Isten mindannyiunknak megadta a lehetőséget, akkor miért olyan nehéz valóban megtérni?

Nem arra gondolok hogy most elhatározom vallásos vagyok és úgy élek mereven betartva a szabályokat, hanem úgy is érzem magam és nem kényszerből tartom be. Ez az az állapot mikor többé nem kell meggyónni semmit, mert nincs többé bűnöd, úgy cselekszel, ahogy Isten elvárja, tisztán, mint ahogy képes leszel a tiszta szeretetre is.

Egy lány beszélt erről YouTubeon.

Véletlen kattintottam, nevezhetjük szerencsés misscllicknek, de megfogott vele. Soha embertől nem láttam még ennyire szeretetteljes mosolyt, azt üzente vele: lényegtelen ki vagy és mit tettél, én akkor is szeretlek. A szeretet a legfontosabb.

A szeretet lenne hát a kulcs? Megtérni, tehát elfogadni akik vagyunk, elfogadni hogy Istentől vagyunk, elfogadni másokat, akik Istentől vannak, elfogadni Jézus Krisztust, mint szabadítót, elfogadni azt, ami van, vagy ami jön és elfogadni hogy Istentől lettünk, tehát hozzá is fogunk visszatérni. Ez a kulcs a megváltáshoz?

Tehát az ember és a megtérése, mint isteni erő, mint szent tisztaság, olyan mint az évszázados jégpáncél alatt érintetlen forrás, amit nem lehet csak úgy elérni és áttörni, előtte meg kell tisztulni.

A szeretet által?

Így hogy érheti el ezt az állapotot, aki képtelen a szeretet érzésére, mert bizonyos agyi funkciói nem működnek megfleelően, aki nem tudja kimutatni a szeretetet, vagy tévesen azonosítja és csak vár és vár, majd csalódni kezd, nyugtalanság váltja fel a csalódást, egyre türelmetlenebb lesz mindennel, ingerültség és zaklatottság válik mindennapjai részévé, miközben a megtérést hajszolja szakadatlan. Látva, az összes barátja megtért, még az is aki nem akart csak ő nem tud, a feszültség egyre csak gyűlik, néha feldúltan járkál a templom előtt és dühösen nézi a szeretetre képes embereket. Talán még rosszabb, hazudik magáról, azt hazudja ő is megtért, nyilvánvalóan látszik rajta ez nem igaz, hiszen az arcát a gyűlölet ráncai szabdalják. Ő is tudja, hogy hazudott, ez semmiképp se

nyugtatja meg, sőt, lassan lemorzsolódik az, ami emberré teszi. Előbb csak bosszús, majd dühös, végül haragos emberállat válik belőle, aki képtelen indulatait kordában tartani és akkor egész lénye az ellen fordul, akiből teremtve lett, Isten ellen.

Akkor már öregen, tenni nem tud semmit, csupán gyűlölködve figyeli környezetét, majd meghal és nyughatatlan szellem lesz belőle, aki folyvást keresi kutatja azt, amit életében nem tudott elérni, lassan a lélek megfeketedik és ártó szellemmé válik, majd a Sátán általa kiválasztva démoni entitássá. Ekkor egész lénye elfordul Istentől és soha vissza nem tér hozzája.

Ez lenne az isteni igazság? Valakinek sikerül akár akarja, akár nem, valaki viszont már születésénél fogva is kárhozatra van ítélve, mert a megtérést nem lehet erőltetni.