Miért kell állandóan hazudni a nőknek? Miért jó ez nekik?

Azokkal a nőkkel akikkel jól éreztem magam eddig, szinte kivétel nélkül képmutató voltam, amint őszinte, vagy véleményformáló lettem, fokozatosan romlott a kapcsolatunk és végül nem beszéltünk többet vagy összevesztünk. Egy hevesebb véleményformálás után, valamikor olyan magyarázatot írtam arról, hogy nekem van igazam ami még egy egyetemen is megállta volna a helyét (nem szakszavakra gondolok). Egyszerűen totális bizonyosságot nyert az igazam és nem hajlandóak elismerni, hogy tévedtek, hanem inkább tovább élnek boldogan és hülyén. Máskor meg nem is reagáltak.

Megpróbáltam őket értelmes lény ként kezelni, de nem azok. Most lehet, hogy ez durva, de egyszerűen nincs más magyarázat. Sokan ebbe bele sem kezdenek, már alapból képmutatóan vágnak bele egy ismerkedésbe, de én megadtam a tiszteletet erre mindig, de soha nem sikerült elérni azt a szintet, hogy "igen, ő egy racionális, értelmes lény".

Egyre inkább favorizálom Oscar Wilde nézeteit a nőkkel kapcsolatban, "nem megérteni, hanem szeretni"... A nőknek egyszerűen képmutatás kell, nekem meg a szeretetük, hát akkor megkapják.

És ne jöjjön senki azzal, hogy ez általánosítás, secc perc alatt bebizonyítom akárkiről ezt, aki nőnemű, még a nagyanyámról is.

Persze a kérdés nem szakmai jellegű, tehát nem azt mondom, hogy munkában ne lennének jók a nők vagy hazudni kellene nekik...