Mit gondoltok a vallásevolúció elméletről, miszerint természetes és törvényszerű, hogy az ember a mágiától a teljes antiteizmusig fejlődik?
Az elmélet hívei szerint az ősember kezdetben mágiákban, babonákban, varázslásban, hiedelmekben hitt, ami aztán továbbfejlődött sámánizmussá, majd politeizmussá, majd a politeizmusban csökkent az istenek száma vagy tekintélye (triteizmus, henoteizmus, monolátria), kialakult a monoteizmus, majd létrejött a panteizmus, deizmus, valamint az agnosztikus vallások, amiből kiemelkedik az ateizmus, ami az istenhit ellentéte, amiből aztán ki fog alakulni az antiteizmus, ami már nem pusztán az istenhit, hanem minden természetfeletti dolog, valamint vallás elvetése, illetve a teljes materializmus.
Marx volt az egyik gondolkodó, aki mellette tört lándzsát. Kijelentette, hogy az újkori, illetve lényegében minden panteizmus és deizmus nem más, mint a legkényelmesebb módja a kor emberének vallástalanságához, egyfajta kompromisszumként. Szerinte ezek lényegében egyrészt kompromisszumok voltak a vallásokkal, mivel a korban nem lehetett teljes ateizmust vagy antiteizmust kifejezni. Másrészt pedig természetes fejlődési szakaszok a későbbi állomásokhoz.
Az egész elmélet megfogalmazója James George Frazer antropológus volt, aki az Aranyág című könyvében fejtette ki gondolatait, miszerint a korai ember varázslást gyakorolt, míg a jövő embere ateista lesz és ez egy evolúciószerű folyamatot ölel fel. Szerinte a mágia visszatér, és a modern tudományban jelen van (alkímia-kémia).
Szintén jelentős támogatója volt az elméletnek Bruno Bauer bibliakritikus és valláskritikus, akinek híressé vállt mondása szerint "nem Isten teremtette a világot, hanem a világ teremtette az isteneket". Véleménye szerint maga Jézus sem létezett történelmi személyként, számos-számos más prófétával, vallásalapítóval, megvilágosodottal együtt, szerinte ugyanis a vallások nem egy-egy személyre vagy csoportra visszavezethető dolgok, hanem egy evolúcióhoz hasonló, csak társadalmi folyamat termékei. Így szerinte a kereszténység nem Jézus tanainak követése, ahogy a jesuizmus, meg hasonló filozófiák sem, hanem a hellenisztikus és római hatások alatt álló Közel-Kelet fúziójának természetes, logikusan levezethető társadalmi következménye. Ugyanígy gondolt a többi vallásra is, valamint Marxhoz hasonlóan az ateizmus, illetve antiteizmus végső állapotát is így vezette le.
Mit gondoltok erről? Ez tényleg így lehet?
Szerintem vannak jelentős csúsztatások... Mi van az olyan modern panteistákkal, mint Einstein, akik teljesen elutasították az ateizmust, tehát semmiképp sem voltak egyfajta "kompromisszum" hívei? Mi van az ókori panteistákkal, akik politeista kultúrákból származtak (pl. sztoikusok)? Mi van mondjuk a hinduizmussal, aminek ősének, a védikus vallásnak a legkorábbi szövegei (Rigvéda) már egyértelműen hivatkoznak egy legfelsőbb Istenre, akinek a megnyilvánulása az összes rigvédikus istenség, akiknek a száma aztán később bővült? Hova tegyük a buddhizmust, aminek épp hogy a megalapulásakor nem az istenségek, hanem az egyéni megvilágosodás állt a középpontjában (persze nem tagadta az istenségek létét, de nem is támaszkodott rájuk), és később, különösen a vadzsrajána megjelenésével kerültek előtérbe a mindenféle békés és haragos istenségek, akikre támaszkodtak a hívek, gyakorlók a gyakorlás során? Ráadásul a buddhizmus pedig bár igaz, hogy a monoteista vonásokat tartalmazó hindu vallásból nőtt ki, a buddhizmus megjelenése után is létrejött egy csomó monoteista vallás, beleértve a ma mellett kettő legnagyobb világvallást is. Másrészt maga a hinduizmus (bár nem homogén) panenteisztikus elemeket tartalmaz. Szintén mit kezdjünk a felvilágosodás korához kötődő ateistákkal? Mit kezdjünk azokkal, akik nem hagyták el a vallást, hanem épp, hogy teológiai nézetük volt mondjuk a deizmus (lásd: Lomonoszov)? Mit csináljunk a középkori keresztény panenteizmussal, aminek a bázisai a szerzetesi közösségek voltak (leghíresebb képviselőjük Assisi Szent Ferenc volt)? Hova tegyük azon ősi indiai filozófiákat, amelyek még a buddhizmust, dzsainizmust megelőzően alakultak ki, és teljes mértékben ateisták voltak, vagy akár a későbbi antiteizmus nézeteihez hasonló elemeket is bevettek nézeteik közé (például nem csak az istenségek, hanem minden nem anyagi dolog tagadása)? De ott van mondjuk Ahnetaton reformja is, ami nem egy evolúció következtében lett monolatrista, hanem mert a fáraó, aki a legfőbb pap is volt, így döntött. A korai izraelita vallás, vagy akár a tengrizmus pedig mindig is monolatrista/henoteista volt. Mindig volt benne egy kitüntetett istenség, akit egyedül illetett központi kultusz, már akkor is, amikor még nem volt tisztán monoteista vallás. Stb.
Ezek mind olyan kérdések, amelyekre nem szolgál az elmélet hiteles magyarázattal véleményem szerint. Arról nem is beszélve, hogy már az "ősapa" Frazer is sokszor jelentős csúsztatásokat állított. Sokszor túlzott el hasonlóságokat különböző vallások, kultúrák, filozófiák között. De olyan is volt, hogy csak úgy beleköltött olyan dolgokat, amelyekre semmi bizonyíték nincs, valószínűleg ő találta ki, hogy a nézeteit még jobban alátámassza (a legjobb az ókori egyiptomiak éjféli miséje, más kérés, hogy egyrészt a kereszténységben ez jóval-jóval később jelent meg, akkor, amikor már senki nem gyakorolta az óegyiptomi vallást, másrészt egyáltalán nincsen neki semmi forrása ezen szokás puszta létére).
,, miszerint természetes és törvényszerű, hogy az ember a mágiától a teljes antiteizmusig fejlődik?"
Egyszerűsítve a válaszomat én szerintem nem törvényszerű és nem természetes ez.
El tudom fogadni!
Magam is végigmentem ezen az úton.
#32.
Varázslásban, meg mágiában hittél?
Másrészt már az evolúcióval való összehasonlítás is egy idióta baromság. Már azért is mert a biológiai evolúciónak nincs legtökéletesebb állapota, hanem most is zajlik... Szóval te is lazán megváltozhatsz ennyi erővel, ha a körülmények arra sarkallnak. Frazer elmélete szerint pedig az ateizmus, majd antiteizmus a legtökéletesebb állapot.
Szóval eleve fogalmi zavarral küszködött a kitaláló.
#33.
Kisgyermek kori fantáziámra miért ne lehetne ráfogni? 😊
Én is válaszolnék, mert rossz érzés nézni a sötétségben tapogatózást.
Fejlődni fog a vallás is és a tudományos (filozófiai) irány is. Találkozni fognak.
A tudomány képviselői azt gondolják, hogy a 6 érzék (5 fizikai és a szellemi) mindent képes érzékelni. A buddhizmus ma is élő jeles képviselői ezt már megcáfolják. A vallás képviselői szemellenzőt viselnek és nem keresik eléggé a kijelentések valós tartalmát.
Valamikor valaki valamit elnevezett Istennek. Ezt a valós tartalmat szükséges megtalálni ahhoz, hogy az egyistenhit hívei pontosan be tudják tartani a nagy parancsolatot (Szeresd az Urat, a te Istened ...). Amíg nem tudják pontosan, hogy mi áll az Isten szó mögött, addig nem fogják tudni betartani a legfőbb parancsolatot. Ilyen pitiáner egyszerű a logika.
Eljön valaki, aki meg fogja mondani a mai modern ember nyelvezetén, hogy mik a kijelentések valós tartalma. Ekkor a tudomány és a vallás találkozni fog. Ez lesz az a pont, amikor az emberek két táborra fognak szakadni. Lesznek, akik elfogadják ezt a valós tartalmat és akár az utolsókból, az ateistákból is elsők lesznek, míg lesznek, akik nem tudják eldobni a dogmáikat és ezért az elsőkből, Isten híveiből utolsók lesznek. A maradék felett nem következik be ítélet. A maradéknak idő kell, hogy valamelyik táborhoz csatlakozzanak. Az ítéletet nem szó szerint kell érteni. Az ember szereti a megszemélyesítést. Az ítélet a következmény lesz.
Többet egyelőre nem írok, mert mindkét tábornak ellent mondtam, így valószínűleg jönni fognak majd a "cáfolatok". Azonban ezek csak szavak lesznek. Valójában csak az "igazukat" akarják majd bizonygatni az "ellenérveikkel", de VALÓDI bizonyítékkal senki se tud szolgálni.
Az, aki majd eljön, önmagán fogja bizonyítani a valós tartalmat. A szemellenzősök ennek ellenére nem fogják tudni elfogadni, mert meg vannak rekedve a saját elképzelésükben. Szóval lesz evolúció, de nem az antiteizmus felé.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!