejlődésének eredménye. Csak a keleti Origenész [meghalt kb. i. sz. 254-ben] és a nyugati szent Ágoston nyomán [meghalt i. sz. 430-ban] lett a lélekből szellemi állag, és a természetéből filozófiai szemlélet . . . Az ő [Ágoston] tantétele sokat köszönhet (beleértve némely hiányosságot is) a neoplatonizmusnak” (13. kötet, 452., 454. oldal).

maga az ember egy lélek, vagyis lény. Szemléltessük ezt egy természetből vett példával — a levegővel, amit belélegzünk; ez oxigénből és nitrogénből tevődik össze, de külön-külön egyik sem maga az atmoszféra vagy a levegő; amikor azonban a kettő elegyedik megfelelő kémiai arányokban, az eredmény atmoszféra lesz. Ugyanez a helyzet a lélekkel is. Isten abból a nézőpontból beszél hozzánk, miszerint mindegyikünk egy lélek. Nem a testünkhöz vagy az életünk leheletéhez szól, hanem hozzánk mint intelligens lényekhez vagy lelkekhez. Amikor bejelentette Ádámnak a törvénye megsértéséért járó büntetést, akkor nem kifejezetten Ádám testéhez beszélt, hanem az emberhez, a lélekhez, az intelligens lényhez: »a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.« »A mely lélek vétkezik, annak kell meghalni« (1Móz 2:17; Ez 18:20).”

Erre vagy képes, imádott "felkent" vezéreid írásainak nyakló nélküli idézgetésére...

De tessék:

[link]

Megint újraelmondod a nefes-sel kapcsolatos őrtornyos ideológiát. Pedig nincs ebben semmi meglepő, hiszen a lélek szó a Szentírásban gyakran az emberi életet [Vö. Mt 16,25--26; Jn 15,13.] vagy az egész emberi személyt [Vö. ApCsel 2,41.] is jelenti. De jelenti az ember bensőjét is [Vö. Mt 26,38; Jn 12,27.], azt, ami benne a legdrágább [Vö. Mt 10,28; 2Mak 6,30.], azt, ami által a leginkább Isten képmása: a "lélek" az emberben a szellemi principiumot jelenti.

Az az ószövetségi szóhasználat, amely nefes-nek nevezi az embert magát is (és amelyet az általad lobogtatott versben is megmutatkozni látsz), egyáltalán nem zárja ki, hogy az ember több lenne, mint puszta anyag és hús. A nefes szó az Ószövetségben gyakorta a teljes embert jelenti, tehát ha az ember (akár testileg) meghal, akkor e szóhasználat szerint a lélek meghal. Ez általában büntetésként szerepel. Az Ószövetségben nem volt még olyan világos az ember halál utáni sorsa, mint az Újszövetségben, így nem meglepőek az ilyen megfogalmazások. Erről sok mindent lehetne írni, de ha hajlandó vagy, elolvashatod H. W. Wolfftól az Ószöv. antropológiája c. könyvet (Harmat kiadó, 2001), amely nyelvi alapon bizonyítja, hogy amit az Ószöv.-ben léleknek neveznek, az erősen testi jegyeket mutat magán. Amikor ezt következetesen a "psziché" szóval kezdték fordítani, egy testi(bb) fogalmat borítottak le egy szellemi(bb) görög fogalommal.

„Az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét (nesamah). Így lett az ember élôlénnyé (nefes)” (Ter 2,7).

A leírás már egyébként burkoltan jelzi, hogy van az emberben valami, amit külön adott Isten, külön lehelt bele.

A nefes héber szó, amely lélegzetet és lélegezni tudó élôlényt egyaránt jelent, de nem a testtel szembeállítható lelket.

A baszar szó elsôdleges jelentése hús, másodlagos jelentése test, harmadsorban az egész embert jelenti, a testbôl és lélekbôl álló élô embert (pl. Verbum caro factum est; incarnatio). Az emberre kétféle értelemben alkalmazzák: néha láthatóságát, tapinthatóságát vagy sebezhetôségét akarja jelezni, ritkábban pedig azt az embert, aki megfeledkezik az Istennel való kapcsolatáról. Az utóbbi értelemben szembe van állítva az Istennel kapcsolatot tartó ruach-val, de csakis ilyen kegyelmi vonalon, nem pedig metafizikai ellentét formájában. A régi könyvek még tehát nem két olyan valaminek tekintik a testet és lelket, amelyek összetételébôl egy harmadik lesz, úgy hogy azok szét is választhatók egymástól. Nem a test hal meg, hanem az ember (Ter 3,17-19). Nem a nefes vagy a ruach lesz az alvilág (seól) lakója, hanem az ember, aki ott árnyékszerű formában él tovább, bár teste elrothad.

Nincs ebben semmi meglepő, hiszen ez az ószövetségi nézet, amely bizony szűkebb, mint az újszövetségi. Érdemes tehát tudatosítani egy kereszténynek is, nehogy mindenhol egyháza dogmáját akarja fellelni. - Jehova Tanúi elkövetik azt a hibát, hogy a Biblia előrehaladó kinyilatkoztatási menetrendjét sutba dobva az Ószövetséggel ütik agyon az Újat (annak több kinyilatkoztatott részletét, mely néhol felülírta a korábbi szűkös tudásra alapozott kijelentéseket). Erre nem az a megoldás, hogy az Újat akarjuk az Óban minduntalan meglátni, s ahol az kevesebbet mond, ott görcsösen belemagyarázzuk. JT-i ellen bőven elég ilyenkor pl. a Prédikátor vagy némelyik zsoltáros létpesszimizmusát bizonyítékul hozni, hiszen ők a földön vártak minden jutalmat, és ezért féltek a haláltól, könyörögtek életük meghosszabbodásáért és így tovább.

Az Őrtorony túlzottan leszűkítik a „lélek" és a „szellem" fogalmát; a „lélek" csak „egész ember", és a „szellem" csak „életerő". Mindamellett az Őrtorony bibliai lexikona is elég nyílt ahhoz, hogy bevallják: „Széles jelentéstartalmuk van ezeknek a kifejezéseknek, különböző árnyalatokkal" (i. m. 1. 340. o.), akkor is, ha magyarázatukhoz nem vonnak le következtetéseket ebből a felismerésből. Éppen azért, mert a „rúach" és „n'sámá" (héber), továbbá a görög pneuma („szellem"), valamint a „nefes" (héber) és a „pszühé" (görög) kifejezéseknek oly „széles jelentéstartalmuk van", magyarázatuk és elhelyezésük a teológia tudományában is nehéz. így itt csak nagy vonalakban vázolhatjuk őket -, arra a kérdésre tekintettel, hogy van-e további lét a halál után (kontinuitás), vagy az ember a „teljes halálba" süllyed (diszkontinuitás).

Az ember maga élő lélek, vagy van lelke? A Biblia mindkettőt mondja.

Isten az ember testét földből alkotta, és életet adott annak az Istenhez hasonló halhatatlan lélek által. Az, hogy Jehova Tanúi az embernek ezt az „egységességét" hangsúlyozzák, érvelésüknek valós eleme. Igen, az ember a maga egészében „élő lélek", amelyet Isten a földből formált, és életének leheletével (ha nem is olyan dinamisztikusan, majdhogynem materialisztikusan értve, mint az Őrtorony Társulat, ld. feljebb) töltött be. Mivel azonban a „nefes" és a „pszühé" fogalmát az Ó- és az Újszövetség tovább szélesíti, és egy sor jelentésárnyalatot mutat fel, másképp is alkalmazható, így például a következő kijelentésekben: „a lelke (pszühé) benne van (en autó)" (Csel 20,10; vö. 1Kir 17,21k), „lelkük van (ta ehonta pszühasz)" (Jel 8,9 stb.). Jehova Tanúinak ismételten azok a helyek okoznak gondot, ahol test és lélek megkülönböztetéséről, sőt szétválasztásáról van szó, például Mt 10,28-ban: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket (pszühé) meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja veszíteni a gyehennában." Az „Újszövetségi Teológiai Fogalmi szótár (TBLNT) a héber „nefes" és a görög „pszühé" következő jelentésárnyalatait sorolja fel a Szentírásban, a megfelelő helyekkel alátámasztva: „az élet helye, vagy az élet", „az egész természeti lét és az ember élete", „élő lélek", „a belső emberi élet... én, személy, személyiség a lélek különböző erőivel... a személy a tudat minden képességével", „az elevenség és az akarat és kedély oldala az emberben", „az eszhatológikus élet", „az az adottság, amelyen belül élet és halál, romlás és üdvösség eldől" (THBLNT D/1977 1.116k). Ha közös nevezőre akarjuk hozni a definícióknak ezt a zavaró (korántsem teljes) változatosságát, akkor talán így fogalmazhatunk: A „lélek" olyan fogalom, amely mind az emberi személy egészére, mind pedig lényegi tulajdonságaira és körülményeire vonatkozhat. Az Ó- és az Újszövetség úgy ábrázolja az embert mint „lelket", de úgy is, mint „szellem-lélek-test" egységét, amely a testi halállal ideiglenesen megszűnik, és a testi feltámadáskor helyreáll. A köztes időben (köztes állapot a földi halál és az utolsó napi feltámadás között) az ember személyként tovább létezik, mégha földi, anyagi test nélkül is. A személy folyamatossága a földi halál és a feltámadás között az emberi én - vagy a „lélek" - továbbélésének is nevezhető, anélkül, hogy ezzel „a lélek halhatatlansága" pogány platonista elképzeléseinek hódolnánk. A „lélek" ebben az értelemben az embernek az anyagi halálon túl is tartó személyisége.

- - - - -

The primary Greek word for "soul" in the NT is psuche (Strong's word #5590 -- 103 times in KJV). As for its definition, Thayer's Greek-English Lexicon of the NT, would be typical of any language work:

“1. Breath; a. The breath of life; the vital force which animates the body; b. Life; c. That in which there is life; a living being; a living soul; 2. The soul; a. The seat of the feelings, desires, affections, aversions, (our soul, heart, etc.); b. The (human) soul in so far as it . . . can atain its highest end and secure eternal blessedness, the soul regarded as a moral being, designed for everlasting life; c. The soul as an essence which differs from the body and is not dissolved by death.”

(Greek-English Lexicon of the NT, 677)

We note, then, that psuche has many specific meanings in Scripture, with one very broad general meaning. JWs have erred in making one specific usage (1.c. above, as used in 1 Cor 15:45: a quote of Gen 2:7; Acts 2:41-43, 27:37, Rev 16:3, etc.) paramount. This is a typical Watchtower tactic: to simplify a word or concept so greatly that the overall, complete, and multi-faceted concept is distorted or lost altogether. JWs relegate the definitions 1.a. and 1.b. above to the term "spirit" (pmeuma -- Strong's word #4151), as well as to "soul," which isn't so far off, but when they totally disregard the uses of psuche in the sense of 2.a., 2.b., and 2.c. above, Christians must object. Such a denial touches upon the correct biblical doctrine of man (i.e., anthropology).

The Hebrew words nephesh (Strong's word #5315: 688 times in the KJV, 428 as soul) and ruach (Strong's word #7307: 385 times, 232 as spirit in the KJV) relate to each other in the same way as, and correspond to psuche and pneuma, as can be seen in any Hebrew lexicon (see the Greek Dictionary in Strong's Concordance under psuche (word #5590). The New Bible Dictionary (J.D. Douglas, editor, Grand Rapids, MI: Eerdmans, 1962, "Soul," 1208-1209) comments on the use of these words:

“Usually the nephesh is regarded as departing at death (e.g., Gen. 35:18), but the word is never used to mean the spirit of the dead. Since Hebrew psychology lacked precise terminology, there is some overlapping in the uses of nephesh . . . and ruach . . . one of the main differences between the OT and NT usage is the application of both psuche and pneuma to human existence beyond death.”

Bocsi, de ha nem vetted észre akkor enciklopédiákból, általánosságban elismert kiadványokból idéztem ezen gondolatokat, de ha nem tetszik a valóság akkor hát nem.

Részemről befejeztem.

És pokoltűz eloltva :D :P