Hogy kell értelmezni: mózes első könyve 28 10-22 és mózes negyedik könyve 6 22-27-t?

Szia!

Szó szerint... ;-)

Komolyra fordítva a szót. Jákob álmát maga Jézus Krisztus azonosítja. Az álmában megjelent titokzatos létra ugyanaz volt, mint amelyre Krisztus Nátánaellel folytatott beszélgetésében utalt. Azt mondta: "meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára" (Jn 1:52). Az Isten uralma elleni lázadás előtt Isten és az ember között közvetlen volt a kapcsolat. Ádám és Éva bűne azonban elválasztotta a földet a mennytől, és az ember többé nem társaloghatott alkotójával. A világ mégsem maradt reménytelenül magára. A létra Jézust ábrázolja, aki összekapcsolja a földet a mennyel.

A második igerész az un. Ároni áldás. Nem értem mit nem értesz benne...

Üdv. Péter

Kedves Kérdező!

Mózes első könyve: a 28. fejezete, a 10-től a 22-ig versig tartó magyarázat:

"10 Elindult Jákób Beérsebából, és Hárán felé tartott.

11Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen." - 1Móz 28,10-11

A hellyel fordított szó jelenthet egyszerűen helységet, de szent helyet is. Jákób még nem tudja, milyen különleges helyen hajtja álomra a fejét.

"12 És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le.

13 Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak.

14 Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad, meg utódod által a föld minden nemzetsége.

15 Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” – 1Móz 28,12-15

A létra, amelyet álmában lát Jákób, a héber szó eredeti jelentése szerint olyan lépcső, amely az ősi Mezopotámiában a lépcsőzetes tornyokra (zikkuratokra) vezetett. A fel- és leszálló angyalok jelzik, hogy mi ennek a jelentősége: összeköti az eget és a földet. A valószínűbb, fordítás szerint Isten nem odafönt áll, hanem „előtte” (azaz Jákób előtt). A vétkessé vált és menekülő Jákób most újból elnyeri az Ábrahámnak adott ígéretet (13. és 14. vers) anélkül, hogy vétkéért felelősségre vonnák. Isten ígérete nincs semmilyen emberi előfeltételhez kötve.

„16 Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam!

17 Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.

18 Reggel fölkelt Jákób, fogta azt a követ, amely a fejealja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére.

19 Azután elnevezte azt a helyet Bételnek, azelőtt Lúz volt annak a városnak a neve.” – 1Móz 28,16-19

Jákób megijedt, hogy tudtán kívül ilyen közel volt Istenhez. Az az Isten, aki vele van, bármerre megy is Jákób (15. vers), különös módon mégis egy bizonyos helyhez van kötve (17. vers). Isten megtapasztalásának ezen a fokán majd csak Jézus visz túl: jN 1,51 ; Jn 4,19-24. A követ bizonyságként és emlékeztető jelként állítja fel, és olajjal szenteli meg. A Bétel, azaz Bé-Tel = Isten háza szentély hosszú ideig igen jelentős hely volt Izráelben (Bír 20,18 ; 1Sám 10,3 ; Ám 5,5).

„20 És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát,

21 és békességben térek vissza apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem.

22 Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” – 1Móz 28,20-22

Jákób megígéri, hogy a kő helyén templomot épít. A tized Izráelben a szokásos templomi adó, amelyre Jákób utódai nevében is kötelezettséget vállal.

Mózes negyedik könyve: a 6. fejezete, a 22-től a 27-ig versig tartó magyarázat:

"22 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:

23 Mondd meg Áronnak és fiainak: Így áldjátok meg Izráel fiait, ezt mondjátok nekik:

24 Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!

25 Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!

26 Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!

27 így szóljanak nevemben Izráel fiaihoz, és én megáldom őket." - 4Móz 6,22-27

Az áldásban az ember olyan életerőkben részesedik, melyeket önmaga meg nem szerezhet. A teremtés óta Isten áldása nyugszik minden teremtményen (1Móz 1,28). Isten népének a papok még egyszer, különleges módon is megígérik az áldást. Háromszori ismétlésben hangzik el Izráel fölött az Úr neve, amely nem puszta szó, hanem Isten kiválasztó és népéhez forduló szeretetének megjelenése. Isten orcája, mely melegen fénylik, és nyájasan sugárzik, mint a Nap, ennek az odafordulásának a képes kifejezése. Ha Isten felemeli orcáját és tekintetét nem rejti el hangosan, akkor ez a jóakaratának egyik jele (26. vers: neked - szó szerint: tehozzád). A béke szó mindenre kiterjedő földi jólétet foglal magában.

Áldás, békesség!

Mihály