Isten azt akarja, hogy ne legyen barátnőm és magányos legyek?
Az a baj, hogy valahányszor igazán szerelembe estem - természetesen viszonzatlanul -, mindig azt éreztem, hogy az előző szerelmeimet valójában én akartam minden áron, Isten lehet, hogy egy hozzám sokkal jobban illő vagy esetleg egy sokkal nemesebb lelkű, illetve szebb lányt szánt nekem. Hát az a baj, hogy ez nem így volt soha. Isten mindig elvette őket is, nem akarta azt sem, hogy velük legyek együtt. Volt, hogy borzasztóan fájdalmas módon vette el tőlem a sors őket (pl.: megalázó helyzetben találtam magam miatt, barátság romlott meg ilyen miatt stb.).
Egyszerűen sehogy nem tudok párt találni magamnak. Ahogy magamra és magamba nézek: nem is tudnám elképzelni, hogy valaha is legyen párom. Minden szempontból undorodnék én is magamtól, utálnám magam az ellenkező nem helyében.
Lehet, hogy Istennek az az akarata, hogy ne legyen barátnőm soha és egyedül éljek?
De ebben az esetben miért nem hív el mondjuk szerzetesi hivatásra?
De minek teremtett egy ilyen lúzert Isten a világra? A szerzetesség nőtlenségi és tisztasági fogadalmának épp az a lényege, hogy valaki képes lenne romantikus (és nemi) kapcsolatot kialakítani, de a cölibátusi fogadalma miatt erről a hitéért, egy magasabb célért lemond. Nos... Én nem mondanék le róla, hisz eleve nincs miről lemondani. Életemben nem volt még párkapcsolatban részem. Vagy teremtett volna aromantikusnak és aszexuálisnak... De nem... Akkor még a viszonzatlan szerelem sem gyötörne és akkor egy tök jó, hétköznapi életem lenne ezeket teljesen nélkülözve.
Lehet, hogy ez egy büntetés a korábbi tetteimért ebben az életemben vagy esetleg bármikor, a létezésem folyamán? Mit tehettem?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Békesség neked, kérdező!
Annyira fáj a lelkemnek, hogy az emberek mennyire meg vannak vezetve, hogy az Igazságot hiszik hazugságnak és oda-vissza. Őrlődnek, mindig testi erőlködéssel akarnak boldogok lenni, üldözik azt, de meg nem lelik. Meg akarnak felelni görcsösen a környezetüknek, a társadalmi elvárásoknak, vágynak mindig valakire, egy társra, hogy ne legyenek egyedül. És ezek miatt feláldozzák a lelküket is. És így lesznek a legtöbben békétlenek, szomorúak, magányosak, kiégettek, boldogtalanok. Mert a világi sémát, az elfogadottat, népszerűt akarják betölteni, nem pedig Isten akaratát követni.
Kérdező, Isten - a vallások nélküli emberiség Igaz Teremtője, mert Isten nem vallás - egy dolgot szán neked is: hogy Vele légy frigyben! Erre lettünk teremtve. Hogy Őbenne ragyogjunk, Őt dicsőítsük a tetteinkkel, Benne éljünk, cselekedjünk, akár a gyermekek. Az első emberpár, aki valójában mi magunk is vagyunk, Ádám és Éva ezt a kegyelmet dobta el magától, többek között azzal is, hogy szexuálisan is vétkeztek, hiszen ez a fajta önző és perverz testi rítus Isten előtt utálatos. Mára már az egész világ szinte ebben ég. Nincsen olyan pár, házastárs, aki ezt ne művelnél a partnerével. Nincsen szinte olyan ember sem, akinek ne lenne társa, párja. Egymásban keressük a boldogságot, nem pedig Istenben. Nem a vallásról teszek bizonyságot, mivel az mese, hazugság. Istenről szólók, Őt dicsőítem, az emberiség Istenét. Ő erre formált meg minket, hogy Benne gyönyörködjünk, csakis Rá nézzünk, a természetre, az állat- és növényvilágra, ne egymásra! De Ádám és Éva is azt tette, amit mi is teszünk, mentek a vágyaik után. A Léleknek a lélek a társa, örökre. Legalábbis így volna szükséges lennie, de nem így van. Azóta az ember emberben keresi a boldogságot, gyermekeket szül, holott nem a szaporodás a cél, hanem az, hogy a belső, lelki gyermeket szüljük meg szimbolikusan, akit Isten nevel, gondoz. Ő legyen a belső gyermekünknek a gondviselŐje.
Isten sem neked, sem másnak nem akar ártani, sem kínozni. Magához hív, mert Nála örök élet, boldogság van, ami soha el nem múlik. Egy emberbe vetett bizalom véges, mit ahogyan az is, hogy ember az ember társa, és az is, hogy gyermek születik. Ezek elmúlnak. De Isten kegyelme, szeretete örök. Nem azt szeretné, hogy te is boldogtalan légy, szenvedj, hanem azt, hogy őt válaszd. Az ember magát ítéli boldogtalanságra, pokolra. Isten sosem büntet, mert Ő szeret, elenged. Hagyja, hogy megélj, tapasztalj.
Nem tudom, hány éves vagy, hogy volt már részed a testiségben, a szexualitásban, de ha nem, akkor légy hálás és örömködj! Magam is nagyon későn veszítettem el a szimbolikus ártatlanságomat, de mára már nagyon bánom. Mert az egy óriási érték, akinek még megvan. És maradjon is meg az egész életen át! Ugyan így őrlődtem magam is, mint ahogyan most te is. Görcsösen kerestem a boldogságot, online és élőben is próbáltam ismerkedni, de vagy nem sikerült, vagy olyan kapcsolatokat tudtam kialakítani, amik egyén szólva sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ez az, amikor valaki maga akar erőből, és ez lesz a vége. Boldogtalanság. Az emberek zöme így él, boldogtalanul. Mutatják a világ felé a hazug képet, az álcát, de a luxus, az utazgatás a Föld körül, a welnessezés, a mosolygás az csak egy torz tükör a legtöbb esetben. A testük lehet, hogy megkapja a kényeztetést, de a lelkük belül boldogtalan, ima a kivételekért.
Magam is megéltem már, hogy azért volt nekem is részem ilyen későn a testiségben, mert Isten így próbált meg óvni ettől is. Azt írja a Biblia, hogy jobb az embernek, ha nem illet asszonyt! Mára megéltem, miért is. A nő a férfi kísértője. Ezért lett belőle teremtve szimbolikusan. Az ő vágyából van a nő, aki buja és csábít, aki felkér, míg a férfi a vadász, aki megy és megtermékenyít. Ez történt az Édenben is, a nő elcsábította a férfit. Ezért ábrázolják főleg a képzőművészetekben a nőt kígyóval és almával. Ez az Igazság. És ha ettől mentesülsz, akkor adj hálát Istennek és örömködj, mert ha ezt valaki leteszi, ha kikerül ebből a lélekvesztő mókuskerékből, akkor fog élni!
Ne akard a boldogságot, ne TE akarj boldog lenni, ne keseregj, mert az a sátán jelképesen. hagyd, hogy Isten vezessen és Ő adjon neked a boldogságából, ami örök. Hagyd el a világit, a sémákat, és légy Benne boldog gyermek. Fürdőzz Benne, méltasd Őt, szeresd Őt. Magam ezt élem, éld te is. Amiben benne vagy, vallásban, gyere ki mielőbb, és szolgálj csakis Istennek, az emberiség Istenének, ne másnak, ne embereknek. Enged el a családra való vágyakozást, a testi szerelmet. A szaporodásra való áhítozást. Azt az Ördög mondja. Mint ahogyan a szex is az Ő bélyege. Isten egyet akar, hogy Benne éljünk gyermekként, Őt szeressük úgy, hogy szeretjük, a szerével tápláljuk az embertársainkat is, amit Krisztus is mond. Lelkiek legyünk, ne ó-emberek, testiek. Ne az Ószövetségben raboskodjunk, hanem az Újban legyünk szabadok.
Természetesen lehetséges, hogy neked is szükséges még számos dolgot tapasztalanod, megélned, hogy ezeket mind megéljed lélekből, és addig bizony te is szenvedni fogsz azért. Lehetséges, hogy lesz egy gyönyörű családod, és mindketten Istenben élő gyermekek lesztek, meseszép gyermekekkel. Ez is nagyon szép adomány Tőle. De az igazi kincs az, ha nincsen már senkid, hanem Benne élsz. Ha nem ragaszkodsz görcsösen, ha elengeded a megfelelési kényszert, azt, hogy TE akarsz boldog lenni, és az leszel. Magam ezeket már megéltem, bizonyságot teszek róla, hogy ez így igaz. Nincsen párom, családom nekem sem, és nem is lesz már, mert Istenben egyre inkább teljes vagyok. Már csak a testi vágyakat szükséges valahogy elengedni, a perverziókat, mert férfi ember vagyok, vágyakozom még magam is valamilyen szinten, és akkor végre felszabadulhat a lelkem. Hagyd, hogy Ő vezessen vallás nélkül. És ha meglátod magad a Kegyelméből hogy mekkora hazugságban éltél eddig, akkor hálát adsz majd, hogy ezeket elengedni egyáltalán nem nehéz, hanem adomány! Légy boldog, légy gyermek Benne, ne félj, ne bánkódj, hanem higgy Istenben és Krisztusban! Senki és semmi másra nincsen szükséged. Lesz így már egészséged, örömöd.
Az emberiség Igaz Istenének a Lelke adjon neked is ehhez erőt!
Üdv.
A leírásod alapján te egy határozatlan, belül instabil ember vagy. A nők éppen a bizonytalanságtól "undorodnak" egy férfiben, ez az egyetlen, amit egyik sem tud elviselni hosszú távon. Lehetsz csúnya, lehetsz szegény, ezek mind sokkal tolerálhatóbb dolgok egy nő szemében, mintha egy pipogya alak vagy.
Vallásos vagy sem, minden nő így működik. Az pedig nem bűn, ha tudod mit akarsz az élettől, és nem akarsz mindenáron a pap bácsi elképzeléseinek megfelelni, hanem megvannak a saját céljaid és véleményed a világról.
Attól, hogy nem a Szentírás szavai szerint élsz 100%-ban még nem leszel bűnös Isten szemében. Isten azt akarja, hogy úgy kövesd a tanításait, hogy közben te is jól érzed magad. Ha bűn lenne a szerelem és a szex, akkor már régen kihaltunk volna. Lehet, hogy most páran majd azt írják neked, hogy én bűnre csábítalak, de ez nem igaz. Egy szabad életre ösztönözlek, ahol a saját döntéseid alapján élsz, nem pedig valami furcsa Biblia-értelmezés alapján, ami letilt téged az élet élvezetéről. Élhetsz szabadon a saját feltételeid alapján úgy, hogy közben szereted és követed Jézust.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ennek semmi köze Istenhez. Az hogy miért nem tetszettél az adott nőnek az sok tényezős dolog.
1. Ami a leggyakoribb, hogy első látásra kinézetre már off vagy, hiába tudsz te tripla szaltózni vagy van 300-as IQ-d, ha nincs meg a fizikai vonzalom akkor kuka, de ez mind2 nemnél így működik.
2. Az ismerkedés során valamit elrontottál, lehet túl rányomulós voltál vagy egyszerűen unalmasnak talált a nő.
3. Csóró vagy, nincsenek céljaid-->automatikus red flag egy bizonyos kor felett(gyanítom már nem sulizol).
4. Rossz helyen keresgélsz, insta modelleket egy átlagos ember(gyanítom az vagy) sose fogsz felszedni.
Mindenesetre ha mersz kezdeményezni, az egy jó dolog. Ne add fel és mindig azt nézd, hogy miben lehetnél jobb.
#13.
Az átlagos nőknek is kuka vagyok. Miért? Kinek kellene egy önbizalomhiányos, csúnya, negatív kisugárzású stb. pasi?
Amúgy fiatal vagyok, még tanulok, hallgatok, de nem dolgozom még.
#14
"Miért? Kinek kellene egy önbizalomhiányos, csúnya, negatív kisugárzású stb. pasi?"
Itt az önbizalomhiány a lényeg, ebből fakad minden más, az is, hogy csúnyának látod magad.
De én a hozzád hasonló embereknek azt utálom, hogy idejöttök kérdezni, és bárki bármit mond, kapaszkodtok a saját percepciótokba, hogy ti örök vesztesek vagytok és semmire sem jók. Akkor minek teszel fel kérdést? Akkor fogadd el és legalább ne nyavalyogj. Vagy tegyél ellene, legyen önbizalmad és esetleg rá is fogsz jönni arra, hogy mennyi minden másképpen van a valóságban, mint ahogy a pesszimista, félelemmel teli hozzáállásoddal ezt elképzelted.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sok sok csalódás után
Volt olyan hogy a 'szívem választottja' vert meg a suliban
Qrvával vesztettem el 24 évesen baxameg
Erre 29 évesen jött az álomnő
Egy gyönyörű, pont annyira /verz mint én kategóriás csaj.... és még ráadásul énekesnő is..... (ki ne álmodott volna tiniként valami énekes/színész csajról :D )
Egy áthidalható probléma van csak.... 'nagyon közel van hozzám' csak 220km-re :D
Ez van.....
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
17 vagyok....
Most olvasom csak
Önbizalomhiányos
Csúnya
Negatív????
Jesszusom
Stay positíve
Én egy 2 kórházi fertőzésen átesett (3 hónapos, 7 éves koromban), másfél hónapot mélykómában töltő, mindent a -15ről újratanuló valaki vagyok.... idén leszek 32....
Valahogy kinézel
Van egy arcod, egy frizimiskád
Van 2 lábad és 2 kezed,
Írsz, beszélsz, mozogsz, jársz
UGYANOLYAN EMBER VAGY MINT BÁRMELYIK!
Lehet hogy sokak lehurrognak ezért majd.....
DE MÁR BOCS!!! A JÁKOB ZOLI HOGY NÉZ KI? MÉG FÉRFISZEMMEL IS CSÚNYA SZERINTEM!
már elnézést de olyan az ember mint egy tömzsi töpszli törpe aki még rendes hajat se tud vágatni magának és kb az a szemüveg meg úgy áll rajta mint mamin a szódásszifon 1977ben.
De mégis kell valakinek.
A lényeg.... ne legyél búvalbaxott búvárbéka...
Ha jól veszem ki fősulis/egyetemista vagy
Biztos van valami hobbid
Én pl 2 hónap után küldtem messengeren 1 copy rajzot az egyik képről amit küldött...
Annyit írt kérdőjel nélkül: EZT ELHOZOD! :D
Írok még ha gondolod
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
12-es kommentelő: Máskor, kérlek téged, nyugodtan szólíts meg, ha nekem címzel valamit. Sokkal egyenesebb magatartás, mintsem a sorok közé rejtünk és utalunk (furcsa Biblia-értelmezés), éreztetünk, de világosan nem nevezzünk mégsem a nevén, amit szükséges.
Érdekes az ember, mert a másikat megítélni, sokszor elítélni tudja, arról akar és tud is képet alkotni, felmérni, kielemezni, foghíjasan érvelve lefesteni, felületesen megszólni, de azt, hogy a saját szívében mi honol, arra már nem tekint rá, de akkor az így adott eljárása is hiteltelenné teszi. Mert könnyedebb a kérdezővel foglalkozni, és kielemezni, hogy ő bizony határozatlan és instabil ember, holott én magam voltam, az is, aki az előbb nem nyíltan szólította meg egy másik kommentelő embertársát, hanem a sorok között cinikusan utaltam rá, ami egyúttal felelősség fel nem vállalását és a kötelességtudat elvetését mutatja magamról. Akkor mégis milyen lelki fedezettel ítélek én meg egy másik embert? Hogyan mondom rá azt, hogy ő olyan, amilyen, ha magam azt sem tudom, én milyen vagyok?
Amit idézőjelbe tettél, szócska, arról nem is beszélve. Nem tudom, hogy fiú vagy-e, aki sokat csalódott már, vagy éppen lány, akinek ez a tapasztalata a túlzó elvárása okán, aki többet vár el, amit maga nyújtani tud a másik félnek, de az biztos, hogy ami a szívben, azt szólja a száj. Felesleges volt az undor szót idézőjelbe tenni, azért tetted abba, mert ezt érzed, az meghatároz. Sokan fel sem fogják, hogy az íráskép olykor sokkal nyíltabban árulja el valaki személyiségét, mint az élőben való kommunikáció!
Nem mondj kérlek ilyeneket az embertársadra, mert komoly károkat tudsz ezzel okozni valaki lelkében! Semmi baj nincsen vele, és egyáltalán nem olyan, mint amilyennek te is megfested őt. Egyszerűen azért ilyen, mert Isten próbálja őt szólongatni, és a lelkiismerete jelez, ezért őrlődik. Magam is ilyen voltam és ez volna a helyes magatartás. Nem pedig az, hogy telebeszéljük a fejét, a szívét a leterhelő és giccses, képmutató és lélekvesztő világi sémával, hogy csak azért is legyen nyitott és ismerkedjen már, hogy feleljen meg már végre a környezetének, kövesse a tömeget. Nem kell köveznie senkit sem. Istent kövesse. Majd ő dönt.
Érdemes elolvasni, hogy a kérdező olyan szépen azzal kezdte a sorait, hogy mit gondol minderről Isten, mégis a legtöbben világias választ adtak rá, így próbálják segíteni azt, akiben még ott lobog a Lélek hangja! Ne vezessétek őt el, kérlek titeket Tőle. Így rántjuk vissza egymást naponta a világi mocsokba.
Istennél ez inkább érték, ha valaki ilyen, nem pedig hátrány. Az Igazságban ez lom, hogy valaki legyen határozott, meg céltudatos, stb. Ezek sablonok, mázak. Senkinek sem kell megfelelni, senkinek! A kérdező vélhetően nagyon fiatal még, magam is ilyen voltam akkoriban, így átérzem az érzéseit. Most még görcsösen vágyik a szeretetre, ami valójában nem az, hanem birtoklás, önzés. Akar társat, függeni valakitől, hogy ne legyen egyedül, de az egyedüllét nem azt jelenti, hogy van valakid, mint ahogyan nem az a magány, hogy egyedül vagy. Az egyetlen igaz társ Isten, mert Benne nem lehet csalódni, ha mi nem hagyjuk el Őt, Ő sem hagy el soha. Ő örök, nem hal meg, nem fájdul érte a szívünk, nem hagy maga után magányt, űrt.
És nincsen bűn sem, kérlek téged is, óvatosan hangoztasd ezt a szót, ami a vallás vádoló terror szava. Az ember tudatlan, lélekben beteg, nem, pedig bűnös. Isten nem büntet, hanem szeret, és az szeret a legjobban, aki elenged. Így Ő engedi, hogy a számos butaságainkat megéljük, hogy ezeket felismerve elengedjük, és helyette válasszuk Őt.
Amiket te is tanácsolsz a kérdezőnek, az a halál, bocsásd meg érte. Saját célja legyen, meg a véleménye a világról. Szabad életre ösztönzöd, ahol ő maga dönt. Ez a pokol. Ezt teszi az Antikrisztus is, ez mondja. Már honnan tudná ő, vagy te vagy magam is, mi az igaz Élet, mi helyes és mi nem magunktól? Honnan tudnánk ezt? Hol van az a felsőbb erkölcsi séma, amihez mérünk?
A másik meg a Jézus! Tudod, éled te is, kicsoda az a Jézus? Mert az a vallási hamis messiása, az igaz Krisztus teljesen más. Ez két külön személy. Krisztust ajánld neki, vallás nélkül, kérlek. Benne van az Élet, nem az emberi hazugságban.
Milyen Szentírás Szava? Egy könyvnek van hangja? Másrészt hogyan lehet egy könyv Szent? Nem Isten Lelke egyedül az? Nem a vallási Istené, hanem az emberiségé! Nem a könyvet szükséges felemelni, bálványozni, hanem Istent hallgatni, aki Él-Ő, nem könyvlapokra korlátozódó. Fontos a Biblia, igen, de egy mankó csupán.
A lenti kommenteket meg már meg sem említem. Mert ameddig ez a mérce, a ma stílus, hogy gyermeteg módon hangulatjeleket halmozunk, meg ilyen kifejezéseket használunk, hogy "off" meg "red flag", a léleknek fájó. És erre válaszolsz te is még, kérdező, amire szükséges volna, azt meg nem illeted te sem. De nem hibáztatlak érte, hanem inkább imádkozom érted is, hogy egyszer ezeket te is megéljed, és ne akard a boldogságot görcsösen, hanem azt tedd, amire Isten indít, vallás nélkül! Ahhoz az Istenhez menj, aki a szívedben él, a gyermeki lelkedben, és ahhoz nem szükséges sem vallás, sem semmi és senki más. Szép dolog a szerelem, lehetséges, hogy te is megéled majd és lesz szép családod. A szerelem gyönyörű, de akkor, ha elsődlegesen Istennel éled azt meg, azért kaptuk. A szexualitás pedig undokság, de ezt neked szükséges majd megélned, tapasztalnod, hogy ez így van-e vagy sem. Ne higgy nekem sem, hanem kérdezd meg ezekről Istent. Választanod szükséges neked is térfelet, ha Őt vallod. Vagy az Isten vagy a test, a világ. Válasz! Ne másokat köves, ne a könyvet bújjad, hanem hallgasd őt Krisztuson keresztül. De te döntesz, ez nem erőszak. Viszont kérlek, alaposan szűrd meg, miket fogadsz el másoktól. Imádkozom érte, hogy ne vessz el te sem, mert most még erős benned is a Hangja. Hív téged, ne menj a világ után testi akarattal.
Csakis Istennek szolgálj, Hozzám menj, de ha Ő indít rá téged, akkor baráti szeretettel felajánlom, hogy keress meg bátran és őszintén privátban. Az Övé a dicsőség! De mivel emberek vagyunk, és ha a szívedben érzed, hogy szeretnél beszélgetni, írj nyugodtan.
Az emberiség Igaz istenének a Lelke adjon a kegyelméből! Ne kallódj el, most még dönthetsz bölcsen!
Üdv.
#19
rettentő kártékony felfogás az, amit írsz. Valójában gyávaságból, megalkuvásból származik. Te azért imádod Istent, mert valószínűleg soha nem kaptál őszinte emberi szeretetet életed során embertől, vagy valami okból nem voltál képes szeretni te magad sem senkit feltétel nélkül. Ezt nagyon sajnálom, ha így van, te sem ezt érdemelted.
Viszont az, hogy párt akarsz találni nem gonosz és antikrisztusi igény, hanem az emberi civilizáció 60 millió éves alapvető, természetes működése. Ezt teremtette Isten. Ha pedig ő így teremtette, akkor miért gondolod te azt, hogy ha van egy párod az bűn? Ha pap vagy és Jézus szolgálatába szegődsz, akkor valóban bűn. Egy sima hívő számára sosem volt bűn a Biblia szerint sem az, hogy akarjon társat találni és szeresse azt a társát. Ez nem birtoklási vágy, ezek természetes és szép érzések.
Inkább magadban nézz szét, mert ha te úgy értelmezed a Bibliát, hogy neked csak Istent szabad szeretned, akkor nagyon rossz vágányon vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!