Jehova Tanúi, válaszolnátok pár kérdésemre?

Ti mit éreztek azok iránt az emberek iránt, akik nem vallásosak, vagy más vallást követnek?

Szomorúságot, sajnálatot, mert más utakon járnak, és nem ismerik fel a tiétek, így nem jutnak majd az új világba, vagy dühöt, ha meg sem hallgatnak titeket, csak rátok csukják az ajtót? Esetleg ha azt mondják, hogy van Isten, de nem érdekli őket, a vallások szigorú szabályait nem tudnák tartani - akkor érzitek úgy, hogy az ilyen gondolkodás miatt megérdemlik, ha nem jutnak át az Új Világba?

Mikor a vallást magatokénak éreztétek, és elkezdtetek prédikálni járni nem volt furcsa, hogy házról házra mentek, és emberekhez kopogtattok, és próbáltok teljesen idegenekkel szóba állni?

Hogy tudtok átlépni az érzésen, ha csúnyán lekiabálnak, vagy otromba jelzőket, komoly sértéseket vágnak a fejetekhez? Például itt az oldalon is válaszolva nem érzitek ezt a "harcot" kilátástalannak?

Prédikálás milyen sűrűn van egy Tanúnál, aki nem vállal különösebb szolgálatot, és 1 ilyen alkalomkor mekkora arányban tudja ismertetni az álláspontját, és mekkora arányban küldik el kicsit erélyesebben?

A tantételeitek hosszú évek során sikerült teljesen áttanulmányozni, vagy gyorsan ment? A közösségetekben van valami gyakorlat, ahol megtanuljátok, hogyan érveljetek jól és melyik vonatkozó idézetekkel? Mert sokszor látom más-más Tanúktól ugyanazokat az érveket, és mondatokat, de színtisztán ugyanazokat. És ha van ilyen gyakorlat, hogy milyen formában csináljátok? Vagy a folyóiratok átolvasása elég, hogy minden kérdésre tudjatok válaszolni, ami felmerül?

A gyermekes családok a nagyon kicsi gyerekeket is viszik már a gyülekezetbe, vagy várnak vele, míg nagyobb lesz, hogy megértse mit tanítotok? Ha viszitek, és így nevelkedik fel, van-e választása, ha más tanokat nem ismer meg? (Később megismerhet, de ha eleve egy szellemében nevelik, ami (mint mindegyik) azt állítja ez az igaz vallás - már a másik iránt nem hiszem, hogy lesz érdeklődése.) Ha a gyermek nagyobbacskán (8-12) éves korban megmakacsolja magát, hogy márpedig nem akar menni gyülekezetbe, nem szeret odajárni, akkor hagyjátok, hadd csináljon, amit akar, vagy akkor is viszitek? Érettebben attól, hogy "beleszületik a vallásba" buzdítjátok-e, hogy ismerjen meg más hiteket, hogy lássa a tiétekben rejlő igazságot, vagy ha nem érzi azt, hogy ez a hit, amit keres, amit hinnie kellene?

Nem vallásotokbelivel kialakulhat nagyon erős, szoros barátság? Vagy nem javasoljátok, hogy hitetlennel, esetleg más bizonytalan tanok híveivel barátkozzon egy Tanú? Ha a hitkérdés nem ütközik ki a kapcsolatban.

A jövőre nézve mit gondoltok? Van, hogy el próbáljátok képzelni, mi lesz a feladatotok, milyen lesz a világ, és az emberek? Ha valaki nem jut oda, akit szerettetek, érezni fogtok mély szomorúságot? Esetleg ha te egyénileg arra mutat minden, hogy Tanú vagy, de nem kerülsz át, keserű csalódottság uralkodna el rajtad az utolsó pillanataidban, vagy belenyugodnál, hogy Jehova Isten úgy gondolja nem vagy méltó az Új Világra, és akkor sem gondolnál rosszat, ha visszatekintve csak a hű szolgálatot látnád? (Csak elméleti kérdés, de szeretném a ti véleményeteket erről hallani.)

Milyen szabadidős elfoglaltság van, ami szerintetek nem Jehova Tanújához illő? A könyvolvasás és filmnézés kapcsán lassan már minden téma a misztikum irányába mutat, és ahogy én látom ez fokozódik. Titokzatos lények, vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok... attól, hogy ez még egy történet, de ilyen témája van, már nem ajánlatos olvasmány, vagy filmsorozat? Ha igen, miért? Mit szoktatok olvasni, ami nem foglalkozik egyáltalán a vallással (egyikkel sem)?

Ehhez kapcsolódóan, és úgy egyébként az életetek összes momentumában teljesen jónak éreztek-e mindent, vagy azért érzitek, hogy több megkötés is van az életetekben, ami kisebb kényelmetlenséget okoz, vagy nem tehettek meg valamit jószívvel (pl. az előbbi könyvolvasós, filmnézős) pedig szeretnétek.

A válaszokat előre is köszönöm.