Melyik szláv nyelv tetszik neked legjobban?

Mivel a múlt század derekán nem volt jellemző a magyar turistákra, hogy formás lábú tolmács-titkárnőket vihessenek magukkal külföldi utazásaikra az ötvendolláros keretük terhére, ezért az útlevéligény benyújtásával egy időben vásároltak maguknak egy kétnyelvű társalgási zsebkönyvet, amely a szerzők szerint segít a turistáknak a legfontosabb beszédhelyzetek megoldásában, és amelyek minden számításba jöhető nyelven kaphatók voltak. Ezek nem összefüggő szövegeket tartalmaztak, hanem témánként összegyűjtött független mondatokat. Mire a potenciális turista megkapta az útlevelét, már pötyögte is a nélkülözhetetlen kifejezéseket.

Szinte kivétel nélkül minden akkori nyelvkönyvben megtalálhatók a következő mondatok: Én tagja vagyok a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Ön milyen politikai és társadalmi szervezeteknek a tagja? Na, de hagyjuk a régi szép időket, nyugodjanak azok csak békében. Bár az időjárás megbeszélése mellett ez sem lehetett egy hálátlan téma, gondolunk irigykedve az akkori világjáró felmenőinkre. Addig sem tettek fel ilyen indiszkrét kérdéseket, hogy „Ön mennyit keres, mennyi a fizetése?”, mint amit a lengyel könyvecskében olvashatunk. Ugyanott megtaláljuk a következő mondatot is: „A lengyel nyelv nagyon szép.” Hát én azt mondom erre, hogy egy anyának tényleg mindig a saját gyermeke a legszebb. Sőt, diszkriminálni sincs szándékom az egyes nyelvek között, ezért azt mondom, hogy aki erről a nyelvről azt állítja, hogy szép, az először is még nem hallott arról, hogy egy nyelv a sok magánhangzó miatt szép. Másodszor, lehet, hogy az ellenség táborába tartozik, és élvezi, amint törik ki az ember nyelve, megpróbálván kimondani a lengyel szavakat: „Wszystko zrozumiałem.” („Mindent értek.”) Főleg az első szót ajánlom a figyelmükbe! De hagyjuk ezt is, hiszen „Ízlések és pofonok különböznek”, mondja a régi közmondás. Talán ez az egyetlen szláv nyelv, amelyben még azt sem érzékelem, hol van az egyik mondatnak a vége, nemhogy azt érzékelném, hol van a másiknak a kezdete.

De a svéd társalgási zsebkönyv is tartogat ám meglepetéseket! Segítségével ugyanis a magyar turista Svédországban a „svéd pénzt” be tudja váltani „magyarra”. Nem vitás, gyakori igény lehetett, hogy a magyar turista itthon megvásárolta az ötven dollár értékű koronát, hogy kiutazván Svédországba azt vissza tudja váltani magyar forintra. Igaz, miért is ne támogassuk a szegény svéd bankokat? Ugyanebből a könyvből megtanulhatták, hogyan kell kérni egy svéd vendéglőben újházi tyúklevest, hozzá tokaji bort, és túrós csuszát utóételnek. És alig várták szegények, hogy hazaérjenek Magyarországra, ahol majd rendelhetnek töltött rénszarvast.

A bolgár társalgási könyvből megtanulhatjuk, hogyan kell ricinus olajat kérni hashajtó céljából. Ha a szívemre hallgatok, akkor azt ajánlom a turistáknak, akik ebből a könyvből tanulnak, hogy előbb jól gyakorolják be a „hol a WC?” típusú mondatokat, hogy folyékonyan, zökkenőmentesen kéznél legyenek, amikor váratlanul szükség lesz rájuk.

A cseh társalgási zsebkönyv sok hasznos információhoz való hozzájutáshoz nyújt segítséget a „Mennyi a gyapjúhozam juhonként évente”, egészen a „Mennyi tejet ad egy tehén” kérdésig bezárólag. De meglepett a következő kérdés, amely ugyanebben a könyvben található: „Hol van a melegvízcsap?” Erről az a véleményem, hogy aki egy cseh szállodai szobához tartozó fürdőszobában az ötvenes években nem találta meg a melegvízcsapot, az megérdemli, hogy hidegben mosakodjék. És azt ajánlom neki, hogy máskor ne mozduljon ki hazulról, hátha nem találja meg a nagytemplomot sem.

Az angol társalgási zsebkönyv abban az időben íródott, amikor nálunk két emberre volt szükség ahhoz, hogy egy villanykörtét ki lehessen cserélni. Az egyik felállt a székre és fogta a villanykörtét, a másik meg forgatta alatta a széket. Csak kitalálták végül, mit kell csinálni, hogy a villanykörte a helyére kerüljön! Ezt figyelembe véve, érthető, hogy a nyelvkönyv szerzője a következő mondatot sem hagyhatta ki a könyvéből: „Nincs elég víz a fürdőkádban.” Mit mondjak erre? Talán azt, hogy „nincs elég ész a fejben” mondattal kellett volna folytatni a nyelvleckét.

Sok meghökkentő mondattal találkozik az ember ezekben a kis könyvecskékben, amit ma többnyire már csak megmosolyog. Egy igen érdekes információval találkoztam a spanyol

könyvben: „A spanyolok többnyire háromszor esznek napjában: reggel reggeliznek, délben ebédelnek, és este vacsoráznak.” Mit ne mondjak, meglepett!

[link]

[link]