Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Nyelvek » Pontosabb helyesírás, kevesebb...

Pontosabb helyesírás, kevesebb hiba?

Figyelt kérdés

Mindannyian találkoztunk már idegesítő helyesírási hibákkal ezen az oldalon is, meg másutt is, van belőlük rengeteg.


Most viszont az ötlött eszembe, hogy ezek egy része végső soron nem csak az illető felhasználó trehányságának következménye, hanem azé is, hogy a helyesírásunk egyszerűen nem pontos, nem felel meg a hangképzési tényeknek.


Ott van például a "gy", amit "gy"-nek írunk, holott semmi köze se a "g"-hez, se az "y"-hoz, ám annál több a "d"-hez és a "j"-hez, mivel ezek összeolvadásából keletkezik. Így pedig, ha már eleve úgy is tanulna meg (mellesleg így valóban HELYESEN) írni minden gyerek, hogy a "gy" az nem "gy", hanem "dj", akkor például a "tuggya" és hasonló rémségek elő se fordulhatnának egyáltalán, mert még ha kiejtés szerint is írná, akkor is helyesen írná az illető. A legnagyobb hiba, amit elkövethetne, is csak annyi lenne, hogy két "d"-t írna egy helyett. De ez még mindig sokkal kevésbé szúrna szemet bárkinek is, mint a "ggy".


Ugyanez a helyzet a "cs"-vel is, aminek szintén semmi köze a "c"-hez, ám annál több a "t"-hez. Innentől meg már minden ugyanúgy megy, mint fent: nem lennének "-ccsák"-os rémségek, stb.


A "ty" már valamivel jobb, ott csak az "y" a baj; eleve nem ezt kellene lágyjelként használni, hanem a "j"-t, és probléma megoldva.


Van még egy-két ilyen dolog, de ezek talán a lényegesebbek. Szóval, mit gondoltok a fentiekről? Korábban is volt már helyesírásreformunk, nem is egy; lehet, lassan ideje lenne egy újabbnak?


2010. febr. 16. 10:41
1 2 3 4
 11/31 anonim ***** válasza:
100%
Nekem egyáltalán nem tetszik, hogy reformáljuk meg a gy hangunkat, mert szerintem pont úgy jó ahogy van. Azért olyan különleges a magyar nyelv, mert ilyen hangkapcsolatokat is tartalmaz. És 10 millió ember írását nem kellen megváltoztatni csak azért, mert minek nekünk magyar ABC legyen ez is a többihez hasonló.
2010. febr. 16. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 A kérdező kommentje:

"Kérdés: Tehát miért van 2 J betűnk?

Válasz: Csak"


Igen, ez meg a másik. Mondjuk van egy teljesen logikus oka annak, hogy miért VOLT (régen TÉNYLEG két külön hangot jelöltek, mára viszont ezek egybeolvadtak, csak a helyesírás nem követte, mert hát a "Hagyomááááány, hagyomány!"...), de annak már tényleg nincs, hogy miért VAN. A jelenben már tényleg nem indokolja semmi.

2010. febr. 16. 11:38
 13/31 A kérdező kommentje:

"Nekem egyáltalán nem tetszik, hogy reformáljuk meg a gy hangunkat, mert szerintem pont úgy jó ahogy van."


Igen, mert így szoktad meg egész életedben. De attól az még egész egyszerűen pontatlan. Attól, ha egész életedben azt szoktad volna meg, hogy 2+2=5, attól az még ugyanúgy pontatlan lenne.


"Azért olyan különleges a magyar nyelv, mert ilyen hangkapcsolatokat is tartalmaz."


Lefordítom, amit írsz: azért olyan különleges a magyar nyelv, mert pontatlanul írja le a hagnkapcsolatokat, valamint teljesen feleselgesen őriz meg a helyesírásában egy már egyáltalán nem használt hangot is.


"És 10 millió ember írását nem kellen megváltoztatni csak azért, mert minek nekünk magyar ABC legyen ez is a többihez hasonló."


Ne haragudj, de ennek semmi értelme. :)

Nem azért, hogy hasonló legyen a többihez (mert pl. az ékezetes betűktől sehogyan se tudunk szabadulni, legfeljebb a finnhez hasonló kettőzéssel meg egyéb körülményeskedésekkel, de azzal már több lenne a baj, mint amennyit megér), hanem azért, hogy pontos legyen.


A helyesírás korszerűsítésre előbb-utóbb minden nyelv rákényszerül a folyamatos változások miatt, de minél tovább húzzák-halasztják, annál távolabb kerül a beszélt forma az írottól, és annál több lesz vele a baj, annál fájdalmasabb később az egyszeri, hirtelen váltás.

2010. febr. 16. 11:44
 14/31 anonim ***** válasza:

A kérdezo 11:22-es kommentjéhez:


a lássuk felszólító módban van, így helyes, a majd meglássuk kijelento mód, ahol felszólítót használnak, helytelenul (leszámítva a tájszólást).

2010. febr. 16. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 anonim ***** válasza:
100%
Értem a kérdést, csak azt nem értem miért kellene megreformálni bármit is? Ha megtanuljuk a KRESZ-t, nem az a kérdés hogy miért van ez így hanem hogy lehet használni. Nem akarjuk folyamatosan megreformálni,hanem elfogadjuk a szabályait.Itt ugyan azt gondolom, de egyébként ha a szövegszerkesztőt használná mindenki, előbb-utóbb mindenki megtanulná a helyesírást.Aki nem veszi tudomásul azt igénytelennek nevezem. Nem elfogadott indok számomra hogy siettem!
2010. febr. 16. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim ***** válasza:
Igen a j,ly betű mizériát én is tök felesleges dolognak tartom.Mivel ejtésben egy és ugyan az!!!
2010. febr. 16. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 anonim ***** válasza:
100%
Akinek ezt kiskorában megtanítják, emellett sokat olvas, annak szinte biztos, hogy nem lesz gondja a helyesírással. Aki nem lusta és nem igénytelen, az egy kis gyakorlással meg tudja jegyezni a nehezebb szavak helyesírását is, csak manapság divat az interneten ez a plázacicás meg szlenges írásmód, amitől az emberek eltanulják a sok hülyeséget. Pl. valaki direkt írja "tudja" helyett, hogy "tuggya", mert úgy gondolja, hogy menő ilyen hülyén írni. Mellesleg a helyesírási szabályzatot azért találták ki, hogy ha valaki valamiben nem biztos, annak utána tudjon nézni. Nem nyelvújítás kell ide, hanem az, hogy már az általános iskolában megtanítsák a gyerekeknek, hogy a helyesírást nem szabad lesz@rni, meg kell tanulni normálisan írni (és fogalmazni is), mert később többek között az álláskeresésnél is gondok lehetnek, ha igénytelen, hibákkal teli önéletrajzot írunk.
2010. febr. 16. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 anonim ***** válasza:
Hát ne haragudj, de te külföldi vagy, vagy mi? Azért azt, hogy gy meg dj nem ugyanúgy ejted. Van ott különbség. Én rosszul lennék, ettől az idióta reformtól. Miért kéne a selejteknek kedvezni egy normális helyesírás helyett? Amit meg akarsz reformáli még az a legegyszerűbb része.
2010. febr. 16. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/31 anonim ***** válasza:

Kizárólag konvenció kérdése, hogy a magyar fonémákat hogyan jelöljük, teljesen mindegy, hogy "gy" vagy "dy". A lényeg az, hogy minden betű egyetlen fonémát jelöljön, s minden fonéma csakis egyetlen betűvel legyen leírható. Ha így lenne, akkor a magyar fonetikus alapú helyesírású nyelv lenne. De a magyar elsősorban szóelemző alapú helyesírású nyelv. Ráadásul még történelmi elem is van benne.


Ha célod az, hgy a magyarban fonetikus legyen a helyesírás, akkor rossz irányban indultál el. Nem megváltoztatnod kellene a már kialakult betűváltozatokat, hanem kiiktatni a fonetikus elvnek ellentmobndó írásformákat.

2010. febr. 16. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:

"Kérdés: Tehát miért van 2 J betűnk?

Válasz: Csak"


Nem ez a válasz.

A válasz az, hogy régebben ez két önálló hang volt, a "ly" ejtése nem "j" volt, de a magyar köznyelvből és a magyar nyelvjárások többségéből időközben eltűnt a "ly" hang, s ejtése módosult "j"-re.

2010. febr. 16. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!