Ilyenkor hol volt Isten?

Amikor valakinél rákot diagnosztizálnak akkor hol van Isten? Amikor egy baba halva születik hol van Isten? Amikor egy családot autóbaleset ér, és csak a kisgyerek marad életben hol van Isten? Amikor azt a rengeteg gonoszságot, és fájdalmat látjuk a világban amit mi emberek okozunk egymásnak puszta hatalomvágyból, anyagi haszonszerzés miatt akkor hol van?

A világ nem arról szól hogy nincs szenvedés, igen is szenvedni fog MINDEN megszületett ember a földön az anyagi világ velejárói miatt, ha máskor nem hát öregen, betegen.

Akkor is ott van Isten, és halálunk után talán mérleget von hogy kinek hogy sikerült ezt a viszontagságokkal, vágyakkal, örömmel, és bánattal teli életet élnie. Én hiszek abban hogy úgy kell élnünk hogy a lehető legkisebb fájdalmat, és szenvedést okozzunk másoknak.

Jó, nem sikerült válaszolnom az előző kísérlettel, próbálkozom máshogy!

Nézd, valóban nagyon szörnyű helyzeteken mentek keresztül ezek az emberek, vallásosak és nem vallásosak, hívők és nem hívők egyaránt.

De amikor egy hívő, aki Istent ismeri (ami azt is jelenti, hogy bízik benne) bajba kerül, vagy esetleg olyan helyzetbe, hogy jól tudja: "innen nem kerülök ki élve", akkor nem az a reakciója, hogy "nincs Isten". Máskülönben nem beszélhetnénk olyan emberek ezreiről, mondanám millióiról, akik tudatosan áldozták fel az életüket a hitbeli meggyőződésükért, pedig a menekülőút egyszerű lett volna: megtagadni a hitet, és engedni a kényszernek. Ugyanis a rómaiak által üldözött keresztények, majd a középkorban üldözött "eretnekek" egyaránt megúszhatták volna a halált, ha megtagadták volna a hitüket, és elismerték volna, hogy a kínzóiknak van "igazuk". Mégsem tették.

Vajon azért, mert úgy gondolkodtak, hogy "hol van ilyenkor Isten?" "Lehet, hogy nincs is Isten, hiszen ha lenne, nem hagyná ilyen helyzetbe kerülni a híveit?"

Nem, a vértanúk biztosan nem így gondolkodtak. Nem, egy hívő nem így gondolkodik, amikor megpróbáltatásokon, szerencsétlenségeken, tragédiákon kell keresztülmennie. Pedig ha valakinek, akkor nekik, akik az életveszélyt is vállalták az Istenben való hitükért, igazán lett volna okuk arra, hogy megkérdezzék Istentől: miért nem segítesz? Miért nem avatkozol be?

De nem azt látjuk, hogy Isten akár a leghűebb szolgáiért is "tett volna bármit", nem sok olyan esetről tudunk, hogy Isten tüze lesújtott volna a kivégzőosztagokra, hogy az ártatlanul halálraítéltek csodálatos módon nem haltak volna meg a kivégzésekben stb.

Akkor ezt miért hagyta Isten? Hol logikus az, hogy a gonosz győz az igazak fölött?

Hol van hát a hiba?

Erre két választ lehet adni. Az egyik az, hogy nincs Isten, vagy ha van, akkor Ő nem olyan szerető, jóságos vagy nem olyan mindenható (stb.), amilyennek a kereszténység leírja. Hiszen ha olyan lenne, akkor ezt biztosan nem hagyná. Sokan azért döntenek úgy, hogy nincs Isten / ha van, "nem kérnek belőle", mert a világban körülnézve igazságtalanságokat látnak, indokolatlan szenvedést, nyomorúságot, bajokat, halált, és ráadásul ezek nem válogatnak gonoszok és ártatlanok között, áldozatul esnek a kisgyermekek is, a jó emberek is, még a legszentebb hívők is. Nem kértél idézetet, úgyhogy megfogalmaztam a saját szavaimmal, de pontosan ez van a Bibliában is leírva.

A másik válaszlehetőség, amit a hívők szoktak adni és én is egyetértek ezzel, hogy nem Istenben (vagy a nemlétezésében) van a hiba, hanem a kérdést feltevő felfogásában Istenről és az életről.

Ennek az egész gondolatmenetnek a "méregfogát" ugyanis ki lehet húzni azzal az egyszerű, mégis óriási jelentőségű kijelentéssel, ami az egész kereszténységnek (de a zsidó hitnek is) a lényege, és amit a keresztény temetőkre is ki szoktak írni, mégis mindig figyelmen kívül hagyják: FELTÁMADUNK! Igen, fel fogunk támadni a halálból!

Hadd fejtsem ki bővebben. A te gondolatmenetedben, illetve biztosítalak, hogy nem te vagy az egyetlen, aki ezzel a megközelítéssel él, és nem tud egyről a kettőre jutni Istennel kapcsolatban, a képlet úgy néz ki, hogy az élet ez a földi élet, aminek a vége a halál. Jó = élet és halál = az élet vége, tehát rossz. Vagyis az Istenben való hit célja a teljesebb, jobb, erkölcsösebb stb. élet a Földön, ami Isten "jutalma" az Őbenne hívőknek; a nyomorral, küszködéssel, megpróbáltatással és szenvedéssel teli élet a Földön pedig Isten "büntetése".

Tehát "jó élet" = tartalmas, megbecsült, erkölcsös, áldott élet amíg csak lehet, "jó halál" pedig az ilyen élet befejezése.

Azonban az egész kereszténységnek és Istenben való hitnek semmi értelme, ha Isten csak ennyit adhat nekünk, mert akkor amire egy hívő képes Isten segítségével, arra egy hitetlen is képes, ha jó a neveltetése, vigyáz az értékrendjére, szorgalmasan és kitartóan dolgozik és egy kis szerencsével meggazdagszik, majd "betelve az élettel" meghal.

A mi hitünknek az értelme, és Isten célja az emberrel azonban nem az, hogy a földi életét megváltsa, hogy a földi életét meghosszabbítsa és szebbé tegye. Hanem az, hogy a földi életét teljesen, örökre elpusztítsa, és egy teljesen új életet adjon helyette!

Vagyis igazából a földi halál, akármikor és akármilyen körülmények között is következzen be, nem a legrosszabb dolog, ami egy emberrel történhet. Hanem a legrosszabb az, ha valaki úgy hal meg, hogy nem kapta meg az új életét Istentől, és a bűnei miatt erre nem is lesz jogosult soha.

A valóság az, hogy sokkal jobb egy, a hitéért szenvedést és netán mártírhalált halt embernek a sorsa, mint egy olyan emberé, aki egész életében soha nem nélkülözött, mindene megvolt, boldogan élt, de úgy hal meg, hogy Krisztust elutasította. Mert az ő életének teljességgel vége van, örökre, a megkínzott, kivégzett hívő viszont a feltámadáskor nemhogy visszakapja az életét, hanem olyan, valóságos, új életet kap Istentől, aminek soha örökké nem lesz vége, és amelyben soha egyetlen perc szenvedéssel, nélkülözéssel nem kell majd szembenéznie, sőt mérhetetlen gazdagságot és dicsőséget is kap Istentől.

Egyáltalán nem arról szól tehát a kereszténység, hogy erkölcsösek leszünk, jól viselkedünk, bízunk Istenben, és Ő majd minden rossztól megóv minket. Hanem arról, hogy elfogadjuk Jézust mint Megváltót, és ha kell, szenvedünk, ha kell, meg is halunk ezért a hitért, mert tudjuk: bármit elvehetnek tőlünk, még az életünket is, de a Krisztusban elrejtett új életünket soha senki nem veheti el tőlünk!

Természetesen senki nem szeret szenvedni közülünk, és senki nem örül annak a borzalmas állapotnak, ami a világban ma uralkodik. De tudjuk, hogy nem az a legrosszabb, ami történhet valakivel, hogy értelmetlenül, ártatlanul megölik egy háborúban, vagy szörnyethal egy autóbalesetben. Hanem az, ha úgy hal meg, hogy a földi pályafutásának a végével az örökkévaló pályafutása is véget ér. Ha valaki a bűneiben hal meg, kegyelem nélkül, akkor mindegy, hogy 25 évesen meggyilkolják, 50 évesen elüti egy autó vagy 100 évesen elhuny végelgyengülésben. Az élete ugyanolyan értelmetlen volt mindegyik esetben.

Ha viszont valaki elfogadja Istentől a Jézus Krisztusban ingyen felkínált új életét, akkor is mindegy, hogy 25 évesen meggyilkolják, 50 évesen elüti egy autó vagy 100 évesen elhuny végelgyengülésben. Az idők végén így is, úgy is fel fog támadni örök életre, és az igazság, békesség és öröm országában fog élni örökkön örökké.

Minden embernek saját magának kell választania, hogy melyik életét szeretné megtartani: a földit, amelyiknek előbb vagy utóbb, de vége lesz, vagy a mennyei, örök életet, amit soha, senki nem vehet el tőle. Ha hitben megbizonyosodott róla, hogy ez utóbbit megtalálta, akkor többé semmiért nem akar lemondani róla.

Isten nemhogy ott volt, de 2 évezreddel előtte meg is prófétálta:

Máté 24: 6. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.

7. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.

8. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.

(16)Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem-létezőből nincsen állandóság, a létezőből pedig megszűnés. A látnokok erre mindkettő alapos tanulmányozásával jöttek rá.

(17)Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan – ezért a lelket senki sem képes megsemmisíteni!

(18)Harcra fel, ó, Bharata leszármazottja, hiszen az elpusztíthatatlan, felfoghatatlan és örök élőlénynek csupán az anyagi teste van kitéve a megsemmisülésnek! (19)Aki az élőlényt gyilkosnak vagy gyilkolhatónak hiszi, az nem érti igazi természetét. A tudással rendelkező tudja, hogy a lélek nem gyilkos és nem is gyilkolható.

(20)A lélek nem ismer sem születést, sem halált; ha már létezett, többé meg nem szűnhet; nem-született, örökkévaló, mindig-létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet megölik is, ő meg nem ölhető. (21)Ó, Pártha, hogyan lehetne gyilkos, vagy miképp bírhatna rá bárkit is a gyilkolásra az, aki tudja, hogy a lélek elpusztíthatatlan, meg nem született, örök és változatlan?

"Valamint Bibliai idézeteket nem kérnék, mert az nem magyarázat."

Akkor miért kérdezel? Szerinted az emberek honnan máshonnan tudhatnának bármit is Istenről, mint a Bibliából? Pl. mondd meg, hogy miért írták kis betűvel Nemecsek nevét, de ne a Pál utcai fiúk című könyv alapján, mert az nem magyarázat!

Szerinted, ha én most azt mondom, hogy Isten a második világháború alatt szabin volt és Görögországban nyaralt, akkor Ő tényleg ott volt csak azért, mert én ezt találtam ki?