Isten katolikus vagy református?

Előző válaszadónak:

Ha jól értem, szerinted Isten katolikus. Ez az első igazán konkrét válasz a kérdezőnek.

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy más vallások követői ugyanilyen szilárdan meg vannak győződve a maguk igazáról. Tudomásom szerint a világon legtöbben a hinduk vannak, őket követik a muzulmánok. A zsidók, bár igen kevesen vannak,mégis sziklaszilárdan meg vannak győződve arról. hogy övék az igaz hit.

tehát, ha erről a kérdésről világ-népszavazást rendeznénk, semmiképpen nem lenne Isten katolikus. Inkább hindu.

De ha Isten jóságos és békés, akkor legyen inkább buddhista.

Olvassátok el Spinoza gondolatait, mely történetesen a témába vág és az ajánlott oldal első negyedében két idézet is található tőle... A másodikra gondoltam.

[link]

Hogy miért és mennyire fontos a hitünket észérvekkel alátámasztani?

Milyen ateista, vagy vallásfilozófiai és teológiai ellenvetések vannak a vallásos hit racionális alátámasztása ellen?

Erről szól többek között a négy részes sorozat - jó olvasást!

Egyébként (az én véleményem szerint) Péter írásában az a csali, miszerint megemlíti, hogy értelemszerűen Isten "mindenkit szeret" vallásra, nemre, nemzetiségre tekintet nélkül. Ez ugye szép gondolat és logikus, hisz a keresztény tanítás is ezt várja el a híveitől!

De az már nem logikus, hogy ebből következően nem vár el az akaratának megfelelő igazságot, vagyis igaz hitet, mellyel valaki helyes módon közeledhet hozzá!

Nem logikus, hogy mindegy lenne neki, ki milyen szélsőséges, vagy őrült módon gyakorolja a hitét, csak mert hisz benne.

Kinek kell valójában alkalmazkodni, kihez? Tán Istennek kell világnézetben alkalmazkodni hozzánk?

Az emberek számtalan, egymásnak ellentmondó, zűrzavaros hite attól még nem lesz igaz, hogy valaki a legnagyobb buzgalommal és őszinteséggel hisz benne és imádkozik "Istenhez", mert azt hiszi, hogy meghallgatja, csak mert felettébb buzgó és őszinte. Lehet, hogy meghallgatja - valaki, de nem biztos, hogy a Mindenható!

Jó lenne az ilyen véleményeket a bibliából is alátámasztani.

Sziasztok!

Köszönöm szépen mindenki hozzászólását az én hozzászólásomhoz, azokét is akik kritikát fogalmaztak meg vele szemben.

Természetesen az általam képviselt nézőpont a Bibliából alátámasztható, hiszen Jézus Krisztus több példázatában is kifejezi, hogyan tekint az Isten az emberre. A legismertebb ezek közül a tékozló fiú példázata. Vajon az atya melyik gyermekét szerette jobban? Ki volt az a kettő közül aki képviselte "az akaratának megfelelő igazságot, vagyis igaz hitet, mellyel valaki helyes módon közeledhet hozzá"? Mondjuk ki nyíltan: egyik sem. Feltűnő, hogy a nagyobbik azt gondolta - hozzád hasonlóan kedves Tanú testvérem - hogy ő az! Az atya azonban ugyanúgy szerette a kisebbiket, és ugyanúgy szeretette a nagyobbikat. Lehet, hogy neked szimpatikusabb a nagyobb, hiszen ő látszólag azt tette amit az atyja elvárt tőle! De azt tette?! Szeretnie kellett volna az öccsét, és elfogadnia őt, ahogyan az atyja is tette...

Üdv. Péter

Ehh, ez is különösen vicces, hogy a panteista Spinozánál keresnek "észérveket" a hitre. Ebből látszik, hogy mennyire káros a modernkori oktatás, elhiteti az emberekkel, hogy a felvilágosodás koráig mindenki vakhitű volt.

Utána kéne nézni a skolasztika, főleg Aquinói Szent Tamás hitfogalmának.

„FIDES QUAERENS INTELLECTUM – INTELLECTUS QUAERENS FIDEM.” (CANTERBURY SZENT ANZELM)

Vagyis a hit keresi a megértést, és a megértés keresi a hitet.

Történelmileg a statikus panteizmus legfôbb képviselôjének Baruch Spinoza tekinthetô. Panteista rendszerének kifejlesztésében Spinoza a cartesianus szubsztancia-definícióból indul ki. Ezek szerint a szubsztancia olyan lény, mely úgy létezik, hogy létezéséhez semmiféle más lényre nincsen szüksége. Szubsztancia az, ami önmagában van és önmaga áltat fogható föl, vagyis aminek fogalmi megalkotásához nincs szükség valamely más fogalomra (vö. Ethica, ordine geometrico demonstrata, I. def. 3). A szubsztancia Spinoza szerint tehát a legnagyobb önmagát belátó fogalom, s mivel benne a gondolkodási és a létrend egybeesik, egyben a legmagasabbrendű lét is, aki a létét önmagától birtokolja. Ebben az összefüggésben Spinoza indokolásként a ,,causa sui'' fogalmát használja.

Spinoza rendszerében a szubsztancia azonos Istennel, mivel egyedül Istennek jár ki az ô szubsztancia-fogalma. Ez az isteni szubsztancia örök, végtelen, változhatatlan és oszthatatlan. Minden belôle származik, méghozzá ,,ordine geometrico'', vagyis oly módon, ahogyan egy geometriai alakzat lényegébôl annak tulajdonságai következnek (mint pl. ahogyan a háromszög lényegébôl az ún. szög-tétel következik). Mivel ez a következés nem idôben valósul meg, és úgy sem szabad értelmezni, mint valamiféle ,,kifelé'' ható létesítô okságot, a dolgok épp úgy örökkévalók, mint az Isten. Nem is ,,Istenen kívül'' vannak, hanem Istenben maradnak, és Isten is bennük marad mint belsô ok.

Az isteni szubsztanciának tehát a világban végtelenül sok attributuma van. Ezek az attributumok adják a szubsztancia lényegi tulajdonságait és ténylegesen azonosak is vele. Spinoza úgy véli, hogy Isten végtelenül sok attributuma közül csak kettôt ismerhetünk meg, éspedig a gondolkodást és a kiterjedést, a szellemit és a testit (anyagit). Ez az a két kifejezési forma, amelyben az isteni szubsztancia lényege megmutatkozik. Spinoza a testi kiterjedést nem annyira úgy fogja fél, mint a három dimenzióban való létet, hanem valamiképpen a tér kiterjedô uralmát a dolgok fölött. Mivel az isteni szubsztancia végtelen, attributumai is végtelenek.

Az isteni szubsztancia a konkrét világban konkrét módozatok formájában ténylegesül. A módozatok az egyedi dolgokat fejezik ki, s ezek nem mások, mint az isteni szubsztancia állapotai, illetve járulékai, s ebbôl (mintegy geometriai ,,mennyiségbôl'') szükségszerűséggel adódnak a végsô következtetések. A konkrét egyedeknek nincs individuális szubsztanciájuk, s ezért nem jelentenek valamiféle pozitívumot az isteni szubsztanciával szemben, sôt inkább annak determinációi és korlátozott megnyilvánulásai, amint a geometriai alakzatok is a végtelen kiterjedés korlátolt megjelenési formái. A módozatok az attributumoktól eltérôen végesek, és csak ebben a tekintetben különböznek az isteni szubsztanciától.

Az isteni szubsztancia két attributumának -- a gondolkodásnak és a kiterjedésnek -- megfelelôen, kétféle módozat van: a szellemi és a testi-anyagi dolgok. A szellemi dolgokban az isteni szubsztancia úgy nyilvánul meg, mint gondolkodó, a testiben viszont úgy, mint ami a tér kiterjedése felett uralkodik. Mivel tehát mind a szellem, mind a test világa az egyetlen isteni szubsztancia különbözô állapota, (a két lét-attributumnak megfelelôen) a szellemi gondolkodási rend és a testi-anyagi létrend tökéletesen átfedik egymást. Így minden testi dolognak megfelel egy idea, és minden ideának megfelel egy test. S mivel Spinoza rendszerében az ideális rendnek prioritása van, mely meghatározó jelleggel bír, joggal felismerhetjük gondolataiban a racionalizmus jellegzetes vonásait.

Amint a szellemi dolgok, melyek közé elsôsorban az emberi lélek tartozik, az isteni szubsztanciának csupán módozatai, úgy a lélek tevékenysége is (megismerés és akarás) magának az Istennek a tevékenysége. Spinoza úgy véli, hogy a megismerés és az akarás úgy különbözik egymástól, hogy az elsô képezi, az utóbbi viszont helyesli az ideákat. Mindkét tevékenységnek testi vagy szellemi dolgok lehetnek a tárgyai. Végülis azonban az isteni szubsztancia marad mind a megismerés alanya, mind a megismerés tárgya. A testi dolgok megismerésénél és akarásánál az isteni szubsztancia mint a tér felett uralkodó kiterjedés önmagától hozza létre ideáit és helyesli is azokat. A szellemi dolgok megismerésénél és akarásánál az isteni szubsztancia sajátos értelemben a maga gondolkodásából képezi ideáit, legitimálva azokat. Az emberben megnyilvánuló megismerés és akarás végülis nem más, mint az isteni szubsztancia önmegismerése és önigazolása, mégpedig a térfeletti uralma összefüggésében, ha testi dolgokról van szó, illetve gondolkodása tekintetében, ha szellemi dolgokról van szó.

A statikus panteizmus a világot Istenbôl a ,,kiáradás'' értelmében származtatja, s így megfosztja a világot önállóságától Istennel szemben.

Spinoza egyszerűen abból indul ki, hogy meghamisítja az állag, a magában fennálló valóság fogalmát s azonosítja azt a magától létező valóság fogalmával. „Állagon — úgymond — azt értem, ami önmagában (in se) van és önmaga által (per se) fogható fel, azaz: aminek fogalma nem szorul rá más dolog fogalmára, hogy megalkottassék.” Ebből az önkényes fogalommeghatározásból egyenesen arra következtet, hogy tehát „az állagnak természetéhez tartozik a létezés” s az állag „abszolút végtelen lény”, amiből ismét „szükségképp következik, hogy csak egyetlenegy állag van, s tehát a világ állaga azonos az isteni állaggal”. Ennek az egy állagnak két azonos tulajdonsága van: a gondolkozás és a kiterjedés; minden egyéb csak megnyilatkozási módja az egy isten-világnak. S ezt a vakmerő álmot Spinoza egyszerűen az ő állag-fogalmából vezeti le, amelynek bővebb igazolását még csak meg sem kísérli. „Per substantiam intelligo id” — állagon ő ezt érti, ezzel vége.

Nos hát nagyon helytelen alapon érti így az állag fogalmát. A legegyszerűbb gondolkodás igenis kétféle főbeosztását ismeri fel a lény fogalmának. A lény — legáltalánosabb fogalmazásban értve — lehet 1. állag vagy járulék, aszerint hogy magában való dolog (ember, madár, bot, atom) vagy csak más, magukban való dolgok járuléka, sajátsága, tulajdonsága (szín, kiterjedés, helyzet, mozgás, erő stb.); és lehet a lény 2. Isten vagy teremtmény, aszerint hogy önmagától való vagy mástól nyerte létét. Spinoza ezt a teljesen különböző két beosztást nagy fölényesen összekeveri s a magában álló dolog fogalmát áthamisítja a magától való dolog fogalmává, így aztán szerinte persze csak egy „állag” van; azaz világ és az Isten egy dolog. Azonban a bizonyítékkal, hogy magában való dolog miért ne lehetne más is, mint önmagától, öröktől fogva létező dolog, Spinoza holta napjáig adós maradt. Pantheizmusa ennélfogva a levegőben lóg, bebizonyítatlan. Hogy a pantheizmus és monizmus bebizonyíthatatlan és lehetetlen elmélet is, azt következő fejezetünk mutatja ki.

12:07-nek:

"Az emberek számtalan, egymásnak ellentmondó, zűrzavaros hite"

Nagyon öntelt vagy, hogy más felekezetek, vallások logikusan, szépen felépített hitrendszerét ennyivel elintézed! A Bhagavad Gíta pl. már Krisztus előtt ezer évekkel létezett, és létezik ma is, milliárdnyi ember szent könyveként. Léteznek persze elvakult fanatikusok minden hitrendszerben, de az egy egész más téma.

Szerencse, hogy már nincsenek inkvizíciók! Épp a katolikus hit és isten nevében irtották az embereket, akiknek volt hatalmuk mások hitét zűrzavarosnak bélyegezni.