Az ateisták miért sértődnek meg, ha leszidom őket azért, mert elő akarják nekem írni, hogy mit kell tennem keresztényként?
#49
Értem a gondolkodásodat. Elég sokan látják így az életet és a benne zajló dolgokat.
Én azt gondolom a témáról, és azt vallom, jó ha az ember utána jár mit gondol Isten erről. Talán nem olvastad, vagy nem vetted figyelembe (velem is előfordul ez) mit ír Isten arról, amit írtál: „ember uralkodik emberen a maga kárára” Prédikátor 8:9. Mi emberek nem kaptunk jogot Istentől arra, hogy egymáson "uralkodjunk", illetve arra "kényszerítsünk" akár rábeszéléssel is, hogy úgy lássa a dolgokat, vagy úgy tegyen, ahogyan mi jónak látjuk.
Erre csak Istennek és a Fiának Krisztusnak van joga és felhatalmazása. Alaposan utána járva a Bibliában, ez egy nagyon szeretetteljes gondolkodás Istentől. De biztosan te is egyet értesz azzal, hogy másokat megváltoztatni nem igen lehet, de saját gondolkodásunkat befolyásolhatjuk - ez rajtunk múlik.
Abban is egyet értek veled, hogy mindenki tanítható, még azok is, akik nem tudnak (felnőtten) írni és olvasni. Ezt magam is tapasztaltam, de a saját példánk, viselkedésünk és beszédünk a legjobb "tanítási" módszer lehet. :-)
Azzal is egyet értek, hogy minden bűn egy hibás gondolatból fakad - de az, hogy mi, melyik az a bizonyos hibás gondolkodás, nos azt Isten állapítja meg. Ezért jó az ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre a választ Isten Szavában keressük meg.
51
Értem, hogy mire célzol, csak időnként írásban én is rosszul fogalmazok, és ezáltal mást jelentést kap az, amiről valójában írni akartam. A tanítást magát nem arra értettem, hogy ráerőltetek bárkire is bármit. Leginkább arra, hogy a kiprovokált tetteknek következménye van, és ezt értettem "tanítás" alatt. Ebbe beletartozik a szép szó, vagy amit a Szentírás is ír: jogos önvédelem, szeretteink védelme. Ebből általában tanulhat a provokátor, elkövető, hívjuk bárhogy azt, aki egy hibás gondolat miatt ilyen helyzet elé állít bennünket. Egyetértek veled abban, hogy nem tisztünk megítélni, hogy mi a hibás, de ha önvédelemre kényszerülünk szóban vagy tettekben, akkor a hiba maga ott ölt alakot előttünk, és el kell hárítanunk.
Remélem nem értettél félre, mert tényleg nem vagyok a szélsőségek embere. Csak aggasztó, hogy napjainkban egyre több olyan helyzet adódik, amiket csak ilyen módokon lehet elhárítani.
#52
Köszönöm a bővebb magyarázatod, így már jobban értem mire gondoltál.
Az emberek mai aggasztó viselkedése majdnem minden embernek feltűnik, pedig tökéletlenek vagyunk valamennyien, ezért lehetetlen nem hibázni akár naponta többször is. Hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket? Ma éppen arról tanultunk a gyülekezetben, hogy mire tanított Krisztus ezzel kapcsolatban. Engedd meg kérlek,hogy idézzek egy részt a a tanulmányból, hiszen nemigen tudnám jobban megfogalmazni a krisztusi tanítást erről.
"Tudjuk, hogy az a helyes, ha megbocsátunk másoknak. Mégsem mindig könnyű ezt megtenni. Úgy tűnik, hogy időnként Péter apostolnak is voltak ilyen érzései. (a kérdése alapján: Máté 18:21, 22.) Mi segíthet, hogy meg tudjunk bocsátani? Először is, elmélkedjünk azon, hogy Jehova mi mindent bocsátott már meg nekünk, pedig erre nem szolgáltunk rá (Zsolt 103:8–10; Máté 18:32, 33). Azt se felejtsük el, hogy „kötelesek vagyunk szeretni egymást”, vagyis nem választás kérdése, hogy megbocsátunk-e a testvéreinknek (1Ján 4:11). Másodszor, gondoljuk át, hogy mennyi jó származik abból, ha megbocsátunk. Szeretetet mutatunk a testvérünk iránt, aki megbántott minket, hozzájárulunk a gyülekezet egységéhez, mi magunk is megkönnyebbülünk, és megőrizzük a jó kapcsolatunkat Jehovával (2Kor 2:7; Kol 3:14). Harmadszor pedig, kérjük Jehovát imában, hogy segítsen nekünk megbocsátani. Sátán azt akarja, hogy ne legyen béke köztünk és a testvéreink között (Ef 4:26, 27). Szükségünk van Jehova támogatására, hogy ne essünk bele a csapdájába."
Tehát nem választás kérdése a másik embernek való megbocsátás a 1János 4:11 szerint.
Figyeld meg, mennyi bibliai idézet van, amely mind segít abban, hogy miközben megbocsátunk másoknak, hány féle bibliai lapelv, tanács, parancs áll a rendelkezésünkre, ami mind segít, hogy Isten szempontjából (tanácsait figyelembe véve) kezeljük a helyzetet, amikor erősen felbosszantanak, megsértenek mások.
Ha megfogadjuk ezeket, a saját lelki békénket és örömünket őrizhetjük meg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!