A japánoknak hanyag kiejtése van?

A japánok az angol szavakat "japánosítják", vagyis átírják úgy, hogy japán karakterekkel le lehessen írni. Mivel az angol és a japán nyelvben nagyon különböző hangok vannak, nem tudják tökéletesen átírni az angol szavakat, ráadásul a japán nyelv nem használ betűket, ehelyett 3 féle karakterük van: kandzsi (kínai írásjelek - szavakat/szórészeket/neveket stb. jelölnek), és két egyszerűbb, szótagokat jelölő írás: hiragana és katakana. Az utóbbit használják angol és egyéb idegen szavak átírásakor.

Pl: Death Note - デスノート [deszu nóto] - itt azért kerül o a végére, mert japánul nem lehet leírni mássalhangzóra végződő szavakat (az n végűek kivételével)

Fairy Tail - フェアリーテイル [fearí teiru] - az l hanghoz japán nyelvben az r hasonlít leginkább, ezért lett "ru" a vége

Soul Eater - ソウルイーター　[szóru ítá] - ugyanúgy, mint a Fairy Tailnél l -> ru, az angol eater szóhoz meg a japán "ítá" hasonlít leginkább.

A kettes jól írja, annyit hozzáteszek, hogy a japán nyelv pont, hogy kivételesen tiszta akcentusú nyelv, pl a magyarhoz, a középdélszláv (szerb, horvát stb) nyelvekhez és az olaszhoz hasonlóan. Ráadásul e nyelvek hangkészlete között van nem kevés átfedés is. Bár a magyaré ezek közül a legváltozatosabb.

Mivel a japánok szótagokban gondolkoznak, és mivel mind a hangkészletük, mind pedig a szótag variációik száma -relatíve- elég szegényes, ennél fogva több helyütt erős torzuláson esik át az idegen eredetű (pl angol) szavak japánosítása.

Pl a magyar "folyó" szóból a "lyó" még csak japánosítható ("yo" szótag, plusz egy U), de a "fo" már problémás:

F-et nem ejtenek, se V-t.

Bár a "fu" szótagot Hepburn átírásban így írják, de ez csak közelítő F hang.

A "H" szótagsorozatban az U-végű tehát némileg máshogyan ejtett H hang, némileg F-szerű, az őt követő U miatt. De a "FO" ejtése szokatlan a japánoknak. Hepburn átírása a magyar "folyó" szónak tehát:

hoyou

(A hosszú Ó-t többnyire OU-val írják át.)

Vagy pedig katakanával lehet közelíteni a számukra idegen hangkészlethez:

"fuoyou" volna, de latin átírásban ilyet

nem szoktak alkalmazni, tehát

FU+O+YO+U volna hiraganával, de katakanában hosszítás jelet alkalmaznak, magánhangzó nyújtásra, tehát

"FU O YO -" volna , de Hepburn-ben így

nem írjuk, csak neked mutattam most így, mert így szemléletes.

Katakanával a "folyó":

フォヨー

"FU O YO - " volna elvileg, d latin betűvel így tehát NEM írunk át, ahol az F közelítő F, európai és magyar H és F hangok közötti, mint a gyertya elfújása, és magyaros átírásban így nézne ki kb.: "hojó".)

Két eset jellemző, mindkettőnél általában a kiejtést veszik alapul, de úgy, ahogy ők hallják:

- vagy a saját hangkészletük szerint írják át (ez a gyakoribb japánosítás),

- vagy pedig az extra (kata)kanákat is segítségül veszik, a mind inkább az idegen ajkúak hangkészletéhez közelítve az átírást.

Utóbbira példa a katakanás fenti "folyó" szót átírása, az előbbi szerint viszont hepburn átírással:

"hoyou", vagy ennek megfelelő katakana jelekkel.

Vagy pl a magyar "út" szót -magyaros átírásban- "jút"-nak hallják a tokióiak, mivel mi ajakkerekítéssel ejtjük az "u"-t. Evvel szemben a tokióiak ajakkerekítés nélkül ejtik, és a magyar "ü" hangra emlékeztet.

Ezek alapján már sejtheted, az angol szavakat miért úgy ejtik, ahogy, bár vedd figyelembe, hogy -kis mértékében- a japán nyelvben is léteznek akcentusok, és régiónként kicsit másképp és másképp hallják az idegen eredetű szavakat, az angol nyelvnek viszont többféle és erősebben egymástól eltérő akcentusai is léteznek. A japánok gyakrabban találkoztak amerikaival, mint, mondjuk angolokkal. Mégis kialakult egy angolról japánra átírt szabvány, bár még így is akad pár szó, melyeknek két változata is elterjedt, pl

beddo

betto

(Angol "ágy" szó: bed.)

(A "Soul Eater" egyébként nem szorú, hanem szóru, magyaros átírásban. Bár a japán R ejtése olykor egy magyar, vagy angol föülnek L-ként hallatszik. Nincs külön se -európai- L se R hang a japánban.)

A japán szótagok többsége pontosan egy mássalhangzóval indul és pontosan egy magánhangzó követi:

ká ki kü ke ko

szá

tá

satöbbi...

De az 5 magánhangzójuk önmagában is lehet szótag, valamint létezik "N"-sorozat, és egy önmagában álló "N":

ná nyi nü ne no

... n

(Tehát a japán szótag "abc" végét zárja egy "N".)

("Á": rövid, á-szerű hangnak értendő, olykor a magyar "a" hangra hasonlít a tokiói ejtése.)

Mivel a legtöbb szótagjuk magánhangzóra végződik, és csak kevesebb esetben nyelik el (pl "SZÜ" helyett gyakran csak "SZ"), ezért képtelenek a legtöbb esetben mássalhangzóval befejezni szavakat a japánok, de, mondom, kivétel, amely esetekben elharapják, pl a japán desu szó:

"deszü" heylett a tokióiak "desz"-nek ejtik többnyire, főleg férfi beszédben.

Az ember agyába már fiatalon "beég" az anyanyelvének a hangrendszere, amitől elszakadni csak hosszas gyakorlás során lehet. Ez nem hanyagság, ez egyszerűen az emberi agy szövegértő- és hangképző rendszerének a sajátossága.

A kisgyerekek - kb. 3-4 éves korig - képesek bármely nyelv bármely hangját utánozni (bizonyos pontossággal). Utána viszont amiket nem hallott (és ezáltal nem gyakorolt), azok utánzására idősebben már nem képes. (Pontosabban képes, csak nem olyan ösztönösen, mint kisgyermekkorban.) Ezért van az, hogy pl. Fekete Pákó nem tudja az ü és ö betűket kimondani, mert az ő anyanyelvében nincs ilyen. Vagy például az, hogy az angolul nem tudó, vagy épp azt keveset gyakorló átlag magyar képtelen az angol (és pl. izlandi) nyelvben jelen lévő "th" hangot helyesen kiejteni. Én egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor hallottam helyes angolsággal kiejteni a "South Park" címet. De mondjuk ha Te próbálnál egy akármilyen random arab vagy kínai kifejezést kimondani, 100%, hogy te is ugyanolyan "hanyag" lennél, sőt... ;-) Még megkülönböztetni is nehéz a kínai nyelvben szereplő (pinyin-átírással) "j", "q", "ch", "zh" hangokat (magyarul mindegyik "cs"-nek hangzik), kimondani meg már végképp lehetetlen annak, aki nem gyakorolta rengetegszer. De elég csak a román î/â hangra gondolni, az is a magyar beszélőknél "i"-re vagy "ü"-re alakul. A cseh ř-ről meg ne is beszéljünk. :)

A másik dolog, hogy nem csak a hangok, de a szótagstruktúrák is kisgyermekkorban rögzülnek. Ezért van az, hogy pl. a japánok rohadt nehezen tudnak az egy mássalhangzó + egy magánhangzó felépítésű szótagokon kívül más felépítésű szótagokat kimondani. De nem kell messzire menni, szerinted a "kocsma" az miért nem "krcsma"? Mert a magyar beszélő számára nehezen kiejthető - már ha egyáltalán nem botlik meg benne a nyelve - az egymás utáni négy mássalhangzó. Egy szerb beszélőnek ez probléma nélkül menne.

A harmadik dolog pedig, hogy a legtöbb valamelyest is szabályozott nyelv ragaszkodik ahhoz, hogy a kölcsönszavakat, valamint az idegen eredetű neveket a saját hangrendszeréhez igazítsa, és ezt általában írásban is jelölje. Ez alól a magyar sem kivétel, csak mi már megszoktuk, azért nem tűnik fel. De pl. az angolok sem törik magukat, hogy a számukra idegen eredetű neveket helyesen ejtsék ki. Sőt...

A másik jelenség - amit te úgy érzékelsz, hogy néha másképp mondanak ki egy nevet - egyszerűen abból adódik, hogy a hangok kis mértékben torzulhatnak a hangsúlyozás és a mondatdallam következtében. Főleg az olyan hangok esetében, ami nem teljesen egyezik meg a mi annak megfelelő hangunkkal. Ilyen pl. sok nyelvben az "i". Ugyebár minden hangnak van egy bizonyos terjedelme, amin belül az akár egy adott beszélő esetében is változhat. Ez a terjedelem kicsi, de mondjuk az olyan egymáshoz közeli hangok esetén, mint az i és az ɨ (kb. az i és ü közötti hang, mint az orosz 'jerü', vagy a román î), könnyű félrehallani, ha a hallgató nyelvében az egyik hang nem létezik. Az angolok meg pl. a magyar "a"-val nem tudnak mit kezdeni, hol az "á"-hoz, hol az "o"-hoz sorolják.

A dialektusokról meg már ne is beszéljünk. Elég, ha ugyanazt a mondatot elmondatod egy budapestivel, egy sopronival, egy zalaival, meg egy szabolcsi emberrel, óriási különbségeket fogsz hallani. Ugyanez a jelenség tapasztalható pl. a japán nyelvnél is. Ezért van az, hogy az "u" az egyik beszélőnél "ü", a másiknál meg "u". De az "l" és "r" még ennél is cifrább.

A rövid magánhangzóból pedig könnyen lehet hosszú akár a hangsúlyozás miatt is.