Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Szokások, etikett » Miért alap, hogy ne szexeljünk...

Miért alap, hogy ne szexeljünk a saját rokonunkal?

Figyelt kérdés

Miért van ennyire nagy elutasítás ezzel szemben? Ha két ember már egészséges felnőtt, akkor nem érdemesebb úgy tekinteni a másikra, mint isten egy másik egyenlő szikrájára, akivel társak a létezés csodájában?? Miért kell a kapcsolatban a rokonit jellegesíteni? Azsak azt jelenti, hogy fizikailag közeliek egymáshoz, de nem azt, hogy bármilyennek kéne lenniük egymás felé. Persze nem gyerekkorra értem, amikor még kell éreznie a szülőnek, hogy egy kisebbre vigyáz, a gyereknek meg, hogy egy nála tapasztaltabbra hallgason, hanem felnőtt korra, amikor már jobb esetben mindkettőnek megvan a saját kiforrot személyisége.

Nagyban furcsálta egy csomó ember hogy volt aki a saját nevelt lányába lett szerelmes, amikor az felnőtt. Én azt is megérteném, hogy saját lányába, csak ott ne akarjanak gyereket, mert az már fizikailag rossz. De miért baj ha barátok, társak, partnerek, vagy akár szerelmesek lesznek, ha mindkettő egy sajátos személyiség, és a rokoni kapcsolat, csak felvett szerepük, arra az időre, amíg szükség van rá??


Kérlek akár kezdjünk vitát. Jussunk közös végeredményre, ahogy azt isten szeretné. Személyes jellegű is a kérdésem. Engem ez nagyon bánt, hogy az emberek eltorzítják saját tiszta önvalójukat, és lekorlátozzák magukat, értelmetlen, természetellenes, primitív, balga illúziókkal.


Köszönöm, ha segíteni szeretnél.

Keresztény 16L



2021. márc. 1. 10:57
1 2 3 4
 11/37 anonim ***** válasza:
83%

"Szóval az emberek számára nem jó. De én azokról beszélek, akiknek ez jó, elfogadott. Feléjük miért nincs megértés tanusítva? Miért gondolják, hogy rossz, csak mert a tömeg azt gondolja, hogy rossz? A tömeg a fideszre szavaz, attól még nem lesz jó."

A vérfertőzés könnyen lehet ártalmas, előnye pedig semmi.

Ha azt mondanám, számomra elfogadott hogy összeverek embereket az utcán, és téged is helybenhagynálak, mit szólnál ha azzal védekeznék hogy miért nem tolerálod amit én jónak tartok?


"Hogyan bünteti testvérrel és mondjuk szülő gyermek kapcsolatban?"

Három évig terjedő szabadságvesztéssel, azt hiszem.

2021. márc. 1. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/37 anonim ***** válasza:
77%

Bocs, de ha ennyit kell dolgoznod, hogy normálisnak lásd, meditálni, meg miegymás, akkor már rég nem normális.


Te sem eltűnteted ezeket a gátakat, csak elnyomod.


A normák a társadalom pszichéjének megóvásáért vannak, nem csak úgy önkényesen alakultak ki.

Ez nem egészséges.


Ettől még beleszólni nem fogok, csak ne csodálkozz, ha fúj bazzegelek.

2021. márc. 1. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/37 anonim ***** válasza:
100%
Örökbefogadhatlak?
2021. márc. 1. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/37 A kérdező kommentje:

"Ismétlem magamat: mert "ezek sok száz éves, sok-sok generáción átívelő, a kollektív tudatba beivódott etikai szabályok"."

Minek ismétled? Értem én elsőre is. Ezek beivódott, újra nem elemzett szabályok, amit jónak hisznek az emberek, közben csak a genetika részével van probléma. Ti keveritek a szerelmet a szexel, nem én a szülői szeretetet, a szerelemmel. Nagy spektrumban tapasztaltam már különböző valóságokban létező szereteteket.


Miért erkőlcstelen? Egy másik létező felé érzett szeretet. Függetlenül a fizikai kapcsolattól, arról elemelkjedve, felülemelkedve rajta.


11es hát ez hihetetlen, már megint a vérfertőzésről beszéltek...

NINCS SZEX OKÉ? VEGYÉTEK KI EZT A TÉNYEZŐT A SZÁMÍTÁSBÓL!!! ÉRZERLMEKRŐL AKAROK BESZÉLNI, ember-ember, létező-létező kapcsolatáról, egymás felé viszonyulásról.

Azt mondanám, hogy ezzel ártasz másoknak. De ezzel miért ártana az egyén? Ha testvérek szerelmesek lesznek, mit ártanak a világnak? Szerintem inkább segítik egymást, és jobb testvérek is lesznek.


Nem kell sokat dolgozzak, hogy normálisnak lássam. Most sem vagyok meditatív állapotban, még is teljesen normálisnak látom. És szerintem elég jól megindokoltam, hogy miért.

Szerintem nekem ilyen gátjaim sosem voltak. Az elmém fejlettsége, mivelhogy ember vagyok, egy emberi elmével, mindig volt akkora, hogy ösztönöket felül tudjak írni ilyen szinten. És ismétlem az ösztön a gyereknemzésre szól. Érzelmek ellen nincs természeti gátlás.

A normák nagyja nem ésszerű, csak nyomokban tartalmaz pozitív tényezőket. Eredendően jó hatást akarnának, közben meg primitívek, emberhez nem méltóak.


13as, hát nem tudom, nem. Igen! Szerintem nem fogadhatsz örökbe. Ez most mi?

2021. márc. 1. 15:29
 15/37 anonim ***** válasza:
89%

Szeretni a rokonaidat az más, mint szerelmesnek lenni a rokonodba!


A szerelmeseknél általában, előbb vagy utóbb csók is van meg nemi élet is.


Tehát szerelmesnek nem lehet egyik rokonba sem lenni, max nagyon szereted és büszke is lehetsz rá, de konkrétan szerelmesnek lenni belé, fizikai dolgok nélkül olyan nincs!


Vagy az olyan eseteknél az beteges!

2021. márc. 1. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/37 anonim ***** válasza:
95%

Kevered a szerelmet a szeretettel, ennyiről van szó.


Ha jól értem, hogy nevelt gyerek vagy, akkor meg is van az oka, nem volt az életedben megfelelő szülőkép, ahonnan megtanulhattad volna a különbségeket.

Egy jó pszichológus tud segíteni.

2021. márc. 1. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/37 A kérdező kommentje:

Már tövben írjátok, hogy keverem a két dolgot. De maradjunk elméleti síkon. Nem a kérdésemre válaszoltok, hanem vélt valóságokra reagáltok, amik nincsenek.

Vagy érdemileg reagáljatok, vagy hagyjátok itt a kérdésemet. Nem visztek előrébb így.

Azért írtam, hogy vonatkoztassunk el a szexről, mert mindenki olyna ostoba vokt, hogy az utódnemzésre reagált, nem a ékrdésemre. Most meg megint valami hatalmas félreértésből van reagálva. Ennyire ostobák vagytok? Mi bajotok? Eszetek s szívetek mincs a helyén?

Van szex is. Egy átlagos szerelem. Mondjuk két felnőtt testvér között. Miért lenne ez rossz?

2021. márc. 1. 17:18
 18/37 anonim ***** válasza:
Azért mert testvérek
2021. márc. 1. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/37 A kérdező kommentje:
Ezért miért, te érvmester?
2021. márc. 1. 18:23
 20/37 anonim ***** válasza:

Azért, mert az érzelmekben az emberek nem hajlandók a józan észre hallgatni.

De még ráadásul a józan ész is azt mondja, hogy ebből probléma LEHET, és EZÉRT kerüljük.

2021. márc. 1. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!