Mit szóltok a Prédikátor 9: 5,6 illetve az Ezékiel 18: 4-el kapcsolatban?

Szia!

A 20. században általánosan elismertté vált a keresztény teológiában, hogy a lélek természetes halhatatlanságának tana - mely szerint az alacsonyabb rendű, halandó test porrá lesz a halálban, a magasabb rendű, halhatatlan lélek pedig különválik és tovább él Istennél az üdvösségben vagy a kárhozatban – nem biblikus tanítás. Rámutattak arra, hogy az ókori görög filozófia közvetítésével, a platonizmus, illetve még inkább az újplatonizmus révén hatolt be a lélek természetes halhatatlanságának eszméje a kereszténységbe. Az ókori pogány vallások szinte mind vallották a lélek természetes halhatatlanságát. Izráel egyedül állt azzal az álláspontjával, hogy elutasított mindennemű halottkultuszt, a halált a bűn büntetésének tekintette, amelyből csak Isten kegyelme által, csak a halált okozó bűntől való elszakadás nyomán lehetséges a szabadulás, feltámadás által az idők végén.

Az őskeresztények még ugyanígy gondolkodtak a halálról. Az úgynevezett konstantinuszi fordulat nyomán azonban a kereszténység gyakorlatilag szövetségre lépett a pogány vallási és filozófiai eszmékkel. A lélek halhatatlanságának tana ettől fogva lett uralkodóvá a kereszténységben. Feledésbe merült a halál mibenlétéről és a haláltól való szabadulásról szóló eredeti bibliai tanítás. Közrejátszott ebben az is, hogy a kereszténység mindinkább felhígult, miután i.sz. 380-tól állami törvény kötelezte a római birodalom valamennyi polgárát a kereszténység felvételére. A pogányságból jött, megtéretlen tömegek számára pedig hihetőbb volt a lélek halhatatlanságának emberi elképzelése. Könnyebb volt ezt elfogadni, semmint elismerni azt, hogy a halál a bűn zsoldja, és hogy annak hatalmából csak Isten kegyelme által, csak a bűnnel való szembefordulás útján szabadulhat meg az ember. A középkorban véges-végig megkérdőjelezhetetlen volt a lélek halhatatlanságába vetett hit. A 16. századi reformáció idején is csak Luther és Tyndale1 látta tisztán az eredeti bibliai tanítástól való eltérést.

A 20. század első felében valóságos forradalmat idézett elő a keresztény teológusok körében Karl Barth és Oscar Cullmann tanítása, akik azt vallották, hogy platoniatlanítani kell a halálról szóló keresztény tanítást, és helyreállítani az eredeti evangéliumi reménységet, a feltámadásba vetett hitet. Sajnos csak az ún. tudományos teológia berkeiben zajlott le a szóban forgó nagy változás, a keresztény tömegek szinte nem is értesültek róla. Ráadásul napjainkban több teológus ötvözni, egyeztetni próbálja a 20. században ismét felfedezett eredeti biblikus tanítást a későbbiekben kialakult hagyományos keresztény felfogással. Isten mindenhetó, így értelemszerűen a lélek létezését is meg tudja szüntetni.

A Szentírás szerint Istené "egyedül a halhatatlanság" (I.Tim. 6:16). A Biblia azt tanítja, hogy halála után minden ember a pokolba kerül, mert a pokol (héber seol, görög hádész) a halottak tartózkodási hekyét jelöli a Szentírásban. Innen lesz a feltámadás elször azok számára akik üdvözülnek, majd később azok számára akik nem. A pokolban így értelemszerűen nem lehet imádkozni, mivel ott nincsen öntudatánál az ember, ezt az állapotot a Szentírás az alváshoz hasonlítja.

Üdv. Péter

Vitatkoznék ezzel. Az, hogy a Biblia az embert léleknek nevezi, azért van, mert a lélek az emberrel jött létre.

Isten ugyanis az ő szellemét lehelte az ember orrába a teremtésnél, így a szellemi és anyagi világ határa, metszéspontja a lélek, az ember maga. A lelked TE magad vagy. Ebben semmi olyan nincs, amiről beszéltél.

Ebben az értelemben nem halhatatlan az ember, de hogy a halálkor vége lenne, az nem állja meg a helyét. Az általad említett ige a Pédikátornál pl. úgy fejezi be, "és nincs részük soha többé semmiben sem, ami a nap alatt történik"

A holtak hazája nem tartozik bele ebbe. És nem csak az ige tanítja, hogy a halálkor az ember szelleme elválik a testtől, hanem ezt sokan tapasztalták is.

Végül is az ember ragaszkodik léleknek lenni, ezért kap majd új testet a feltámadáskor.

Jézussal, feltámadása után is ez történt, mégsem törlődött az emlékezete. Mindent tudott, amit előtte is.

Az adventisták szeretik a pokol örökké valóságát tagadni, de ez nem nagyon állja meg a helyét. Isten szeretetére hivatkoznak, de az igazságos Isten szerintetek Lucifernek, Hitlernek ugyanazt a büntetést tartogatja, mint egy átlag alkoholistának? Szó sincs ilyesmiről.

A pokol éppen arról szól, hogy az emberek immár a saját "szemükkel" látott valóságban rájönnek, hogy nem hittek, mikor kellett volna.