Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Isten képes levenni a kezét...

Isten képes levenni a kezét valakiről, ha az 100% helyett már csak 90%-ot tesz meg a haladása, megélhetése érdekében, lent részletezem?

Figyelt kérdés
Anyagilag mindig is szerencsésnek mondhattam magam. Nem gazdagnak, de kényelmesen meg tudtam élni. Mindig jött a segítség mikor kellett. Példa, mikor meghalt édesapám, anyukám jövedelméből nem tudtunk volna megélni, viszont pont akkor kezdett nekem is jövedelmem lenni. Későbbiekben a párommal is mindig kényelmesen meg tudtunk élni. Bár megnéztük, hogy mit mennyiért veszünk, és nyaralni nem tudtunk eljárni, de a spórolásnak köszönhetően valószínűleg, ha valamire szükségünk volt, nem okozott gondot megvenni, lakáshitel mellett is tudtunk még takarékoskodni szépen. Tavaly úgy döntöttünk, hogy a párom egészsége érdekében, jobb, ha ott hagyja a munkahelyét. Osztottunk, szoroztunk, és az jött ki, hogy anélkül a jövedelem nélkül is meg tudunk élni. Azóta viszont olyan mértékben feje tetejére állt az anyagi helyzetünk, hogy most minden fillér helyét meg kell gondolnunk. Nem a jövedelem kiesésének következménye, hanem más tényezők jöttek közbe. Én mindig azt mondtam, hogy Isten velünk van, neki köszönhetjük, hogy mindig volt/van valahogy, mindig jön a megoldás a szorult helyzetben. Lehetséges, hogy most, hogy mi döntöttünk úgy, hogy saját akaratunkból, bár nyomós ok miatt válunk meg egy bevételtől, emiatt Isten úgy van vele, hogy ha mi ilyen könnyedén vesszük, akkor őt sem fogja különösebben érdekelni? Ezzel nem azt mondom persze, hogy most már nem hiszek benne, most is azt mondom, hogy segít, csak arra gondolok, hogy talán ha kicsit kevesebbet tesz az ember magáért mint a max., akkor már Isten is "lazábban" veszi? Ilyen -segíts magadon, Isten is megsegít- szitu? -ha nem segítesz, akkor vess magadra-?
2012. febr. 11. 17:10
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
14%
Isten nem létezik.
2012. febr. 11. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
egyszer fenn, másszor lenn. Vissza kell menni a párodnak.
2012. febr. 11. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
0%

Néha eltűnődöm azon amikor simset játszom,hogy én isten vagyok-e. (nem komoly). Komolyan szerintem ez a legundorítóbb istenkép. Így nem is élünk csak zsínóron rángatott bábuk. Szerinted isten képes azért átírni a világ pénz ügyeit,hogy neked rossz legyen?


Időnként belerak/elvesz néhány embernek a bankszámlájára x-mennyiségű pénzt. HA van is isten biztos nem a mi pénzügyinkkel foglalkozik. A pénzügy emberi munkakör .

2012. febr. 11. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 A kérdező kommentje:
Tudtam, hogy nem fogom tudni úgy megfogalmazni, hogy ti is úgy értsétek, ahogy én gondolom.
2012. febr. 11. 17:38
 5/22 anonim ***** válasza:

Jó az életem - istencsászár vsgyok.

Szar az életem - miért nem segít Isten?

Na, most akkor mi is van?


A büdös nagy igazság az, hogy ti vettétek túl lazán a dolgokat, mikor csak a mára gondolva meghoztátok azt a bizonyos döntést, és nem gondolkodtatok előre - értem ez alatt, hogy a párod ott hagyta a munkahelyét, és nem munkahelyet váltott, vagy, hogy előtte nem halmoztatok fel elegendő mennyiségű tartalékokat. Elszállt a svájcifrank, igen. De ettől nem csak nektek rosszabb, hanem az sok ezer más embernek is.

2012. febr. 11. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
Isten bármire képes.
2012. febr. 11. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
Igen. Isten nem jutalmazza, ha a könnyebb végét fogod meg a dolognak. Le van írva világosan.
2012. febr. 11. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:

Első, szintúgy 9gagger, tisztelet és is ezt akartam írni először.


Mellesleg könnyű Istenre kenni a sikertelenséget! Elhiszem, hogy könnyebb így feldolgozni, de ezt magatoknak köszönhetitek. Most nem dolgozik semmit, mert vártátok az isteni segítséget, vagy mi?

2012. febr. 11. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
Isten így adja tudtotokra, hoyg dolgozni kell. Pontosan megértettelek, csak nem azt mondom, amit hallani akarsz, ahogy Isten sem. De jól érted, és engem is. A kényelem hamis út.
2012. febr. 11. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:

Vidiripi


Ez a ti döntésetek volt és nem Istené. Nincs köze ahhoz hogy veletek rossz dolgok történnek. Jött egy előre nem látható esemény és így alakultak a dolgok. Rengeteg ember jár így nem csak ti.

2012. febr. 11. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!