![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Igen és Mohamed próféta is ezt képzelte, ugyanis a Korán egyértelműen kimondja, hogy a Tóra, A zsoltárok könyve és az Evangélium Isten szava, és hogy a keresztényeknek aszerint kell ítélkezniük amit Isten abban kinyilatkoztatott nekik a Szentírásban, és hogy nincs föld amin állhatnának ha nem a Tórához és az Evangéliumhoz tartják magukat."
Na akkor tisztázzunk néhány dolgot. Az EREDETI Tóra Zsoltárok könyve és Evangélium Isten szava, nem a maiak. Az általad idézet vers az eredeti könyvekre vonatkozik. És ezek a könyvek addig voltak érvényben amíg nem jött egy újabb kinyilatkoztatás ez pedig a Korán. A zsidóknak a Tóra lett kinyilatkoztatva és érvényben volt Jézusig amikor is az Újszövetség lépett érvénybe. Az igaz hogy a Korán kinyilatkoztatása után is bárki dönthet úgy hogy ő a Tóra vagy az Evangélium szerint szeretne élni, mert az iszlám vallásszabadságot biztosít, de ezekre az emberekre is a Korán vonatkozik és számon lesz rajtuk kérve hogy miért miért nem a Korán szerint éltek.
"Hadd mondjak neked valamit, a mai napig több, mint 5500 görög nyelvű kézirat maradt fent az Újtestamentumból, amiből az egész Újszövetséget rekonstruálhatjuk. De ha nem lenne egyetlen görög kézirat sem, még mindig ott van több, mint tízezer latin kézirat. Ha pedig ezek nem lennének, még mindig ott van 8000 darab szíriai kopt kézirat. Ha pedig ezek sem lennének, több mint 36 ezer idézettel rendelkezünk a korai egyházatyáktól. Ezek közül bármelyik önmagában is elég arra, hogy általuk rekonstruáljuk a teljes Újszövetséget. Ráadásul az Újszövetséget a tanítványok írták, akik több nyelven beszéltek, tökéletesen értettek arámiul és görögül, gond nélkül le tudták jegyezni az egyiken azt, amit a másikon hallottak, anélkül, hogy elveszítették volna az üzenet jelentését."
Na akkor ezt is tisztázzuk. A legrégebbi Újszövetségi szövegtöredékek is Jézus után többszáz évvel későbbiek. Az Ószövetség esetében még rosszabb a helyzet mert itt már többezer évről beszélünk. alábbi táblázatban könyvenként láthatod a dátumot.
Tehát a Biblia esetében a keletkezés korából semmi de semmi nincs még megközelítőleg sem. Szóval hiába jössz azzal hogy az ötödik századból többszáz szöveg maradt fenn, miközben az eredeti az első században íródott.
Aztán, nincs olyan hogy a Biblia, mert nincs egységes Biblia. Minden keresztény irányzat maga válogatta ki melyik könyvet tartja hitelesnek és ezek mind eltérnek egymástól. Alábbi táblázat szépen prezentálja:
Ez még nem minden mert nem 4 Evangélium létezik hanem vagy 30 csak a többit apokrifnak nyilvánította az egyház.
Tehát röviden nincs meg az eredeti Biblia a keletkezés korából, minden egyház más Bibliát használ, és van egy rakás apokrif ami magyarul hamisított könyveket jelent. Ez már bőven bizonyítja a hamisítást. Aztán ha tartalmilag vizsgáljuk a Bibliát, tele van hibával, ellentmondással, aberrációval, pornográfiával, amik nyilván nem származhatnak Istentől, csak emberi hamisítás eredményei. Sokszor az Evangéliumok ellentmondanak egymásnak. Másképp mesélik el ugyanazt a történetet.
Ezek után képes vagy azt hazudni hogy a Biblia nem lett meghamisítva?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Ezek után képes vagy azt hazudni hogy a Biblia nem lett meghamisítva?"
Ha azt mondod, meg van hamisítva, bizonyítsd, ne mocskolódj! Mutass csak egy példát valami eredeti Bibliai tanításra, ami a mai Bibliákban meghamisítva szerepel!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Ne beszélj mellé! Kell az emberiségnek a Korán, vagy felesleges?"
Nem beszélek mellé csak próbálom leegyszerűsíteni hogy könnyebben megértsd. Természetesen az emberiségnek szüksége van a Koránra. Ha azt mondod nincs szüksége akkor ezzel azt is kijelented hogy a Tórára és a Bibliára sincs szükség. Egyébként a világ ateista fele is törvénykönyvekben látja a megoldást ami nagy arányban egyezik a Koránnal, tehát ezekre is azt mondod ezzel hogy feleslegesek. Ateisták gyakran hangoztatják hogy nekik ne írja elő semmilyen vallási könyv hogyan éljenek közben meg világi törvények milliói szabályozzák hogyan éljen :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Nem beszélek mellé csak próbálom leegyszerűsíteni hogy könnyebben megértsd. Természetesen az emberiségnek szüksége van a Koránra"
Ez esetben az a logikátlan, hogy a 6. században nem létezett Korán.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Most különösen zavaros lett, hogy egy iskolai vizsgát hoztál fel példának. Ugyanis akár kiváló, akár közepes a záróvizsgám, ugyanazt a végzettséget kapom meg."
Hát pont hogy nem. Nem ugyanazt kapod. Az általános iskolás érdemjegyeid alapján nyersz felvételt jobb vagy rosszabb középiskolába. A középiskolás éremjegyeid alapján nyersz felvételt jobb vagy rosszabb egyetemre. Az egyetemi érdemjegyed pedig nagyban befolyásolhatja hogy milyen munkahelyre nyersz felvételt. A munkahelyed pedig meghatározza milyen színvonalon éled az életed.
"Akkor most az iszlám szerinti túlvilág is olyan hogy ugyanúgy ugyanoda bejut az is, aki mindenből kiváló, és az is, aki épphogy megugrotta a lécet?"
Ugyanoda jut de nem ugyanazt kapja. Az egyik házikót kap, a másik palotát. Az egyik bicajt kap a másik Ferrarit. Most csak a hasamra ütöttem. Így már érted?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Igen, és? Azokra, akik megmenekülhettek, sokkal jobb és biztonságosabb élet várt volna az árvízmentes földeken, mint az árvíz közepén egy bárkán."
Akkor az nincs meg neked hogy a bárkval jutottak el az árvízmentes földekre? :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Ugyanoda jut de nem ugyanazt kapja. Az egyik házikót kap, a másik palotát. Az egyik bicajt kap a másik Ferrarit. Most csak a hasamra ütöttem. Így már érted?"
Igen, így már értem, köszönöm!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Akkor az nincs meg neked hogy a bárkval jutottak el az árvízmentes földekre?"
Megvan, csak épp teljesen logikátlan a felesleges vacakolás a bárkával, ha egyszer bárka nélkül is akárki eljuthatott volna oda.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Ha azt mondod, meg van hamisítva, bizonyítsd, ne mocskolódj! Mutass csak egy példát valami eredeti Bibliai tanításra, ami a mai Bibliákban meghamisítva szerepel!"
Bizonyítottam. Erről szól a 171-es válaszom, amire semmit nem tudtál reagálni. Mivel nem olvastam az eredeti Bibliát és senki sem olvashatja ma el mert nem maradt meg, nem lehet 100%-osan biztos választ adni erre a kérdésre de például biztos vagyok benne hogy az eredeti Bibliában Mózes nem fetrengett részegen meztelenül és a fia sem erőszakolta meg. Lót sem ejtette teherbe saját lányait. Az eredeti Bibliában Noé nem vitt minden állatból a hajóra és nem került víz alá az egész föld és még reggelig lehetne sorolni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Bizonyítottam. Erről szól a 171-es válaszom, amire semmit nem tudtál reagálni. Mivel nem olvastam az eredeti Bibliát és senki sem olvashatja ma el mert nem maradt meg, nem lehet 100%-osan biztos választ adni erre a kérdésre de például biztos vagyok benne hogy az eredeti Bibliában Mózes nem fetrengett részegen meztelenül és a fia sem erőszakolta meg. Lót sem ejtette teherbe saját lányait. Az eredeti Bibliában Noé nem vitt minden állatból a hajóra és nem került víz alá az egész föld és még reggelig lehetne sorolni."
Akkor maximum annyit mondhatsz hogy akár meg is lehet hamisítva a Biblia. De ha egyszer semmi sem bizonyítja hogy valaha is létezett Biblia amiben más tanítások voltak leírva, akkor nincs bizonyítékod a hamisításra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!