Mit tegyek, hogy ne paráználkodjak?
Kérem, csak mély hívők/vallásosak írjanak!
17 éves leszek(lány vagyok).
8 hónapja járok a barátommal. Egyszerűen ha szexuális dolgot kellett csiálnom, bűntudatom volt. Sajna én vétkeztem és nyomtam el magamba a bűntudatot.
Vágyam van a szexre és a nemi életre, de tudom, hogy várni kellene házasságig, és így ezzel az érzéssel küszködök régóta.
Gondoltam, hogy beszélek pappal is.
Sajnos sokszor a vágyaim erősebbek voltak, de a szex még nem történt meg. Mit tegyek, hogy igenis rendbetegyem magamba a dolgokat?





A 00:08-as válaszolónak:
Nos, javaslom menjünk akkor kicsit mélyebbre a témába!
Ami a Biblia álláspontját illeti, a házasság előtti szexuális kapcsolat már Isten egykori választott népénél is bűnnek számított. Ezzel kapcsolatban olvasd el kérlek az (5Móz 22,13-21) Most nem megyek bele ennek az Igeszakasznak a részletes magyarázatába, sem a korabeli szokásokba. A lényeg az, ha egy férfi elvett feleségül egy nőt és megunta, és azzal vádolta hogy a nő nem volt szűz a házasságkötéskor, akkor előírások voltak arra, hogy hogyan bizonyítsák, hogy a nő valóban szűz volt akkor, amikor hozzáment a férfihez. Milyen büntetéseket kellett végrehajtani akkor, amikor kiderült, hogy valamelyik fél hazudott. A téma szempontjából azonban, ami fontos most nekünk, az a következő: hogyha Isten egykori népénél a házasság előtti szexuális kapcsolat nem lett minősült volna bűnnek, akkor ebben az esetben a férfi sem róhatná azt fel, és nem kellett volna erre az esetre külön törvényeket adni az Úrnak.
Aztán: a régies "ne paráználodj" kifejezést úgy is lehet fordítani, hogy "ne törj házasságot" A házasságtörés azonban nem csak a házasfelekre vonatkozott, az Úr Jézus Krisztus például a következő kijelentést tette:
"Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal(ἐπιθυμῆσαι=kívánság)asszonyra (γυναῖκα=feleség, asszony) néz, szívében már házasságtörést követett el vele." (Mát 5,27-28)
Vagyis, aki gondolatban elkalandozik, és szemmel már levetkőztet, egy olyan nőt aki hajadon, vagy feleség már vétett a törvény ellen. Értelemszerűen ez az ember saját feleségére nem vonatkozik, megint csak odalyukadunk ki hogy a házasságon kívüli szexuális dolgok bűnnek minősülnek. Most pedig figyeld meg, hogyan kezdi az első korintusi levélben Pál a levelét:
"A leveletekre ezt válaszolom: Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik" (1Kor 7,1)
Nos nyilvánvalóan nem az "érintkezés" alatt az apostol nem az ölelkezésre gondolt, hanem valami jóval intimebb dologra. Éppen ezért a második versben így folytatja:
"A kicsapongás (πορνείας=paráznaság) veszélye miatt azonban legyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje."
A 8-9. versekben Pál azt tanácsolja azoknak, akik nem házasok, hogy inkább tartóztassák meg magukat. De ha nem teszik, akkor inkább kössenek házasságot. Nos, az eredeti görög szövegben a "tartóztatás" alatt a ἐγκρατεύονται, kifejezés szerepel, amelyet helyesen talán így lehetne fordítani: "önmegtartóztatást gyakorolni"
Hogy a magyar nyelvben az önmegtartóztatást ki hogyan definiálja (főleg itt, ennél a témánál) az egy dolog. Viszont kétségtelen, hogy a legelterjedtebb definíciója az, amint például a kamaszpanasz.hu is támogat: "Önmegtartóztatás, a másik megtartóztatása, testi kapcsolat megvonása, kivárás… ki hogyan hívja."
Egyébként a Biblia több helyen is foglalkozik ezzel a témával nem idéztem most fel az egész helyet. Tessenek utána nézni. Azonban az is biztos, hogy Péter apostolnak igaza van abban, hogy mind Pál leveleiben, mint a Szentírás többi könyvében vannak "érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást " (2pét 3,16)
Természetesen, akinek nem inge, ne vegye magára.
Üdv!





Ki mondta, hogy a szexualitás lenne a házasság kezdete, vagy bármilyen időhatározója. Miért nem olvassátok el az idézetemet tisztességgel?
" Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté."
Mi a sorrend? Elhagyja anyját, apját, ragaszkodik, kihez? A FELESÉGÉHEZ! ÉS lesznek egy testté. Ki beszélt arról, hogy a szex = házasság. A "parázna" asszony, kinek a jelenlegi partnere nem a férje volt, az azért, mert NEM a férje volt. Miért ment ki egyedül vízért délben a legnagyobb melegben? Szerintem azért, hogy ne találkozzon senkivel sem. Mit nem lehet ezen érteni?
"Azonban az is biztos, hogy Péter apostolnak igaza van abban, hogy mind Pál leveleiben, mint a Szentírás többi könyvében vannak "érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást " (2pét 3,16)"
Bocsánat, de Péter nem mondta, hogy érthető dolgok lennének, hanem azt, hogy sokan kényük kedvük szerint csavarják ki Pál leveleit, ahogy egyéb írásokkal is teszik(nem is értem, hogy miért tetted idézőjelbe), hanem így szól az idézet, melyből kitűnik, hogy Péter nem is általánosságban beszél, hanem egy témára vonatkoztatva, az Úr hosszútűrésének, mint üdvösséget említi, így nem is értem, hogy miért kevered ezt most bele ebbe a témába:
"És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint.
Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére."
Ráadásul ezek szerint tudatlan és állhatatlan lennék szerinted? Lehet... Gondolom ezért hoztad szóba...
Meséld el légyszíves nekem, hogy az okfejtésedben hol van az, hogy a házasság egyenlő lenne azzal a ceremóniával, melyet mi gyakorlunk? Minek nevezi az írás Jákob ágyasait (már bocsánat) és miképpen vette azokat feleségül, illetve miképpen adta hozzá a felesége? Hol látunk bárhol is a Bibliában olyat, hogy egy harmadik ember adja egymáshoz a házasulandókat? Nem Isten köti össze az embert? Ehhez egy harmadik emberre van szüksége Istennek? Isten nem mindenható? Mi is a házasság, DE ISTEN ELŐTT???










Tisztelt 23:32 válaszoló!
"Ki mondta, hogy a szexualitás lenne a házasság kezdete, vagy bármilyen időhatározója. Miért nem olvassátok el az idézetemet tisztességgel?"
A probléma abban van, hogy teológiailag nem jól értelmezed a (Ter 2,44)-et. Ott ugyanis törvényszerűségek vannak lefektetve. Na nézzük!
"Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz."
Először is, az első törvényszerűség, hogy el kell tudni hagyni apánkat és anyánkat. Vagyi ez az önnállósodás. Ezután, az ha megismerünk valakit, és házasságra lépünk vele, fontos hogy ragaszkodjunk hozzá. Majd ezután írja az Ige, hogy lesznek ketten egy testté testi, és lelki értelemben. Nem akkor lesznek ketten egy test, amikor még nem önnállósodtak, sem akkor, amikor ismerkedtek, hanem mikor? Amikor már az illető ragaszkodik, kihez? >>a feleségéhez<< Azt pedig már fentebb kifejtettem, hogy az Ige szerint Isten népénél a házasság előtti szexuális kapcsolat bűn, ebbe nem megyek megint bele bocsánat...
"így nem is értem, hogy miért kevered ezt most bele ebbe a témába:"
A (2pét 3,16)-ot azért említettenm, mivel az apostol, ott arról beszél, hogy bizony más az 1. században is előfordulhatot, hogy bizonyos emberek kényük-kedvük szerint dobálóztak a Bibliai Igékkel. Ma kb ugyanez van, nem veszik figyelembe a szövegkörnyezetet, a szövegösszefüggést, az eredeti nyelveket. Az, hogy a házasság előtti szexuális kapcsolat bűnnek számít nagyon alaposan át lett vizsgálva mint az Ó mind az Újszövetség alapján, mégsem elég neked, hanem tovább kardoskodsz az igazad mellett - tégy, ahogy jónak látod.
"
Meséld el légyszíves nekem, hogy az okfejtésedben hol van az, hogy a házasság egyenlő lenne azzal a ceremóniával, melyet mi gyakorlunk?"
Olvasd el ezen az oldalon a 177.-es kommentjét Háló Sándor Lelkésznek.:
"Minek nevezi az írás Jákob ágyasait (már bocsánat) és miképpen vette azokat feleségül, illetve miképpen adta hozzá a felesége?"
Az egykori választott nép sajnos abba a hibába sülyedt, hogy bizonyos szokásokat átvett a pogány népektől, így a többnejűséget is, de vonatkozhat ez az ágyasokra is. Ettől függetlenül a pátriárkák hibái nem teszik semmissé a Mózesi törvényeket és a Páli leveleket, amelyekben egyértelmű számunkra hogy Isten a szexuális kapcsolatot házasságon belülre tervezte. Az, hogy te ezt nem tudod elfogadni, és nem is áll szándékomban téged megyőzni. Nekem azt kell írnom, amit az Igében van.
Üdv





"17:32 Mi ez az "Isten EGYKORI választott népe" izé? Először azt hittem, csak véletlen félreírtad, rossz szóhasználat, vagy ilyesmi, de aztán látom később szóról szóra ismételgeted. Mi ez a hülyeség?"
Azért írtam azt, hogy "egykori" mivel érzékeltetni akartam, hogy a zsidók kiválasztottsága már lejárt, mivel mint Isten korábbi választott népe fontosnak tartottam megemlíteni, hogy náluk hogy működtek a dolgok. Tudom, hogy a pünkösdi-karizmatikus mozgalom ezt nem akarja elfogadni, attól függetlenül hogy az egyetemes teológiai értelmezés, és Kereszténység mind elvetettnek tekinti a zsidókat, - mindenesetre ebbe a témába még nem mennék bele, mivel ez már nem ide tartozik :-)
Ha érdekel, írj egy privát üzenetet, és ott részletesen kifejtem teológiailag hogy milyen Bibliai alap van arra hogy a zsidók már elvetett nem (Még a Róma 11,1-be is belemegyek, amely nálatok alapige)
üdv!





Kedves 9:25-ös válaszoló!
Köszönöm, hoyg írtál, ha lesz időm (remélem mostanában) megpróbálok válaszolni a kommentedre.
Addig is, megfordítanám. Isten részletes útmutatást adott az ember mindennapjaira, a gyermek-szülő kapcsolatra, a házastársak kapcsolatára, kiváltképp a zsidóság ceremóniáit, ünnepeit tekintve. Szeretnélek megkérni, hogy idéznéd-e az írásokból, hogy mely időponttól, milyen aktustól válik ISTEN SZERINT házastársnak két ember? Mit kell a házasulandóknak tenni, hogy házastársnak nyilvánítsák magukat Isten szemében? És itt kiváltképpen nem az ószövetségi szokásokra célzok, hanem törvényre, rendeletre.





Tisztelt 11:02-es válaszoló!
Köszönöm hogy reagáltál a válaszomra. Én úgy látom, hogy ezalatt a kérdés alatt kezdenek eldurvulni a dolgok, úgyhogy ide inkább többet nem írnék. Ha szeretnél erről a témáról beszélgetni, akkor küldj egy privát üzit, és válaszolok rá. Az esetleges ironikus megnyilvánulásokért pedig elnézésedet kérem.





http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__3..
A házassághoz nem kell pap. A sex nem bűn, vsziont nem játék! Ha szeretitek egymást Isten áldása legyen rajtatok!
Ha esetleg úgy gondolod, hogy várni szeretnél "házasságig", akkor viszont egyáltalán ne legyen bűntudatod, ha kívánod a párod! Természetes dolog! És a csók sem rossz!





>>
"Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal(ἐπιθυμῆσ
945;ι=kívánság)asszonyra (γυναῖκα=feleség, asszony) néz, szívében már házasságtörést követett el vele." (Mát 5,27-28)
<<
Hibásan értelmezve:
Legyél asexuális, legyél robot és kerüld a párod, vagy csak kabátban csukott szemmel beszélgessetek!
Normálisan értelmezve:
Ne te tervezzél semmit sem más nőjével. Ne akarad a magadénak, ne akard tönkre tenni a kapcsolatát felebarátodnak.





További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!