Misszióparancs: Miért van Istennek szüksége az emberek segítségére az evangélium terjedésében?

Eleve az következik, hogy szabad akaratot adott az embernek.

Szabadságot, akár a bűnre is.

"Miért is zárná ki egymást a szabad akarat és Isten mindent tudása?

Mindennek a tudása nem egyenlő a mindennek az akarásával/elrendelésével."

De igen, mivel a kiinduló helyzet az, hogy mindentudóként tisztán látod magad előtt az összes lehetséges jövő-vonalat, és tudod, mi mihez vezet. Miután természetesen azt is tudod, hogy mit szeretnél elérni, kiválasztod azt, amelyik ehhez vezet, és azt teszed, ami ehhez szükséges.

Vagy másik oldalról megközelítve: bármire is készülsz, bármit is tervezel csinálni, mindentudóként tökéletesen tisztában ennek az összes következményével, előre egészen a végtelenségig - TUDOD, mi mihez vezet, mivel jár és mit eredményez. Következésképp ha olyan eredményt látsz, amit NEM akarsz elérni, akkor addig keresel más cselekvési lehetőségeket, amíg meg nem találod azokat a vonalat, amelyekkel ez elkerülhető, aztán ezek közül választasz egyet. Vagy, ha azt látod, hogy kívánatos lesz az eredmény, akkor természetesen azt teszed.

Érted már? A mindentudás következménye az összefüggési láncolat ismerete a végsőkig. Így egyrészt fogalmilag kizárt, hogy egy mindentudó és mindenható isten világában bármi az ő szándéka ellenére történjen, másrészt pedig éppen emiatt az előre tudás és az isteni választási lehetőség miatt a meccs előre lejátszott, és a szabad akarat illúzió. Bárhogy is döntesz bármilyen kérdésben, azt egy mindentudó isten már a kezdet kezdetén előre látta, és mivel azt valamilyen cél szempontjából helyénvalónak ítélte - minden mással együtt, ami ebben az idővonalban történik -, ezért választotta ezt, és engedélyezte ezt az irányt.

"Nyilván nem fenyegette semmi Istent Bábelnél, nem is félelmében büntetett, hanem mert bűnt követtek el."

Milyen bűnt? Gőgöt mondtál, de ez értelmezhetetlen, mert ez esetben mindenfajta fejlődés és tudásszerzés gőg, és mint ilyen, eredendően bűnös, ez viszont ostobaság. Ha az isten olyan teremtményeket akart volna, akik nem fejlődnek és nem törnek egyre magasabbra, megmaradt volna a növényeknél és az állatoknál.

Vagy, ahogy Galilei is fogalmazott: "Nem érzem kötelességemnek elhinni, hogy az az Isten, aki ellátott minket ésszel, értelemmel és intellektussal, azt szeretné, hogy ne használjuk ezeket."

Ezeknek márpedig természetes következménye a megismerés és a fejlődés iránti vágy, ami bizony együtt jár az egekbe töréssel, lásd mai felhőkarcolók, Apolló-program, űrszondák, és mindaz, ami még majd ezután jön. Ez mind bűn? Abszurd.

"Lehet, hogy a háborúk és járványok is büntetések, csak ezek már nincsenek benne a Bibliában?"

:) Ugye ezt te se gondolod komolyan. :) Ezek szerint akkor Semmelweis is egy isteni küldött volt, aki rengeteg nyavalyától mentette meg az anyákat? A járványok kiváltó okait egyre jobban lehet ismerni, és egyre többet sikerül gyógyítani is.

A háborúk meg egyszerűen f*sz vezetők idiotizmusának következményei, akik nem tudnak értelmesen és civilizáltan tárgyalni és mindkét félnek előnyös megállapodásokat kötni, hanem inkább egymás torkának ugranak.

"Eleve az következik, hogy szabad akaratot adott az embernek. Szabadságot, akár a bűnre is."

Egyrészt, lásd feljebb.

Másrészt, ez tulajdonképpen miért is jó nekünk?

"A hasonlatod úgy lenne helyes: engem ölj meg (Jézust), vagy az egész családomat (az egész bűnös emberiséget)."

Téves, mert megint abszolutizmusba esel, vagyis az egész emberiség bűnösségéről beszélsz, ami viszont értelmezhetetlen, miután mindig vannak valóban jó lelkek, bűnbánók, stb.

És amint fentebb kifejtettem már, a tömeggyilkosságnál számtalan kifinomultabb és hatékonyabb módja van a büntetésnek, rehabilitálásnak és jobb életvitelre nevelésnek.

Arról nem is szólva, hogy ha a szabad akaratot továbbra is bálványozzuk, akkor milyen jogon büntet Isten? Mert bizony a büntetés is beleszólás a dolgainkba, amivel megváltoztathatja a hozzáállásunkat, és letéríthet egy útról egy másik felé, megsértve ezzel a szabad akaratunkat...

Önellentmondás.

"Jézus kereszthalálára volt szükség ahhoz, hogy az ember egyáltalán képes legyen a bűnbánatra."

Ez megint a "te se gondolod komolyan" kategória. Az ókori embernek is ugyanúgy volt lelkiismeret-furdalása, és ugyanúgy képes volt felismerni, ha rosszat tett (máskülönben pl. a gyereknevelés is lehetetlen lett volna), ugyanúgy meg is tudta bánni.

Mese.

Bábel: Isten akaratával kerültek szembe, aki azt mondta:"Töltsétek be a Földet és hajtsátok birodalmatok alá."

Bábel építői pedig azért építették a tornyot, hogy "El ne széledjünk a földön."

El lehet képzelni, mi lett volna, ha egy szűk területen összezsófolódik annyi ember... akkor már inkább a nyelvtanulás. :)

A Ťtizenegy" kiküldése (28, 16-20)

16. A tizenegy tanítvány elment Galileába arra

a hegyre, ahová Jézus rendelte őket.

17. Amikor meglátták őt, leborultak előtte,

néhányan azonban kételkedtek.

18. Jézus hozzájuk lépett és így szólt: ŤNekem

adatott minden hatalom mennyen és földön.

19. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá

minden népet, megkeresztelve őket az

Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,

20. tanítva őket, hogy megtartsák mindazt,amit

én parancsoltam nektek; és íme, én veletek

vagyok minden nap a világ végezetéig.

Nyilvános szolgálata idején Jézus már tett olyan kijelentést, amely hasonlít a jelenlegihez: ŤMindent átadott nekem Atyámť (11, 27). E kijelentés az idő tájt is a feltámadással elnyert dicsőséges állapot `elővételezése' volt (vö. Róm 1, 3-4). Az egyház nem közvetlenül tapasztalja meg a feltámadott állapotát, de tudatában van annak, hogy ez a végső tökéletesség, az Istenhez való (fiúi) közelség, a végső hatalommal felruházottság, illetve az isteni teljhatalom állapota.

Az evangélista talán Krisztus isteni természetére is gondol, de valószínűbbnek látszik, hogy inkább missziójának igazolásán fáradozik. Megbízatásának eredetét magyarázván Jézus ezt mondja `hálaadásában': ŤMindent átadott nekem Atyámť (11, 27). S most, hogy művét befejezi és másokra akarja bízni, ugyanezt állítja. Ő nem a túlfűtött rajongók közé tartozik (vö. 9, 34; 11, 18; 12, 24; vö. Mk 3, 21), és nem `csaló' (27, 63), hanem Isten bizalmasa és teljhatalmú képviselője. Mindaz, amit tanított és valóra váltott (üdvösséget hozó üzenete) nemcsak a szegény galileaiaknak vagy jeruzsálemieknek szólt, hanem a föld valamennyi lakójának, és érvényben marad az eljövendő életben, a mennyben, Isten színe előtt is, ahol most tartózkodik (vö. 26, 29). Amikor hivatalába iktatta Pétert, Jézus azt hangsúlyozta, hogy mindazt, amit kijelent a földön, megerősítik majd a `mennyben' (16, 18); és ugyanezt az ígéretet, illetve biztosítékot adta a tanítványoknak is (18, 18). Most ez az ígéret kap magyarázatot, illetve hitelesítést. Jézus másutt (21, 21-22) arra emlékezteti övéit, hogy a hit határtalan távlatokat nyit a hívő előtt, és isteni lehetőségekkel ajándékozza meg őt. Pál apostol ebben az értelemben ismételte meg a korintusiaknak: Ťminden (panta) a tiétekť (Ťti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istenéť) (1 Kor 3, 21-22). A messiás, akinek alakját Máté a tanítványok számára körvonalazza, nem kapja meg szokott megnevezéseit, de az evangélista valamennyi címét sejteni engedi: elsősorban azokat a magasztos neveket, amelyeket az egyház a húsvéttal kezdődően adott neki. Galileából, az immár állandósult színeváltozásának hegyéről Jézus kiárasztja fényét és isteni ragyogással vonja be mindazokat a helyeket, amelyeken földi életében járt. Már az égben van, teljes közösségben Istennel, ugyanakkor - legalábbis tevékeny erejével - jelen van a földön is. Az emberek most már nem tekinthetnek el személyétől és művétől. Az, aminek megvalósításába belekezdett, nem valamiféle szeszélyes ötlet vagy egyéni álom volt, hanem az Atya határozott parancsa (11, 25-27), és ezért e mű véghezvitele nem állhat meg és nem tartóztathatja fel senki. Meghirdette (4, 17), majd a szegények evangelizálásával, a betegek gyógyításával és a bűnösök megmentésével elkezdte az ország valóra váltását, de műve befejezetlen maradt (vö. Kol 1, 24). Ezért küldte első alkalommal is a tizenkettőt Izrael házának eltévedt juhaihoz (9, 35; 10, 6). Most pedig, hogy elhagyja őket, illetve végérvényesen eltávozik a földről (jóllehet annak érdekében, hogy ne zavarja a szöveg teológiai és egyháztani beállítottságát, Máté elkerüli ezeket a magyarázatokat), ismét küldi övéit az általa megkezdett mű folytatására (19. v.). A megbízás nemcsak a tizenegynek szól, mert bár Máté szerint Jézusnak tizenegy tanítványa van, az evangéliumban ezek a tanítványok fogják egybe az egész egyházat és ennek különféle tagjait. A missziós feladat ezért elsősorban az egész egyházra hárul, és nem ennek kiválasztott egyedeire.

A 19. versben található Ťmenjetekť parancs az egyház missziójának kezdetét jelzi. A poreuthentesz ige, jóllehet csak közvetve, Jézus missziós útjaira utal. Most azonban már nem neki kell úton lennie, hanem tanítványainak, és nemcsak Galilea vidékein (10, 1-6), hanem a világ minden táján. Vándorlásai folyamán Jézus arra szólította fel az útjába kerülő embereket, hogy kövessék őt (4, 18-22; 19, 21). Dicsőítő vallomásában (11, 28-30) a megfáradt és az élet terheit hordozó embereknek azt javasolja, hogy legyenek tanítványaivá (mathete ap'emou). Most különbségtétel nélkül valamennyi követőjét missziós útra küldi. Mindannak, aki megértette és elfogadta Krisztust, az a feladata, hogy tapasztalatát közölve másokat arra hangoljon, hogy ők is váljanak tanítványokká. Valamiféle jótékony `fertőzéshez', vagy ha úgy tetszik, láncreakcióhoz hasonló folyamatot akar elindítani. Máté szerint a tanítvány az eszményi keresztény, és még inkább: Krisztus mása. Az egyház a maga mivoltában nem azért apostoli, mert a Ťtizenegyreť alapozódik, hanem azért mert azt a feladatot kapta, hogy terjessze Krisztus üzenetét. A keresztény missziós tevékenység távlatai túlmutatnak Palesztina határain. Jóllehet Máté egyháza alapjában véve zsidó-keresztény közösség, programjában nyitott a pogányok felé is (pata ta ethné), akik a messiást közömbösen fogadó vagy elutasító és üldöző Jeruzsálem vallási és politikai vezetőivel ellentétben elfogadták őt. Máté, aki nem mulasztotta el a kafarnaumi százados (8, 10) és a kánaáni asszony (15, 28) hitének magasztalását, a kereszt tövében mutatja be a pogányok egyházát, amely a `századosból és a vele együtt levőkből', valamint az asszonyok csoportjából áll (27, 54-55). Ők mindannyian hitvallást tesznek ŤIsten fiať mellett, miközben a zsidók káromolják őt. A jelenlegi küldés a pogányokhoz valójában csak szentesíti ezt a helyzetet vagy hagyományt. A zsidó közösség tagjainak nem volt könnyű lemondaniuk saját privilégiumaikról és tudomásul venniük, hogy az üdvtervben a pogányok egyenrangúak velük (vö. 20, 12). Máté szerint azonban itt nem a közösség önkényes döntéséről vagy valamelyik apostol (például Pál) véleményéről van szó, hanem Krisztus egyértelmű akaratáról. Az evangélista olykor szemmel láthatóan honfitársaihoz hasonlóan ítélte meg a pogányokat (vö. 5, 47; 6, 7; 15, 26), de művének befejezésében nem hagyhat kétséget afelől, hogy az evangelizálásnak milyen úton kell haladnia. Az evangélium hirdetői a pogány népek felé fordulnak, és (ha ez itt nem is fogalmazódik meg kifejezetten, a 23-24. fejezet alapján mégis feltételezhetjük) hátat fordítanak a régi Izraelnek. Isten új népét immár a pogányok alkotják, akik az izraelitákkal ellentétben elfogadták Krisztust, és tanítványaivá váltak.

Bábel: Isten akaratával kerültek szembe, aki azt mondta:"Töltsétek be a Földet és hajtsátok birodalmatok alá."

Bábel építői pedig azért építették a tornyot, hogy "El ne széledjünk a földön."

El lehet képzelni, mi lett volna, ha egy szűk területen összezsófolódik annyi ember... akkor már inkább a nyelvtanulás. :)

(Bocs, az előző miatt, másolási hiba.)

"Bábel építői pedig azért építették a tornyot, hogy "El ne széledjünk a földön.""

Előbb-utóbb akkor is terjeszkedni kellett volna, bármit is csinálnak, tehát ez nem érv. Valahonnan össze kell szedni gabonát, vizet, húst, stb., és főleg az akkori technikai szinten igen korlátozott lett volna a népösszezsúfolás lehetősége, szóval az nem egy reális félelem, hogy a torony miatt aztán ott maradnak. :)

Arról nem is szólva, hogy...

"El lehet képzelni, mi lett volna, ha egy szűk területen összezsófolódik annyi ember... akkor már inkább a nyelvtanulás. :)"

...ma mégis pontosan ez van, csak már az egész Föld sem elég, globális szinten vagyunk túlzsúfolva ÉS még mellette ott vannak a nyelvi akadályok is.

Jobban jártunk? Nem. Akkor meg...? :)

Erre nem Istennek van szüksége, hanem az embereknek.

Jézus megváltói műve mellett senki sem maradhat már közömbös.Állást kell foglalnia mellette vagy ellene

23Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór.

Mt 11, 23

"Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem gyűjt velem, az szétszór."

Éljen a kádári és orbáni filozófia...

"Erre nem Istennek van szüksége, hanem az embereknek.

Jézus megváltói műve mellett senki sem maradhat már közömbös. Állást kell foglalnia mellette vagy ellene"

Dehogynem. Lásd feljebb, igazi isten esetében az egész megváltóság teljességgel felesleges és szükségtelen.