Hogyan tudom a szektákat felismerni?
Manapság nagyon divatos ,hogy higgyünk valamiben, csatlakozzunk egy csoporthoz vagy gyülekezethez, de melyikhez?
Hogyan tudom kiszürni hogy igaz vagy hamis amit mondanak?
"Nagyon sokszor írtunk arról, hogy az általad idézett versek a szövegkörnyezet és a teljes Biblia figyelembe vételével, nem azt jelenti, hogy Jézus a mindenható Isten."
Akkor te miért nem ezt teszed? A Filippi levél második fejezetéből pontosan ez derül ki, hogy a Fiú maga Isten, és épp a saját Istenségét hagyta maga mögött amikor eljött emberként, hogy megváltsa a bűneinket. Emberként pedig persze hogy nem volt egyenlő saját Isteni mivoltával. Ám előtte mindvégig mint Isten létezett.
Csak ugye a szektád valamiért elveti a Biblia azon szavait, amik nem egyeznek az ő tévtanaikkal...
31
Kedves Válaszoló.
Jézus nem az Istenségét hagyta hátra. Egy Isten tem válhat emberré semmilyen módon sem. Jézus égi származását hagyta hátra, ami magasabb életforma az emberi életformánál.
Ezt úgy nevezzük, hogy "isteni létforma", mivel az ott élők olyan "testtel" rendelkeznek, ami Isten közelségét elviseli.
Jézus is és az angyalok is ilyen létformában élnek az égben.
Mi emberek nem vagyunk isteni létformák, mivel az emberi test nem maradhat élve Isten közelségében.
Istentől származunk, de anyagi testtel rendelkezünk.
30
Kedves Válaszoló.
(Zsoltárok 119:105) 105 Lámpás a te szavad, mely irányítja lépteimet, és fény, mely megvilágítja ösvényemet.
A Biblia létezett, hiszen maga Jézus is olvasott azokból, amik már írva voltak. A Biblia nem csak az újszövetségből áll, hanem az Ábrahámi szövetségből is. Isten az Ábrahámmal kötött szövetséget nem törölte el.
Hiszen ez képezi alapját az földdel és az emberekkel való szándékának.
Az addig megírtak vezették Isten népét, ahogy olvashatod is lámpásként.
#33
Akkor az nem a Biblia volt, hanem a Tóra és a próféták könyvei. A Biblia csak a 4. század vége óta létezik.
34
Jézus Isten szavának nevezte, az addig megírtakat, és ezeket jelentette ki igazságnak.
Az tény, hogy nem "Bibliának" hívták a tekercseket. De nem ez a lényeg.
#35
Addig elég sok mindent írtak, pontosan melyekre gondolsz?
"De nem ez a lényeg."
Hát akkor mi a lényeg? Főleg úgy, hogy a harmada, de keresztény szempontból legfontosabb része még csak nem is létezett akkor.
"Jézus nem az Istenségét hagyta hátra."
Pedig a Biblia pontosan ezt írja.
"Egy Isten tem válhat emberré semmilyen módon sem."
Lehet hogy a te szektád valami korlátolt istenségben hisz, de a kereszténység a mindenható Istenben, aki akármikor akármivé válhat, ha akar.
35
Kedves Válaszoló.
Abban az időben az volt a fontos, amit addig leírtak. Ez a héber íratok 39 könyve.
A keresztény iratok 27 könyvből áll. A teljes írás Istentől van, mindegyik fontos része Isten szándékának. A keresztény része azoknak fontos, akik az akkor íródott részek után születtek.
De nem jelenti, hogy ami előtte történt, az sűlyesztőbe kell dobni, mert tele van próféciákkal, és intő figyelmeztető példákkal, de vannak megszívlelendő esetek is.
Isten folyamatosan tárta és tárja fel a szándékát, ezért az akkor élőknek azzal kellett foglalkozniuk.
Jézus nem véletlen mondta, hogy sok mondani valója van, de majd azok akikre vonatkozni fog az új szövetség, azok akkor abból fognak táplálkozni, de nem hagyható el az Ábrahámi szövetség sem.
Így teljes az írás.
Arról beszéltem, hogy Isten szavának elnevezése nem lényeg. Akkor tekercseknek hívták, ma már ezt teljesrészben Bibliának nevezik.
A lényeg az ami benne van.
Ez olyan, mint amikor Jézus követőit sem azonnal hívták keresztényeknek, hanem úgy azonosították őket, hogy "az út követői" az úthoz tartozók, az Úr tanítványai, stb. De az volt az azonosította őket leginkább, ami az írásokkal, és Jézus tanításaival volt összhangban.
37
Kedves Válaszoló.
Isten a természetét, hatalmát tekintve, nem ölthet anyagi testet. Képtelenség, mivel Ő egy kifogyhatatlan energia forrás, emésztő tűzhöz hasonló.
Ezért sem láthatja senki szemtől szembe, csak azok, akiknek más testi adottságai vannak.
A fia pedig nem Isten. Jézus Istene, Atyja, megszüntette a fia égi életét, és emberi testben hagyta megszületni. A felfogását, értelmét pedig visszaadta neki amikor megkeresztelkedett, hogy vissza tudjon emlékezni arra amit tanított neki az égben.
Isten mindenhatósága nem azt jelenti, hogy bármilyen formában elhagyhatja a világegyetemet.
Az tény, hogy Isten a céljai érdekében bármit képes megtenni, de ahhoz nem változik át, nem változhat át másik életformává.
A mindenható jelző azt jelenti, hogy kizárólag neki van egyedül joga a telj hatalomra. Ezen nem osztozkodik senkivel.
Isten halhatatlan, ezért az égi élete nem megszüntethető, mássá nem átalakítható.
Ellenben akkor nem lenne halhatatlan, és a világegyetem vezetés nélkül maradna, és véget érne minden amit valaha létrehozott.
Ezért Isten mindig is küldötteket használt fel a célja érdekében, akiknek a szelleméből adva tudtak természet feletti dolgokat megtenni.
Valamit nagyon félre értesz Isten életének, hatalmának értelmezésében.
#39
Ugyanazt tudom mondani. Lehet hogy a te istenképed olyan, aki mindenféle korlátok közé szorítja, de ez senki más számára nem mérvadó. Pláne a Biblia szempontjából, aminek a lapjain ugye olvasható, hogy megtörtént az, ami a te istened képességeit ezek szerint meghaladja. A Biblia istenéét nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!