Jézus megváltó munkája előtt igazhitű hívők miért nem léphettek be a mennyországba?
Kedves Kérdező
A ember teremtésével Istennek nem az volt a szándéka, hogy az égbe éljenek. A halál sem volt része, bár az engedetlenségnek, az Isten elleni lázadásnak lett a következménye.
Ez az emberek lakása a Föld, nekik hozta ezt létre.
(Ézsaiás 45:18) . . .a föld megformálója és alkotója, aki megszilárdította, aki nem pusztán a semmiért teremtette, hanem azért formálta meg, hogy lakjanak rajta:. . .
(Zsoltárok 115:16) . . .a földet az emberek fiainak adta.
Ezt kapták az emberek Istentől örökségként, mint szülőtől.
(Zsoltárok 37:29) 29 Az igazságosak öröklik a földet, És örökké rajta lakoznak.
(Máté 5:5) 5 Boldogok a szelídek, mivel örökölni fogják a földet.
(Példabeszédek 2:21) 21 mert a becsületesek laknak majd a földön, és a feddhetetlenek maradnak meg rajta.
Ezen pedig a későbbiekben sem változtatott.
Az újszövetség, vagy is a messiási királyságra kötött szövetség is csak azért jött létre, mert Isten a fiával kötött szövetséget erre.
(Lukács 22:29) 29 És szövetséget kötök veletek egy királyságra, mint ahogy az én Atyám is szövetséget kötött velem,
Ez pedig nem mindenkire vonatkozik, mivel ha mindenki az égbe menne, akkor Isten szavának ez a része érthetetlen lenne:
(Lukács 22:30) . . .egyetek és igyatok az én asztalomnál a királyságomban, és trónokon üljetek, hogy ítéljétek Izrael 12 törzsét.
(Jelenések 20:4) . . .Életre keltek, és királyokként uralkodtak Krisztussal 1000 évig.
(Jelenések 1:6) . . .királyokká meg az ő Istenének és Atyjának a papjaivá tett minket. . .
(Jelenések 20:6) . . .Fölöttük nincs hatalma a második halálnak, hanem Isten és Krisztus papjai lesznek, és királyokként fognak uralkodni vele az 1000 év alatt.
A többiek, ennek a királyságnak a Földi részén fogják élni az életüket, ahogy eredetileg is tervben volt.
Ennek az elrendezésnek lesznek részesei azok is, akik Jézus előtt éltek, és a feltámadáskor a földön élnek majd örökké.
Ebben reménykedtek mindnyájan, senki nem hitte, vagy gondolta, hogy az "új teremtés" lesz a jutalmuk. Nem is tudták mi az.
Ha Ádámék nem hibáznak, Jézus személyét senki nem ismerné, és királya se lenne Istennek az iránta mutatott hűség, és a megváltás jutalmaként.
Ami egyébként is ezer évre szól.
Utána minden vissza áll abba az eredeti állapotba, ami Ádám idején volt.
Isten lesz minden mindenkinek.
Azt is figyelembe kell venni, hogy Jézus csak azokkal köt szövetséget, akik fedhetetlenül élnek a világban, Isten messiási kormányzatának már most működő vezetése alatt.
Ők nem lehetnek része a világnak, vagy is mind politikailag, mind a világban elfogadott hagyományoktól, szokásoktól távol kell maradniuk.
("nem szennyezték be magukat asszonyokkal, mert szüzek")
Itt nem a fizikai szüzességről van szó, mint ahogy tanították nekik, hanem az a világban működő emberi szervezetek és egyéb szokásoktól kell mentesnek lenniük.
Nekik Krisztus uralmát kell támogatniuk, és azt a feladatot kell elvégezniük, amit Krisztus rájuk bízott az egész lakott földet figyelembe véve.
Hozzájuk csatlakozik ebben a "nagy sokaság", vagy is azok a juhok, akik a földön fognak élni majd Isten uralma alatt. Támogatják Krisztus ezen testvéreit ebben a feladatban.
Jézus hivatkozott is erre:
(Máté 25:40) 40 A király így felel nekik: »Higgyétek el, amit megtettetek e testvéreim legkisebbjeinek egyikével, azt velem tettétek meg.«
Sok embernek ezt úgy tanították, hogy az emberek közül a legelesettebb, vagy szegényebb tagjairól szól.
Az tény, hogy támogatni kell azokat is, de a szövegkörnyezet alapján Jézus a királyságra kötött szövetségeseiről beszélt, nem más emberekről.
Ezek az emberek az Isten királyságát támogató kis csoport tagjai, akiket különböző módokon próbálták akadályozni, bántani azért, mert Jézus parancsát végzik.
A világban népszerű vallások nem ismerik ezeket, mert teljesen másról beszélnek, és mást tanítanak.
#7
Egészen megdöbbentő mértékben hamisítja meg az ördögtorony Isten szavát, forgatja ki Jézus tanítását.
Jézus szinevaltozásánál megjelent Mózes és Illés. Ők a mennyből tekintették le Krisztusra, őt hallgassátok.
Tehát a menny nyitva volt Krisztus halála előtt is.
9
Akkor a Biblia hazudna, ugyan is Krisztus az első a halottak feltámadásában is, és Ő nyitotta meg az utat az újszövetségre.
Mózes és Illés pedig Látomás volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!