Miért nehéz ezt elhinni? „A hit… a nem látható dolgokról való meggyőződés” Héberek 11:1.
@ "A hitet semmi ilyesmi nem támasztja alá, nincsenek megfigyelések, nincsenek konkrét tapasztalatok,"
Már hogyne lennének. A hit segítségével meggyógyultam a depresszióból. Az ismerősöm megszabadult az alkoholizmusból. S persze számos ember élet át kisebb-nagyobb gyógyulást szabadulást, lelki békét, rendeződött a kapcsolata, házassága, stb. Éppen azért hisznek az emberek, mert kapnak tőle valamit.
@ "Ez a lényeg. Nem azért hiszel, mert bizonyítékok vannak arra, amit hiszel, azért hiszel, mert a hit hamis reményt ad neked arra, hogy nem fogsz meghalni, hanem örökké élsz,"
Mint mondottam, vannak dolgok amik csak akkor sikerülhetnek, ha hiszel bennük. Ha eleve nem hiszel abban, mert nincs rá elég bizonyíték, hogy például egy nehéz helyzetből is ki fogsz tudni jönni, akkor eleve feladod.
Hogy van-e örök élet vagy nincs, az csak akkor derül ki biztosra, ha már megkaptad, vagy ha örökre meghaltál. Ha te eleve abból indulsz ki, hogy ilyen nincs, akkor valójában nem is vagy rá méltó, hogy megkapd.
@ "emellett maga az univerzum ura a legjobb barátod, aki majd nem engedi, hogy bajod legyen."
Amikor az ember bajban valóban nem könnyű abban hinni, hogy Isten az én Atyám, aki szeret engem, és Jézus az ő Fia az én barátom. De a keresztény hit valóban arról szól, hogy még ilyen helyzetekben is tartsunk ki.
@ "Ezért fogadsz el homályos mendemondákat meg városi legendákat bizonyítékként: mert hinni AKARSZ, annak ellenére, hogy olyan szinten nincs semmi a kezedben, hogy ha az élet bármelyik másik területén volna bármi más, amit csak ennyi minden támaszt alá, nem hinnéd el."
A hit bizalomra épül, hiszünk-bízunk azokban az emberekben, akiktől a hitet kaptuk. Hiszünk-bízunk Jézusban, az apostolokban, a vértanúkban, a szentekben, az egyház jeles képviselőiben, a példaképeinkben, a szüleinkben, a tanúságtevőkben, stb. Azért hiszünk, mert mások is hisznek, mert hitelesnek gondoljuk őket. Később már azért is hihetünk, mert magunk is tapasztaljuk a hit erejét, a hit működését az életünkben, sőt talán éppen ezért talán már mások is hinni fognak rajtunk keresztül.
@ "Bizonyítékon pedig azt értem, ami ellenőrizhető, akár egyszer is, és kizárólag egyetlen következtetést lehet levonni belőle."
Mindent lehet százféleképpen magyarázni, csak valószínűségek vannak.
@ "Alkoholizmusból ki tudnak jönni emberek nem vallásos elköteleződés miatt is."
Igaz. De ugye én egy súlyos alkoholistáról beszéltem, aki egyetlen ima után megszabadult tőle. Mindenesetre az ismerősöm hite és az imádság mindenképpen Istenre utaló gyanús körülmény.
@ tehát ennyi erővel, ha ezek alapján elhinnék bármit is, egyszerre kellene követnem az összes vallást. Ugye te sem hiszed el, amikor valaki azt mondja, hogy Kegyelmes Allah mentette meg a gyerekét, mert nézd, csodálatos a gyógyulás? Elfogadod ezt bizonyítékként Allah létezésére?"
Az én hitembe mindenesetre bele fér, hogy Isten azokon is segít, akik többé-kevésbé tévúton járnak. Allah arabul egyszerűen Istent jelent, keresztényként természetesen hiszek Istenben, s ha keresztény arab lennénk, akkor így szólítanám az Istent. A muszlim istenképet és Mohamed próféta tanításait persze nem fogadom el kritikátlanul, de nem állítom, hogy iszlám vallásban ne lennének értékek.
@ "Viszont nekem az erről a véleményem, hogy ha valamire nincs magyarázat, akkor az egyetlen őszinte válasz az lehet, hogy "nem tudom". Az, hogy "nem tudom, tehát akkor isten", nem egy őszinte álláspont."
Mindenesetre egy lehetséges magyarázat és álláspont. Ha ezt te semmilyen esetben sem találod őszintének, az már a te lelkiismereteden múlik, amit az én hitem szerint majd alaposan kivizsgálnak, s ha tényleg őszinte volt, az felmentő körülmény lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!