Szeretetnyelvek és interakciók 14-16 évesek között, hogyan kell beilleszkedni?

A fene gondolta, hogy GYK-ra járnak valóban okos emberek.

Átérzem a problémádat, én még 16 évesen jöttem rá, hogy - már bocs - nem akarok úgy járni, mint te.

Sok dolgot jól látsz. az okokat, következményeket DE elszúrod a kritikus ponton...pl. a nemi szerepeknél is a kritikus ponton buksz el és hozza magával, hogy nem tudsz beilleszkedni egy közösségbe.

" Muszáj még erőltetni a "férfi a domináns, férfi a kezdeményező" szerepet? Mert társadalmi alapja már nincs, az idő vasfoga szétmorzsolta. Már csak ott lebeg a levegőben, és korunk zavaros értékrendjének démonja talán, ami még tartja."

Egy hozzászólásodból idéztem. Az eleje jó, aztán elszúrod. A válasz a kérdésre: A férfi a domináns, a férfi a kezdeményező szerep fikarcnyit sem változott. Az emberek még mindig ösztönlények. Még a legokosabb ember is ösztönlény. Te is. Csak aki sokat gondolkodik annak a sok gondolat elnyomja az ösztöneit. Ez a gátlásaid oka. Lazíts. Ne agyalj. sz*rd le a szavaid következményét vagy azt hogy mit reagálnak rá. Ha jól, megköszönöd a bókot vagy viszonzod, tökmindegy. Ha rosszul,tökmindegy.

Ne a társas érintkezést próbáld meg feltérképezni - ha már könyvből akarsz tanulni - hanem a férfi viselkedési módját. Ajánlom figyelmedbe a 80"-as évek és azelőtti filmek pozitív hőseit. A mai filmhősök már torz értékrendeket képviselnek és nyávognak. A képernyőn bejön a csajoknak, élőben meg menekülnek tőle.

Ja és a 14-16 évesek még kislányok, abban a korban okosnak lenni egyenesen bűn. Úgy kezeld őket. Ha mindenképpen velük akarsz lógni, hát süllyedj a szintjükre, de oda is férfiként. Ne a nők érintkezési szokásait figyeld, mert persze hogy kinéznek, mivel férfi vagy.

Nincs semmi baj. Egyetlen egy teendőd van, aminek a belátása az ellenállásodtól függően lesz nehéz vagy könnyű:

Az, hogy beilleszkedj egy társaságba, elcsábíts egy lányt, vagy akármi az életben nem attól függ, hogy megtalálod e a racionális módját annak elérésére, hanem, hogy az a mód amit felállítottál mennyire hiszed el, hogy működik.

Sok sikert! :)

Ez a fejlett intellektualitás keresztje...

Túlkombinálod a dolgokat, amik a pszichológia karon marha jól néz ki leírva egy dolgozatba, de az élet kicsit profánabb, és egyszerűbb, és hát gyakorlatiasabb.

Hidd el.

Te most belepörgetted magad egy tudatállapotba, és világlátásba, és addig akarod szétszedni a dolgokat, hogy már észre sem veszed, hogy a nagy részlet utáni ásásban, elfelejted az egészet nézni.

Jó dolog, hogy foglalkozol a problémáddal, csak rossz start vonalról indultál el, és nem épp megfelelő gondolkodási vonalat választottál.

Szívesen beszélgetek veled erről priviben, hátha tudok segíteni.

"Muszáj még erőltetni a "férfi a domináns, férfi a kezdeményező" szerepet? Mert társadalmi alapja már nincs, az idő vasfoga szétmorzsolta. Már csak ott lebeg a levegőben, és korunk zavaros értékrendjének démonja talán, ami még tartja".

Erre ugyan már reagált egy hozzászóló,de leírom az én meglátásomat is.

Ez egy idealista gondolat. Igazából így kellene lennie, de a természet vagy evolúció (kinek hogy tetszik), ennél lassabban dolgozik. Ha a pl. az élővilág változatosságát vesszük figyelembe, lenyűgöző, viszont a változásokra olyan sebességgel reagál, mint amikor egy szellemi fogyatékos ötévesnek magyarázol valamit (ez talán kicsit túlzás:)).

Csakhogy élővilágbeli példával is éljek: valamikor kb. 1-1,5 évvel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet Új-Zéland állatvilágáról, köztük a kiviről. Elhangzott benne, hogy saját méretéhez képest óriási tojást rak, és hát egyszerűen szólva majd szétreped tőle. Ha jól emlékszem, az előnye, hogy a fiókák már szinte önállóak, amikor kikelnek.

Mire jó ez? Állítólag már semmire, de majdnem ezer évvel ezelőtt még élt az óriási Haast-féle sas, ami azóta már kihalt Új-Zélandról.

Ugyanennyire "nehezére esik felfogni", hogy már rég nem a fákon ugrálunk, meg nem a többi vadállattal versengve gyűjtögettünk meg vadászunk már idestova több ezer éve.

Önmagadként próbálj beilleszkedni, mert amikor egy életkoránál vagy neménél fogva az adott csoportból kilógó ember átveszi a többiek stílusát, az nagyon ritkán sül el jól (szinte sosem).

24 éves srácként fogadtasd el magad, ne próbáld "azt imitálni, hogy 15 éves lány vagy". Életkorodnál és nemednél fogva könnyebben fognak téged alfának elfogadni.

Én egy 26 éves nő vagyok, és egy szabadidős csoportot vezetek, amelynek a tagjai tizenéves fiúk és lányok vegyesen. Amikor ez a lehetőség adódott, én is feltettem magamnak a kérdést, hogy hogyan fogadtassam el magamat velük, hogyan illeszkedjek be, hogyan érjem el, hogy természetes módon elfogadjanak vezetőjüknek? Már egy jó két éve csinálom, így megpróbálom szavakba önteni a tapasztalataimat.

Az a lényeg, amit már írtam, hogy ne játssz szerepet. Egy huszonéves felnőttnek egyszerűen nem áll jól az, ha tizenévesként viselkedik. Nem lesz hiteles, nem fognak elfogadni.

Maradj tehát önmagad! Most pedig következzenek az igazán fontos tanácsaim annak érdekében, hogy egyszerre fogadjanak el vezetőnek és barátjuknak.

1. Mindig éreztesd velük, hogy nagyra becsülöd őket! Dicsérd meg őket minél gyakrabban. Jó, ha ez spontán. Pl. kosarazás közben ha valaki dob egy kosarat, lelkes kiáltást hallgatsz, pacsira nyújtod a tenyeredet, vagy tapsolsz egy párat.

2. Mindig éreztesd velük, hogy törődsz velük. Ha mesélnek valamit, figyelj, kérdezz vissza. Ismerd meg őket, ismerd meg azt, hogy mi minden foglalkoztatja őket. Beszélgess velük az őket érdeklő témákról, de ne az ő szintjükön! Ha például valamelyikük elmeséli a szerelmi bánatát, megoszthatod a tapasztalataidat, és adhatsz az életkorodból eredő tanácsokat. Ezáltal bízni fognak benned, és bölcsnek fognak tekinteni, fel fognak nézni rád.

3. Ne erőltesd rájuk magadat. Ha jól elvannak egymás között, ne akarj mindenáron beszállni a beszélgetésbe vagy játékba. Ha a hangulat leül, akkor lépj közbe! Kezdj el poénkodni (de egy 24 éves férfi módján, ne pedig egy 15 éves lányén!), vagy vess fel valamilyen tevékenységet vagy beszédtémát.

4. Gyakran kérd a segítségüket, mert ezáltal érzik, hogy számítasz rájuk, bízol bennük, ez egy pozitív visszajelzés nekik. Pl. ha tudod, hogy valamelyikük szépen rajzol, és valamilyen kézügyességet igénylő feladat merül fel (tanteremdíszítés pl.), fordulj hozzá tanácsért, kérd ki a véleményét. Stb.

Összegezve a lényeg, hogy mindig éreztesd velük azt, hogy ők jók, fontosak, ügyesek. A legjobb, ha spontán érezteted velük ezt, pl. megdicséred, ha csinálnak valamit, gyakran kikéred a véleményüket, stb. Az ilyen rendszeres, POZITÍV, spontán visszajelzések hatására meg fognak kedvelni, és tisztelni fognak. A cél tehát nem az, hogy beolvadj, hogy egy legyél közülük.

Megint én vagyok, a 26. Most következzenek a konkrét válaszaim a kérdésedben feltett alkérdésekre.

1. Nyilván minden közösségben vannak vezéregyéniségek. Ők a nagyobb hangú, extrovertáltabb fiatalok, akik a közösség hangadói, mozgatórugói lesznek, lehetnek. Az ilyen személyiségek igénylik azt, hogy időnként (a képességeiknek megfelelő) feladatokkal bízd meg őket, mert azáltal fontosnak érzik magukat. Viszont az introvertáltabb, csendesebb embereket taszíthatja a hangadók dinamizmusa. Ezt a kérdést úgy lehet áthidalni, ha egy introvertáltabb embert megbízol azzal, hogy segítsen egy extrovertáltabbnak. Nem kell ennek direkt módon történnie, megint jobb, ha spontán. Pl. sportolásnál egy csapatba vagy párba osztasz egy szociálisabb, de ügyetlenebb embert egy szótlanabb, de csendessel. Ez az a fonák helyzetet eredményezi, hogy a visszahúzódóbb ember lesz a hangadó, és a másik szorul rá az ő segítségére. Az ilyen módon megszervezett feladatok segítik az embereket összekovácsolódni.

2. Az előző kommentemben leírtam: POZITIVITÁS mindenek előtt, valamint spontaneitás és az, hogy kerüld a szerepjátszást.

3. Legyél a bátyjuk, az érett, tapasztalt fiatal férfi, akire mindig lehet számítani, akiben meg lehet bízni, akihez lehet fordulni tanácsért és segítségért. (A báty szerep bővebben azzal is jár, hogy nem vagy partner az esetleges hülyeségeikben, nem nevetsz velük olyasmin, amin nem illik. Ha szükséges, pozitívan és igaz barátként figyelmezteted, rendre utasítod őket. Nem akkor fognak kedvelni és elfogadni, ha mindent elnézel és megengedsz nekik, hanem ha következetesen értelmes korlátokkal veszed körül, és értelmes, célirányos módon terelgeted őket.)

4. A testi kontaktust csak akkor érdemes alkalmazni, ha a lényedből fakad. Én például, bár nő vagyok, sosem voltam egy ölelkezős, puszilkodós típus. Ha ilyet tennék, az képmutatás lenne, és nem jól venné ki magát - annak ellenére, hogy a tizenéves lányok szeretetnyelvének ezek az interakciók is a részei. Ők időnként megölelik egymást, puszilkodnak egymással, de velem nem, mégis elfogadnak. Azért, mert őszinte vagyok a metakommunikációban is. Azt tanácsolom tehát ezzel kapcsolatban, hogy ha nem érzel őszinte késztetést rá, ne alkalmazz testi kontaktust. Én ugyanezen okból csak ritkán, és akkor is "kevésbé bizalmasan" teszem, pl. egy ügyesebb lövés után hátba veregetem őket, vagy a győztesnek pacsit adok. Az ölelgetés stb. tehát nem követelmény, én inkább azt mondom, hogy ne alkalmazd a kontaktusteremtés ezen formáit, mert a hiányukból biztos nem lesz gond, de a rosszul elsült alkalmazásukból lehet.

5. A te státuszodhoz ezek nem illenek. Te a csoport egy kiemelt tagja, vezére vagy, a te feladatod a motiváció, a dicséret, a pozitív megerősítés. Az alfa pozícióban levő személy soha, semmilyen formában ne alkalmazza ezeket az apróbb piszkálódásokat, mert ezzel megkérdőjelezné alfa mivoltát.

6. Legjobb, ha nem is igazán szólsz bele, csak ülsz és enyhén mosolyogsz (nem vigyorogni, mint a vadalma!). Ha a többi dolgot jól csinálod, nem kell megszólalnod ahhoz, hogy részese legyél a társalgásnak - a puszta jelenléted elég. Amiről lövésed sincs, abba ne nagyon szólj bele. Nyugodtan valld be, hogy nem értesz hozzá - ha pártatlanul, semleges hangnemben, enyhe mosollyal teszed, nem fognak megsértődni rajta. Ha kifejezetten neked mesél valaki valami olyat, amihez nem értesz, a szokásos udvarias reakciók a helyénvalók: "Igen?" "Azta, tényleg?" "Hűha, nem semmi!" "Ez komoly?". Ez egy jó lehetőség arra is, hogy éreztesd valakivel a bizalmadat. Pl. ha az egyikük táncolni jár, és a táncról mesél neked, de neked fogalmad sincs a táncról, kérdezgess, mutass érdeklődést, éreztesd a nagyrabecsülésedet. Pl.: "Mindig is tiszteltem azokat az embereket, akiknek jó a ritmusérzékük. Én sajnos nem vagyok valami tehetséges ebben."

7. Nem tudok ilyet. Az viszont nagyon fontos, hogy ne nézz, hallgass vagy olvass a korosztályodhoz, státuszodhoz vagy érdeklődési körödhöz nem passzoló dolgokat csak azért, hogy hozzá tudj szólni a beszélgetéseikhez. Egy 24 éves fiatalember NEM olvas Szent Johanna Gimit, és nem látta a Twilightot a moziban. Ez megint csak a "te önmagad vagy, nem pedig egy kamasz lány" című tanácsomhoz kapcsolódik.

Hidd el, ha mesélsz nekik a téged érdeklő dolgokról, őszinte érdeklődéssel fogják hallgatni. Nyilván ne azt zúdítsd rájuk először, ami téged érdekel ugyan, az ő gondolatviláguktól viszont nagyon távol esik. Ne nézesd meg velük azonnal a Stalkert, majd csak akkor, ha elfogadtak alfának, ha beilleszkedtél. Ha ez sikerült, fe fognak rád nézni annyira, hogy őszintén nyitottak legyenek mindarra, amit mutatsz nekik. Autentikus személyiségnek fognak tekinteni. Ekkor már mesélhetsz nekik a hadtörténetről, idézgethetsz Vuillont eredeti nyelven is akár - ha már elfogadtak, érdekelni fogja őket az, ami téged érdekel.

8. Őszintén, és nem túl hosszan. Őszinteség alatt azt értem, hogy átéled azt, amit mesélsz. Ettől leszel hiteles.

9. Ha nem lényeges a történet szempontjából az időrend, nem kell ragaszkodni hozzá. Pl. ha egy nyaralást mesélsz el, teljesen mindegy, hogy kedden voltatok-e evezni és szerdán néztetek várost, vagy fordítva. Nem lényeges. Csak akkor kell feltétlenül tartanod magad az időrendi hitelességhez, ha a történet logikája ezt megköveteli. Pl. ha kedden evezéskor napszúrást kaptál, ezért nem tudtál elmenni szerdán a többiekkel várost nézni, akkor nyilván számít az időrend.

10. Nem hiszem.

Én sosem olvastam erről semmilyen könyvet, nem jártam tanfolyamra, és gyerekkoromban nem is voltam túl jól szocializált, még kamaszként is visszahúzódó voltam. Nem voltam soha és ma sem vagyok bulizós típus (már nem is leszek, kinőttem belőle), és hülyülős sem. Aztán huszonévesen belecsöppentem egy olyan helyzetben, amelyet meg kellett tanulnom abszolválni. Rengeteg gyakorlás árán ugyan, de sikerült.

Ha van még valaki kérdésed, kérdezz nyugodtan, igyekszem segíteni!