Az időssek miért utálják a fiatalokat? Részletek lent!

Esőfelhő, sajna igazad van, a babakocsisok sem külömbek. Némelyikük.

A minap mi is az egyik szupermarket parkolójában voltunk, már sétáltunk a bejárat felé, amikor egy kisfiú odalépett a két és fél éves kislányomhoz és jól megcsapta. Hát a férjem meg én szólni sem tudtunk hirtelen, a gyerek apja meg felkapta a fiát és elfutottak, se egy bocsi vagy valami.

Mi meg csak álltunk ott és néztünk egymásra, hogy ez most mi a fene volt?!

Én úgy nevelem a kislányom, hogy ne menjen senkinek az utcán, ha mégis előfordul, kérjen bocsánatot.

Nem lehet általánosítani egyik oldalon sem.

Magyarországon eleve a többség meglehetősen beképzelt, de borzasztóan tájékozatlan, igénytelen, elmaradott.

Egy idős ember meg teljesen más korban nőtt fel, alig van köze a mai világban, próbál ragaszkodni a régi „értékekekhez”. Raádásul burokban élnek, nyelvet nem beszélnek, a kis környezetükben társalognak a hozzájuk hasonló nem túl okos emberekkel, így nem veszik, hogy buták.

Papám példáját tudom mondani, aki szerencsére még mindig él, de egész életében próbára tette a körülötte lévő embereket. Neki volt mindig igaza van, senki nem szegült neki ellen, akármekkora baromságot mondott, és ezért egész életében tévedhetetlennek gondolta magát és egyáltalán nem ismer semmilyen határt. Meg kellett tanulnia, hogy nekem meg a testvéremnek már nem dirigál, mert egyszerűen nem csináljuk azt, amit mond.

De itt a gyk-n is láthatod, bizonyos idősek mennyire nem tudják, hol helyük. Most nemrég valami idős séf osztotta ki a fiatalokat, hogy ne menjenek ki külföldre, itthon tegyék jobbá az országot. Először ha élőben próbálna így nevelni, lehet, hogy úgy nyakon vágnám, hogy felállni nem tudna, aztán meg nevelgesse a családtagjait, ne idegeneket.

Aztán volt olyan is, hogy hosszú hajjal lilában bicikliztem, erre egy nyugdíjas polgárőr morgott valamit az orra alatt, de olyan is volt, hogy később kellett a Duna-partra mennem biciklizni, mert ott volt egy idős festőművész, aki mindenkinek kéretlen tanácsokat adott.

A „Felneveltünk egy életképtelen generációt” című írás tényleg jó példa (Valaki írta a GYK-n is) arra, mikor egy piacképes tudással nem rendelkező, egész életében keveset kereső idős tanárnő erős szereptévesztésben van, és meg van sértődve, amiért a tudása elavult és a fiatalok nem olyan szolgalelkűek, mint ő. A kedvencem az volt, amikor ezt az írást egy egykori főnököm, egy 100 kg- os érettségivel rendelkező nő is lájkolta, akinek a tudása kimerült a fénymásolásban. Ő is borzasztóan meg volt sértődve, amiért minden fiatal otthagyta a cégét, és továbblépett.