Hisznek-e a Jehova Tanúi a testbéli feltámadásban és a kegyelemből való megigazulásban?

Így van, az első és egyetlen teremtménye Istennek, akit Ő maga alkotott, Jézus Krisztus. A szavakon felesleges lovagolni, egy a lényeg, hogy Jézusnak van kezdete és Jehova mindenkit rajta keresztül teremtett. Tehát nem egyenlőek hatalomban, korban, stb.

Arra akartam felhívni a figyelmed, hogy Jézus kikkel azonosította magát, valamint a Biblia kikhez tartozónak mondja Őt. Jézus soha nem beszél úgy a tanítványairól, mint a Mindenható. Ő nem "fiainak", hanem "testvéreinek" hívta a követőit és ezt a Biblia nem csak szellemi értelemben érti, és nem csak földön, hanem már előtte és utána az égben is!

Ez a rang és hatalombéli különbség világossá teszi, hogy nem lehet a háromság mitikus kapcsolata egymással, ezen különálló személyeknek.

"Az Atya és Jézus két különálló személy, akik egylényegűek."

De nem egyenlőek hatalomban, korban, stb!

"Biblia Jézussal kapcsolatban sehol sem használja a teremtés szót. Azt viszont elmondja, hogy minden általa lett teremtve."

Még Jehova is? Ugye Ő nem?

Többféle kifejezést használ, de ezekből is világossá válik, hogy Jézus kezdettel bír és a Mindenhatónak mindig alárendelt szolgája volt.

János 1:1, 2

Az ÚRB szerint így hangzik: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt.” (A Kat., a B.—D., a KNB és a Káldi hasonló megfogalmazást tartalmaz.) Az ÚV azonban ezt írja: „Kezdetben volt a Szó, és a Szó az Istennél volt, és a Szó isten volt. Ez volt kezdetben az Istennél.”

A szövegkörnyezet alapján a János 1:1, 2 melyik fordítása a helyes? A János 1:18 ezt írja: „Istent soha senki sem látta.” A 14. vers világosan kijelenti: „ Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét.” Tehát akkor az "Ige" volt a Mindenható Isten, aki testté lett, vagy az Ige egy különálló lény (nem csak háromságon belüli személy) volt?

Az 1. és a 2. vers is azt mondja, hogy kezdetben „Istennél volt”. Lehet-e valaki valakinél úgy, hogy egyszersmind ő maga is az a személy? Tehát nem az van oda írva, hogy "Istenben" volt, IGAZ? Az van, hogy "Istennél" volt.

A János 17:3-ban Jézus úgy szólítja meg az Atyát, mint „az egyedül igaz Istent”; így Jézus mint „isten” csupán Atyjának isteni tulajdonságait tükrözi vissza (Héb 1:3).

Összeegyeztethető-e az „isten” fordítás a görög nyelvtan szabályaival? Néhány forrásmű kifejezetten síkraszáll amellett, hogy a görög szöveg úgy fordítandó, hogy „Isten volt az Ige”. De nem mindegyik ért ezzel egyet. Philip B. Harner a „Minősítő értelmű, névelő nélkül használt főnévi állítmánykiegészítők: Márk 15:39 és János 1:1” című cikkében azt mondja, hogy az olyan mondatok, mint amilyen a János 1:1-ben található mondat is, „névelő nélkül használt és az igét megelőző állítmánnyal elsősorban minősítő értelműek. Arra utalnak, hogy a logosznak theosztermészete van.” Ezt javasolja: „Talán így lehetne fordítani a mondatot: »a Szónak ugyanaz volt a természete, mint Istennek«” (Journal of Biblical Literature. 1973, 85., 87. o.). Ebben az írásszövegben tehát az a tény, hogy a the·osz′ szó a második előfordulásakor a (ho) határozott névelő nélkül jelenik meg, és az ige előtt áll a mondatban, a görög nyelvben nagy jelentőségű. Érdekes módon azok a fordítók, akik kitartanak amellett, hogy a János 1:1-et így kell fordítani: „Isten volt az Ige”, habozás nélkül elhagyják a határozott névelőt más szövegrészek fordításánál, ahol az ige előtt egyes számú, névelő nélkül használt főnévi állítmánykiegészítő van. A görög szövegben több példa is van erre: Ján 6:70, 9:17.

John L. McKenzie, S. J., ezt írja a Dictionary of the Bible című munkájában: „ A Ján 1:1-et szigorúan véve a következőképpen kellene lefordítani: »Az Ige az Istennél [= az Atyánál] volt, és az Ige isteni lény volt.«” (A zárójeles részt ő tette be. Nihil obstattal és a katolikus egyház nyomtatási engedélyével ellátva.) ([New York, 1965] 317. o.)

Ezzel összhangban a Kecsk., 1931 így fogalmaz: „és isten volt az íge.” A Jézus Krisztussá lett Igét ’istennek’ tekinteni összhangban áll a szó szentírási használatával. A Zsoltárok 82:1–6 például ’isteneknek’ (héberül: ’eló·hím′; a János 10:34-ben görögül: the·oi′) nevezi Izrael emberi bíráit, mivel Jehova képviselői voltak, és az ő törvényeit kellett szólniuk.

"A hit által való cselekedetek jók, de nem igazítanak meg. Hisztek-e abban, hogy Jézus áldozata elég volt?"

Te elkened a lényeget, a szavak csűrés-csavarásával. A cselekedetek nem csupán "jók", mintha egy lehetséges opció lenne - vagy vannak, vagy nincsenek, tök mindegy, mert mindenképpen megment Isten, bármit teszek (vagy nem teszek meg), csak higgyek Jézus váltságában és kész!

Ez nem így van. Válasszuk már külön az isteni kegyelem kiérdemelhetetlenségét - amit világosan kifejtettem az előző oldalon, egyértelmű bibliai versekkel -, a hitből fakadó cselekedetek elengedhetetlenségétől. Igen, elengedhetetlenek a tettek, ha van hited!

Ez olyan, mint a levegővétel, ami elengedhetetlen az életben maradáshoz.

Ha nem veszel levegőt, vagyis nincsenek cselekedeteid, megfulladsz.

Ezért mondja Jakab, hogy a hit cselekedetek nélkül, halott önmagában!

Még most sem érthető?

Ettől még NEM A CSELEKEDETEINKBŐL menekülünk meg, de az élő hitünket, csakis így bizonyíthatjuk.

Ezért, már nagyon gyanús az a kritika ellenünk, hogy mi ezt nem így gondoljuk. Valószínűleg ők nem állnak a pontos ismeret magaslatán.

"Ez érdekes, mert a Biblia azt mondja:"Én az Úr alkottam mindent, egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet.""

Ha egy építészről azt írják, hogy "ő építette" ezt és ezt a hidat, akkor ez azt bizonyítja, hogy mindent az építész csinált a saját kezével, az utolsó szegecsig?

"Ennek ellenére a teremtésben jelen lévő többesség egyértelmű: teremtsünk, alkossunk, hozzánk hasonlóvá lett stb."

Ha pl. az "elohimra" gondolsz, akkor nem árt tudni, hogy az szó szerint annyit tesz, mint "istenek", nem "személyek", vagyis az politeizmus lenne.

"Nekem minden részem 1977-ben született, ha most különválna a szavam és a szellemem, velem egyenlőek lennének, mert az én részeim. Tök mindegy, mikor váltak külön. Amit a szavammal és a szellememmel cselekszem utána, az is az én cselekedetem lenne."

Ez az "egység" csak Isten és a szent szelleme, vagyis tevékeny és IRÁNYÍTOTT, valamint éppen ezért SZEMÉLYTELEN ereje között létezik! A te leírásod tökéletesen illik rá.

Jézus és az Atyja közötti "egység"-et a Biblia a görög "hen" szóval írja le, ami olyan egység, mint amilyen Jézus és a tanítványok között is van, vagy lennie kellene.

Már régen kíváncsi voltam, ennek a kérdésnek a válaszaira, de még van egy kérdésem:

Honnan veszik a JW-k, az 144000 számot?

És a tanúk, miért fogadják el, hogy ők nem üdvözülnek, csak az az 144000 nagyállású?

Az első bekezdésedhez csak annyit tennék hozzá, hogy már minden lényegeset leírtam róla, amiből érteni lehetne annak, aki érteni akarja.

De kicsit kibontom elemi szinten is, jó?

A János 3:16-ban ez áll: "Mert az Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen."

Mi azonban így felelünk: "Miben kell hát hinnünk? Hogy Jézus valóban élt? Természetesen. Hogy ő Isten Fia? Mindenképpen! S mivel a Biblia »Tanítónak« és »Úrnak« nevezi Jézust, vajon nem kell hinnünk abban, amit tanított, nem kell engedelmeskednünk neki és követnünk őt?" (János 13:13, Máté 16:16).

Aha, itt a baj! Sokaknak, akikről azt mondták, hogy „megmenekültek”, úgy tűnik nincs túl nagy hajlandóságuk követni Jézust, vagy engedelmeskedni neki. Valójában egy protestáns lelkész ezt írta: „Természetesen Krisztusba vetett hitünknek folytatódnia kellene. De a Biblia egyáltalán nem támogatja azt az állítást, hogy feltétlenül kell, vagy hogy szükségszerűen folytatódik is.”

Épp ellenkezőleg, a Biblia felsorolja azokat az erkölcstelen szokásokat, amelyek gyakoriak néhány olyan embernél, aki azt gondolja, hogy „megmenekült”. Egy olyan személyt illetően, aki nem hagyott fel az ilyenfajta életmóddal, a következő utasítást adta a keresztényeknek: „Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül.” Isten biztosan nem akarja, hogy gonosz emberek fertőzzék az ő keresztény gyülekezetét! (1Korinthus 5:11–13).

Mit jelent hát követni Jézust, és hogyan tehetjük ezt meg? Nos, mit tett Jézus? Vajon erkölcstelen, parázna, részeges vagy hazug volt? Vajon becstelen volt az üzleti ügyekben? Természetesen nem! „De hát, minden ilyesmit ki kell iktatni az életemből?” — kérdezheted. Válaszképpen figyeld meg az Efézus 4:17-től az 5:5-ig terjedő részt. Nem azt mondja, hogy bármit teszünk, Isten elfogad minket. Inkább azt mondja, hogy legyünk mások, mint a világi nemzetek, amelyek „erkölcsi érzés nélkül vannak...

Sok embernek mondták már, hogy „Jézusban hinni” felér egy egyszeri tettel, és hogy hitünknek nem kell annyira erősnek lennie, hogy engedelmességre sarkalljon minket. A Biblia azonban nem ért ezzel egyet. Jézus nem azt mondta, hogy azok menekülnek meg, akik elkezdenek a keresztény életúton járni. Hanem inkább ezt mondta: „aki végig állhatatos marad, megmenekül” (Máté 10:22). A Biblia egy versenyhez hasonlítja a keresztény életutat, amelynek végén a megmentés a díj. Ráadásul így buzdít: „Úgy fussatok, hogy elvegyétek” (1Korinthus 9:24).

„Jézus elfogadása” tehát sokkal többet jelent annál, hogy elfogadjuk az áldásokat, amelyeket páratlan áldozata kínál. Engedelmeskedni kell. Péter apostol azt mondja, hogy az ítélet „Istennek házán” kezdődik, majd hozzáfűzi: „ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának?” (1Péter 4:17). Nem elég tehát csak hallgatnunk, és hinnünk; ennél többet kell tennünk. A Biblia azt mondja, hogy ’a szó cselekvőinek kell lennünk, és nemcsak hallgatóinak, megcsalva magunkat’ (Jakab 1:22, NW).

Nincs itt semmi csúsztatás, nagyon gyakori kifejezésmód! Főleg, amikor csak a száraz tényeket sorolják fel és nem részletezik, hogy hányan, milyen technológiával építették az épületet. És úgy tudom, ez nincs az ember orrára kötve.

JÉZUS Istent „az egyedüli igaz Istennek” nevezte (János 17:3). Soha nem utalt Istenre, mint több személyből álló Istenségre. Ezért az egész Bibliában nincs senki, akit Jehován kívül Mindenhatónak neveznek. Máskülönben elveszítené ez a szó a „mindenható” értelmét. Sem Jézus, sem a szent szellem nem neveztetik soha mindenhatónak, mivel Jehova egyedül a legfőbb. Az 1Mózes 17:1-ben kijelenti: „Én Mindenható Isten vagyok.” És a 2Mózes 18:11 ezt mondja: „Jehova nagyobb, mint az összes többi isten.”

A Héber Iratokban az ’eloh’ah (isten) szónak kétféle többes száma van: az ’elo·him’ (istenek) és ’elo·heh’ (istenei). Ezek a többes számú alakok rendszerint Jehovára utalnak, de ezekben az esetekben egyes számú „Isten-nek fordítják. Vajon ezek a többes számú alakok a Háromságot akarják jelezni? Nem, semmiképpen! William Smith A Dictionary of the Bible (Bibliai szótár) című művében ezt mondja: „Az a fantázia szülte elképzelés, hogy [’elo·him’] egy Istenségen belüli három személyű istenségre utalna, aligha találna támogatókra a tudósok körében. Ez vagy fejedelmi többes, ahogyan ezt a nyelvészek mondják, vagy az isteni erő teljességének, az Isten által kinyilvánított hatalom egészének a kifejezője.”

Tehát lehet válogatni, de semmiképpen nem szabad belekeverni a bibliába egy ősi pogány mítoszt!

A The American Journal of Semitic Languages and Literatures (A sémita nyelvek és irodalom amerikai szakfolyóirata) című folyóirat az ’elo·him’-ról ezt mondja: „Majdnem mindig egyes számú igei állítmány és egyes számú jelzői melléknév áll mellette.” Ennek szemléltetésére figyeljük meg, hogy az ’elo·him’ cím 35-ször fordul elő csupán a teremtési beszámolóban, és minden helyen az ige, amely jelzi, mit tett és mit mondott Isten, egyes számban áll (1Mózes 1:1–2:4). Ez a kiadvány ezzel zárja végkövetkeztetését: „Az [’elo·him’] tehát minden bizonnyal nyomatékosító és fokozó értelmű többesként fogható fel, amely a nagyság és méltóság leírására szolgál.”

A Biblia a hamis bálványistenekre vonatkoztatva is használja az ’elo·him’ és ’elo·heh’ szavakat (2Mózes 12:12; 20:23). De van, amikor csak egyetlen hamis istenre vonatkoztatja, mint például, amikor a filiszteusok a „Dágon istenükre [’elo·heh’]” utaltak (Bírák 16:23, 24). Baált is „istennek [’elo·him’]” nevezik (1Királyok 18:27). Ezenkívül, ezt a kifejezést emberekre is használják (Zsoltárok 82:1, 6). Mózesról is olvasható, hogy ő mint „Isten” [’elo·him’] kellett hogy szolgáljon Áronnak és a fáraónak (2Mózes 4:16; 7:1).

Nyilvánvaló tehát, hogy amikor az ’elo·him’ vagy ’elo·heh’ kifejezések címként utalnak hamis istenekre vagy akár emberekre, nem azt akarják sugallni, hogy mindegyik egy több személyből álló istenség; így a Jehovára utaló ’elo·him’ vagy ’elo·heh’ kifejezés sem jelenti azt, hogy ő több lenne egy személynél; különösen, ha figyelembe vesszük a Bibliának e tárgykörben elhangzó egyéb tanúságát.

EGYISTENHITNEK, idegen szóval monoteizmusnak hívják a Bibliának azt a tanítását, amely szerint csak egy Isten van. L. L. Paine egyháztörténész rámutat arra, hogy a monoteizmus legtisztább formájában összeegyeztethetetlen egy Háromsággal. „Az Ószövetségben szigorú értelemben vett monoteizmusról van szó. Isten egyedüli, személyes lény. Az az elképzelés, hogy már az Ószövetségben is fellelhető a háromság, minden alapot nélkülöz.”

Változtatott-e monoteizmuson az a tény, hogy Jézus a földre jött? Paine azt válaszolja: „E tekintetben nincs az Ó- és Újszövetség között változás. A monoteista hagyomány folytatódott. Jézus zsidó volt. Zsidó szülők nevelték az ószövetségi írásszövegek alapján. Tanítása velejéig zsidó; bár új evangéliumot hirdet, nem tanít új teológiát. . . Saját nézetének fogadta el a zsidó monoteizmust bizonyító legfőbb írásszöveget: ’Halld, ó Izrael, az Úr, a mi Istenünk egy Isten!’ ”

Ezek a szavak az 5Mózes 6:4. versében találhatók. A katolikus New Jerusalem Bible (NJB)-ban itt ez olvasható: „Halld, ó Izrael, Yahweh, a mi Istenünk egy, az egyedüli Yahweh.” E vers nyelvtani szerkezetében az „egy” szónak nincs többes számú módosító jelentése, ami azt sugallja, hogy csak egyetlen személyt jelent.

Pál a keresztény apostol nem utal arra, hogy Jézus földre jövetele óta bármilyen változás történt volna Isten természetében. Ezt írta: „Isten. . . csak egy van” (Galata 3:20; lásd még 1Korinthus 8:4–6).A Biblia Istenről több ezerszer úgy beszél mint egyetlen személyről. Ha megszólal, oszthatatlan egy személyként szólal meg. A Biblia e tekintetben a lehető legfélreérthetetlenebb. Amint Isten kijelenti: „Én vagyok Jehova. Ez az én nevem; és saját dicsőségemet senki másnak nem adom” (Ésaiás 42:8). „Én vagyok Yahweh, a te Istened. . . Ne legyenek isteneid rajtam kívül” (2Mózes 20:2, 3, JB.).

"Megbocsáss, de amit leírtam, az Jézus és az Atya viszonya elsősorban. Az Ige Istennél volt és Isten volt, és testté lett stb. Az Ige született Istentől, mégpedig kibocsátás által. A hen szó ezt nem zárja ki."

Itt nem pusztán "különválásról" van szó, nagyfokú torzítás, amit írsz. A háromság mítoszban hívők spekulációja, aki szerint ez csak így történhetett, ezért lovagoltok folyton a rokonértelmű szavakon.

A te példád tökéletes leírása volt Jehova és a szent szelleme viszonyának. Tudom, hogy nem volt szándékos, de ez olyan egyértelműre sikeredett: "Amit a szavammal és a szellememmel cselekszem utána, az is az én cselekedetem lenne".

Jehova pont így kezeli a szent szellemét. Kiküldi, kibocsájtja, felhasználja (arra, amire csak akarja!). És mivel Jehova által irányított a szent szellem, így NEM LEHET SAJÁT AKARATTAL RENDELKEZŐ, KÜLÖN SZEMÉLY a háromság mítosza szerint. (A megszemélyesítés erőtlen erőlködésétől kímélj meg!)

Jézus viszont, amint a bibliából sok helyen kiviláglik, nem csak külön személy, hanem saját akarata is van, aki akár dönthetett volna rosszul is a földön! Mi lett volna, ha ez történik? Isten elpusztítja önmagát??? Micsoda sátáni sötétség.

A hen szócska pontos és félremagyarázhatatlan értelmezését a Biblia (maga Jézus is) több helyen tette világossá. Ha nem tette volna, akkor kicsivel több csámcsogni-valótok lenne. De Jézus az Atyjával és a tanítványaival ápolt kapcsolatáról is ezzel az egyszerű szóval fejezte ki a viszonyát. A többi csak belemagyarázás!

Hogy miért? Mert görcsösen meg szeretnék bizonyos körök hamisítani a Bibliát egy pogány mítosz miatt.