A japánoknak hanyag kiejtése van?

Örülök a 10-esnek, megkímélt engem egy hosszabb értekezéstől. ;) Azonban engedd meg, kérlek, hogy pontosítsam és kiegészítsem írásod.

"A kisgyerekek - kb. 3-4 éves korig - képesek bármely nyelv bármely hangját utánozni (bizonyos pontossággal)."

Nem egészen. Vannak hangok, melyeket csak kb 6 hónapos korig képes bárki megtanulni, de az okfejtésed lényegén ez nem változtat, jókat írsz alapvetően. :)

"Fekete Pákó nem tudja az ü és ö betűket kimondani, mert az ő anyanyelvében nincs ilyen"

Így van, ezek olyan nehéz hangok, hogy még 3 éves magyar anyanyelvű gyerekek egy jelentős hányadának is nehézséget okoz, de aztán persze elsajátítják. :) Ö, Ü: ezekre igaz a kb 4. életév mint határ.

"Még megkülönböztetni is nehéz a kínai nyelvben szereplő (pinyin-átírással) "j", "q", "ch", "zh" hangokat (magyarul mindegyik "cs"-nek hangzik)"

Ez meglehetően emlékeztet a koreai mássalhangzók esetére. Egy magyar CS-nek hall 3, egymástól eltérő, bizonyos koreai hangot (hangzókat).

Azonban a koraiak képtelenek megkülönböztetni egymástól a zöngés és zöngétlen hangokat. Nekik a CS és DZS megkülönböztethetetlen. Észre se veszik, mikor ejtenek DZS-t és mikor CS-t.

Pl mi azt halljuk, hogy a koreai kiejti a déli szigetük nevét: "CSEDZSU", de nekik a CS és DZS ugyanaz,

nem hallanak ki eltérést, és ejtéskor is azt hiszik, hogy ugyanazt a mássalhangzót ejtették mindkétszer ebben a sziget névben/szóban.

Ellenben létezik hehezett (aspirált) koreai CS,

normál (lágy?) koreai CS,

és létezik kemény CS.

Ezeket egy magyar mind CS-nek hallja.

Vagy ha már CS: a magyarban van normál CS, de nincs lágy CS.

A "lágy mássalhangzó" helyett precíz, ha J-sítettnek hívjuk, bár a lágy megnevezés is elég jó -bár a zöngésséget is lágyságnak titulálják a nyelvészek, szóval...-, de a hivatalosan elterjedt palatalizált mivolta is félreérthető.

Hétköznapokban selypítettnek hívjuk a lágy CS és S hangokat. Ezek J-vel kevert hangok, pl az ősmagyarban volt lágy L, innen az elipszilon (LY). A mai oroszban pl még jelen van a LY (lágyságjellel írt ciril L) és ejtik is, máshogy, mint az orosz L-t.

A koreaiban nem tudom, a normálnak nevezett lágy-e, vagy tényleg "normál" CS, mint a magyarban.

AZONBAN: pl a szerb és horvát nyelvekben létezik mind normál, mind "lágy" (J-sített) CS hang IS. Mindkettő!

A magyarban csak "normál" CS van, ezért magyarítják a szerb vezetéknevet kinél VujiTYiTY-nek, kinél meg VujiCSiCS-nek, mert lágy CS, a magyarban a TY-hez áll legközelebb, mégse TY. TY és CS közötti, J-sített, sejpített CS.

Ellenben a japán nyelv kizárólag lágy S, CS és DZS hangokat tartalmaz, ezek normál párjai NEM léteznek a japán sztenderdben. Pl sajnos angolon át magyarítottak számos japán szó, pl "Fudzsi hegy".

Ellenben ha a magyar hangzókészletből a legközelebb ehhez állókat választanánk, akkor így kéne ezt magyarítani:

"HÜTYI".

(Japán sztenderd latinbetűs átírásban meg HUZI, mert az a logikát, a japán szótag "abc"-t veszi alapul a latinos átírásukhoz.

A Hepburn átírás viszont elsősorban az angolt veszi figyelembe és ezért FUJI a Hepburn átírása, angolosan ejtve kb "fudzsi", mi innen vettük át sajnos az ejtést, tehát angolosan.)

Ugyanis mi Ü-nek halljuk a sztenderd japán vonatkozó magánhangzót,

F-et nem ejt a japán, a FU szótag magyarul HU-nak hallatszik, a "lágy" (sejpített, J-sített) CS

meg TY-nek.

Tehát magyar fülnek az "HÜTYI JÁMÁ", vagy "HÜTYI HEGY" kellene legyen ennek magyarítása.

NEM pedig "fudzsi". Ilyet képtelen ejteni a japán, hogy "fudzsi" - ebből csak I-t tud ejteni, a többit NEM!

Tehát egy japán joggal számon kérhetné, miféle magyarítás az, hogy "fudzsi"...

És még a "hütyi" magyarítás se volna elég pontos, de ez nekünk oké volna, mert megfelel a magyar hangzókészletnek.

Most nem térek ki arra, pontosan hogyan ejti a szent hegyük nevét a japán. Külön fejtegetést kívánna.

Bár itt jön be egy újabb érdekesség:

a világ összes hangzójára érvényes, hogy az egy hangtartomány!

Így pl az brit angol "T"-szerű hangot mi magyarok mikor C-nek, mikor T-nek halljuk. Ez az oka az eltérő hasonulásoknak is, pl "youtube",

se nem júCSúb, se nem juTYúb.

Nekünk mégis a fülünk hol ilyennek, hol olyannak hallja, pedig egyik sem igazán. :)

"A másik dolog, hogy nem csak a hangok, de a szótagstruktúrák is kisgyermekkorban rögzülnek. Ezért van az, hogy pl. a japánok rohadt nehezen tudnak az egy mássalhangzó + egy magánhangzó felépítésű szótagokon kívül más felépítésű szótagokat kimondani. "

Igen, egy itteni, korábbi hozzászólásomban ezt fejtegettem egyébként. :)

"De pl. az angolok sem törik magukat, hogy a számukra idegen eredetű neveket helyesen ejtsék ki. Sőt... "

Erről jut eszembe, tessék csak megfigyelni az animék angol szinkronjait, jókat szoktam derülni, kicsit se igyekeznek közelíteni a japán szavak ejtéséhez, és teljességgel megértem őket, ők is a saját hangrendjükhöz igazítanak, bár mégis fura, hiszen mind a magyar, mind a japán "tisztán" beszél, diftongusok (kettősmagánhangzók) NÉLKÜL.

Pl a Kurosawa, angol szinkronokban kb "kjűrOÜszÜÁAUAO", leírhatatlanul teker az angol. :D

Tagolva kb:

"kjű-rOÜ-szÜÁ-U-AO", legalábbis némelyik angol akcentusban ilyesmiként lehetne magyarítva visszaadni, ez nekünk elég viccesnek és túlbonyolítottnak hat. :)

Bár pl egyes alföldi tájakon a magyar akcentus szintén tartalmaz diftongusokat: "joúú vout ez az ííítel, elíg finoum."

A japán eredeti ejtés viszont kb "kü-ro-szá-uá", vagy "küLoszává".

"A rövid magánhangzóból pedig könnyen lehet hosszú akár a hangsúlyozás miatt is."

Sőt, a spanyolban csak rövid és félhosszú magánhangzók léteznek tudtommal. Csak hogy cifrázzuk. ;)

És félreértés ne essék, tisztában vagyok avval, hogy a "fuji yama" szóban a "yama" jelenti a "hegy"-et.

De ez mit sem változtat írásom lényegén.