Hithü katolikus minden nap néz misét? Én van, hogy csak két három hetente, ha úgy érzem be tudom fogadni.
Misén hetente kötelező a részvétel, ahogy az apostolok is hetente gyűltek össze és Jézus is hetente ment zsinagógába vagy a templomba. Ha valaki nem tud részt venni személyesen, mert súlyos mozgássérült, akkor hetente tudja követni tv-n, rádión vagy interneten.
"Én katolikus nak lettem keresztelve, de nem tartom"
Igen, ez látszik a kérdésedből is.
Amúgy naponta nem kell, de sokan vannak, akik naponta járnak misére.
A mise írásellenes.
Jézus nem tartott misét, s nem járt misére.
1 es lemaradt a köszi :).
2-es én még csak most olvasom elősször a Bibliát de úgy tudom van benne utalás arra, hogy gyülekezetbe kötelező menni. Mindenki nevezze ahogy a hite mondja, mise stb.
Nem, ez így hülyeség - bár nem tilos!
A lényeg az Anyaszentegyház öt parancsolatából az első, amely a Tízparancsolat 3. pontjára (Az Úr napját szenteld meg!) épült:
"A vasárnapot és a kötelező ünnepeket szentmisével és pihenéssel szenteld meg!"
#3
Pont olyanokat neveznek maguk módján vallásosnak, mint amilyen te is vagy. Hiszen vannak egyértelmű Biblián alapuló szabályok, például a vasárnapi mise ilyen, de te ezt magadra nem tartod érvényesnek.
Amúgy nem csak utalás van rá a Bibliában, hanem elég egyértelműen ki van jelentve több helyen is ennek fontossága. Pál apostol külön felhívja az emberek figyelmét rá, hogy ezekről ne maradozzanak el.
Aki hozzád hasonlóan ágyhoz kötött, talán még több idő tudna erre szentelni (távközlési eszközök által), hiszen kertbe nem tud kimenni kapálni, nem tud postára menni, boltba menni, nem tud kimenni főzni, stb.
#6. Magánvélemény!
Üdvösségszerző hatása (erény, jó cselekedet) nincs, kivéve, ha te mondatod valakiért. (az pedig ritkán fordul elő...) Hétköznapivá válik, azt szoktam mondani, hogy "liturgiamérgezéssel" jár.
7es nem vagyok ágyhoz kötve de a házat egyedül nem tudom elhagyni. Nem az időmön múlik, én nem mindennap tudom befogadni ennyi. De evangéliumot olvasok és az EWTN-e n megnézem a napi evangélium magyarázatot.
Ha megkérlek idéznéd a Bibliát, hol irja hogy misére kell menni?
Jégsziv nem értelek.
#9
A keresztény azt jelenti, hogy Krisztus követő, Ő pedig példát mutatott nekünk, mivel minden szombaton elment a zsinagógába, illetve jeruzsálemi templomba. De az Apcselben is láthatjuk, hogy a hívek rendszeresen, ismétlem, rendszeresen eljártak a kenyértörésre, ami lényegében a misére egy bibliai szó (kicsit abszurd, hogy egy görög írásból kérsz rajtam számon egy latin szót, viszont az Eucharistia görög szót elég sokszor meg fogod találni).
Persze ők nem valami külső kényszerből, hanem lelki szükségből tették. Sőt később külső kényszer ellenére, mert mind a zsidók, mind a rómaiak üldözték őket ezért. Ha neked nincs ilyen lelki szükséged, akkor érdemes lenne lelki önvizsgálatot tartani, hogy mi lehet a probléma, miért nem vágysz erre a közösségi istenélményre.
A Biblia olvasása egy szép dolog, látod, még a misén is mindig van belőle legalább két részlet, de nem helyettesíti azt. Az ima is szükséges, de az se helyettesíti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!