Az iszlám, ha jobban megnézzük, csak egy átírt Tóra, nem?
Igen, a palesztinok kezdték mindig a támadásokat, és a palesztinok célja a kezdetek óta, hogy kiirtsa onnan a zsidókat. Érdekes, hogy Mohamed esetén az ilyesmi nagyon is lényeges szempont, ha zsidókról van szó, akkor meg le van tojva.
Ha minimális következetesség is lenne benned, akkor vagy a zsidókat védenéd úgy, mint Mohamedet, vagy Mohamedet kéne úgy gyaláznod, mint a zsidókat. Mert ez, így, amit csinálsz, ez elég súlyos kettős mérce, hiteltelen, logikátlan és kétszínű.
"Igen, a palesztinok kezdték mindig a támadásokat, és a palesztinok célja a kezdetek óta, hogy kiirtsa onnan a zsidókat."
Ez hazugság. Előtte 1300 évig a palesztinokkal éltek a zsidók és senki nem bántotta őket. Az 1920-as évektől a cionista zsidók fegyverrel a kezükben érkeztek azzal a céllal hogy erőszakkal létrehozzák Izraelt. Ez máig tart. Gyilkolják a palesztinokat és elveszik a földjüket.
"Ha minimális következetesség is lenne benned, akkor vagy a zsidókat védenéd úgy, mint Mohamedet, vagy Mohamedet kéne úgy gyaláznod, mint a zsidókat."
A kettő közül melyik? Még csak arra sem vagy képes hogy konkrét állítást tegyél csak rágalmazol.
"Mert ez, így, amit csinálsz, ez elég súlyos kettős mérce, hiteltelen, logikátlan és kétszínű."
Kettős mérce? :) Sajnos az itt a gond hogy semmiféle azonosság nincs. Nekem például nem rémlik hogy a muszlimok népirtást követtek volna el a mekkai politeisták ellen, vagy hogy elüldözték volna őket vagy hogy lerombolták volna Mekka városát. Arról nem is beszélve hogy nem a muszlimok támadtak először. Izrael volt mindig is az agresszor, népirtást követ el a palesztinok ellen, elüldözi a palesztinokat lerombolja az otthonaikat és elveszi a földjüket.
És persze az a tény sem zavar téged hogy Izrael éppen most népirtásért felel a hágai bíróságon. Ez is arra utal hogy Izrael az áldozat, igaz? És még van pofád engem rágalmazni.
"Kérdező! Tök mind1 milyen jó érvet mondasz neki, ő úgy is a muszlimokat fogja ártatlannak látni. Erre lett benevelve és kész."
Belém az lett nevelve hogy igazat mondjak mert ezt írja elő az iszlám. Ellenben belétek keresztényekbe az lett nevelve hogy nyugodtan hazudozhattok, rágalmazhattok, Jézus majd megváltja.
"Én természetesen látom, mennyire logikátlan az egész gondolatmenete. Őt próbálnám rávezetni, hogy képes-e objektíven gondolkodni, és ezt belátni."
Majd pont te fogod megmondani mi logikus igaz? Azt sem tudod mi az a Tóra, mi az a Tanakh :) és te akarod osztani az észt? :))
A Tóra számos nép kiirtására ad parancsot, köztük az amálekiták kiirtására.
Sámuel 1. könyve 15:3 Most azért indulj, verd le Amálékot, és irts ki mindent, amije van! Ne kíméld, hanem öld meg a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és a csecsemőket, az ökröket és a juhokat, a tevéket és a szamarakat!
Netanyahu pedig kijelentette hogy a palesztinok az amálekiták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!