Miért lett divat mostanában a katolikus egyház szidása?
Nem vagyok Katolikus, és nem is értek egyet azzal a tanítással, szertartásokkal.
Viszont megfigyelhető, hogy a vallások némelyikét időközönként pellengérre állítják olyan személyek, akik magát a vallást, és a tanításukat kritizálják, mert vagy ateista, vagy hitehagyott személy az illető.
Egy keresztény nem szidja, hanem segítséget nyújt azoknak, akiknek nem pontos az ismeretük.
Az első tanítványok segítséget nyújtottak, jó lehet azoknak kritikának tűnt, akiknek a hatalma, pozíciója volt veszélyben.
Ugyan akkor mondjuk meg őszintén, hogy adtak is rá okot.
Mert nem csak egy egy jelenség történik. Az első században is voltak visszaélések, még sem csináltak belőle ügyet, hanem a gyülekezetet megtisztították a romboló hatású személyektől.
Napjainkban nem tartják méltatlannak azt a személyt a keresztény jelzőre, aki súlyos, a Biblia szerint hálát érdemlő bűnt követ el.
Ezért történhet meg, hogy sokaknak a szemében a saját személyük, keresztény életüket is érinti az adott személy élete, főleg ha vezető beosztásban van.
Ilyenkor jönnek az általánosítások, és az egy kalap alá vetések.
Ez minden vallásban megfigyelhető.
#3
Mit mondott Jézus az ítélkezésről?
A kérdésre a válasz, hogy az alapítása óta nagy divat szidni az Egyházat, csak az változik, hol és milyen körökben.
Azért, mert a katolikus és az ortodox egyház az egyetlen, amely tudja igazolni az eredetét, és a létjogosultságát, ezáltal pedig a kisegyházak kénytelenek őt támadni. Hiszen ha a katolikus hittel nincs semmi baj, akkor nem kellenek reformátorok, hitújítók, helyreállítók, vagyis a kisegyházak létezése teljesen alaptalan és felesleges.
A protestánsok,/kisegyházak tehát abból élnek, hogy támadják a katolikus egyházat. Az antikatolicizmus az egész létezésük alapja.
Egyetlen kisegyház sem létezhet antikatolicizmus nélkül.
"Szerintem nem őket minősíti, hogy egy-két tagjuk vétett az isteni törvények ellen."
Katolikusként írom, hogy ugyanígy Balog Zoltán sem egyenlő a református egyházzal. Csak ezek a botrányok mindig sokkal hangosabbak, mintha egy egyházi személy kimagaslóan jót tesz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!