Miért magasztalják fel annyira Isten és Jézus szenvedéseit?
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda."
Mivel Jézus tulajdonképpen maga Isten, csupán földre szállt emberi alakban, nem a fiát küldte el, hanem csak önmagának egy megtestesülését - vagy Jézus egy külön lélek, tehát mégsem Isten? Az "oda adta" is csak akkor lenne szomorú és megrendítő, ha valódi áldozat lett volna, tehát sohasem kapta volna vissza Jézust, ezzel bebizonyítva, hogy " Igen, a fiamat dobtam el értetek, mert szerettelek titeket" , de tudta, hogy Jézus előbb-utóbb úgyis visszatér hozzá, tehát ez nem volt igazi áldozat.
Na meg lett volna ezer és egy módja annak, hogy megmentse a romló lelkeket, senki nem kérte, hogy a fiát küldje el, ő választotta ezt a módot; ha valóban annyira szerette volna őt, kitalál valami mást, hogy ne szenvedjen a fia - persze az kevésbé tragikus lett volna, és kevésbé lehetett volna megfogni vele az emberek szívét.
A másik Jézus alakja. Kinek nehezebb valójában az élete: az Isten gyermekének, aki tudja, hogy így is-úgy is jó lélek, és visszatér a Mennybe, akinek az élet is csak egy "játék", mert nincs mitől félnie, nincs mitől tartania, hisz maga az Isten szólítja őt fiának; vagy egy egyszerű földi embernek, akinek meg kell küzdenie a mindennapokkal ( mert nem mehet mindenki prédikálni egész életében), aki csak hinni és remélni tudja, hogy Isten érzi a szeretetét, sokszor bánatot és szenvedést kapa hitéért és engedelmességéért, tehát alapvetően földi igazságtalanságok érik, amiket az ő szempontjából egy talán nem is létező Mennyért visel el?
Ha Jézusnak fájt az emberek hitetlensége, az embereknek éppúgy fájt az Isten szeretetlensége (vagy annak látszata).
A keresztre feszítése pedig semmivel nem volt fájdalmasabb vagy borzalmasabb, mint azoké a pogányoké, akiket később épp az ő nevében feszítettek keresztre.
Ráadásul Jézus maga boldog ember volt, aki tudta, hogy mi az isteni igazság - ezért éppen nem lehet sajnálni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tényleg más vallást követek, és nem hiszek a kereszténység történetében, de ember vagyok és mint ilyen, jogomban áll hitemtől függetlenül elgondolkodnom más vallások tanításain és kérdéseket feltennem, ha azok érdekelnek, nem igaz?:)
Nem veszekedést akarok szítani,csak egy értelmes vitát, ami a hitet nem sérti, de elmélkedésre megfelel :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Katolikuskent nevelkedtem, tehat itt ismertem meg a bibliat, es Jezus tanitasait. Jezus, mint profeta, mint mester jart es tanitott.
Teljes mertekben elfogadom a tanitasait es igyekeztem ezt gyakorolni is, es igyekeztem elerni azt a tanitasai alapjan, hogy tiszta lelekkel eljek es buntelenul.
Ugy erzem, hogy nagyon sok ember nem ertette meg a lenyeget!
Jezus,mint tanito, mester es tanitott!
Nem azt tanitotta, hogy szeressetek es imadjatok Engem es akkor a menyekbe kerultok,
hanem azt, hogy KOVESSETEK Engem,
Nem a keresztre feszitesre, hanem a lelek lehetosegeit tanitotta, es peldakkal magyarazta, hogy megertsuk azt, hogy amikor buntelenul, es tiszta lelekkel fogunk elni, akkor kerulhetunk az Atyahoz, tehat a Jezus tanitasait, amikor elsajatitottuk es tisztan elunk.
Erre mondta azt, hogy: csak Rajtam keresztul!!!
Ez az igaz tanitas!
Amikor koveted Jezust lelekben, tehat gyakorlod a tanitasait, akkor mar megfogsz szabadulni a szenvedestol a gyotrelemtol, es boldogsagban, lelki bekeben fogsz elni.
2 dolog van, ami artalmas az emberre, az egyik amikor nincs hite,
a masik amikor fanatikusan hisz.
Talald meg a hitedet, legyen onbizalmad, igen teremtok vagyunk Mi is, de ne akarj olyat tanitani, amiro nincs meg a tudatod, attol, hogy megtanultal irni, olvasni, meg nem jelenti azt, hogy mindent tudsz a Teremtesrol!
10:16
Nem Jézus tanításának lényegét kérdőjeleztem meg, azt hiszem, nem olvastad el a kérdéseimet, hisz nem azokra adtál választ.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Helló.
Valószínűleg tévedésből teszik az emberek, hiszen ők nem tudják azt az isteni igazságot, amit Jézus Krisztus tudott...Jézus sem meghalni jött...hanem tanítani, csupán tudta, hogy az önző emberek meg fogják feszíteni, és ezt még beleszervezte a bizonyításába, miszerint ő rendelkezik a egyszülött fiú tudattal. S ez az egyszülött fiú kérdés is elemzésre sarkall...hiszen Istennek tényleg csak egyetlen fia van...az Ige, vagyis maga a mindenség. Tehát mi ugyanúgy fiai/lányai vagyunk, mint Jézusunk. Szóval az Atya úgy érti, hogy fiát elküldte, hogy annak ellenére, hogy az ember ellenzi Istent, és eredendő bűnében úszik, elküldte hozzánk, hogy átadja a tudást(akkori embernek megfelelőt), önzetlen szeretetből...az Atya kegye tehát abban nyilvánul meg, hogy utat mutat a gyűlölködéseket nem figyelembe véve...mert az Atya tudja, hogy valójában az ember nem vész el a semmiben...Nem így akart az emberek szívére hatni, hogy sajnálkozást szít...ezt megint a tévedésből önző emberek fordították ki, hogy hatalomra tehessenek szert...és tettek is...iszonyat sok félremagyarázás van keresztény körben, pedig e csoportnak kéne vinnie a többit is...Aki tudja a valót nem sajnálkozik...hiszen tudja, hogy nincs miért tennie, együtt érez...de nem sajnál. :)
ui.: röviden ennyi, bár én nem vagyok keresztény, csak leírtam, hogy tudd, ha van esetleg kérdésed, szívesen segítek. :)
üdv
25/F
LastOne.Left
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
„Miért magasztalják fel annyira Isten és Jézus szenvedéseit?”
Talán csak tudatlanságból. Isten nem egy valaki aki szenved.
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda."
Ez az idézet csak vakbuzgó érvelés. Isten, a mindenható Törvény, a bennünk és körülöttünk mindenütt jelenlévő Hatalom, Bölcsesség és Szeretet kimeríthetetlen forrása, a vezérlő Alapelv az eredeti önfejlesztő Ihlet nem ad oda senkit.
Minden ember Isten egyszülött fia, nem csak Názáreti Jézus, de a legtöbb ember nincs ennek tudatában. Nem úgy van tehát hogy Isten egyszülött fiát adta áldozatul, hogy azzal saját magát kiengesztelje (ez egy nagyon kificamodott magyarázat).
Názáreti Jézus, nagyjaink legnagyobbja feladatának tekintette, hogy az emberek (ön-)tudatát egy magasabb színvonalra emelje. Annak érdekében önként vállalta a szenvedést és a gyötrelmes halált, ez nem csekélység.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha keresztény szemszögből érdekel ez a keresztény hittétel: Jézus nemcsak Isten volt, (része a szentháromságnak) hanem ember is. És emberi valója ugyanúgy kísérthető volt (ezért is böjtölt negyven napot a pusztában, ahol a sátán megkísértette)ugyanúgy félt (olvasd el, hogyan imádkozott a Gecsemáné kertben) ugyanúgy dühbe gurult (olvasd el, hogyan tisztította meg a templomot a kufároktól)és nem utolsósorban ugyanúgy érzett fájdalmat. Az ember Jézus bármikor kihátrálhatott volna, feladhatta volna messiási tisztjét, elszökhetett volna a sorsa elől. De nem tette. Szenvedéseit azért is magasztalják fel, mert nemcsak ártatlanul halt meg értünk,hanem a kereszten magára vette a világ összes bűnét. Végül Isten is elhagyta, mert az volt az utolsó, hogy megtapasztalja az emberi lét minden kínját, de ebbe belehalt, hiszen ő maga is része volt Istennek.
Én nem tudnék olyan istenben hinni,aki nem tudja, mit is jelent embernek lenni.
Nekünk keresztényeknek szenvedő Istenünk van. És ha belegondolsz, hogy a tanítás szerint Isten mindannyiunkban ott lakozik, talán megérted, hogy minden alkalommal, amikor megbántasz valakit, önmagadat, és általa Istent is bántod. Istent naponta megalázzák, meggyilkolják, megszégyenítik, amikor ugyanezt teszik az ő gyermekeivel, az ártatlanokkal, a gyerekekkel, bárkivel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Latom erdekelnek kulonbozo vallasok! Nos az iszlamban ugyanugy dicsoitik Mohamed profetat. Enis elolvastam annak idejen a tobbi vallast is, es valahol egyformak a szent tanitasok, a szokasok azok, amikben kulonboznek.
Igen a profetakat mindig uldoztek, es valoban Jezus az megtanitotta Nekunk azt, hogy hogyan tudunk elni tisztan, mint testileg es lelkileg, En valoban sokat tanultam meg ebbol.
Enis sokszor elgondolkozom ezen amit Te kerdezel, de nem tartottam fontosnak, hogy ezt En igy szova tegyem.
Itt En amit latok, vagy erzek, hogy az emberek szeretik, tisztelik az Istent, es Jezust, s jarnak a templomba es imadkoznak, de amit En eszre vettem, hogy aztan az ima befejezese utan, ugyanugy folytatjak az Ok kis eletuket, mint elotte.
Holott amikor szeretik, es imadjak az Urukat, akkor kovetni kellene a tanitast, gyakorolni mindig, s akkor lenne ertelme az egesz vallasossagnak.
En imadkozom, de nem vagyok templomba jaro, mivel nem all modomban eljarni, de nemis tartom fontosnak, mert ugy erzem, hogy "legbelul" a fontos az Isten es Jezus iranti szeretet es tisztelet,
ami a gondolataimban, es cselekedeteimben nyilvanul meg.
Enis ugy ertelmezem, hogy Bennem is egy szikra van Istenbol es ezt a szikrat probalom a szeretetemmel erositeni.
Jezust a mesteremnek tekintem, a tanitomnak es tudom, hogy O is arra tanitott Bennunket, hogy kovessuk a tanitasat es gyakoroljuk azt,
s nem azt tanitotta, hogy balvanyozzatok es ne feljetek, mert En majd jovok es megvedelek!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A te szemszögedből nézve igazad van !De a tévedéseket a szentháromság téves tanítása okozza !
Isten nem ugyanaz ,mint Jézus .Jézus teremtve lett,Isten pedig örökkévaló !Már csak ez is ezt mutatja ,mint rengeteg Biblia vers még !
Tehát Isten a fiát küldte le a földre .Az áldozat nem csak akkor áldozat ,ha soha nem kapom azt vissza !Gondolj bele ,ha neked van egy nagyon szeretett gyermeked ,akivel hosszú-hosszú időn át élsz és mindent együtt csináltok.
Isten azért ,hogy megmentse az embereket ,képes volt megválni egy időre ettől a legdrágább kincsétől ,úgy hogy közben azt látta ,hogy kigúnyolják,lenézik,megkínozzák és megölik.Jézus annyira szenvedett a halála előtt ,hogy vért izzadt !
Mindezt úgy szenvedte végig Isten is,hogy ha akarta volna bármikor véget vethetett volna ennek .Gondold el ,te képes lennél nézni a gyermeked szenvedését ,amikor segíthetnél neki ? Na hát ezért is áldozat volt ,hiszen ez mind azért volt ,hogy mi megmenekülhessünk !
Igen ,Jézus tényleg boldog volt ,mert Isten akaratát tette .De azért ugyanúgy érezte a fájdalmat ,ha éhes volt az éhséget stb..mint a többi ember !A különbség az ő halála és a többi ember halála között az ,hogy ő önként vállalta ezt a feladatot ,tudta ,hogy azért jön le a földre ,hogy meghaljon értünk !A másik pedig ,hogy egy barátjáért vagy hozzátartozójáért áldozta fel magát ,hanem még bűnös emberekért !
De igazad van ,hogy nem kell sajnálni ,de értékelni azt igen !Sokan nem tudják ,hogyan is kellene kimutatni az értékelésüket ?!Röviden ez a biblia vers megadja a választ :(János 17:3)
Tudok benne segíteni is ,ha kell !
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szavaidból mérve valóban látszik, hogy nem vagy keresztény!
Már ne is haragudj de gondolkodol vagy csak írsz?
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda."
Igen az Atya oda adta a Fiút nekünk kik elárulták őt akár csak Sátán még közel a teremtéshez. A Bibliában ez az a motívum ami eltért az egésztől, hogy feláldozta magát azaz ő szenvedett a mi bűneinkért!
" Igen, a fiamat dobtam el értetek, mert szerettelek titeket" , de tudta, hogy Jézus előbb-utóbb úgyis visszatér hozzá, tehát ez nem volt igazi áldozat.
Miért is nem volt igazi áldozat? Miért is tért volna 100%-ig biztosan a menybe? A szabad akarat szent. Mindenki követheti Istent vagy Sátánt kettő közötti nincs.
Megkísértette Sátán őt nem is egyszer. Gondolod, hogy nem volt választása, ha Sátán ígérgetett neki fűt fát, ha követi őt?
Maguk az angyalok is bűn nélküliek mégis "démonokká" lettek, mert Sátánhoz pártoltak. Gondolod akkor Jézusnak sem volt választási lehetőség?
Te azt említettek, hogy a kínhalála nem volt igazi, mivel néhány (rengeteg) más embert is megfeszítettek. Nos igen csak ők emberek bűnnel élők mi mind megérdemeljük a halált és a szervedést. Jézus Krisztus nem érdemelte meg de átvette helyettünk és legyőzte a Sátánt és ezáltal feltámadhatunk mi is.
Mond akkor neked valójában milyen bármely nemű szenvedésed van, ha ugyan olyan esélyed van a feltámadásra, mint Királyunknak Jézusnak?
"Kinek nehezebb valójában az élete"
Valóban kinek nehezebb az élete annak aki a tökéletességben élt és a tökéletesség vette körül vagy annak (embereknek) aki a bűnben éli le az életét?
Melyiknek könnyebb a Gazdag embernek mikor szegényé válik vagy a szegénynek aki már amúgy is szegény volt? Látod viszonyítás kérdése az egész. Relatív minden és, ha belegondolunk nem is volt oly könnyű Jézusnak mikor még a 12 közül is elbuktak néhányan sőt ők maguk is tökéletlenek voltak.
"aki csak hinni és remélni tudja, hogy Isten érzi a szeretetét"
Miről beszélsz a Zsidó nép számtalanszor látta Isten tevékeny erejét mégis elfordult tőle és semmi perc alatt Bálványokra cserélte. Jézus "születése" előtt is volt pár próféta aki óriási csodákat tett de mi volt a haszna? Jézus nézd meg hány csodát tett de sokan el akarták veszíteni őt.
"Ráadásul Jézus maga boldog ember volt, aki tudta, hogy mi az isteni igazság - ezért éppen nem lehet sajnálni."
Azt mondja, hogyha te is a Biblia tanításai szerint élnél Boldog ember lennél és nem csak hinnéd de tudnád is az Isteni igazságot. Sajnálni nem kell őt hanem sokkal inkább csodálni és követni őt, hogy megcselekedte az Atya akaratát.
Dicsértessék a Jézus Krisztus. Mindörökké Ámen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!