Szerintetek aki manapság csak 1 idegen nyelvet beszél a magyaron kívül az analfabétának mondható?
Figyelt kérdés
Manapság már egyre többen beszélnek legalább 2 de inkább több idegen nyelvet. Mindez a fiatalabb korosztályra jellemző (16-30 év)
30 és 50 év közöttieknek az átlaga egy idegen nyelvre tehető. 50 év felettiek pedig perfekt magyarok.
Ebből a statisztikából az vehető ki, hogy kiöregedő félben vannak azok akik 1 illetve egy idegen nyelvet sem beszélnek, az új generációban pedig már szinte analfabétának lesz mondható aki legalább 2 idegen nyelvet középszinten nem sajátít el.
Mi a véleményetek erről?
2020. ápr. 7. 13:38
11/15 anonim válasza:
A modern műveltségi kritériumok szerint egy idegen nyelven kell tudni, angolul. De azt minél jobban.
13/15 mustafa33 válasza:
Korszakfüggő a kérdés. Nekünk öregeknek akik a szociban nőttünk fel az oroszt nyomták kényszerből és kevesen tanulták meg valójában. Az érettségin átcsúszni belőle és elfelejteni. Ez volt. Meg esetleg a német aki még valamit akart. Én az érettségin túl kezdtem halgatni az oroszt rádióban, mai napig nézek orosz tv-t hogy ne felejtsem el amit már tudtam. Hasznát nem veszem. A németből kevés ragadt rám. Viszont az apám korosztálya, a háború előtti iskolázott gyerekek a németet tudták és tartották fontosnak, akkor még az volt a szaktudás nyelve. Akkor még az angol nem volt menő. A francia volt fontos a kölekedésben. Arisztokrata családokban normális volt a német és francia tudás. Még azelőtt a nagyon régi világban csak az jutott valamire aki bírta a latint. Ma az angolra rákényszerít a globalizáció. Lasan mindenki tudni fogja. Már mint a magasabb műveltségűek és a cigányok. A középréteg marad el inkább. A cigányok eleve egyel többet tudnak, az anyanyelvüket, de a többnyelvű környezetben a többit is megtanulják. Egyébbként a kérdés megfogalmazásából ítélve nem gondoltam, hogy egyetemi vagy főiskolai tanulmányokat folytatsz, mert azt bizony elég primitíven tetted fel. A szókincsedben bizonyos zavarok lelhetőek, legalábbis egyes szavak értelemszerű használtában.
14/15 anonim válasza:
8as vagyok, nagyon szepen köszönöm! 😚😊💙
15/15 anonim válasza:
“50 év felettiek pedig perfekt magyarok.“
Kerdezo, neked biztos felsooktatadban van reszed?
Szerinted akkor a tobbi korosztaly nem “perfekt magyarok”? Torik a magyar nyelvet mar, mert esetleg elmakognak 2 idegen nyelven?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!