Az arabok és a zsidók konfliktusa sokkal inkább politikai és területi mint vallási?
"Tehát semmit nem tudsz felmutatni, csak az ocsmány személyeskedésre futja. Köszönöm, hogy így bizonyítottad, mennyire igazam volt veled kapcsolatban!"
Majd ha a hágai bíróság kimondja hogy ti cionista zsidók a nácik szintjén vagytok, akkor is ocsmány személyeskedésnek tekinted majd? Ja és az sem jött be hogy Izrael halálosan megfenyegette a hágai bíróság lefőbb ügyészét. Hiába vergődtök, szorul a hurok. Azt fogjátok kapni amit a nácik is.
31
Kedves Barátom
Ez nem "legyilkolás", hanem törvény szerinti igazságszolgáltatás.
Jehovának nyomos oka volt az amálekita népet megszüntetni, törvény szerint.
Az özönvíz alkalmával is azért kellett ítéletet végrehajtania, mert tarthatatlan volt az amit az emberek csináltak.
Már ne haragudj, de Isten nem mondta, hogy örökké elfogja nézni az aljasságokat, vagy becsukja a szemét a gonoszság előtt.
Egy idő után betelik a pohár.
Hogy a kereszténység a sötét középkorban mit művelt, Isten nevében, azért Ők megfogják kapni a büntetésüket.
Egyáltalán nem adott parancsot, sem engedélyt Krisztus tanítványainak az öldöklésre.
Sőt kifejezetten megmondta, hogy a keresztények üldözöttek lesznek időnként.
Krisztus igaz tanítványai nem harcolnak, inkább vállalják a börtönt, vagy a halált.
Mondom Én, hogy az írásokra figyelj, ne emberekre!!!
Ezzel megóvja azokat, akik veszélyben vannak az ilyen emberek miatt.
"Ez nem "legyilkolás", hanem törvény szerinti igazságszolgáltatás."
Gyerekek, csecsemők tömeges legyilkoltatása nálatok keresztényeknél igazságszolgáltatás? Nálunk muszlimoknál ez sátáni rémtett.
"Már ne haragudj, de Isten nem mondta, hogy örökké elfogja nézni az aljasságokat, vagy becsukja a szemét a gonoszság előtt."
Az iszlám szerint Isten prófétákat küldött minden néphez, ami a keresztény tanításból kimaradt.
"Egy idő után betelik a pohár."
Igen, de akkor Isten egy természeti csapással pusztít. Nem a hívőknek parancsolja meg hogy írtsanak ki egy népet és a csecsemőket is öljék meg. Ez a zsidók hazugsága.
"Mondom Én, hogy az írásokra figyelj, ne emberekre!!!"
Azt teszem. A Bibliából idéztem.
"Ezzel megóvja azokat, akik veszélyben vannak az ilyen emberek miatt."
Isten nem parancsol soha ilyet. Ezzel bármikor emberek feljogosítva érezhetik magukat a népirtásra ahogy most a zsidók teszik.
"Az iszlám szerint Isten prófétákat küldött minden néphez, ami a keresztény tanításból kimaradt."
Miért maradt ki? Sose volt része. Az iszlám vallásból meg akkor sok hindu tanítás maradt ki, nem?
Amúgy nem gondolod, hogy Mohamed önmaga igazolására találta ki ezt? Mert érdekes, hogy a Koránban több száz oldalon keresztül olvashatunk a bibliai prófétákról, de azon kívül egyről se, pedig aztán van nép bőven a világon. Még Közel-Keleten is volt elég sok nép.
"Miért maradt ki? Sose volt része."
Tehát ez így rendben van szerinted? Isten sorozatban küldi a prófétákat a zsidó néphez, és senki mással nem foglalkozik. Ez szerinted igaz lehet egy igazságos Isten esetében? Vagy az lehet igaz egy igazságos Isten esetében amit az iszlám tanít hogy prófétákat küldött minden néphez?
"Az iszlám vallásból meg akkor sok hindu tanítás maradt ki, nem?"
Na mesélj. Milyen fontos tanítás maradt ki az iszlámból amit a hindu vallás tanít? :)
"Amúgy nem gondolod, hogy Mohamed önmaga igazolására találta ki ezt? Mert érdekes, hogy a Koránban több száz oldalon keresztül olvashatunk a bibliai prófétákról, de azon kívül egyről se, pedig aztán van nép bőven a világon. Még Közel-Keleten is volt elég sok nép."
Nem gondolom. Mondhatta volna azt is hogy ő az egyetlen próféta például. És ugye amit az iszlám tanít és eltér a kereszténységtől az sokkal logikusabb. A próféták személye pedig nem teljesen egyezik. Egyébként is minek írjon a Korán mondjuk kínai prófétáról mikor az emberek akkor azt sem tudták hol van kína. Logikus hogy közel-keleti prófétákról ír akiket ismertek arrafelé de ott van hogy minden néphez érkezett próféta.
" És ugye amit az iszlám tanít és eltér a kereszténységtől az sokkal logikusabb"
Ezzel már felsültél egy párszor, de közben soha egyetlen dolgot se tudtál mutatni amire ez igaz lenne.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!