Milyen használatban lévő magyar szavak vannak DZ betűvel?

11: A kiejtés szerinti helyesírási alapelvünk valójában nem a kiejtett hangokat jelöli, hanem csak a fonémákat. A magyarban az általad említett, g/k előtti n nem önálló fonéma, csak az n ejtésváltozata, és mivel nem önálló fonéma, ezért nincs rá külön betűnk – ez így van jól.

Az, hogy a Svájc á-ját röviden ejtjük, megint csak nem meglepő, hiszen kettő vagy több mássalhangzó előtt a hosszú magánhangzókat rendszerint röviden ejtjük, pl. álltam, vártam, értem, fájt, féltem, stb. Vagyis ezek sem önálló fonémák, így nincs szükség önálló betűre.

De ez a rövidülés jellemző a mássalhangzókra is: a hosszú mássalhangzó egy másik mássalhangzó mellett megrövidül, pl. varrd [vard, nem varrd], vidd ki [vitki, nem vittki], ódzkodik [óckodik, nem occkodik].

A dz esete pont azért különleges, mert az kizárólag hosszan ejtve fordul elő (a rövidülést nyilván nem számítva), így ő az egyetlen olyan hang a magyarban, aminek nem létezik rövid változatú fonémája. Ez annyira kivételes eset, hogy felkeltette a gyanút, ami azóta már be is igazolódott: a dz nem önálló fonéma a magyarban. Valójában csak egy d és egy z fonéma egymásutánja, így igazából egy d és egy z betűvel kéne leírni, nem egy önálló, kétjegyű dz betűvel.

Ami nyilván fából vaskarika érvelésnek tűnik, mert a madzag továbbra is madzag-ként lenne leírva, csak épp öt helyett hat betűből állna. Ezzel megoldódik az az ellentmondás is, hogy egy rövid betű miért jelöl mindig hosszú hangot, és sosem rövidet, hiszen pl. a madzagot [maddzag]-nak ejtjük: a d+z összeolvadásából hosszú [ddz] keletkezik, mivel minden összeolvadásból hosszú mássalhangzó keletkezik. Ezzel megszűnik a kínzó kivétel, hogy egy hosszú fonémának miért nincs rövid párja: azért, mert hosszú sincs belőle.

Az elválasztás is furcsa jelenleg: ma-dzag, bo-dza. Ez szintén arra a felfogásra utal, hogy a dz egyetlen hangot jelöl, amit ugye átviszünk a következő szótag elejére. Csakhogy ezzel azt okozzuk, hogy hosszú mássalhangzóval kezdődik egy szótag [ma-ddzag], amire nincs más példa a magyarban. Ráadásul ha kimondjuk, hogy szótag kezdődhet hosszú mássalhangzóval, akkor ezzel egyúttal azt is kimondjuk, hogy szó is kezdődhet hosszú mássalhangzóval – ezt viszont tiltja a magyar nyelv.

De ezt az ellentmondást is feloldja, ha nem egy dz fonémáról, hanem egy egymást követő d és z fonémáról beszélünk, mivel ekkor a szótagolás, és így az elválasztás is mad-zag ill. bod-za lenne.

Ez teljesen párhuzamba állítható lenne pl. a tetszik-kel vagy a látszik-kal: ott is a t és az sz összeolvadása hosszú hangot, [cc]-t eredményez, mégsem tekintjük a tsz-t önálló, háromjegyű betűnek, és az elválasztás is a t és az sz közötti szótaghatáron történik: tet-szik, lát-szik.

Szóval a dz betűnek valóban nincs létjogosultsága, léte jelenleg csak ellentmondásokat szül. A nyelvészek addig már eljutottak, hogy kimondták, hogy a dz nem önálló fonéma, de a dz törlése az ábécéből sajnos nem az ő hatáskörük.