Jó érzés ennek a két felekezet képviselőinek, hogy lehúzzák más válaszát?

Jó volna ebben a témában is értelmesen beszélni, csak ahhoz az nem elég, ha én meghallgatom és elfogadom a másik véleményét (római katolikus keresztényként), és nem próbálom téríteni, ezt azért a másik felektől is elvárom, illetve ha valaki kérdez valamit, akkor mondjuk a kérdésre kéne válaszolni, és nem terelni a témát.

Én azokat húzom le, aki vagy nem a kérdésre válaszol, hanem lerohan más válaszolót, vagy lehülyézi a kérdezőt, de azért a kérdésre értelmes választ nem ír, vagy más elveket el nem fogadva lehülyézve térít egyik vagy másik irányba, vagy azokat, akik rosszindulatúan írnak, esetleg fél %-ot adok azoknak, akik nem rosszindulatúak, bár általánosítanak, részben az ő hibájuk is, hogy nem adnak esélyt maguknak, hogy megismerjenek másképp gondolkodókat, és így csak a rossz példát ismerik.

Ha én tudok békésen társalogni ebben a témakörben is, akkor legyen más is annyira értelmes ember, hogy képes erre, mindegy, hogy hisz-e valamiben vagy nem, és ha hisz, mindegy, hogy miben hisz.

Hiteles csak úgy lesz valaki, ha úgy is él.

Tisztelettel megkérek mindenkit, aki elovassa ezt az alábbi blog írást, hogy döntse el, sértő-e ez az írás egy hívőre nézve vagz sem ! Ha lehet reflektáljatok ! Nagzon kíváncsi vagyok !!!!

------------------------------------------------------------------------

BlueBunny [link] 2007.08.22. 01:24:08

Gyűlölöm a szkepticizmust.

Gyűlölöm Darwint, az evolúciót.

Huszonéves koromig katolikus voltam. Hittem Istenben, és végtelenül jó érzés volt tudni, hogy egy jóságos mennyei atya vigyáz rám, és a haláltól sem kell félnem, mert akkor hozzá jutok, és megjutalmaz.

Együtt lehetek boldogan a szeretteimmel, betegség nélkül, szenvedés nélkül, örökké.

De sajnos túl kíváncsi voltam. Sajnos meg akartam ismerni részletesen, hogy hogyan működik az univerzum; részletesebben, mint amilyen magyarázatokat a hittanórán és katolikus apámtól kaptam. És ahogy tanultam, lépésről lépésre, a világomból egyre jobban kiszorult Isten. Kiszorult a teremtés, a túlvilág. A jutalom a halál után. A feltámadás. A gondviselő mennyei atya. Végül már nem maradt neki hely egyáltalán.

Itt maradtam egyedül a közönyös univerzumban. Nincsen már halhatatlan lelkem, csak egy biológiai gép vagyok, a gének játékszere. Eszköz az evolúciós láncban.

És már nem térhetek vissza a boldog tudatlanságba, Istenhez, az ostoba, boldog, csodálatos, meleg hithez, mert ahhoz műtétileg kellene eltávolíttatnom az agyam nagy részét. Mert már nem tudok nem-tudni, elfelejteni a tudást, elhagyni a józan paraszti észt. (Talán majd sok-sok év múlva, ha már nagyon öreg leszek, és teljesen meglágyul az agyam, visszakapom Istent. De szörnyű ár lesz az érte.)

Jó volt hülyének lenni, és rossz tudni a kínos igazságot. Gyűlölöm, gyűlölöm.

És teljesen megértem azokat, aki kínlódva vergődnek, gyalázkodnak, minden erejükkel tiltakoznak a szörnyű tudás ellen.. Védik kényelmes, kellemes, boldog hitüket. Vigyázz nagyon ! Tarts ki!

Ha nem vigyázol, és elveszíted csodálatos ostobaságodat, sosem fogod tudni visszaszerezni halálfélelmet az emberekben, majd azt igyekszik jó pénzért és szolgálatokért megoldani.

----- eddig az írás -----

Elolvastam a blogbejegyzést, és az a véleményem, hogy nem mindenki érzi így, ahogy ez az 1 ember leírta.

Nem tudom, mi okozott neki csalódást, elfordulást, engem római katolikus keresztény hitben neveltek, amióta megszülettem. Ehhez képest ma nem a család az, akik miatt van hitem. Nagyanyám bigott, és mindenkivel össze tud veszni (templomi kántor), apám bánt engem és anyukámat is, lelki zsarolásban tart, anyagi zsarolással él (templomba jár pedig), nem sorolom. Viszont úgy érzem, valaki mégis áll mellettem, akit nem látok szemmel, nem hallok füllel, nem tudok vele kezet fogni. Tanult ember vagyok, de sokmindenhez ez a hit és tudat, hogy valaki van, olyan erőt ad, hogy a legnehezebb körülmények között is talpon tudtam maradni, és a legmélyebb gödörből is fel tudtam állni, ehhez egy ember egyedüli ereje önmagában kevés, és nagyon sokan mondták, hogy ők már nem bírták volna, belerokkantak volna. Ha mögöttem nem állna, akiben én hiszek (és nem a szabályrendszerek Istene, hanem akinek tekinteni kéne valójában), én is belerokkantam volna a történtekbe.

De attól, hogy én hiszek, és érzem, hogy Isten van és segít, és emberfeletti erőt ad, amikor mindenki más körülöttem leblokkol, amikor egy élet van veszélyben, még nem kell másnak is ugyanígy hinnie. Én hiszek, nekem Isten bizonyította a létét. Más gondolkodhat másképp, semmi bajom vele, csak engem ne próbáljon eltéríteni, és bántani vagy kinevetni ezért.

17.10-esnek: Nagyon ritkán találkozni ilyen felvilágosult, nem bigott és nem téríteni akaró kereszténnyel, mint te. Fogadd őszinte elismerésem: kellemesen csalódtam a keresztényekben általad! :)

Nagy bátorságra és őszinteségre vall kijelenteni, felvállalni, hogy gyenge vagy, és nem szégyellni azt, hogy magadban nem találod meg a kellő erőt ahhoz, hogy túléld az életet.

Én mindig is kritikus voltam mindennel. Sokáig próbáltam hinni, megpróbáltam kereszténynek lenni, de ahány felekezetet megismertem, mindenhol sokkal szembetűnőbbek voltak a visszásságok, az általános álszentség, mint a pozitívumok. Végül eljutottam oda, hogy ha van Isten, akkor az nem lehet olyan, mint ahogy a Bibliában le van írva. Az az Isten gyermeteg, sokszor gonosz, és igazságtalan, holott állítólag ő a legfőbb jó, az igazság és a szeretet. Nagyon sajnálom, de jó párszor elolvastam a Bibliát, és egyre erősebb ez a véleményem.

Úgyhogy én a saját vallásomat követem. Nincsenek szent könyveim, amit zsinatokon kézfeltartásos szavazással fogadnak el, és raknak össze, nincs lelki vezetőm, aki megmondja, mikor voltam jó és mikor voltam rossz. A saját lelkiismeretemre hallgatok, és hidd el, sokkal boldogabb vagyok így, mikor még önbüntetően meg próbáltam magyarázni magamnak, hogy én eredendően gonosz vagyok, és folyamatosan büntetnem kell magam azért, mert élek, és azért, mert az őseim is éltek. Mert sajna a kereszténység ezt tanítja.

18:07

Ha van egyszer kedved és időd, hallgass meg és próbálj lefordítani néhány gospel számot. Én ezt a műfajt művelem immáron 10 éve, és nekem nagyon sokat segít, zenéltünk beteg embereknek, akik ápolásra szorulnak, látni azt, ahogy őket átjárta ez a zene, jó volt. Ha tudják, ha nem, mit jelent a szövege, akkor is érzik, valahogy másképp.

Én is olvastam Bibliát, bár nem az egészet, de pl. az Ószövetséget a 20. századi naturalista írók megirigyelhetnék megfogalmazásban.

Amúgy az, hogy beismerem, hogy nem mindenhez vagyok elég erős, nekem természetes dolog. Én láttam már szakmában kiváló embert leblokkolni, amikor saját gyereke került életveszélybe, pedig mindenki erősnek ismerte. Láttam egy váratlan tragédia vagy egész életében kapott szenvedés miatt idegileg tönkremenni és abból felépülni nem egy embert. Itt is volt már, aki tanácsot kér, mert nem tudja, kihez fordulhatna. Nem mindig képes az ember, vagy egy másik ember megoldani valami plusz nélkül ilyen dolgokat. De mindenkinek valami más ad erőt, mindenki mástól töltődik. Én a hitemből, és ebben nagy szerepet játszik a gospel, ami eltér jópár vallásos zenétől. Más pedig másból nyeri az erejét.

Én nem nézek le senkit hitéért vagy hitetlenségéért, ha kérdez, akkor elmondom, én hogy látom, és ha érdekli valami, vagy kételkedik, de kíváncsi, akkor csak annyit tanácsolok, hogy csak egy gospelt hallgasson meg és fordítsa le, és ismerje meg Istennek azt az arcát, akibe az Amerikába elhurcolt néger rabszolgák kapaszkodtak még a legnagyobb szenvedéseik idején is.

Ahova én tartozom, ott a közösség többsége ilyen.