Szeretetnyelvek és interakciók 14-16 évesek között, hogyan kell beilleszkedni?

"Konyhanyelvet" használok, szándékosan.

Az zebra nem barátkozik a zsiráffal, az oroszlán se a krokodillal.

Soha nem fogsz se barátot, se havert találni , de még igazán helyed se lesz , csak megtürnek egy átlagos akár tini-, akár felnött-közösségben , mert tul magas az intelligenciád, és tulfejlett az intellektusod , az ilyen közösségek tagjait pedig az átlagemberek spontán átlagreakciói tartják össze, amelyek nem tanulhatóak, és tudatosan nem alkalmazhatóak.

Viszont nem te vagy az egyetlen átlagtól eltérö gondolkodásmódú( ha ugy tetszik bizonyos szempontokból kiemelkedö) ember, az ö társaságukban helyed mindenképpen lenne, ill. a te szavaiddal élve akár még a "falkavezér" helyére is eséllyel pályázhatsz.

ÉS énmagad adhatod, bár azt mondod/gondolod , hogy még nem találtad meg a saját éned, de ez vagy "te" ,ez a kontextus tükrözi a személyiségedet.

Látod, pontosan ezért járok még gyk-ra, hogy a sok pelyva között ilyen kincset érő kérdéseket találjak.

Ez egyszerűen hihetetlen. Sokáig fogok még emlékezni erre a kérdésre, mert olyan szinten rokonlelkek vagyunk, hogy az nem igaz. Ha holnap úgy ébrednék, hogy nem emlékszem, mit csináltam a mai nap folyamán és azt mondanák, hogy ezt a kérdést én írtam ki, elhinném.

Először is: én fiatalabb vagyok nálad (19), de minden teljesen igaz rám, amit leírtál. Másodszor baromi irigy vagyok rád, ugyanis nagyon-nagyon jól használod a szavakat, irtó jó a kifejezőképességed.

"Néha akaratlanul sikerül megbántanom egy-két embert, pedig csak azokat a "viccből bántó" reakciókat próbálom leutánozni, amiket egymásnak adnak."

Na, itt megakadt a szemem, ugyanis tökéletes szavakkal leírod azt az állapotot, amiben én is vagyok, csak én nem bírtam volna így megfogalmazni. Pontosan ilyen vagyok én is. Én a kamaszkorom elején kerültem ki ebből a "flow"-ból, ahogy te nevezed idegen szóval, és azóta magányban élek. Van egy-két jobb és rosszabb barátom, akikkel szoktunk néha csinálni ezt-azt, de olyan, aki maradéktalanul, gyerekkoromtól fogva ismer, aki mindenben "lelki társam" lehetne, akire mindig számíthatok, olyan nincs. Elhatárolódtam régen a korosztályomtól, hátat fordítottam az irányzatoknak, trendeknek, és amolyan "magányos harcossá" váltam. Ezzel csak az a gond, hogy teljesen elfelejtettem viselkedni, és pontosan olyan elveszett vagyok, mint te. Nem érzem a határt a kötelező, finom szurkálódás és a túlzott, bántó megjegyzés között, úgy adó, mint fogadó félként sem. Komolyan veszek olyat is, ami a barátaim szerint "csak vicc", de nekem nagyon szarul esik, és lereagálom olyasmivel, ami szerintem pontosan olyan mértékű "beszólás", amilyet az illető cserébe érdemel, a barátaim szerint pedig eltúlzott bunkóság. Nem érzem a közösséget. Bárhova megyek, el vagyok veszve. És igen, ez az ellenkező nemnél a leglátványosabb. Kortárs csajok, olyanok, akikre nem úgy nézek, emiatt hülyének néznek, olyanok, akiknek udvarolni próbálok, menekülnek előlem. Próbáltam nemrég poénból egy ilyen kis idézetet mondani egy csajnak -mivel van olyan ismerősöm, aki poénból ilyenekkel jön-, és futva otthagyott. Az ismerősömnek jól áll, nekem nem. Másik példa: egy régi -de nem túl közeli- barátommal olyan helyzet adódott, hogy elmentünk az ő haverjaival valahova. Én nem ismertem őket, de nem hagyhatott engem otthon, úgyhogy mentem én is. A szlovák határ közelében voltunk, és ment egy kis élcelődés, nekik jól ment, hiszen ismerték egymást, megvoltak a közös poénjaik. Engem pedig már irtózatosan zavart, hogy csak ülök kukán és nem tudok bekapcsolódni, ez nagyon hülye érzés tud lenni, ilyenkor ezt mindig a saját hibámnak érzem. Egy adandó alkalommal tettem valami vicces megjegyzést a szlovákokra, hogy "bevágódjak" erre nem győztek lepisszegni és néma kuss lett, mert ott ültek a szlovákok a szomszéd asztalnál, -csak én nem vettem észre. Baromi kellemetlen helyzetbe hoztam őket, simán lehetett volna baj belőle... Gólyatáborban és gimi elején rendszeresek voltak az ilyen helyzetek, nem beszéltem a kortársaim nyelvét -megmondom őszintén, nem is szimpatizáltam nagyon velük, de az ember mégsem maradhat kívülálló egy osztályban- úgyhogy próbáltam valami kényszeredett lazaságot ráerőltetni magamra. Az eredmény tragikus volt, és a mai napig meghatározza a helyemet az osztályban. És ma is minden nap követek el ilyen hibákat, amiért egyetemesen hülyének néznek.

Tudod az a baj ezekkel a dolgokkal, hogy olyanok stílusát próbáljuk utánozni, akik ezt gyerekkoruktól kezdve csinálják, akik beleszoktak, és akiknek emiatt ez "jól áll". Én hiába próbálok meg keménykedni vagy adni a "laza gyereket", vagy bármilyen más stílust -nem megy. Egy idő után belefárad az ember. A kényszeredett mosoly nekem is állandóvá vált, és más, kényszeredett mozdulatokat is észreveszek magamon. Ezek szabályosan lefárasztják az embert, fizikailag. A legnagyobb büntetés számomra az, hogy NEM BÍROM kimutatni a valós énemet. Mert az nem megy egy ilyen közösségben, csakis egy hosszabb, több próbát megélt, bizalmasabb viszonyban. És ez állandó félreértésekhez vezet, van, aki iszonyat bunkónak tart, más meg nyámnyilának. Én úgy gondolom, hogy egyik sem vagyok, ezek mind a félreértésekből erednek. És ezeket utólag nagyon nehéz kiküszöbölni.

Tudom, hogy nem mész sokra ezzel a válasszal, de mégis nagyon örülök, hogy találtam egy ilyen kérdést. Ha érdekel a sztorim, belinkeltem néhány régebbi kérdésemet, amikben magamról írok:

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__nepszokas..

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__nepszokas..

http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__szexualitas__23..

Remélem, hallok még Felőled!

Még valami: a kérdéseket, amiket leírtál, én is ugyanígy feltettem mindig is magamban. Vagyis én is olyan vagyok, aki nem egyszerűen nézi és elfogadja ezeket a tendenciákat, hanem elemzi őket, következtetéseket von le, szabályokat és képleteket állít fel, figyeli a testbeszédet, a mimikát, keresi az apró "beszólások", a kisebb alá-fölé helyezkedések lélektani hátterét és pszichológiai következtetéseket igyekszik levonni.

És az az érzésem, hogy nekem (és neked) pontosan emiatt a hozzáállás miatt nem működik ez az egész. Mert az van, amit az egyik előző válaszoló írt. Túlfejlettek vagyunk. Egy ilyen közösség egyszerűen nincs még a mi szintünkön (és nem is lesz, talán). Erre a kutató-elemző-csodabogár életformára születni kell, és a legtöbb korunkbeli nem gondolkodik, nem elemez, megelégszik másoktól hallott alapvető igazságokkal, nem fejlődik a tudata. Alapvető, ösztönös cselekvések határozzák meg az életét, bőven megelégszik azzal, hogy "a foci jó", nem kezd el gondolkodni azon, hogy pontosan milyen lélektani okai vannak, hogy jól érzi magát focizás közben, hogyan alakult ki a csapatszellem az őskortól kezdve, hogy csak azért csinálja, mert kiéli a biológiai vadászösztönét azáltal, hogy csapatban megvalósít egy célt a fizikai erejével, miközben a térbeli képességeit teszi próbára, nem érdekli, hogyan és minek függvényében alakul ki emberek között az alá-fölérendeltségi viszony. Olyan ez -kicsit sarkítva- mintha bemennél egy ősközösségbe, mondjuk valami fejletlen törzsbe, és ott megpróbálnád tanítani az embereknek a számolás technikáit, a matematika alapjait. Lövésük sem lenne. Ellenben ha valami szellemi fogyatékos közéjük menne, és elmutogatná nekik, hogy a hús finom, rögtön megértenék és maguk közé fogadnák.

Szerintem ezekre a dolgokra nem igazán léteznek képletek. Azokat, akiket vizsgálsz és akikre hasonlítani akarsz, egyszerűen nem ilyen következetesek. Őket nem szabályok irányítják, éppen a divat, vagy a leghangosabb valaki a bandából. Nem gondolkodnak el a divat manipulációs értékén, sem arról, jó-e a leghangosabbra hagyatkozni -csak egyszerűen követik az ösztöneiket. Emiatt nem lesznek olyan hatékonyak az életben, viszont ők alkotják a többséget. Te tudósként szemléled őket, ez nyilvánvaló a kérdésed alapján, mert mindennek a miértjét keresed, viszont ez a fajta ember az ilyenek közé szerintem nem tud beilleszkedni. Túlfejlődtél rajtuk. Ahogyan én is. Egyetlen gond az, hogy elemi szükségleteink ugyanúgy vannak, mint nekik, gondolok itt a csajozás kérdéskörére.

@ #1 01:31

Köszönöm szépen, hogy ennyit foglalkoztál a dologgal. Engedd meg, hogy itt válaszoljak, hogy mások is lássák, akik hasonló cipőben járnak, mint én, remélem nem baj. Régóta járok efféle közösségekbe, odafigyelni viszont nem tudok, sem humorizálni. Folyton olyan érzésem van, mintha a tudatomat megfognák és felakasztanák. A felakasztott, még élő ember pedig semmivel nem törődik, csak azon kínlódik, hogy próbáljon valahogy levegőt kapni. Így érzem magam és ebben az állapotomban csak alapdolgokról tudok beszélni, vagy még azokról sem. A legtöbb kérdés hatására zavarba jövök, néha kényszernevetés jön rám olyan témák kapcsán, amik egyébként nem is viccesek. Ez mégjobban erősíti bennem a gátlást, főleg ha valaki megkérdezi, min nevetek. Olyat is kaptam már, hogy, "nézzétek milyen aranyos, ahogy röhög, hogy áll a szája" - mivel ilyenkor beáll a szám egy vicces (szánalmas) pózba és néha azon veszem észre magam, hogy már fáj így tartani, de nem tudatosan tartom így. Műmosoly, ami automatikusan felkerül, gondolom a bennem lévő óriási megfelelési kényszer és az együttes blokkoltság miatt. Ez a legtöbb társaságban így volt eddig, függetlenül attól, hogy személy szerint kik alkották. Ha pedig volt valaki ott, aki nagyon jól tud kommunikálni, viccelődni és figyelmet felkelteni, akkor mégjobban, mintha egy hang azt súgná megakadt lemez módjára "látod, te nem tudsz ilyet".

a belső hang gátol, ne hallgass rá, ha akarod, meg tudod tenni, de hinned kell magadban..és ahogy írtam..ők kölykök..nem kinevetnek, csak megjegyeznek valamit..nem feltétlenül sértés a szád állása :)

Ne haragudjatok, hogy ezt írom, de szerintem nektek be kéne füvezni vagy legalább elmenni egy buliba, jól beinni, felszedni egy csajt egy éjszakára, stb.

Nem, én sem vagyok ilyen, 21 éves lány vagyok, még becsípve sem voltam, bulizni se járok, de nektek szerintem ez kellene.

Mégis, mit akarsz a 14-16 évesektől? A nagy többségük még gyerek, csak max. felnőttnek hiszi már magát. Nem fogsz tudni beilleszkedni közéjük, ha még a saját korosztályodban sem jön össze.

Ne legyetek ennyire merevek, ne könyvekből akarjatok már mindent megtanulni, mert van, amit nem lehet. Orvosira járok, minden álmom, hogy orvos legyek, de nem vagyok okos, nehezen tanulok, amit emiatt utálok is, csomó vizsgámat pusztán a szerencsének köszönhetem...viszont a gyakorlati dolgokban nagyon ott vagyok, minden szinte elsőre sikerül és ha beteg közelébe kerülök, imádnak. Míg vannak azok, akik nagyon jól tanulnak, minden vizsgájuk ötös, de a beteggel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni, a gyakorlati dolgok is döcögősen mennek nekik (ha mennek egyáltalán). Érted már? Hiába olvasnál el 1000 könyvet, ha a gyakorlati része nem megy. Viszont gyakorlással sokat fejlődhetnél. Szombat este van, fogd magad, menj el bulizni. Csípj be kicsit, az majd picit felold. Aztán a jövőheten megint...

Nekem is volt ilyen korszakom, de hála az égnek, "elhagytam". 14-16 évesen 30-40 évesekkel barátkoztam (most a hátamon áll tőle a szőr), velük jártam egy társaságba (netes közösség), mert nem tudtam kijönni a saját korosztályommal. Aztán hála az égnek sikerült barátokat találni, ráadásul velem egykorúak voltak. Tudjátok mi volt a kulcsa a dolognak? Picit lazábban kellett hozzáállni a dolgokhoz/a többiekhez.

Komolyan mondom, miközben olvastalak, meg voltam róla győződve, hogy tuti egy pszichológia szakos hallgató vagy és várod a reakciókat, amiból majd aztán dogát írsz. Abnormális dolog ezen annyit agyalni, amennyit te itt leírtál. Tényleg, arra nem gondoltál még, hogy pszichológus segítségét kérd?

Én sem vagyok a mai napig sem az a társasági ember, de ha úgy adódik, el tudom engedni magam.

Egyébként meg nem érdekel, hogy mások mit gondolnak, teszem/mondom, ami jólesik. Ha meg nincs hozzáfűznivalóm a dologhoz, vagy nincs kedvem beszélgetni, akkor csöndben ülök, de nem fogok azon agyalni, hogy jaj, most milyen antiszociálisnak hisznek. Gondoljanak akkor annak, mit bánom én.

14 éves lányt tényleg gázos simogatnod, de 18 fölött nem mindegy, hogy hogy értelmezi a csaj? Állandóan kombinálnak a lányok, ha akarják, akkor egy egyszerű "sziá"-ba is belemagyarázzák, hogy ki akarsz kezdeni velük, másnak meg ha a mellét simogatnád, azt is csak egy baráti gesztusnak értelmezné.

LAZÍTS!!