A keresztények az ószövetséget és az újszövetséget hogyan tudják összeegyeztetni?
Röviden:
Mal. 3,6 „Mert én, az Úr, meg nem változom”
Isten tudatta velünk, hogy Ő nem változik, örökké változatlan volt, van és lesz.
2Móz. 21.12 „A ki úgy megver valakit, hogy meghal, halállal lakoljon.”
2Móz. 21.15 „A ki megveri az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon.”
2Móz. 21.16 A ki embert lop, és eladja azt, vagy kezében kapják, halállal lakoljon.”
Stb.
2Móz. 21.24 „Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért;”
Ez ami a legjobban összefoglalja. Isten kinyilatkoztatta az Izraelitáknak, hogy miért mi jár. Eddig teljesen oké az más kérdés, hogy morálisan megkérdőjelezhető.
Jézus a Szentháromság része (Atya, Fiú, Szentlélek) tehát Jézus dettó ugyanaz az Isten mint aki a már felsoroltakat kijelentette. Tudom, hogy vannak Szentháromság tagadók (unitárináusok) minden esetre Ők is egyetértenek azzal, hogy Jézus személyiségében vagy valamilyen módon kapcsolódik az Atyához tehát nyilván azonos az értékrendjük.
De ha ez így van akkor Jézus, hogy lehet, hogy változtatott ezen "szabály"okon?
Máté evangéliuma:
21 „Hallottátok, hogy őseinknek megmondták: »Ne gyilkolj! Aki pedig mégis gyilkol, azt el kell ítélni.«[b] 22 Én azonban azt mondom nektek: ha valaki haragot táplál magában a másik ember ellen, azt már el kell ítélni. Ha pedig haragjában azt mondja valakinek: »Te hitvány bolond!« — azt a Főtanács fogja elítélni. Ha pedig odáig megy, hogy a másikat »istentelen hülyének« nevezi, az megérdemli, hogy az örök tüzre dobják.
25 Békülj ki hamar ellenfeleddel, amíg úton vagytok a bíróság felé.
38 „Hallottátok, hogy megmondták: »Szemet szemért és fogat fogért!«[f] 39 Én viszont azt mondom nektek: ne üssetek vissza annak, aki kárt okoz nektek! Ha valaki arcul üt az egyik oldalról, tartsd oda neki a másik arcodat is! 40 Ha valaki el akarja perelni tőled a kabátodat, add oda neki az ingedet is! 41 Ha valaki arra kényszerít, hogy vidd a csomagját egy mérföldre, vidd el neki kettőre! 42 Ha valaki kölcsönkér tőled valamit, azt add kölcsön neki! Ha pénzt kér kölcsön, ne utasítsd el!”
És még sorolhatnám.
Nekem kicsit olyan ez mintha két különböző Istenről lenne szó és ez csak egy példa volt a sokból. Ezért nem értem, hogy Jézus mégis, hogy lehet ugyanaz az Isten mint az ószövetség/Izraeliták Istene miközben Ő maga jelentette ki, hogy nem változik.
Mindenkinek tiszteletben tartom a hitét és nem állt szándékomban senkit se megbántani.
Bocsánat ha kicsit összeszedetlen lett igyekeztem jól megfogalmazni.
Válaszokat előre is köszönöm!
Csak nem a pajeszra gondoltál??
Ezek emberi szabályok amit egyáltalán nem Isten közölt.
A zsidók azt mondják hogy ezekkel a szabályokkal még jobban ki akarják fejezni Isten imádatukat.
A kabbala us ilyen. Nincs a Bibluában mégis űzik.
Krisztus pedig ezekre mondja túl nagy terhet tesznek a népre ezekkel a szabályokkal.
Azokat a szabályokat nem isten tette a népre?
Ha túl nagy tehernek gondolta mi a fenének rakta rájuk?
Mindig elcsodálkozom, mikor olyanokat olvasok, hogy keresztények megtagadják az Ószövetséget, idejétmúltnak tartják a törvényeket, meg olyanokat irkálnak, hogy a szeretet krisztusi parancsa átértékeli az ószövetséget, meg hasonlók.
A szeretet Krisztusi parancsa? Csak nem a Főparancsra gondolsz?
„ Mikor a farizeusok értesültek arról, hogy a szadduceusokat is elhallgattatta, ismét köréje gyűltek. Közülük egy törvénytudó, hogy próbára tegye, a következő kérdéssel fordult hozzá: „Mester, melyik a legfőbb parancs a Törvényben?” Jézus így felelt: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták.”
Csak, hogy tudd: ezt nem Jézus találta ki, hanem Mózestől idézte.
Igen igen de a zsidók kitaláltak maguknak 300 szabályt, akkor ott van a tízparancdolat, no meg olyan parancsok hogy irtsd ki ezt a népet, azt a népet a Bibluán kívüli a javára ezenkívül Krisztus egyetlen új parancsa van. És még a próféták közlései.
Én úgy gondolom mindezeket nem lehet egy kalap alá venni, csak az Istrn parancsa ami biztosan állítható, az Krisztus és a Mózes 10 parancsokat. Ezek az egész világnak szólnak.
A többi zöme alkalmi parancsok lokalizált jelleggel.
És azon kívül vannak szabályok olyanok amik sugalnazottak míg olyanok is amiket a papság hozott.
" maguknak 300 szabályt,"
De mi nem ezen 300 szabájról, hanem ami a bibliában van. Arról a 613-ról ami a bibliában van.
amiből szerintetek csak 10-et kell meg tartani.
Az Ószövetségi kinyilatkoztatás Izrael népének szól. Az Újszövetség a nemzetközi keresztényeknek.
Emiatt mindent amit megerősítést Krisztus közvetve, vagy közvetlenül, azokat rlgogadjuk.
Azokat is elfogadjuk amikor azt kritizálja Krisztus hogy túl sok terhet tesznek a papok a nép nyakába. /János evangéliumában/
Emiatt vannak fenntartásaink.
A tiltó Ószövetségi törvények rlé helyezi tanításait Kriszzus avval, hogy prrvrntatív tanitást ad a bűnt megrlőző helyzetekre, Emiatt csírájában folyztja el a bűn lehetőségének a kialakulását.
Nem engedi meg a puszító dűh kialakulását. Lelki síkra tereli a törvényeket. Emiatt a ne ölj pl. a zsidóknál fizikai értelem, míg a keresztényeknél kiterjesztett értelmezésben szavakkal sem lehet ölni, sőt szeresd ellkenségeidet.
Ez a zseniális prevenció, így teljes a törvény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!