Ki itt Jehova Tanúja?

Új világosság

A Társulat kezdettől fogva hivatkozik Bölcs Salamon egyik mondására, azt állítva, hogy Russell óta Isten állítólag ilyen módon, fokozatosan növeli az igazság „világosságát”

Példabeszédek 4:18-19

Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, amely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig. Az istentelenek útja pedig olyan, mint a homály, nem tudják, miben ütköznek meg.

De Salamon szavai valóban arra hatalmazzák fel az „igazakat”, hogy folyamatosan változtassanak a tanításukon, és mindig Istenre hivatkozhatnak? Ha figyelembe veszed a világosság és sötétség fogalompár bibliai jelentését, illetve a szövegkörnyezetet, akkor Salamon sorai egészen más értelmet nyernek. Először is két utazó képe tárul elénk: egy igaz és egy istentelen ember életútja. Az egyik út látható és járható, így az (igaz) utazó elkerülheti az akadályokat. A fény növekszik, ezért rábízhatja magát az ösvényre. A másik út homályos, sötét, nem is csoda, hogyha a másik (gonosz) utazó mindennek nekimegy, és mindenben elbotlik. Bár halad, az útja nem visz sehova. Salamon szerintem ennyit akart mondani, nem többet, és nem kevesebbet.

Salamon ugyanakkor azt is megírta, hogy: „Az igazak világossága vígan ég [ti. folyamatosan], de a bűnösök lámpása kialszik.” (Péld 13:9 Ökumenikus) Jézus pedig ezt mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága." (Jn 8:12, vö. 1Jn 1:5-10). Az Újszövetségben tehát maga Jézus, az Ő személye a világosság. János szerint „Az Isten világosság, és nincsen őbenne semmi sötétség” (1Jn 1:5), és Jakab szerint a világosság Atyjánál „...nincs változás, sem a fénynek és árnyéknak váltakozása” (Jak 1:17, Ökumenikus). Járhat-e sötétségben, aki Őt követi?

Hajnaltól délig valóban hosszú az idő, nagyot változik a fényerő, de az ember - Russell szerint is - joggal várhatja el, hogy a fény folyamatosan növekedjen.

Zion's Watch Tower, February, 1881 (p. 188)

...ugyanaz az Úr, aki akkor világossággal látott el minket az igéből, még most is ugyanúgy gondoskodik erről. (...) Ha embert követnénk, kétségkívül más lenne a helyzetünk; az egyik emberi ötlet kétségkívül ellent mondana a másiknak, és azt, ami egy vagy két vagy hat évvel azelőtt világosság volt, most sötétségnek tekintenénk. Istennél azonban nincsen változás, még a visszafordulás árnyéka sem, és így van ez az igazsággal is; bármely ismeretnek vagy világosságnak, amely Istentől jön, olyannak kell lennie, mint a szerzője. Az igazság új szemlélete sohasem mondhat ellent egy korábbi igazságnak. Az „új világosság” soha nem oltja ki a korábbi „világosságot”, hanem növeli azt.

Ha valóban igaz lenne a Társulat állítása, miszerint Isten a népét a Bibliakutatók mozgalmával kezdte kihozni a sötétségből, akkor elvárható lenne, hogy ennek a mozgalomnak a tanítása a fény folyamatos növekedését hozza (hajnaltól délig). A társulati kiadványok üzenetei azonban nem Isten folyamatos világosságát tükrözik, inkább fény és sötétség villogó váltakozását. Ami egykor fény volt, ma már sötétség. De mit gondolsz, mi lesz holnap az, ami ma még világosság?

Én itt csak két lehetőséget látok: ha a „hű és értelmes rabszolga” feladata az isteni világosság továbbadása, akkor vagy Isten a hibás, amiért az elmúlt 120 évben ennyire félreérthetően és ellentétesen közölte az akaratát, vagy a „rabszolga” nem hűséges az üzenethez, és nem elég értelmes ahhoz, hogy azt továbbadja. Persze, van egy harmadik lehetőség is: Isten soha semmivel sem bízta meg ezeket az embereket.

[link]