#40
Basszus hát nekem válaszolgattál szp72 mellett, most miről beszélsz? #37-es hozzászólásodat konkrétan nekem írtad, mert az én válaszomat idézted benne. Én most feladtam.... Nem csak a Szentírásba képzelsz olyan hülyeségeket, amik nincsenek benne, de már azt se tudod, hogy mikor mit és kinek írsz itt, nonszensz.
@ "Tehát te azt állítod, hogy tudatlanul éltek ott egymással."
Ilyet egyáltalán nem mondtam, csak azt, hogy nem tudtak mindent. A tudatlanság és a mindentudás között azért elég sok köztes lehetőség van.
@ "Gondolom úgy képzeled hogy hűvös alkonyatkor amikor Isten a kertben járt azt ruha nélkül meztelenül tette?!"
Gondolom te Istent szakállas bácsinak képzeled, akinek hímvesszője és herezacskója van, amit persze szemérmesen elrejt a fényruhája alatt, amit csak a mennyei WC-én tol le, hogy dicsőséges ragyogású székletet kakáljon, vagy fenséges illatú vizeletet pisáljon.
Istent soha senki nem látta, ember nem láthatja ebben a testben, így Ádám sem. Én nem gondolom, hogy ez a beszélő kígyós Ádám-Éva történet a hűvösben sétálgató Istennel valóságos történelmi elbeszélés lenne. Itt minden képletes, a kígyó például a Sátánt jelképezi.
@ "A másik az egészen biztos hogy Ádám és Éva azt meg tudta különböztetni hogy van e magán valami vagy nincs! Ennél sokkal értelmesebb volt!"
Ehhez valóban nem kell sok ész, de annyi mindenképpen kell, hogy lássanak legalább egy ruhát, vagy legalábbis halljanak ilyenről, hogy legyen elképzelésük és fogalmuk róla. Amit nem tudatosítunk, arról nem is tudunk, de nem azért mert hülyék vagyunk, hanem mert nincs rá lehetőségünk vagy egyáltalán szükségünk a tudatosítására.
@ "Azt mondod, hogy az volt a természetes állapot hogy ruha nélkül voltak,"
Igen én úgy tudom, hogy minden földi élőlény meztelenül jön a világra.
@ "de a mennyei lények sincsenek ruha nélkül! A Bibliában nem látsz meztelen mennyei lényeket!"
A mennyei lényeknek nincs se teste se ruhája, hanem úgy jelennek meg ahogy akarnak, ami lehet növényi vagy állati alak: bárány, galamb, kevert lény, égő csipkebokor, s hát persze emberi alak: fényes ruházatú dicsőséges ragyogású vagy közönséges emberi alak, ahogy nekik tetszik. Meztelenül azért nem szoktak megjelenni, mert a meztelenség a szégyen és a megalázás jelképei, s nem ezt akarják sugallni.
@ "Tehát azt mondod itt megint hogy tudattalanul éltek egymással"
Mikor mondtam, hogy tudatlanul éltek egymással? Ez hülyeség.
@ "és nem tudatosult bennük hogy ők meztelenek!"
Ezt pedig nem én mondom, hanem a Biblia: "Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy?" - kérdezi Isten. Vagyis volt amikor nem tudták.
@ "Minden más persze tudatosult bennük csak ez nem!"
Még nagyon-nagyon sok minden nem tudatosult bennük. Például, hogy a sok cukor rongálja a fogakat.
@ "Továbbá itt azt is állítod, hogy az embert a bűneset tette tudatosabbá tehát úgymond enélkül még csak meg sem látta volna a maga tudatlanságát?!"
Igazából nem nagyon értem, hogy mit magyarázol, mindenesetre én olyat biztosan nem állítottam, amit magam sem értek.
@ "Ez a fényruha nem olyan volt mint a mai ruhák. A testük fénybe volt burkolva. Amikor vétkeztek ez a fény eltűnt."
Szerintem ez nagyon nagy hülyeség, ilyen nincs a Bibliában, de éntőlem te hihetsz benne. A próféta nőtök, az Ellen White magyarázza ezt így? Akkor biztos igaz.
@ "Egyébként lenne még egy két kérdésem feléd (nem rosszindulatból) csak kíváncsiságból kérdezem. Hogy te hogy gondolod ha nem lett volna bűneset akkor meztelen lényekkel népesült volna be a föld? Illetve a mennyben a feltámadottak ruhában vagy ruha nélkül lesznek?"
El tudom képzelni, hogy bűn nélkül nagyobb lehetett volna a bűn nélküli meztelenkedés. De ugye Ádám és Éva férj-feleség is voltak, tehát a meztelenségük egymás között azért mégiscsak egy intimebb jellegű.
A mennyország pedig nem tudom milyen, de nem hiszem hogy szégyenkezni kéne akármilyen testrészünk miatt.
41
Bocs én egymás után írtam a válaszokat, ahogy láttam hogy valaki hozzászólt. Igen tényleg egy kicsit összemosódott.
Na jó akkor örülök hogy képben vagy de a legutolsó válaszod arra amit én kérdeztem csak részben adott választ.
"Nem tudom ezt kitől kérdezed, de mi értelme meg nem történt dolgokból hipotéziseket felállítani? Mit tudsz igazolni a "mi történt volna ha..." kérdésekkel? Honnan a bús nyavajából tudná bárki? Ellenben Isten tudta, hogy lesz bűnbeesés, tehát értelmetlen a felvetésed."
A kérdés itt nem a bűnbeesés miatt lett feltéve hanem amiatt miszerint ha Ádám és Éva meztelen volt és csak a bűnbeesés következtében lett ruhájuk akkor a bűnbeesés nélkül egy meztelen társadalommal népesült volna be a föld?
"Arról sincs konkrét leírás, hogy a mennyben miként vannak az emberek. A Jelenések könyvében fehér ruhában jelennek meg, ami a lelkük állapotára utál, mint írja is "fehérre mosták a bárány vérében".
Igen a fehér ruha jelképesen a szentek igazságos cselekedeit jelenti. Ugyanakkor ez szószerinti fehér ruhát is jelenthet. Ezzel azt akartam mondani, hogy a mennyben sem lesznek "ruha" nélkül az emberek.
Amúgy ahogy te írsz azt biztosan látom, hogy keresztény az nem vagy!
Különösen a legutolsó hozzászólásodra vonatkozik amit mondtam!
Üdv: Gábor
42
"Ilyet egyáltalán nem mondtam, csak azt, hogy nem tudtak mindent. A tudatlanság és a mindentudás között azért elég sok köztes lehetőség van."
Először is tudatos és tudattalan életről volt szó és nem tudatlanságról és mindentudásról! Ezt te írtad:
"Azért nem tudták, mert nem tudatosult bennük. Életükben nem láttak mást csak meztelen önmagukat, nem volt "mez"-ük, nem volt ruhájuk, mert nem is volt szükségük rá. Mivel nem tudták mi az a ruha, ezért azt se tudhatták, hogy ruhátlanok."
"Gondolom te Istent szakállas bácsinak képzeled, akinek hímvesszője és herezacskója van, amit persze szemérmesen elrejt a fényruhája alatt, amit csak a mennyei WC-én tol le, hogy dicsőséges ragyogású székletet kakáljon, vagy fenséges illatú vizeletet pisáljon."
Nem ezt te képzeled így. Ez mindenesetre be is mutat téged!
"Istent soha senki nem látta, ember nem láthatja ebben a testben, így Ádám sem. Én nem gondolom, hogy ez a beszélő kígyós Ádám-Éva történet a hűvösben sétálgató Istennel valóságos történelmi elbeszélés lenne. Itt minden képletes, a kígyó például a Sátánt jelképezi."
Ádám szabadon érintkezett a Teremtőjével a bűnbeesés előtt. Én meg veled ellentétben azt gondolom, hogy az valóságos történelmi elbeszélés és a kígyó Sátán médiuma volt. Majd Sátán jelképe is lett.
"Ehhez valóban nem kell sok ész, de annyi mindenképpen kell, hogy lássanak legalább egy ruhát, vagy legalábbis halljanak ilyenről, hogy legyen elképzelésük és fogalmuk róla. Amit nem tudatosítunk, arról nem is tudunk, de nem azért mert hülyék vagyunk, hanem mert nincs rá lehetőségünk vagy egyáltalán szükségünk a tudatosítására."
Az ember mind a mai napig kutatja az állatvilágot a növényvilágot és igyekszik megfigyelni titkaikat az állatoknak is van ruhájuk és Isten a mező liliomait is öltözteti! Ugyan Ádám miért nem tanulmányozta volna ezeket?
"Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mezőnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?" Mát. 6,28-31
"Igen én úgy tudom, hogy minden földi élőlény meztelenül jön a világra."
Ezt senki nem vitatja de nem erről volt szó.
"A mennyei lényeknek nincs se teste se ruhája, hanem úgy jelennek meg ahogy akarnak, ami lehet növényi vagy állati alak: bárány, galamb, kevert lény, égő csipkebokor, s hát persze emberi alak: fényes ruházatú dicsőséges ragyogású vagy közönséges emberi alak, ahogy nekik tetszik. Meztelenül azért nem szoktak megjelenni, mert a meztelenség a szégyen és a megalázás jelképei, s nem ezt akarják sugallni."
"És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké." 1 Kor. 15,40
Ezeket egyébként honnét veszed?
"hanem úgy jelennek meg ahogy akarnak, ami lehet növényi vagy állati alak: bárány, galamb, kevert lény,"
"Meztelenül azért nem szoktak megjelenni, mert a meztelenség a szégyen és a megalázás jelképei, s nem ezt akarják sugallni.""
Ezt nem akarják sugallni biztosan sem a mennyben sem a földön.
"Mikor mondtam, hogy tudatlanul éltek egymással? Ez hülyeség."
Itt majd olvasd vissza amit írtál.
"Ezt pedig nem én mondom, hanem a Biblia: "Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy?" - kérdezi Isten. Vagyis volt amikor nem tudták."
Ezt a bűnesettel kapcsolatban mondja a Biblia és így folytatja: "Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?" Tehát a bűneset okozta a változást te azt mondod hogy nem tudták csak meztelenül éltek anélkül hogy felfognák hogy ők meztelenek mert természetes volt a meztelenségük én pedig ehhez még azt mondtam hogy fény fedezte be őket mindeddig.
"Még nagyon-nagyon sok minden nem tudatosult bennük. Például, hogy a sok cukor rongálja a fogakat."
Kedves, hogy ezt említetted. Ez mindenképpen segítségemre lesz a Szentírás jobb megértéséhez.
"Szerintem ez nagyon nagy hülyeség, ilyen nincs a Bibliában, de éntőlem te hihetsz benne. A próféta nőtök, az Ellen White magyarázza ezt így? Akkor biztos igaz."
Az E. White írásait neked nem említettem csak Bibliai Igehelyekből próbáltam rámutatni erre! Nem lesz ez a kérdés az üdvösséged kérdése sem neked sem nekem de nem logikátlan!
"El tudom képzelni, hogy bűn nélkül nagyobb lehetett volna a bűn nélküli meztelenkedés. De ugye Ádám és Éva férj-feleség is voltak, tehát a meztelenségük egymás között azért mégiscsak egy intimebb jellegű."
Én itt arra akartam utalni hogy Isten azt mondta az első emberpárnak hogy szaporodjatok és sokasodjatok és ha vegyük azt amit te mondtál hogy meztelenek voltak akkor a bűneset nélkül nem lett volna szükségük ruhára ez viszont egy meztelen társadalomhoz vezetne de javíts ki ha nem jól gondolom! Szóval én nem gondolnám hogy a bűneset nélkül egy meztelen társadalom jött volna létre ha Istenhez továbbra is hűségesek maradtak volna az emberek akkor biztosan Isten dicsősége sem távozott volna el róluk! De természetesen ez most csak az én véleményem amelyet a Szentírás alapján gondoltam végig.
"A mennyország pedig nem tudom milyen, de nem hiszem hogy szégyenkezni kéne akármilyen testrészünk miatt."
Valószínű, hogy a "ruha" amelyet a mennyei lények "hordanak" nem azért rejti el a testüket mert szégyenkezniük kellene!
Üdv: Gábor
@ "Először is tudatos és tudattalan életről volt szó és nem tudatlanságról és mindentudásról!"
Én egyáltalán nem beszéltem tudattalan életről. Azért mert valami nem tudatosul, attól nem lesz az élete senkinek sem tudattalan. Számos dolog számos emberben nem tudatosul.
@ "Nem ezt te képzeled így. Ez mindenesetre be is mutat téged!"
Tévedsz, én nem hiszek az emberalakú ruhát hordó Istenben. De úgy vettem észre te igen, ezért engedtem meg magamnak egy kis gúnyolódást. Ha Istennek ruhája van, akkor nyilván van mit takargatnia.
@ "Ádám szabadon érintkezett a Teremtőjével a bűnbeesés előtt."
Mit értesz azon, hogy szabadon? Látta Istent színről-színre? "Istent soha senki nem látta." (Jn 1,18) Isten csak látomásszerűen jelképesen látható.
@ "Én meg veled ellentétben azt gondolom, hogy az valóságos történelmi elbeszélés és a kígyó Sátán médiuma volt. Majd Sátán jelképe is lett."
A történetben mindenesetre nincs szó Sátánról, csak egy nagyon ravasz állatról, amely a valóságban nem igazán okos. De ha Ádám és Éva meztelenségét jelképesnek és átvitt értelműnek gondolod, akkor ezzel az erővel az egész történet is lehet az.
@ "az állatoknak is van ruhájuk és Isten a mező liliomait is öltözteti!"
Ha a ruha alatt egy bármikor levethető és felvehető öltözéket értünk, amely nem szervesen kapcsolódik a testhez, akkor ilyen értelemben sem az állatoknak sem a mező liliomainak nincs ruhája. Ha ruha alatt pusztán a külsőt értjük, akkor ilyen jelképes és átvitt értelemben valóban beszélhetünk egyfajta növényi vagy állati ruháról, ami valójában maga a test.
@ "Ugyan Ádám miért nem tanulmányozta volna ezeket?"
Ja. Ádám mikor megvizsgált egy rókát felkiáltott: Jé ennek ruhája van, de micsoda szégyen és gyalázat, pont a nemi szerveket nem takarja semmi.
@ "És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké."
Pál itt a feltámadott emberek dicsőséges testéről beszél, s nem az angyalok testéről, mert olyan nincs. Az anyagi világ valóban átszellemül, de a szellemi világ nem anyagosodik el, kivéve Jézus Krisztus esetét, aki emberré vagyis testé lett.
@ "Ezeket egyébként honnét veszed?"
"hanem úgy jelennek meg ahogy akarnak, ami lehet növényi vagy állati alak: bárány, galamb, kevert lény,"
Csak okoskodás. A Szentlélek galamb képében jelent meg, de a Szentlélek feltehetően nem galamb. Jézus Bárány alakban jelenik meg János látomásaiban, de Jézus valójában nem bárány. A kerubok szárnyas lények, akik megjelenésében több lény keveredik (Ez 10,18-22), de egy angyalnak nincs szüksége igazából szárnyakra, mert nem madarak.
@ "Szóval én nem gondolnám hogy a bűneset nélkül egy meztelen társadalom jött volna létre ha Istenhez továbbra is hűségesek maradtak volna az emberek akkor biztosan Isten dicsősége sem távozott volna el róluk!"
Azt nem tudom, hogy bűn nélkül pontosan mi lett volna. A ruhának több funkciója van, nem csak a szemérmesség.
Arra meg én lennénk kíváncsi, hogy fényruhában hogyan szeretkeztek. Levetették a dicsőséges fényruhát, s a nemzés erejéig feltárult a dicstelen valóság? Vagy a fényruhában szeretkeztek? Ne haragudj, de az a fényruha akkora hülyeség, hogy csak nevetni tudok rajta. Mit mondtam, éntőlem hihetsz benne, de legalább hagy mulassak jót.
45
"Én egyáltalán nem beszéltem tudattalan életről. Azért mert valami nem tudatosul, attól nem lesz az élete senkinek sem tudattalan. Számos dolog számos emberben nem tudatosul."
Az ahogy te próbálod magyarázni hogy nem tudatosult bennük hogy meztelenek az éppen ügy az életük része volt. És egyrészt éppen a te állításod miatt azt jelenti, hogy tudattalanul éltek nem mindenre kiterjedően de amiatt amit mondasz. De egyébként éppen ezzel van a probléma, hogy minden másban tudatos életet éltek de mégsem ismerték fel szerinted, hogy ők meztelenek. Pedig nem voltak vakok! És teljesen tudatuknál voltak mindenben! Ugyan miért ne ismerték volna fel ha meztelenek voltak? Ha természetesnek tartják a meztelenséget attól az még tudatosulhat. Hiszen az csak annyit jelent hogy nincsen a másikon semmi! Érvelésed szerint tehát tudatos életet éltek de ebben a dologban nem voltak tudatuknál! Ezzel szemben én azt mondtam hogy teljesen tudatuknál voltak mindenben! Ezt írtad korábban:
"Azért nem tudták, mert nem tudatosult bennük. Életükben nem láttak mást csak meztelen önmagukat, nem volt "mez"-ük, nem volt ruhájuk, mert nem is volt szükségük rá. Mivel nem tudták mi az a ruha, ezért azt se tudhatták, hogy ruhátlanok."
Itt is azt mondod hogy látták egymást de valamilyen rejtélyes oknál fogva nem tudták felfogni hogy ők meztelenek! Pedig az agyuknak semmi baja nem volt! Nem voltak betegek! Úgy éltek szerinted hogy minden nap látták egymást együtt éltek de nem tudták felfogni hogy ők meztelenek! Na persze... Abban egyetértünk viszont hogy olyan ruhára amilyen nekünk van olyanra nem volt szükségük az Éden kertben. Ugyanakkor azt állítani, hogy Ádám és Éva ne tudta volna mi az a ruha nevetséges lenne! A kert tele volt növényekkel virágokkal ruhát bármiből lehet készíteni ahogy pl. használta Ádánm és Éva a fügefa leveleket is annak a bűnbeeséskor! Ha fényruhájuk volt akkor persze nem kellett gondolkodni másikon!
"Mit értesz azon, hogy szabadon? Látta Istent színről-színre? "Istent soha senki nem látta." (Jn 1,18) Isten csak látomásszerűen jelképesen látható."
A Szentírás azt mondja hogy az "Úr Isten" hűvös alkonyatkor sétált a kertben. Te itt melyik Isteni személyiségre gondolsz? Az Atyára vagy a Fiúra Jézus Krisztusra? A szövegből nem derül bármelyik lehet.
"A történetben mindenesetre nincs szó Sátánról, csak egy nagyon ravasz állatról, amely a valóságban nem igazán okos. De ha Ádám és Éva meztelenségét jelképesnek és átvitt értelműnek gondolod, akkor ezzel az erővel az egész történet is lehet az."
Igen a történetben a kígyó szerepel amit a Szentírás azonosít máshol a Sátánnal.(Jel. 12,9) Igen a kígyó ravasz volt a Biblia szerint okos is (Mát. 10,16) De ha úgy teszed a különbséget hogy az egyiket "ravasz" negatív fogalomként a másikat "okos" pozitív fogalomként értelmezed azt is elfogadom. Ádámmal és Évával kapcsolatban már elmondtam hogy valós személynek tartom őket a történetükkel együtt és a testüket nem a mai értelemben vett ruha hanem fény takarta be.
"Ha a ruha alatt egy bármikor levethető és felvehető öltözéket értünk, amely nem szervesen kapcsolódik a testhez, akkor ilyen értelemben sem az állatoknak sem a mező liliomainak nincs ruhája. Ha ruha alatt pusztán a külsőt értjük, akkor ilyen jelképes és átvitt értelemben valóban beszélhetünk egyfajta növényi vagy állati ruháról, ami valójában maga a test."
A ruha nagyon tág fogalom lehet szó szerint és átvitt értelemben is beszél róla a Szentírás. Mindenesetre olyan ami valamit vagy valakit befed, betakar vagy eltakar. Növényeknél vagy állatoknál lehet ez a ruha a test része. De a fény is lehet ruha sőt a felhő is (Jób 38,9).
"Ja. Ádám mikor megvizsgált egy rókát felkiáltott: Jé ennek ruhája van, de micsoda szégyen és gyalázat, pont a nemi szerveket nem takarja semmi."
Nem kiáltott fel ha neki is volt fényből!
"Pál itt a feltámadott emberek dicsőséges testéről beszél, s nem az angyalok testéről, mert olyan nincs. Az anyagi világ valóban átszellemül, de a szellemi világ nem anyagosodik el, kivéve Jézus Krisztus esetét, aki emberré vagyis testé lett."
Pál ugyan a feltámadásról beszél de különböző dolgokat használ ennek bemutatására elmondja hogy vannak földi és mennyei testek is. A mennyei testet megkülönbözteti a földitől. A földit nevezi érzéki testnek míg a mennyeit lelki testnek nevezi (1 Kor. 15,44). Az angyalok teste nem anyagi természetű lehet, bár fel tudnak venni ilyen alakot is.
"Csak okoskodás. A Szentlélek galamb képében jelent meg, de a Szentlélek feltehetően nem galamb. Jézus Bárány alakban jelenik meg János látomásaiban, de Jézus valójában nem bárány. A kerubok szárnyas lények, akik megjelenésében több lény keveredik (Ez 10,18-22), de egy angyalnak nincs szüksége igazából szárnyakra, mert nem madarak."
Amiket itt idéztél ezek a Szentléleknek ill. Jézus Krisztusnak a jelképei. Az angyalokkal kapcsolatban talán ez jobban illene: "És bár az angyalokról így szól: Ki az ő angyalait szelekké teszi és az ő szolgáit tűz lángjává," Zsid. 1,7
"Azt nem tudom, hogy bűn nélkül pontosan mi lett volna. A ruhának több funkciója van, nem csak a szemérmesség."
Igen a ruhának sok funkciója lehet.
"Arra meg én lennénk kíváncsi, hogy fényruhában hogyan szeretkeztek. Levetették a dicsőséges fényruhát, s a nemzés erejéig feltárult a dicstelen valóság? Vagy a fényruhában szeretkeztek? Ne haragudj, de az a fényruha akkora hülyeség, hogy csak nevetni tudok rajta. Mit mondtam, éntőlem hihetsz benne, de legalább hagy mulassak jót."
Azt, hogy pontosan hogyan lehetne szeretkezni fényruhában nem tudom mert nincsen fényruhám. De azt gondolom hogy ez a legkisebb gond lenne! Igazán nem is értem a kérdésedet szerinted a fény az miben gátolna bármit is? Ha körülragyogja egy fény az ember testét az miben gátol meg bármit is azonkívül hogy aki a fényen kívül van nem látja a másik testét részben!?
Egyébként kíváncsi lennék még arra, hogy milyen megfontolásból húztál le amikor a másik kérdésnél: A halottidézés veszélyes? válaszoltam?!
Üdv: Gábor
Gábor!
Te direkt bonyolítasz túl mindent?
Az eszedbe sem jut, hogy Ádám és Éva meztelenek voltak, tudatában is voltak ennek, de ezt teljesen temészetesnek tartották és nem zavarta őket, hiszen bűn hiányában semmi rejtegetni valójuk nem volt?
Nem a tudás hiányzott, hanem a szégyenérzet és a társadalmi elvárások...
47
Alex ha úgy van ahogy te gondolod akkor ezt hogyan magyaráznád?
És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada [1 Tim. 2,14.] vele levő férjének is, és az is evék. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, [rész 2,25.] hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak. 1 Móz. 3,6-7
"Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?
És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?" 1 Móz. 3,9-11
Üdv: Gábor
Miért ne szabadna? Isten is meztelenül teremtette az embert.
Sőt én inkább fordítva tenném fel a kérdést: Szabad egy keresztény embernek ruhát viselnie? Mert ebben már nem vagyok teljesen biztos.
Ha bűn lenne, akkor minden keresztény ember ruhában születne. Mi értelme lenne annak, hogy egy újszülött gyerek rögtön élete első percében bűnt követ el a tudta és akarata nélkül?
Ott kezdődik a probléma, hogy sokan összekeverik a nudizmust a szexel. Mert aki szexuális indíttatásból nudizik, az valóban bűnt követ el, de aki csak a természet és a ruhátlanság élvezete miatt, az egyáltalán nem, sőt, inkább közelebb kerül Istenhez, hiszen leveti magáról a gyarló földi lét ruháit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!