A reinkarnáció és az egyistenhit-monoteizmus összeegyeztethető egymással?
#2.
Manicheizmus? Judaizmusban bizonyos rabbik? A hinduizmus monoteista irányzatai?
Dehogy nincsenek ilyen vallások, vagy azokon belül ilyen irányzatok.
#4.
Már léteznek ilyen vallások.
Ha valamit nem ismersz, akkor ne beszélj róla!
#7
Manicheizmus már kihalt, a judaizmus és hinduizmus különböző szektái pedig nem jelenítik meg a vallást. Azok csak szekták, ilyet a kereszténységben is lehet találni, már példát is említettek, de van/volt több is.
Ha valamit nem ismersz, akkor ne beszélj róla!
#9.
A judaizmusnak nincs igazán hivatalosan elismert tanítása a túlvilágról. Vannak akik hisznek a túlvilágban, valakik pedig a reinkarnációban. Ez a rabbi tanításától függ. Egyes irányzatokon belül is vannak eltérő állásponton lévő rabbik. Ékes példája ennek mondjuk a haszidizmus.
A hinduizmusnak meg igazán nem is lehet ilyen téren szektáiról beszélni. Annyi irányzata és értelmezése van, annyira kevés egyetemes irattal, hogy semelyik irányzat nem nevezhető főnek, így nem létezhet szekta sem ilyen szempontból. Van egy halomnyi monoteista, politeista, monolatrikus, meg még ki tudja milyen irányzatú hinduizmus. Filozófiai szempontból beszélhetünk max. szektákról, a heterodox szemléletű tanítások kapcsán.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!