Van itt olyan, aki ateista LETT, majd "visszatért"?
"Nem lehetne, hogy új kérdést nyittok, vagy mondjuk a már megnyitott ötmillió "létezik-e isten?", vagy "miért hisznek/nem hisznek az emberek" stb stb alatt fokytatjátok tovább ezt a nem túl színvonalas vitát, ami itt teljesen és totálisan offtopic?"
Mondjuk te magad is lezárhatnád ezt a vitát Mojjo azzal, hogy segítesz megértetni ateista társaddal, hogy az eddig elért tudományos eredmények semmilyen módon és mértékben nem cáfolják Isten létezését.
Hát persze, aludj jól és álmodj szépeket :)
Én addig megoldok pár differenciálegyenlet, tudud Newton :)
27
"Einstein, Newton, Darwin, Hawking stb..."
Ok hol bizonyitottak be a materializmus allitasat, miszerint minden csak anyag es energia?
Ők természettudósok voltak akik kutatták a fizika és a biológia törvényeit, munkásságuk jóval közelebb vitte az emberiséget a világegyetem megértéséhez.
Ez még egy hosszú folyamat, de az már látszik, hogy a teremtés
és egyéb a bibliában tárgyalt állítások csupán mesék, amiket egy primitívebb kor embere írt és hitt benne.
A hit javarészt a tudomány meg nem értéséből alakult ki, félelem a az
ismeretlentől, ezt a rész ki kellett tölteni, erre volt jó egy isten bevezetése az univerzumba.
Nincsenek módszerei, sem tények amikre alapozhat, pusztán csak a hit,
vagy szimpatikus vagy nem, ez szubjektív.
Amikről te beszélsz az csupán fikció, próbálod isten létezését bebizonyítani, de egy fikarcnyi érved sincs mellette.
De míg a tudomány már jelentős eredményeket ért el addig a hit csupán
egy mese.
„Ok hol bizonyitottak be a materializmus allitasat, miszerint minden csak anyag es energia? “
Itt Einstein munkáját tudom javasolni aki kapcsolatot talált az anyag és az energia között.
Ugyebár az az elhíresült képlet.
Aztán a kavantummechanika ami ezen kicsit túlmutat, de egyik sem foglakozik istennel sőt nem is lehet bizonyítani.
Ez messze vezet, itt nehéz is lenne részletekbe menően magyarázni.
De olyat senki sem állított, hogy csak szimpla anyag és energia van.
Newton talán, hiszen ő még egy olyan korban élt amikor a modern fizika nem létezett, bár sokat köszönhet neki is.
Hawking, nos ő már határozottabb véleménnyel volt a hitről, ő nem is hitt benne.
A világ összetettebb annál semmit, hogy középkori babonák határozzák meg.
Vajon a keresztény hit mennyivel valószerűbb mint más hitrendszerek, akár az ókori Görög, akár az Egyiptomiak sokszínű vallása stb…
Tudod annyira bizonyítani Isten létezését mint amennyire a modern tudomány a saját állításait?
Azért mert a tudomány még nem tudja mindenre a választ, az nem jelenti azt, hogy nem is fogja megtalálni.
Azért egy mélyen hívőt megkérdeznék, ha egy súlyos betegség ledönti a lábáról akkor mit tenne szívesebben, imádkozna, vagy az orvoshoz fordulna akinek a kezében ott a gyógymód?
De pl. dr. Orosz László is belement ilyen vitákba, ahol az ellenfelének nem igazán voltak érvei olyan állításokkal dobálózott amiket legalább annyira nehéz bebizonyítani mint a fent említett omnipotens
szuperlényt.
De az a baj, hogyha nincs meg a megfelelő képzettség, akkor folyton ugyan oda lyukadunk ki.
"De olyat senki sem állított, hogy csak szimpla anyag és energia van."
Hanem? Akkor mit állítasz? Mi van még?
"Amikről te beszélsz az csupán fikció, próbálod isten létezését bebizonyítani, de egy fikarcnyi érved sincs mellette."
én biztos nem, én most jöttem ide
Leírom a történetemet.
Még 2022-ben 29 évesen vonzó volt a reinkarnáció és éreztem hogy már nem sok van hátra a világból ezért 2022 Szilveszterén nyomattam a fiúbandák zenéit és jövőre 30 éves lettem és úgy éreztem hogy az idő felgyorsult és nem akartam hogy a 2022-es Szilveszter elvesszen az emlékeimből. Ráadásul az hallottam hogy egyszer a reinkarnációból is kiszabadul az ember, de én élni akartam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!