Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A keresztények az ószövetséget...

A keresztények az ószövetséget és az újszövetséget hogyan tudják összeegyeztetni?

Figyelt kérdés

Röviden:


Mal. 3,6 „Mert én, az Úr, meg nem változom”


Isten tudatta velünk, hogy Ő nem változik, örökké változatlan volt, van és lesz.


2Móz. 21.12 „A ki úgy megver valakit, hogy meghal, halállal lakoljon.”


2Móz. 21.15 „A ki megveri az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon.”


2Móz. 21.16 A ki embert lop, és eladja azt, vagy kezében kapják, halállal lakoljon.”


Stb.


2Móz. 21.24 „Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért;”


Ez ami a legjobban összefoglalja. Isten kinyilatkoztatta az Izraelitáknak, hogy miért mi jár. Eddig teljesen oké az más kérdés, hogy morálisan megkérdőjelezhető.


Jézus a Szentháromság része (Atya, Fiú, Szentlélek) tehát Jézus dettó ugyanaz az Isten mint aki a már felsoroltakat kijelentette. Tudom, hogy vannak Szentháromság tagadók (unitárináusok) minden esetre Ők is egyetértenek azzal, hogy Jézus személyiségében vagy valamilyen módon kapcsolódik az Atyához tehát nyilván azonos az értékrendjük.


De ha ez így van akkor Jézus, hogy lehet, hogy változtatott ezen "szabály"okon?


Máté evangéliuma:

21 „Hallottátok, hogy őseinknek megmondták: »Ne gyilkolj! Aki pedig mégis gyilkol, azt el kell ítélni.«[b] 22 Én azonban azt mondom nektek: ha valaki haragot táplál magában a másik ember ellen, azt már el kell ítélni. Ha pedig haragjában azt mondja valakinek: »Te hitvány bolond!« — azt a Főtanács fogja elítélni. Ha pedig odáig megy, hogy a másikat »istentelen hülyének« nevezi, az megérdemli, hogy az örök tüzre dobják.


25 Békülj ki hamar ellenfeleddel, amíg úton vagytok a bíróság felé.


38 „Hallottátok, hogy megmondták: »Szemet szemért és fogat fogért!«[f] 39 Én viszont azt mondom nektek: ne üssetek vissza annak, aki kárt okoz nektek! Ha valaki arcul üt az egyik oldalról, tartsd oda neki a másik arcodat is! 40 Ha valaki el akarja perelni tőled a kabátodat, add oda neki az ingedet is! 41 Ha valaki arra kényszerít, hogy vidd a csomagját egy mérföldre, vidd el neki kettőre! 42 Ha valaki kölcsönkér tőled valamit, azt add kölcsön neki! Ha pénzt kér kölcsön, ne utasítsd el!”


És még sorolhatnám.



Nekem kicsit olyan ez mintha két különböző Istenről lenne szó és ez csak egy példa volt a sokból. Ezért nem értem, hogy Jézus mégis, hogy lehet ugyanaz az Isten mint az ószövetség/Izraeliták Istene miközben Ő maga jelentette ki, hogy nem változik.


Mindenkinek tiszteletben tartom a hitét és nem állt szándékomban senkit se megbántani.

Bocsánat ha kicsit összeszedetlen lett igyekeztem jól megfogalmazni.

Válaszokat előre is köszönöm!



2022. júl. 3. 00:47
1 2 3 4 5 6 7
 31/69 A kérdező kommentje:
Szerintem ez elég nagy változás. Pont a két szélsőség.
2022. júl. 3. 16:26
 32/69 tgt ***** válasza:

28-as: Isten nem vett el semmilyen minőséget a zsidóktól, nem is értem, honnan jött ez a gondolat.


A zsidók sokszor eltértek a feladatuktól, ezért Isten megbüntette őket. Számtalan ilyen történetet olvashatsz az Ószövetségben. De a választottság és a papi feladatok megmaradtak a mai napig.

Ahogy a zsidó nép is megmaradt, az ősei földjén él, teszi a dolgát, tartja a hagyományait, dicsőíti Istent.

2022. júl. 3. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/69 anonim ***** válasza:
50%
A zsinagógában nem papi hanem oktatói minőség folyik, nem ugyanaz.
2022. júl. 3. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/69 tgt ***** válasza:

Kerdező: a törvények kapcsán ajánlom Jézus szavait:


Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában."

2022. júl. 3. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/69 anonim ***** válasza:
50%

Tgt


Kr.u 70 előtt volt főpap a zsidóknak? Kr.u.70 után volt a mai napig főpap a zsidóknál?


Olvass Aranyszáju Jánost.

2022. júl. 3. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/69 tgt ***** válasza:

35-ös:

Olvastam Aranyszájut, de ezt nem javaslom senkinek, mert az írásai visszataszító antiszemita förmedvények. Hogy az antiszemitizmus elterjedt a világban, és eljutottunk a pogromoktól a koncentrációs táborokig, abban nagy szerepe volt Arányszáju zsidóellenes uszításainak.


Sejtettem a kommentjeidből, hogy ez a szellemi áramlat tetszik neked. Most, hogy nyílttá tetted, annyit tudok mondani: igazán sajnálom.

2022. júl. 3. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/69 anonim ***** válasza:
50%

Kár hogy ezt veszed ki és a kérdésből pedig kibujsz.


Teológiai értelemben beszél a zsidók ellen. Ha olvastad, /amit kétlek, mert undorral nem lehet végigolvasni egy könyvet/ akkor bizonyára a bevezetőjében is olvastad, ahol pont ezt tárgyalja mintegy felmentve az antiszemitizmus vádja alól ...

ha nem figyelmedbe ajánlom.


Teológiai szonoklat, ami nem zsidó emberek ellen szól.

2022. júl. 3. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/69 anonim ***** válasza:
50%
Nekem ez az egész beszélgetésetek olyan, mintha sárban hemperegnétek.
2022. júl. 3. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/69 anonim ***** válasza:
50%
Kr.u. 70től nincs főpap és nincs Templom. Ezt Isten vette el! Ha nem ő vette volna el akkor rég visszaállitották volna.
2022. júl. 3. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/69 A kérdező kommentje:

Kedves tgt!

Yahuah útját járod? Legalábbis nekem az jött le abból amiket írtál.

2022. júl. 3. 18:43
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!