Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Szeretetnyelvek és interakciók...

Szeretetnyelvek és interakciók 14-16 évesek között, hogyan kell beilleszkedni?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Egy 24 éves srác vagyok, bejáratos egy tiniközösségbe szabadidős elfoglaltság révén. Nem volt még barátnőm, társaságokba nem tudtam beilleszkedni. Mikor tinédzser voltam, akkor se értettem az ilyesmihez, egyébként az életemet többnyire a képernyő előtt töltöttem, talán ennek is betudható ez (ennek ellenére éppen adott tinitársaságból ismerek valakit, akire ugyanez igaz és sokkal sikeresebb nálam 16 évesen mint én 24 évesen). Szeretnék ebbe a közösségbe jobban (normálisan) beilleszkedni. Baromira elegem van abból, hogy a saját gátlásaim miatt nem tudok senkihez közel kerülni és olykor-olykor szinte engem zavar a saját ottlétem. Mindez talán azért, mert nem készülök föl rendesen ezekre az alkalmakra. Vizsgázni, tárgyalni stb. is úgy megy az ember, hogy felkészül rá - már akinek fel kell készülnie. Nekem fel kell, mert hülyülni, bulizni nem tudok, nem tanultam meg. Nem jön ki belőlem semmi ilyen, és mikor velük vagyok, olyan állapotba kerülök, hogy nem tudok semmire sem érdemben (se viccesen, se komolyan) reagálni, néha dadogok, és ha sikerül is reagálni, általában olyankor tudom csak bedobni a reakciót, amikor másvalaki éppen beszél, így a többiek nem hallják, aztán ismételhetem meg. Néha akaratlanul sikerül megbántanom egy-két embert, pedig csak azokat a "viccből bántó" reakciókat próbálom leutánozni, amiket egymásnak adnak. Elegem van ebből. Nem tudom felvenni az áramlását (flow) a közösségnek, nem tudom ráhangolni magam, pedig biztos, hogy képes lennék jó, imponáló reakciókat adni. Valaki segítsen.


Nekem nem tőmondatos "bölcs" tanácsok (pl. kezdj új életet, ugorj a kútba, felejtsd el stb.), hanem professzionális kommunikációs módszerek kellenek, olyanok, melyek akár szociológiai vagy pszichológiai kutatások eredményein alapszanak. Elég sokan élünk Magyarországon, nyilvánvaló, hogy akadt már valaki, aki ezzel foglalkozott. Nem undorodom a szakszövegektől, nem vetem meg az olvasást és bár biztos nevetségesen hangzik, szívesen felkészülnék ezekre az együlttlétekre. Főleg a következő kérdésekre érdekelnek a válaszok:


- Mely személyiségtípusok hogyan befolyásolják egy adott tinédzserekből verbuválódott közösség összhangulatát, összképét, a kommunikáció alakulását?

- Van-e univerzális módszer arra, hogy valaki ún. "falkavezér" szerepbe kerüjön adott közösségen belül?

- Mely, egy huszonéves által képviselt szerepkör, illetve milyen reakciók csoportja a leghelyénvalóbb és legimponálóbb (lányoknak főleg) 14-16 évesek társaságában?

- Hogyan és mikor (milyen szituációkban, milyen szófordulatok után) érdemes alkalmazni a testi kontaktust lányoknál (általában, nem csak annál, akihez kiemelten közel szeretnénk kerülni:) úgy, hogy ne kerüljön zavarba a lány és nekem se kelljen kellemetlenül éreznem magam, hogy "meg mertem simogatni"? (EZ NAGYON FONTOS!)

- Milyen logika mentén működnek a beszólások, a "szimpátiából elkövetett bántások" (csapkodás, csikizés, enyhe fájdalom okozásának egyéb módjai, viccből leoltás, majd bocsánatkérés)?

- Milyen szófordulatokkal vagy kommunikációs technikával lehet imponálóan reagálni olyan témára, amiről nem tudok semmit, csakhogy ne kelljen csendben ücsörögnöm (pl. ha nem nézek televíziót és ők valamely műsorról kezdenek beszélni)?

- Előző kérdéshez tartozóan, léteznek-e kifejezetten erre a célra kitalált memória- ill. asszociációs játékok, melyek fejlesztik azon képességemet, amivel az emlékeimből szinte azonnal elő tudok hívni egy, az adott témához illő emléket?

- Hogyan lehet jól, nem csak elbeszélően, hanem élvezhetően történetet mesélni (bármilyen múltbéli eseményt, ami velem történt meg vagy amit korábban nekem mesélt más)?

- Történet mesélésénél kell-e szigorúan ragaszkodni a valódi időrendhez, vagy néha jobb, ha nem az időrendhez kötötten mesélek el valamit? Mi van, ha nem jut eszembe időrendben a történet, hogyan lehet ezt a képességet fejleszteni?

- Van-e bármiféle "tanfolyam", ahol KÖVETKEZETESEN és elmagyarázva megtanítják ezeket és nem kerülnek százezerbe? Nem, nem viccből kérdezem. Vannak "csajozós" tanfolyamok és iszonyat drágák.


Pszichológiai szempontból is érdekelnek ezekre a kérdésekre a válaszok, nem feltétlenül csak a beilleszkedés. Ajánljatok minél több könyvet és szakirodalmat, ami a mai fiatalság ezen szokásairól ír! A kérdésekre a válaszok egyelőre kizárólag csak 14-16 éves társaságokra vonatkoztatva érdekelnek, figyelembevéve a tényt, hogy én 24 éves vagyok. Nem tudom, hogy a gyakorikerdesek.hu megfelelő hely-e ahhoz, hogy ilyen kérdésre normális választ kapjak, eddigi tapasztalataim alapján inkább nem, de azért egy próbát megér szerintem. Trollok kíméljenek!


Köszönöm szépen előre is a segítséget!



2011. nov. 28. 17:00
1 2 3 4
 31/31 anonim ***** válasza:
Jutottál azóta valamire? Csak mert eltelt három év, te 27-28 körül jársz, tinik mára talán leérettségiztek és egyre kevésbé tinik. Van valami megoldása a problémádnak?
2014. jan. 14. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!