Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért magasztalják fel annyira...

Miért magasztalják fel annyira Isten és Jézus szenvedéseit?

Figyelt kérdés

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda."


Mivel Jézus tulajdonképpen maga Isten, csupán földre szállt emberi alakban, nem a fiát küldte el, hanem csak önmagának egy megtestesülését - vagy Jézus egy külön lélek, tehát mégsem Isten? Az "oda adta" is csak akkor lenne szomorú és megrendítő, ha valódi áldozat lett volna, tehát sohasem kapta volna vissza Jézust, ezzel bebizonyítva, hogy " Igen, a fiamat dobtam el értetek, mert szerettelek titeket" , de tudta, hogy Jézus előbb-utóbb úgyis visszatér hozzá, tehát ez nem volt igazi áldozat.

Na meg lett volna ezer és egy módja annak, hogy megmentse a romló lelkeket, senki nem kérte, hogy a fiát küldje el, ő választotta ezt a módot; ha valóban annyira szerette volna őt, kitalál valami mást, hogy ne szenvedjen a fia - persze az kevésbé tragikus lett volna, és kevésbé lehetett volna megfogni vele az emberek szívét.


A másik Jézus alakja. Kinek nehezebb valójában az élete: az Isten gyermekének, aki tudja, hogy így is-úgy is jó lélek, és visszatér a Mennybe, akinek az élet is csak egy "játék", mert nincs mitől félnie, nincs mitől tartania, hisz maga az Isten szólítja őt fiának; vagy egy egyszerű földi embernek, akinek meg kell küzdenie a mindennapokkal ( mert nem mehet mindenki prédikálni egész életében), aki csak hinni és remélni tudja, hogy Isten érzi a szeretetét, sokszor bánatot és szenvedést kapa hitéért és engedelmességéért, tehát alapvetően földi igazságtalanságok érik, amiket az ő szempontjából egy talán nem is létező Mennyért visel el?

Ha Jézusnak fájt az emberek hitetlensége, az embereknek éppúgy fájt az Isten szeretetlensége (vagy annak látszata).

A keresztre feszítése pedig semmivel nem volt fájdalmasabb vagy borzalmasabb, mint azoké a pogányoké, akiket később épp az ő nevében feszítettek keresztre.

Ráadásul Jézus maga boldog ember volt, aki tudta, hogy mi az isteni igazság - ezért éppen nem lehet sajnálni.


2010. szept. 1. 09:17
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:

10:51

Te kérdezed tőlem, hogy gondolkodok-e egyáltalán?


"azaz ő szenvedett a mi bűneinkért!"

Ez az egyik leggyengébb érv Jézus nagysága mellett, amit millióan megcáfoltak már, abszolút értelmesen: olyan nincs, hogy valaki mások bűneiért szenved.

Azaz szenvedhet, ha akar, de mit sem ér: azért mert Jézust keresztre feszítették, jobb ember lettem? Nem. Tisztább lelkű, szeretetteljesebb, boldogabb? Nem. A bűneim hibáim megbocsáttattak? Nem.

A bűneimért való vezeklést senki nemvállalhatja át, még Jézus sem, azokat nekem kell megbánnom és kijavítanom. Tehát mit ért ilyen szempontból Jézus kereszthalála? Több embert gyilkolt meg a jézusi-eszme, mint ahányat valóban megmentett.


"Miért is tért volna 100%-ig biztosan a menybe?"

Rendben, de ezzel a kijelentéssel, te egyetlen utat hagytál: a szentháromság tagadását. Azzal, hogy kijelentetted, Jézus visszatérése a mennybe nem biztos, elfogadtad, hogy ember és nem Isten - hisz Isten nem megkísérthető, esélytelen, hogy megbukjon a sátáni kísértésen. Tehát ha van Jézusban isteni, esélytelen a megkísértése, de te ennek ellenkezőjét állítottad.


"Te azt említettek, hogy a kínhalála nem volt igazi, mivel néhány (rengeteg) más embert is megfeszítettek. Nos igen csak ők emberek bűnnel élők mi mind megérdemeljük a halált és a szervedést"


Nem azt mondtam, hogy nem volt igazi, csak hogy ő tudta, hogy a halála után úgyis a Mennybe jut, egy szimpla ember ebben nem lehetett biztos.

Arra, hogy megérdemeljük a szenvedést és halált, inkább semmit nem mondok. De te sem nevezheted magad kereszténynek ezzel a hozzáállással.

Mert az ember egy fantasztikus és csodálatos lény, akiben elképesztő lehetőségek rejtőznek, csak sajnos könnyen téved és hibázik. De legalább megpróbál újból és újból javítani magán - márpedig ezért nem szenvedést, hanem tiszteletet érdemel. A kijelentéseddel az Isten által alkotott lelkeket bíráltad és ítélted el - hisz a lélek, akárhogy dönt is, a hited szerint Isten műve. A Sátánhoz pártoló lelkeket éppúgy ő teremtette, mint a hozzá húzókat...márpedig ahogy tudjuk a Bibliából, Isten szeretetből alkotta az embert, és mivel úgy szerette őket, hogy a fiát adta, esélytelen, hogy ő is szenvedést érdemlőnek vélné az embereket. Az ilyenekért ugyanis nem szokás feláldozni semmit.

Na meg állításod szerint Jézus ember volt, de itt ellentmondásba keveredsz, hisz akkor ő éppúgy megérdemli a szenvedést, mint mi.


"Melyiknek könnyebb a Gazdag embernek mikor szegényé válik vagy a szegénynek aki már amúgy is szegény volt?"

Természetesen a szegénynek könnyebb. De ha Jézusra utalsz, mint gazdagra, ő a hogy válhatott volna szegénnyé, mikor maga a puszta boldogság is a lélek aranya?


Na meg rendben, tegyük fel, hogy a zsidók látták Isten csodáit. Akkor ők tudhatták Isten létét, de ez a mai társadalomra nem átruházható. Azért mert a zsidóknak látniuk kellett Isten csodáit, a maiak éppúgy hitetlenkedhetnek.


"Azt mondja, hogyha te is a Biblia tanításai szerint élnél Boldog ember lennél"


Elárulok egy titkot: boldog ember vagyok a saját vallássommal is, amelyik a szeretetet és elfogadást tanítja. Nem vagyok gazdag, az álmaim szinte elérhetetlenek, nap mint nap rengeteg gyűlölettel találkozom - de egy boldog ember vagyok, mert mérhetetlenül szeretem az embereket és - nevezzük így - Istent. Szerintem ugyanis mindenki ugyanabban az istenségben hisz, vallástól függetlenül... és bár nem vagyok keresztény, még mindig visszakaptam a jóságot és szeretetet, amit adtam, pedig nem kértem és nem vártam. De hiszek az isteni igazságban és abban, hogy Istennek az a fontos, hogy szeress, és nem az, amiben hiszel.

Ha szeretsz, nem kell hinned Jézus létezését, mert maga a szeretet és a jóra való törekvés "vált" meg.

2010. szept. 2. 15:05
 12/13 anonim ***** válasza:
60%

15:05


Igen ezt nagyon szepen megfogalmaztad, koszonom.


Igy van, Jezus profeta volt, ember, Aki jott es tanitott!!!

Azert, hogy elsajatitsuk az anyagot, amit O atadott Nekunk!


Ez pedig az igazi szeretetrol szolt, s ez a lenyege mindennek.

Engem is megdobbentenek ezek a vitak ma, hogy Jezus es Szuz Maria eletorol vita folyik stb.


Emberek Nekunk most ehhez igy, hogy vitatkozzunk mi az ertelme, most amikor annyi rossz van a vilagban, talan

nem ezzel kellene foglalkozni, hogy mi volt annak idejen, tobb ezer evvel ezelott...

mert ezzel nem oldottunk meg semmit.


En boldog ember vagyok, halat adok a Teremtomnek Istennek,

es igyekszem ugy elni, ahogyan Jezus is tette, ahogyan O ezt tanitotta.

Kerulom a rosszat, szeretem az embertarsaimat, stb..

bun nelkuli eletet elni!

Ez lenne a lenyeg, ez volt Jezus tanitasanak a celja, hogy megertesse az emberekkel, hogy tiszta lelekkel lehet csak elni, es tiszta oszinte szeretettel!

2010. szept. 2. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 A kérdező kommentje:

15:58


:)

Én elismerem, hogy Jézus élt és tanított, de nem, hogy Isten fia volt - egyébként bizonyítékok igazolják, hogy csak évszázadokkal a halála után döntötték el, hogy a Bibliába Isten fiaként kerül.

De én nem hiszek a pokolban sem. Az ember jó, akkor is, ha néha elképesztő gyűlölettel cselekszik. De én hiszem, hogy előbb-utóbb mindenki felismeri a szeretetet, vallásól függetlenül, és az embernem szenvedésre született, nem pokolra, hanem hogy elfoglalja a helyét akármilyen Isten mellett, mint szerető gyermeke.

2010. szept. 2. 16:19
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!