Ha Jézus és a Szent Szellem egyenlő az Atyával ez miért vált csak Kr.u 200-400 év után nyilvánvalóvá?
Jézus földre szűletéséig nem beszéltek három egyenlő Istenről,Atya Isten, Fiú isten, Szentlélek isten megis 350 után vallások épültek rá.
Jézus és az apostolok nem is álmodtak erről,nem emlegettek nem tanítottak.Utánna mar a követők sértve érzik magukat,ha megemlítik a történetet.
Miért?
Íme.1Korintus.15:24"Azután a végén vissza andja a királyságot Istennek és Atyjának, miután megsemmisített minden kormányzatot hatalmat és erőt.25.Mert addig kell királyként uralkodnia,míg Isten lába alá nem vet minden ellenséget"
Így Jèzus a királyságot 1000 év után vissza adja az Atyának.
Jelenések:22:16"Én Jézus,elküldtem az angyalomat ,hogy tanuskodjon nektek ezekről a gyülekezetek javára.Én vagyok David gyökere és sarja és a fényes hajnali csillag"
Itt Jèzus nem mondta,hogy Isten vagyok, mindhogy sehol se mondta.
Mégis 200-400-tol,hogy lett egyenlő Istennel?
16.Pedig ugylátszik,hogy a tanúkat pártolod a 13 hozzászolásodban és meg nyomatékosan is,ugyanis alapot adtál a magyarázatoddal.
Legalább többek között te is az Isten szava igazsága mellett vagy akar mint én.
A 13-as hozzászólást én írtam, a 16-ost meg egy teljesen másik hozzászóló, te észlény....
A 13-as hozzászólásban pedig sehol se pártoltam a jehovásokat, csak azon örömömnek adtam hangot, hogy miattad többen elkerülik azt a szektát. Hiszen ahol ilyenek találhatók, mint te, azt kerülni kell mindennél jobban. Ott a sátán az úr.
Nem tudom, már hozzá lehet-e szólni a feltett kérdéshez is, vagy még tart-e az igaz keresztények nemes tombolása.
Semmilyen provokációt nem látok a kérdésedben. A kérdésed, más formákban, millióan megfogalmazták előtted is, felekezettől függetlenül. Azok a bibliakutatók, akik mélyebben beleásták magukat a témába, szintén gyakran fejezik ki kétkedésüket.
Nemrég pont egy nemeslekű keresztény felebarátunk hívta fel a figyelmem Newtonra, aki korának igen lelkes bibliakutatója volt.
Ahogy írja a wikipédia ( [link] "A tudományos kutatások mellett Newton rengeteg időt szentelt teológiai kutatásainak. Meglepő eredményre bukkant, melyre az Újszövetség eredeti nyelvű kéziratának olvasása közben jött rá. Azt állította, hogy a későbbi korok fordítói saját céljaik elérése szerint fordították a Bibliát, így például a Szentháromság sem létezik, valamint Jézus sem Isten fia, így magához az Atyához kell imádkozni."
Magam is hajlok arra, hogy a történelmi bizonyítékokban higgyek inkább és elfogadjam, hogy nincs ember, aki az eredeti Bibliát tartja kezében, hiszen olyan nem létezik. Annál több a bizonyíték arra, hogy a majdnem 2000 év nem volt elég az evangéliumok önellentmondásainak kijavítgatására. A Bibliában mindenre találni egy idézetet, de az ellenkezőjére is. Mikor előjött az ötlet szentháromságról, muszáj volt dönteni és a legtöbb fennmaradó keresztény felekezett ma azt vallja.
Hol írt bármi hasonlót a hozzászóló edgár? :D
Amúgy mi van azokkal, akiket nem kiközösíttek, hanem elhagyták azt a gonosz kócerájt?
Edgár tombol az ugyanolyan kérdéseivel mindennap, nem a keresztények. Plusz még kiközösítettek sem vagyunk, csak hát nektek jobb a kényszerképzet, mint a tiszta gondolkodás. Mondjuk edgárnak szívből kívánom, hogy végre a jehovistának is megfeleljen és tag legyen, nehogy bárhol máshol felbukkanjon, mert ezzel a rosszindulattal oda való.
A Háromságról meg csak annyit, hogy sokan vagyunk, akik értik a Bibliát és vannak a többiek, akiknek az a kényszerképzete, hogy ki kell érdemelni az üdvösséget, és ők tagadják. Meg hát azért is, mert ostobák
Mérnök vagyok, nem ügyvéd, szóval senkinek se vagyok az ügyvédje, nem is lehetek. Nem tudom mit szívsz edgár.
Amúgy én teljesen jól értem, hogy mit ír, lehet a te mentális képességeddel van baj, ha nem sikerült megértened.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!