Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A vallásos emberek miért...

A vallásos emberek miért tartanak be olyan szabályokat, törvényeket, amik nem ütköznek világi törvényekbe?

Figyelt kérdés

Miért nem szabad káromkodniuk, Istent káromolniuk? Nem ütközik törvénybe, tehát szabad, nem lenne semmi baj, ha mégis elkövetnék. Miért nem mehetnek prostituálthoz, ha Magyarországon ez is legális?


Azért mert a vatikáni/görög/tibeti/izraeli/szaúdi törvényeket is kötelesek betartani?


Ha valaminek a megszegéséért nem jár világi büntetés, akkor minek betartani?



2021. nov. 26. 17:44
1 2 3 4 5
 21/44 A kérdező kommentje:

Én innen. Jézus Isten megtestesülése volt, a többi másik vallásalapító pedig hatalmas próféták voltak. Ha Isten nem ilyen erkölcsi törvényeket akart volna, akkor nem őket küldte volna. Maní pontosította elődeinek az igéit és fellépett az akkor eléggé eltorzult katolicizmus ellen és pontosabban a valódi krisztusi utat mutatta az embereknek, azokhoz próbált visszatérni. Életével fizetett érte...


A pszichológia és a vallás/filozófia egy tőről fakad, ezt rengeteg pszichológus is elismeri. Ha úgy tetszik, maga Jézus is egy pszichológus volt, de olyan, hogy soha nem tudott tévedni és mindig a helyes eljárást alkalmazta. Nem véletlen, hogy a pszichológia rengeteg vallási eszközt alkalmaz. Merített például a keleti vallások meditációs tanaiból, illetve az ábrahámi vallások misztikus tanaiból (pl.: kabalisztika, gnoszticizmus, szufizmus stb.).

2021. nov. 28. 21:57
 22/44 anonim ***** válasza:

"Jézus Isten megtestesülése volt"

Nem hiszem, hogy ezt bizonyítani tudod.


"vallás/filozófia egy tőről fakad, ezt rengeteg pszichológus is elismeri"

Igen ez a lényeg, egy helyről jön, de nem ugyan az.

Am meg megint másik dolog, hogy téged mi győz meg.

Jó válaszhoz eljuthatsz jó és rossz úton is.

Hamis válaszhoz eljuthatsz jó és rossz úton is.


"Jézus is egy pszichológus volt"

Jha főleg amikor arra bátorította az embereket, hogy adják el minden vagyonukat, adják oda a szegényeknek és térjenek vele útra.


"soha nem tudott tévedni és mindig a helyes eljárást alkalmazta"

Ebben nem tudok egyetérteni. Jézus létezését nem tagadom azt vitatom, hogy isten fia volt. Itt ezzel van a probléma.


"pszichológia rengeteg vallási eszközt alkalmaz"

pl?

Vallási eszközök: indoktrináció és lelki terror ez a kettő jutott eszembe legelőször. A vallás mindenkire azt monda, hogy boszorkány vagy megszállta egy ördög amikor nem értettek valamit. Mai napig ahelyett, hogy keresztény / egyéb vallású családok hagynák kezelni az pl. autizmus problémával küszködő gyereküket, akkor lehet jobb élete lenne a gyereknek...


"Merített például a keleti vallások meditációs tanaiból"

Igen ezt is nagyon jól ismerem, hogy 100% amit Jézus mondott (ami ténylegesen hasznos) arra az emberek régen rájöttek.

2021. nov. 28. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/44 A kérdező kommentje:

Kabbalisztika, szufizmus, gnoszticizmus... Bár szinte biztos vagyok benne, hogy semmit nem mondanak. Sok pszichológus például alkalmazza a kabbala tanításait, úgy, hogy nem is tud róla.


Kissé nevetséges, hogy rákérdezel, hogy mit értek vallási eszközök alatt, úgy, hogy még az egész mondatot sem másolod be, úgy, hogy egyébként a mondat második felében ki is fejtem.


Undorító a mai világ. Szinte minden ember gyarló, mocskos, önző. Jézusnak igaza volt. A mai világban is inkább a személyi szabadságot támogató szervezetek, életmódtanácsadó és a progresszív pszichológiát képviselő szervezetek helyett a szerzetesrendeket, buddhista kolostorokat és dervisrendeket kellene támogatni, mert utóbbiak magukban keresik a hibát és nem a rendszerben, meg a többi emberben. Kimondható, hogy remek eredményeket ért el a téren Mianmar és Omán. Az ember életét az teszi jobbá, ha magát építi azáltal, hogy a saját és közössége hibáit keresi, mintsem másokban keresni a hibát.


Jézus rossz tetteiről egy könyv sem ír, ezáltal nem is lehet semmiképpen sem alátámasztani, hogy voltak rossz döntései is.

2021. nov. 29. 15:36
 24/44 anonim ***** válasza:

A szúfizmus az iszlám misztika hiedelem- és szokásrendszere. Sok muszlim hívő ezen az úton, Isten közvetlen, személyes megtapasztalása által próbál rálelni.

A gnoszticizmus mozgalma a tökéletesség belső átélésére törekedett.

Az ezoterikus tanítások a kapcsolatot magyarázzák a végtelen, örök és misztikus Teremtő és a véges és halandó teremtett világával.


Tudom mi ez de attól még nekem ez mind mese.

Az igazadat kellene bebizonyítani nem azt, hogy emberek miben hisznek.


"a mondat második felében ki is fejtem"

nem fejted ki


"Szinte minden ember gyarló, mocskos, önző."

Keresztény szeretet megint.


"a személyi szabadságot támogató szervezetek"

hát hála a jó égnek, hogy nem a rabszolgaságot és a maradiságot hírdető bibliádat követjük.


"mert utóbbiak magukban keresik a hibát"

pedig magadban is kellene


"Jézus rossz tetteiről egy könyv sem ír"

Mivel nem tudod bebizonyítani, hogy isten fia volt és a keresztények köztudottan változtattak meg multbéli eseményekről írásokat, hogy ők legyenek az áldozatok, fel merem tenni, hogy de csak egy ember volt akit messiásként tiszteltek.

2021. nov. 29. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/44 A kérdező kommentje:

Tényleg? Akkor bizonyítsd már be, hogy nem volt soha keresztényüldözés! Ha már az egész csak módosítás.


Az apokrif iratok is Jézus csodálatosságáról írnak, nem beszélve rengeteg ókori gnosztikusról, akik szerint nem is volt teste, csak látszatteste, mivel minden anyagi dolog rossz, ezt az álláspontjukat Pál apostol leveleire alapozták.


Ott pedig én érzem magam kínosan, hogy Wikipédiáról szó szerint kimásolod az első sorokat, úgy, hogy még csak rokonértelmű szavakra sem írod át.

2021. nov. 29. 17:26
 26/44 A kérdező kommentje:
Forrásmegjelölés nélkül természetesen... Elvégre minek is az?!
2021. nov. 29. 17:27
 27/44 anonim ***** válasza:

"bizonyítsd már be, hogy nem volt soha keresztényüldözés"

a keresztényüldözés igazi volt, viszont a Római Birodalomban nem feltétlenül öltek meg csak a hited miatt


"Az apokrif iratok is Jézus csodálatosságáról írnak"

A világon rengeteg irat van amiről kiderül, hogy hamis és kitaláció.

Miért gondolod ezeket igazinak? Artúr Király egyáltalán nem volt igazi és Mátyás sem volt annyira valóságos, hanem amiatt magasztalták, mert az utána következő időszak borzalmas volt.


Mellesleg igen a wikipédiáról másoltam, mert ezek a szavak ezt jelentik pontosan és én is hasonló szavakat használnék.

A lényeg ott van nem? A lényeg az, hogy nem értek ezekkel a dolgokkal egyet.

Még meddig akarod terelni a témát?

2021. nov. 29. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/44 anonim ***** válasza:

Mellesleg az hogy "nem volt keresztény üldözés" nem egyenlő azzal amit leírtam.

A győztesek írják a történelmet és ez a kereszténységnél egyre jobban kiüt.

2021. nov. 29. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/44 A kérdező kommentje:

"a keresztényüldözés igazi volt, viszont a Római Birodalomban nem feltétlenül öltek meg csak a hited miatt"


Aaa neeem. Egészen biztosan neem...

Az volt a szokás, hogy aki elismerte istennek a császárt, annak egy lapát füstölőt kellett dobni a császár szobra előtti tűzbe. Pontosabban, ha nem tetted, akkor katonák kísértek oda, hogy tedd meg, ha pedig akkor sem tetted meg, akkor már az anfiteátrumba vittek, vadállatok elé, keresztre feszíteni vagy éppen kerékbe törni, meg sok római polgár keresztény lefejeztek. Tény, hogy a hétköznapi pogány, illetve zsidó társadalmi rétegnek általánosságban semmi baja nem volt a keresztényekkel, viszont a gazdagoknak volt. Mindössze annyi, hogy volt olyan, aki megmerészelte tenni, hogy nem istenítette őket.


"A világon rengeteg irat van amiről kiderül, hogy hamis és kitaláció."


Minden legendának van alapja.


"Miért gondolod ezeket igazinak? Artúr Király egyáltalán nem volt igazi és Mátyás sem volt annyira valóságos, hanem amiatt magasztalták, mert az utána következő időszak borzalmas volt."


Pont azt bizonyították be történészek, hogy Artúr király létezett, annak ellenére, hogy sokan úgy hitték, hogy csak kitalált karakter. Mátyás pedig azért volt népszerű, már uralkodása alatt is, mert jól tudta magát eladni. Hasonlóan, mint bölcs Salamon király, aki szintén figyelt a képre, amit a nép alkotott róla.


"Mellesleg igen a wikipédiáról másoltam, mert ezek a szavak ezt jelentik pontosan és én is hasonló szavakat használnék."


Nana... Hagyjuk már! Én is hasonlókat mondtam az óvónéninek, amikor a csoporttársammal színeztettem ki a színezősöm...


"A lényeg ott van nem? A lényeg az, hogy nem értek ezekkel a dolgokkal egyet.


Még meddig akarod terelni a témát?"


Attól még, hogy te nem értesz velük egyet, rengeteg tanát alkalmazták a pszichológiában, kivonva belőlük a vallási töltetet.

2021. nov. 29. 18:21
 30/44 anonim ***** válasza:

Ne viccelj amíg nem tagadtam meg a császárodat és isten fiának nevezted magad meg hasonlók addig nem volt semmi probléma.

Mellesleg ezt írtam az előbb a győztesek írják a történelmet.


"Minden legendának van alapja."

Attól még nem lesz igaz.


"pont azt bizonyították be történészek, hogy Artúr király létezett,"

Bocs rosszul fogalmaztam. A király élt, viszont a tettei nagy része kitalációnak lett ítélve a történészek által. Több 100 éven keresztül inspirát írókat.


"mert jól tudta magát eladni."

Amikor pl. megduplázta az adókat? :D


"Én is hasonlókat mondtam az óvónéninek"

Ti óvodában használtatok wikipédiát? Érdekes.

Mellesleg azért is illesztettem ezeket be (mivel egy fórumon vagyunk) ha mások olvassák akkor ne kelljen már utána kutatnia.

Plusz attól még igazat írtam, próbálsz lekicsinyíteni, mert utána néztem valaminek a VALÓS jelentésének. Bocsi.


"Attól még, hogy te nem értesz velük egyet"

Pontosan. Amit leírsz és hiszel annak 90%-át nem tudod bizonyítani.


"rengeteg tanát alkalmazták a pszichológiában, kivonva belőlük a vallási töltetet"

Például?

Mondasz annyi sok ökörséget és nem mondod meg hogyan vagy milyen módszerrel. Erre már harmadszor hívom fel a figyelmed.

2021. nov. 29. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!