Milyen megfelelői vannak a "logosz" kifejezésnek? Miket jelenthet? Felsorolnátok mindet, ami ahhoz társul?

biológia(görög eredetű szó)-> biosz+logosz "az élet tudománya"

Szó, ige a jelentése. Olvasd a jános ev.elejét.

tudomány, tudás, logika, ész... hasonlók

görög vagyok. a szó λόγος annyit jelent, hogy ok, indíték, magyarázat stb. sok jelentése van, leginkább szövegkörnyezet függő

megint én vagyok. az nem ige. legalábbis az újgörögben nem. és erősen kétlem hogy az ógörögben lenne az.

Az Ige (görögül Logosz, latinul Verbum) a görögben annyit jelent, mint gondolat, fogalom, szó, beszéd, tehát az ész és száj szava. A magyar ige is tágabb értelemben annyit tesz, mint szó, beszéd. (Az ige mint beszédrész csak a szónak újabb nyelvtani értelme.) Itt Szt. Jánosnál az Ige jelenti a Szentháromság második személyét, a Fiú Istent, Krisztust isteni természete szerint. A többi újszövetségi szentíró az Ige szót ilyen értelemben nem használja ; János maga is csak öt helyen. (1, 1. háromszor, 1, 14. I. 1, 1 ; 5, 7. Jel. 19, 13.) ; de már ahol a megtestesült Igéről beszél, ott Fiúnak, Krisztusnak, Jézusnak nevezi. Már az ószövetségi könyvekben sokszor van szó az Isten személyesített szaváról vagy bölcseségéről. (Zsolt. 32, 6 ; 106, 20. stb. Péld. 8, 12 22. skk. 9, 1. stb. Bölcs. 8,1. skk. 9, 9. skk. 16, 12 ; 18,15. sk. Sirák 1, 5 ; 24, 1. skk.) A kereszténység fellépése előtt a zsidók a teremtő szót, a kifelé nyilvánuló, kinyilatkoztató, az emberi nemmel közlekedő Istent vagy az isteni működést nevezték Igének (az arámi bibliafordításokban több százszor memrának). Sőt hasonló eszmék már több régi pogány vallásban is előfordulnak, úgyszintén a görög és a zsidó-görög (hellenista) bölcseletben is ; de ott az Ige szónak egészen más értelme van, mint Jánosnál. Plátónál jelenti az isteni észt, mint az isteni eszméknek (ideáknak), a dolgok elvont lényegének és mintaképének tárházát, sőt néha a világ lelkét. A zsidógörög Philónál (aki már az ószövetségi szent könyvekből is meríthetett) a logosz homályos és zavaros fogalom, Istennek valami kisugárzása, tulajdonsága, a teremtés eszköze (demiurgus), közvetítő Isten és a világ közt, de nem külön személy, nem testesült meg, nem megváltó, nem Messiás. János feltételezi, hogy olvasói a logoszt némileg ismerték ; de a keresztény Ige eszméjét sem a zsidó theologiából, sem a görög bölcseletből nem vehette, hanem isteni kinyilatkoztatásból kapta. A mi itt Logosznak, Igének mondatik, azt sz. János alább 18. v. nevezi Isten egyszülött Fiának az Atya kebelében, I. levelében 1,1–3. örök életnek az Atyánál, és Jel. 19,13. Isten Igéjének, ki, mint Isten Fia, az istenteleneket eljő itélni. Az ó szövetségben a Logosz ezen név alatt „bölcseség“ (Péld. 8,12.22. Bölcs. 7,21. Sirákf. 24.) és mint maga az Isten Fia ismeretes (Péld. 30,4.), és a Krisztus eljövetelét közvetlenűl megelőző időkben az Isten igéjének személyisége oly átalánosan elfogadott tan volt a zsidóknál, hogy a szentirásnak kaldeus értelmezői a magát kinyilatkoztató Isten helyett egyenesen az Isten Igéjét teszik, és a Messiást Isten Igéjének, Isten Fiának nevezik (vesd össze: Máté 26,63.). Ezekkel egyezőleg valamint a sz. atyák mindnyájan, úgy a kathol. anyaszentegyház is az Ige alatt mindenkor az Isten Fiát, az Atyának tökéletes hasonképét értette.

Az Ige a magyar nyelvben ma elsősorban az egyik szófajt jelöli. De eredetileg annyit jelentett, mint "szó", "beszéd", s az eredeti szövegben ugyanezt jelenti a "Logosz". Erről a "Logoszról" sokan beszéltek abban a korban, amikor Szent János evangéliumát megírta. A Logosz, az Ige szó tehát nem volt ismeretlen azok előtt, akiknek Szent János az írását szánta: Kis-Ázsia keresztényei előtt sem. Amikor Szent János a testben megszületett, értünk kereszthalált szenvedett, föltámadt és a mennybe visszatért Jézus Krisztus örök isteni természetéről szóló előszavát megírta, alkalmasnak találta a Logosz, Ige szót annak a Jézusnak megjelölésére, akiben két természet egyesült.

logosz (gör. 'beszéd, szó, értelmes fogalom'; lat. verbum): szó, ige. - 1. A filozófiai gondolkodásban a logosz természetét először Hérakleitosz kutatta. Platónnál a logosz 'megalapozott igazságot tartalmazó kijelentés'. Arisztotelésznél 'kimondott szó', 'gondolat', 'gondolkodási képesség', 'fogalom', ami jelentést hordoz, de hozzá kell érteni a beszélőt, amit beszél és akihez beszél. A logosznak tehát kapcsolata van a gondolkodással és a beszéddel. A sztoikusoknál a logosz isteni erő, amelynek a mindenség a létet, az értelmességet és a törvényszerűséget köszöni. - 2. a Szentírásban Isten igéje, az evangélium. Dogmatikailag a legfontosabb hely János evangéliumának előszava (Jn 1,1-14), ahol a logosz=Jézus Krisztus, és János 1. levele, mely az „élet igéjé”-ről szól (1,1). - A Jn 1,1-14 a következőket állítja a Logoszról: isteni személy, léte örök, Istennél volt és istenségében azonos az Atyával, ő a Fiú; a teremtésben minden általa lett; ő az élet és a világosság hordozója az emberek számára; megtestesült és emberré lett, hogy a maga isteni életében (kegyelem, üdvösség) részesítse az embereket. - Sok szövegkutató ezt a részt (1-16) már előbb meglevő himnusznak veszi, amit János beleillesztett kv-ébe. Erre vall az is, hogy a logosz név a későbbiekben nem vonatkozik Krisztusra. A szó ker. használatának eredetéről azonban vita van. A megtestesülés említése miatt nem lehet gnosztikus eredetű. A szöveg mondanivalója az, hogy a logoszban öröktől fogva meglevő kegyelmi javak a megtestesülésben váltak hozzáférhetővé az emberek számára. Könnyű megérteni, hogy az ősegyh. Isten Szavának tekintette Jézust magát is, aki Isten szavát és akaratát mint a végső idők kinyilatkoztatását és az üdvösség föltételét hirdette. Jézus szavainak éppen Jn-ban különös súlya van (4,41; 5,24; 8,31; 10,35; 12,48; 14,23; 15,3; 17,14). Ez azonban önmagában még nem magyarázza meg a logosz nevet. Gondolnunk kell a Zsid kezdő szavaira is, ahol a végső kinyilatkoztatás a Fiú által jön, aki által az Atya a világot teremtette, s aki az ő lényegének képmása, a mindenség örököse, s így fölötte áll minden teremtménynek. Hasonló gondolatokat vet föl a Kol 1,15-20 is. A Jel 19,13 is beszél az Isten Szaváról, aki megjelenik, hogy véglegesen győzzön. Ez a kép visszamegy a Bölcs 18,15-höz és Dán 7,14-hez. Így a Jn 1: közölt logosz-kép nem idegen az ap. Egyh. teol-jától. - A magyarázók keresik a vallástört. hátteret is. Valami hasonlót lehet találni a bölcsességi irod-ban. Az isteni bölcsességnek megvan a szerepe a teremtésben és az üdvösség rendjében (Jób 28,12-28; Bár 3,27; Péld 3,19; Bölcs 7,12; Sir 1,1-10). A bölcsesség a választott népben lakást vesz (Sir 24,8-10). A késői zsidó irod. olykor az Isten szavát (memra) is megszemélyesítette. János terminológiájának azonban a legnagyobb hasonlósága az alexandriai Philóval van, bár a tartalmi különbözőség feltűnő. Philó ui. átveszi a gör. fil. logosz-fogalmát, és arra használja föl, hogy áthidalja vele az űrt Isten és a világ között. A logoszt úgy tekinti, mint a teremtés közvetítőjét, de az nála nem isteni személy, és hiányzik a megtestesülés gondolata is. A gnosztikusok is beszélnek egy logoszról, mint az üdvösség közvetítőjéről, de a megtestesülés gondolata tőlük is idegen, és annak hatásaira sem gondolnak. Összefoglalásként tehát azt lehet mondani, hogy a logosz-krisztológiában földolgozott tartalom az ósz-i bölcsességi irod-ból ered, de azt hellénista ker-ek a személyes logosz nevével fejezték ki, aki egyúttal az Atya örök Fia. - 3. Dogmatörténeti téren az 1-3. sz. atyáinak tanítása az első kísérlet arra, hogy a teremtés és az üdvrend kijelentéseit rendszerezzék. Elmélkedésük háttere a gör. fil., elsősorban a sztoicizmus és az újplatonizmus, akiknél a logosz-spekuláció a valóság megértésének eszköze volt. A logosz a mindenség értelmes princípiuma, azért tőle függ a világ léte, megismerhetősége, fiz. és erkölcsi törvényszerűsége. A hasonlóság megvan az ember szellemi ténykedésében is: először megfogalmazza a szót, azután kimondja. Az atyák tudták, hogy az Istennél öröktől létező logosz nincs a világhoz kötve, hanem transzcendens. Amellett létét úgy kellett magyarázniuk, hogy az egyisten-fogalom ne szenvedjen kárt, bár pl. Jusztinosz még nem tudta elkerülni a szubordináció látszatát. Az ap. atyák közül elsőnek Antiochiai Szt Ignác alkalmazza Krisztusra a logosz nevet (Levél a magnésziabeliekhez 8,2), s arra gondol, hogy benne Isten egész szava, egész kinyilatkozása megjelent, éppen szentháromsági eredete miatt. Az apologéták (Jusztinosz, Athenagorasz, Theophilosz) számára a logosz a valóság kristályosodási pontja: ő mint az Atya teljes Szava, maga is Isten, a teremtményekkel szemben az Atya oldalán van, ő az egyszülött Fiú. A logosz név is szellemi eredetét mutatja. Az Atya mindig értelmes (logikus), azért a logosz mindig nála van. Azt azonban még nem tisztázták, hogy az örök nemzés, a fiúság, a teremtés, a küldetés, az emberré levés hogyan viszonylanak egymáshoz. Itt került bele a vitába a gör. fil. tétele a szó megfogalmazásáról és kimondásáról. Az arianizmus hatására jelentkezett olyan fölfogás is, hogy az Atya öröktől fogva megfogalmazza a logoszt, de csak a teremtéssel kapcsolatban mondja ki. Ezt a föltételezést azonban már Szt Ireneusz elutasította. A teol. stabilitást a niceai zsin. hozta: a logosz egylényegű az Atyával. Benne az Atya öröktől fogva önmagát mondja ki, azért mindenben egy vele. Mint az Atya Szava és Képmása testesült meg és lett az emberek világossága.