Vannak itt muszlimok? elmagyaráznátok hogy miben hisztek. Nagyon érdekel
Tehát ha jól értem, te egyes emberek tetteiből vonsz le következtetéseket az iszlám vallásra vonatkozóan. Ez egyáltalán nem okos dolog. A te logikád alapján akkor a keresztény vallás engedi a pedofíliát mert ugye sok pedofil pap van. Vagy a keresztény vallás engedi a gyíkosságot hiszen sok keresztény ember gyilkol stb stb. Szóval nem kell sok ész ahhoz hogy belásd, nem egyes emberek tettei alapján kell megítélni a vallást, hanem meg kell nézni mint mond a az a vallás az adott témában. A terroristák tettei ellentétesek a Korán tanításával, ahogy a nők elnyomása is.
A másik kérdésed. Isten nem ad semmiféle természetfeletti bizonyságot. Logikus, emberek számára érthető ellentmondásoktól mentes magyarázatokat ad a Koránban.
21/21
Értelek értem logikádat. Először is a Szent Biblia nem egyházi, nem papi, nem katolikus s semmiféle egyház nem tartozik hozzá, ezeket törvényi dogma/valásokat olyan emberek hozták létre,(régen) akik hatalomhoz akartak jutni öncélúan (rómában) nem értették a Szentírás, hanem szószerint értelmeszték. Egy példa a Bibliából egy mondtat'tisztítsd meg a templomod' na ezt a papok szószerint vették és elkezdtek fizikai templomokat építeni! Holott a Szentbiblia példázatokból áll, a "templomot" azt fizikai testre érti valójában, hogy tisztítsa meg bűntől a templomát = a testét lelkét! De ez csak egy példàzat a sok közül. Ilyen félre értelmezések miatt lettek keresztény felekezetek! A Szent Biblia csak annyit kér az emberekzől hogy szeressék egymást fogadják el az emberek az Isten fiát megváltótak és Istennségé! Ez az írás a feltétlen szeretetről szól, a feláldozásról! Nagyon sokat nem követel. De a Korán pont ezt akarja eltiporni minha a Korán szerzője isten ellen lett volna írva. Egyébként a korán behódolás, önzőséget, és brutalitás követel az embetektők, ami nem jöhet istentől, inkább sátántól.
úgyanúgy a Koránból is lettek más ágazatok például a Síita, stb, hiába nem olyan szélsőségesek, mint például a Dzsihadista muszlim szervezet eszméje, de attól még hogy pl.a Síita és társai nem szélsőségesek, és vallások és dogmák, ezek attól még ugyanúgy Mohamed Próféta írására cselekszik. Tehát nem Istentől jön hiába ártalmatlan egy muzulmán hit változat! Egy, a Koránba nincs semmi féle szeretet, és mond el nekem kedves muszlim hitű, milyen isten az, akinek be kell hódilni? Hát ki ő, mi ő egy vezér? Már pedig egy minható isten aki ezt csodálatos világot megteremtette nehéz elhinni, hogy zsarolja őket behódolásra, és úgy bánik velük mint a kutyával! 'Ha jó leszel, kapsz csontot' ha nem akkor mész a kutya kínzóba! És ha allah, olyan kifinomult meleglelkű isten, igazán tolmácsolhatta volna arkangyalon keresztül érthetően mohamednek, hogy még véletlenül se legyen félre érthető, de mintha direk ez volna a korán célja hogy 2 értelmű legyen, hogy öljék egymást az emberek. Abba nem gondoltatok bele kedves muszlimok hogy ez a 'Mihály Arkangyak' ki adó lény, nem is egy angyal volt, hanem egy démon?
Muszlimok, képzeljétek el milyen fáról terem a jó gyümölcs? Egészséges fáról, rohadó kórhadó fáról tem terem gyümölcs. Nézzétek meg a ti fátokat milyen gyümölcsöt terem. Semmit csak gyilkolászást, a nők elnyomását, és behodolást, semmi mást!
Sajnálom, de veled nem lehet értelmes vitát folytatni. Kértem hogy kulturáltan írd le, erre folytatod ezt a primitív rágalmazást, hazudozást. Teljesen egyértelmű hogy sosem olvastad a Koránt és semmit nem tudsz az iszlámról csak iszlámellenes szennylapokat olvashattál.
Azért mutatok neked néhány Bibliai verset amin érdemes elgondolkodnod:
Mózes 4 31:17-18. Tüstént öljétek meg az összes fiúgyermeket, s ugyanígy öljétek meg az összes olyan asszonyt is, aki már volt együtt férfival. De a fiatal lányokat, akik még nem voltak együtt férfival, hagyjátok magatoknak életben."
Ezékiel próféta könyve 9:5-6 A többieknek pedig ezt mondta a fülem hallatára: Menjetek utána végig a városon, és öldököljetek, ne szánakozzatok, és ne legyetek könyörületesek! Gyilkoljátok az öreget, az ifjat és a szüzet, a gyermekeket és az asszonyokat, hadd pusztuljanak!
Mózes5 20:16–17: „De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az ÚR ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem! Irtsd ki őket mindenestül… ahogyan megparancsolta neked Istened, az Úr
Azt mondod a gyümölcsöket nézzük? Akkor nézd meg a kereszténység fájáról mik teremtek: pedofil papok, keresztes háborúk, inkvizíció, népirtások, holokauszt, két világháború és még reggelig sorolhatnám.
'Azt mondod a gyümölcsöket nézzük? Akkor nézd meg a kereszténység fájáról mik teremtek: pedofil papok, keresztes háborúk, inkvizíció, népirtások, holokauszt, két világháború és még reggelig sorolhatnám.'
Már le írtam hogy ezeknek a történéseknek semmi köze Istenhez és a Bibliához! A Bibliának semmi köze a papokhoz zsidókhoz, nácikhoz, épp hogy a nácik ateisták voltak, isten nevébe öltek, és templomba jártak, mármint írtam a templomoknak sincs semmi köze istenhez. Templomokba jártak, megszokásból, hagyományból, de szívükbe más nézeteket vallottak, hasonlóan mint a szélsőséges dzihád!
Tudod mi a különbség a Szentírás és a Korán között? Hogy a korán nem törölte el a könyvben az erőszakosságot! De a Biblia eltörölte az evangéliummal a törvényt, az ószövetséget! Békét és szabadulást hizott az evangéliummal, a mozes törvénye rég eltörlődött kb 2 ezer éve Jétus eljövetelekor!. A Korán mit törölt el?
Ezeket a népirtása felszólító verseket az az istenség parancsolta meg akiben te hiszen. Hiába mondod hogy az Újszövetség eltörölte az Ószövetséget. Nem változtat azon a tényen hogy a Biblia szerint Isten népirtásra adott parancsot neked pedig ebben kell hinned. Még külön fel is szólít hogy a gyerekeket is öld meg. A Koránban nem találsz ilyen verseket. A Koránban nincs erőszak, csak önvédelemre ad jogot. A Korán helyreállította a sok hazugságot amit a Bibliába írtak. Te pedig sosem olvastad a Koránt. Ez egészbiztos.
Az pedig szánalmas hogy a keresztény pedofil papokat, keresztény gyilkosokat, nácikat elintézed annyival hogy nem keresztények, de dzsihadista terroristákkal jössz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!