Miért voltak ilyen szokatlanul sokan az idei "Budapest Pride" felvonuláson?

"..tekintet nélkül arra, hogy az mennyire káros és destruktív. Az ugyanis, hogy mi káros és mi destruktív, ismét szubjektív dolog: attól függ, hogy ki szemléli. Meg attól, hogy mire nézve destruktív."

Nézd, amíg ezt a nyilvánvaló ostobaságot te axiómának tekinted, miszerint a káros és destruktív szavak szubjektívek, nincs értelme miről beszélni.

Képtelen vagy megérteni azt, hogy az ember közösségi lény, csak és kizárólag közösségben működőképes és sikeres. Egy közösség pedig akkor működik jól, ha minél kevesebb az egyének közötti konfliktus, valamint minél nagyobb az együttműködésre, csapatmunkára való hajlam.

Eléggé könnyen belátható, hogy mindkét kritériumnak az a közösség felel meg, ahol nyilvánvalóan meghúzott határok, és mindenki által betartott írott és íratlan szabályok működnek, ahol nincs helye annak, hogy valaki, vagy valakik önkényesen kihúzzák magukat a szabálykövetés kötelessége alól.

Ugyanis, ha ez nem teljesül, akkor a közösség tagjai közt rendszeresek lesznek a konfliktusok, ebből következően csökken a csapatmunka hatékonysága, ennek következtében pedig a közösség meggyengül, végül vagy önmagától széthullik, vagy más, olyan közösségek által lesz elpusztítva, akik erősebbek, mert egységesebbek és jobban szervezettek.

Épp ezért egy adott közösség számára nem szabad, hogy szubjektív legyen, hogy mi a jó, és mi a rossz, mi a hasznos, és mi a káros.

"Liberális:

társadalmi és erkölcsi értékek létjogosultságának megkérdőjelezése azáltal, hogy mindenféle másság feltétel nélküli elfogadását hirdetik. Legyen szó akár a b*zikról, akár a cigányok úgynevezett "kultúrájáról", tekintet nélkül arra, hogy az mennyire káros és destruktív."

ez nem liberális gondolkozás, hanem a bántalmazás elfogadása

"Nézd, amíg ezt a nyilvánvaló ostobaságot te axiómának tekinted, miszerint a káros és destruktív szavak szubjektívek, nincs értelme miről beszélni."

Nem axióma, hanem tétel. Feltételezem, hogy tisztában vagy a kettő közötti különbséggel: az axiómát nem igazoljuk, hanem alapvetően igaznak fogadjuk el. Én ezzel szemben példákkal igazoltam neked, hogy az, hogy mi jó és mi rossz, az szubjektív, az egyén ízlésétől függ. Ami neked tetszik, az nekem nem biztos, ami pedig mindkettőnk szerint jó, az másokban kelthet visszatetszést. De hozok példát a káros és destruktív szavak szubjektivitásának igazolására is, nehogy adósod maradjak ezzel. Nézzük a drogokat! Füvet szívni vagy heroinnal lőni magadat szerinted káros és destruktív, mert lelki és fizikai károkat okoz, igaz? Szerintem is. Ezért, hogy ezt a destrukciót megakadályozzuk, jogosnak és hasznosnak érzed a drogokat tiltó törvényeket és a rendőrség drogüldözésre való használatát, igaz? Na, én nem. Hogy jogos-e, az nézőpont kérdése, de, hogy nem hasznos, az egészen biztos. Milliárdok mennek el arra, hogy a rendőrök random razziákat tartanak drogtanyákon, olyan rendőrök, akik egyébként gyilkossági, betörési, lopási, baleseti ügyekkel foglalkozhatnának, de nem tudnak, mert drogok után kell kajtatniuk. És az eredmény? A fiatalok azt sem tudják, mi az a drog, már a középkorúak is csak hírből ismerik, a diszkókban is mindenki inkább dohányos cigit szív... Ja, nem, baromira nem. SEMMI haszna nincs, csak kára: azok a milliárdok, vagy az az elfecsérelt rendőrségi kapacitás; nem beszélve azokról az emberéletekről, amelyek megmaradhattak volna, sőt, jó mederbe terelődhettek volna, ha az illető segítséget kér, nem pedig a büntetéstől, megvetéstől való félelmében a még erősebb függésbe és végül akár túladagolásba menekül. Szóval szerintem a drogok hatósági üldözése kifejezetten káros. Ettől persze a te véleményed még lehet az, hogy nem, hanem nagyon is hasznos, mert biztosan sokan vannak a törvénytisztelők, akik nem drogoznak, mert tilos. És ha számodra hasznos a drogok üldözése, számomra meg káros, akkor a drogok üldözésének társadalmi haszna máris szubjektív. Lehetne persze objektívvé tenni úgy, ha megnézzük, hogy melyik ment meg több életet, a tiltás vagy a legális keretek közötti segítségnyújtás, de az a helyzet, hogy nincsenek ilyen számaink, és nem is nagyon lehet ezt mérni.

Fogadd el, hogy van más vélemény is, mint a tiéd, ne akard a saját véleményedet univerzális érvényű, megdönthetetlen tézisekként rátukmálni másokra. Ilyen jellegű "véleményegyeztetés" már sokszor fordult elő a történelemben, és még sokszor elő is fog - mindig véres háború, népirtás, éhínség lett és lesz belőle, rengeteg ember halálát okozva.

"Eléggé könnyen belátható, hogy mindkét kritériumnak az a közösség felel meg, ahol nyilvánvalóan meghúzott határok, és mindenki által betartott írott és íratlan szabályok működnek, ahol nincs helye annak, hogy valaki, vagy valakik önkényesen kihúzzák magukat a szabálykövetés kötelessége alól."

Eléggé könnyen belátható, hogy ez egy utópia. Olyan nincs, hogy egy közösségben van véges számú írott és véges számú íratlan szabály, és soha a közösség egyetlen tagja sem vetemedik arra, hogy bármilyen okból kifolyólag bármelyiket megszegje. Minél nagyobb közösségről beszélünk, annál kisebb az esélye, hogy mindig mindenki minden szabályt betartson, de kis közösségekben is előfordulnak kihágások. Vegyük mondjuk a lehető legkisebb közösséget: egy ember még nem közösség, ezért a párkapcsolat, amely felfogható kétfős közösségként, megfelelő példa. Még egy ilyen kis közösségben is előfordul, hogy az egyik fél mondjuk megcsalja a másikat, miközben egy párkapcsolatban íratlan szabály, hogy csak egymással és senki mással (hacsak a felek ennek ellenkezőjéről kifejezetten meg nem egyeznek). Akkor szerinted hogyan lehetne azt kivitelezni, hogy egy tízmilliós országban ne legyenek gyilkosságok, rablások vagy zászlóégetések?

De ez még csak az egyik fele a dolognak: minél több ember alkotja a közösséget, annál valószínűbb a kihágás. A másik fele pedig az, hogy minél több szabálya van a közösségnek, annál valószínűbb a kihágás. Ha csak az a szabály, hogy nem ölünk és nem lopunk, meg nem gyalázzuk meg más emberek, népek szokásait, kultúráját, jelképeit, akkor sokkal kevesebb a kihágás, mint akkor, ha mindezek mellett még vagy tízezer különböző tevékenységet tiltunk, például akár az alkoholkereskedelmet is - de a történelemben a méz, a só és a lábasjószágok kereskedelmének tiltására is volt példa (uralkodói monopóliumok voltak, és az uralkodón és kegyeltjein kívül mindenkinek tilos volt ezekkel kereskednie). És akkor még a bizonyos vélemények hirdetőinek üldözését nem is említettem, pedig koroktól és rendszerektől függetlenül bizony ez is mindig mindenhol előfordult.

Úgyhogy élhetsz te a tökéletes társadalmadban, ahol meg vannak húzva a határok, mindenki ismeri és tiszteli az írott és az íratlan szabályokat, és soha senki nem szegi meg őket - csak aztán idővel megszólal az ébresztőóra, és indulhatsz iskolába/munkába, a való világban, ahol ellopják a biciklidet, ha nem lakatolod le, ahol könnyedén arra érhetsz haza, hogy a feleséged/férjed a szomszéddal hempereg az ágyadban, és ahol minden este úgy kezdődik a híradó, hogy őt megölték, ő bankot rabolt, ő sikkasztott, ő meg ma szabadult.

rémuralom, te teljesen félrebeszélsz.

Próbálj már meg értelmezve olvasni.

"Én ezzel szemben példákkal igazoltam neked, hogy az, hogy mi jó és mi rossz, az szubjektív, az egyén ízlésétől függ."

Nos, leírtam már, hogy szigorúan tudományos szemszögből vizsgálva valóban igazad van, nem objektív fogalmak. Ezen nincs is vita.

Viszont te nem csak példát hozol. Hanem megint visszakanyarodsz oda, hogy az egyéni ízlés szintjén magyarázod meg az egészet, és pont ez az, amit nem bírsz megérteni, hogy nem egyéni szinten kell nézni, hanem közösségi szinten.

Mert ha egyéni szinten határozod meg, akkor gyakorlatilag semmiféle törvényt és szabályt nem tudsz alkotni, mert úgyis lesz legalább 1 valaki, akinek az a törvény vagy szabály nem tetszik.

Lehet persze, hogy ez neked nagyon jó dolognak hangzik, de az eredménye egy igen veszélyes és élhetetlen világ lenne.

"Ezért, hogy ezt a destrukciót megakadályozzuk, jogosnak és hasznosnak érzed a drogokat tiltó törvényeket és a rendőrség drogüldözésre való használatát, igaz? Na, én nem."

Nézd, ha valami egyértelműen káros és destruktív, akkor mégis hogyan tervezed megakadályozni - vagy legalább nehezíteni - azt, ha nem törvényekkel és hatósági fellépéssel?

Elmondod a gyerekeknek, hogy "ne drogozzatok, gyerekek, mer' az rossz"?

Te is tudod, hogy a fiatalok sz*rnak magasról az ilyesmire.

Meg úgy általában, az emberek a büntetésekből tanulnak, nem az észosztásból.

Egyébként, hogy jobban megértsd, mi is a probléma az elméleteiddel, ajánlom elolvasásra a Starship Troopers című könyvet,Robert A. Heinlein-től. Sajnos magyar fordításban még nem találkoztam vele, de ha jól tudsz angolul, akkor semmiképpen se hagyd ki, tényleg érdekes.

De visszatérve a drogos témára: ha egy ilyen hülyegyereket elkapnak egy füves cigivel a rendőrök, és 72 órára előzetesbe rakják, pár sallert kiosztanak neki, majd bírósági tárgyalása lesz és épphogy megússza felfüggővel, abban biztos lehetsz, hogy az többet az életben nem nyúl majd droghoz, annyira ráijesztenek.

"nem beszélve azokról az emberéletekről, amelyek megmaradhattak volna, sőt, jó mederbe terelődhettek volna, ha az illető segítséget kér, nem pedig a büntetéstől, megvetéstől való félelmében a még erősebb függésbe és végül akár túladagolásba menekül."

Az ilyen életek 90%-a akkor se terelődne jó irányba, ha nem büntetnék a droghasználatot, csak kissé elhúzódna a haláltusájuk. Még ha el is megy egy idült drogos egy drog-klinikára, és időszakosan le is szokik, a nagyrészt vissza is szoknak.

Erről persze nincs statisztikám, de drogos környezetben töltöttem a középiskolás éveimet, ráadásul egy olyan korszakban, amikor épp liberalizálva volt a drogfogyastás. És egyet biztosan elmondhatok, amit a saját szememmel láttam: sokkal de sokkal többen fogyasztottak akkor kábítószert abban a városban, és azokon a szórakozóhelyeken, mint manapság. Szipusok, füvesek, LSD-sek, spurisok, ex-esek. Ma meg már gyakorlatilag eltűntek, félve a rendőrségtől. És lehet, hogy az idült droghasználók száma nem csökkent, de legalább nem mások előtt, hivalkodva tolják magukba a sz*rt, reklámozva, ez milyen menő dolog, és rossz példát mutatva a fiatalabbaknak, hanem magányosan, eldugott helyeken. Úgyhogy ez már egy pozitív lépés előre.

De egyébként is, ha szerinted értelmetlen a káros és destruktív cselekedetek törvényi és hatósági eszközökkel való akadályozása és büntetése, akkor milyen indokod van arra, hogy a lopást vagy a gyilkosságot meg mégis üldöztetnéd a rendőrökkel? Mivel tudod alátámasztani, hogy tényleg kevesebb lopás vagy gyilkosság történik akkor, ha törvényileg tiltják? A kérdés persze költői, még a legliberálisabb országok sem mentek el az ostobaság olyan határáig, hogy kivegyék a büntető törvénykönyvből ezeket a tényállásokat..

"Lehetne persze objektívvé tenni úgy, ha megnézzük, hogy melyik ment meg több életet, a tiltás vagy a legális keretek közötti segítségnyújtás, de az a helyzet, hogy nincsenek ilyen számaink, és nem is nagyon lehet ezt mérni."

Ezzel nem tennéd objektívvé, mert nem azon kell lemérni ezt, hogy meg tudsz-e menteni egy heroinista sz*rrakást a túladagolástól, mert egy ilyen hulladék ember élete nem sokat ér. Azon kéne lemérni, hogy hány fiatalt akadályozol meg abban, hogy droghoz nyúljon, és egyáltalán, hogyan gondolkodnak a fiatalok a drogozásról: úgy, mint egy "menő", "bulis" dologról, vagy úgy, mint egy bűncselekményről?

Egyébként abban egyetértünk, hogy ezt egyelőre nem lehet lemérni, de talán abban is egyetérthetünk, hogy a legjobban akkor óvsz meg valakit a drogozás általi haláltól, ha az illető egyáltalán ki sem próbálja, vagy ha ki is próbálja, akkor úgy megb*sszák érte a rendőrök, hogy többet nem nyúl hozzá.

Ugyanolyan ez, mint a lopások megakadályozása: a cigányok azért lopnak annyit, mert nem kell semmiféle komoly retorzióval számolniuk. Ez TÉNY. A szegénység meg a nélkülözés csak duma. A háború után felnőtt nemzedék sokkal szegényebb volt, és sokkal jobban nélkülözött, mégsem volt tizedennyi lopás sem. Miért? Azért, mert keményen bűntették.

Tehát a lopást ma is azzal lehetne visszaszorítani, hogy ha egy faluban eltűnik valakinek egy tyúkja - amiről mindenki tudja, h. a cigók lopták el -, akkor a körzeti megbízott szépen kimenne a cigánysorra, felsorakoztatna egy sorba mindenkit, és elindulna a sorfal előtt. És mindenkire ráverne egy olyat gumibottal, hogy besz*rik, amíg valaki meg nem mondja, ki lopta el a csirkét, és hol van.

Nagyon hamar meglenne a csirke is, a tettes is. És utána a tettessel nem az történne, hogy a jegyző büntetést szab ki, mert kis érték, hanem kényszermunkára vinni egy kőfejtőbe 5 évre. Ezzel lehetne visszaszorítani a lopást: Egyrészt a büntetés mértéke, másrészt a tudat, hogy szinte semmi esélyük arra, hogy megússzák.

"Fogadd el, hogy van más vélemény is, mint a tiéd, ne akard a saját véleményedet univerzális érvényű, megdönthetetlen tézisekként rátukmálni másokra."

Nem akarom én senkire sem rátukmálni a véleményem, azt gondolsz, amit akarsz :) Sőt, ha valaki itt vélemény-diktátor akar lenni, az épp te vagy - és a melegek. Ti akarjátok rám kényszeríteni, hogy toleráljam a b*zulást..

De egy dolog a saját vélemény, egy dolog meg a normakövetés. Én nem azt akarom megszabni, hogy a b*ziknak ne legyen véleményük, csak azt, hogy igazodjanak a többség normáihoz.

Nem azt akarom megakadályozni, hogy valaki azt gondolja a drogozásról, hogy az milyen király dolog, hanem azt, hogy csinálja.

"Eléggé könnyen belátható, hogy ez egy utópia. Olyan nincs, hogy egy közösségben van véges számú írott és véges számú íratlan szabály, és soha a közösség egyetlen tagja sem vetemedik arra, hogy bármilyen okból kifolyólag bármelyiket megszegje."

Valamit te nagyon félreolvastál. Sehol sem írtam le, hogy a közösség egyetlen tagja sem vetemedik arra, hogy megszegje a szabályokat. Nyilvánvaló, hogy ez utópia. Én arról beszélek, de úgy látszik, nem jutott el az agyadig, hogy ki kell kényszeríteni a normakövetést, és a renitenseket pedig büntetni, vagy megakadályozni abban, hogy megszegjék a normákat. Ahogy büntetjük és igyekszünk megakadályozni a gyilkosságot, lopást.

Ehhez hasonlóan, ha egy, a társadalom legalább 90%-a által elfogadott és betartott erkölcsi rendet - miszerint a b*zik ne b*zuljanak nyilvánosan - néhány renitens egyén nem tart be, akkor az ellen fel kell lépni, mondjuk olyan módon, hogy az étterem közepén smároló b*zi párra rászólnak az emberek, meg a pincér, hogy ezt nem kéne itt csinálni, és fejezzék be. És ilyenkor ne a b*ziknak álljon feljebb. Ha meg mégsem hagyják abba, akkor kizavarni őket az étteremből.

Én se fújom a füstöt kéretlenül mások pofájába egy étteremben, hanem kimegyek, és az utcán gyújtok rá, ahol nem zavarok vele senkit, mivel tudom, hogy az étteremben lévő emberek 90%-át zavarja, ha én ott füstölök.

"Úgyhogy élhetsz te a tökéletes társadalmadban, ahol meg vannak húzva a határok, mindenki ismeri és tiszteli az írott és az íratlan szabályokat, és soha senki nem szegi meg őket"

Mint már mondtam, ez csak a te agyrémed, soha nem mondtam ilyet, hogy senki sem szegi meg őket.

Végül is az egész vitának valahol az a gyökere, hogy ti, liberálisok, az egyéni jogokról szónokoltok, a kötelességek nálatok nem léteznek.

Épp ezért - bár nem tartozik szorosan a témához - linkelek egy érdekes részletet, egy elmélkedést az említett könyvből, ami a fiatalkorú bűnözésről, gyereknevelésről, úgy általában a jogokról szól.

Külön érdekesség, hogy 50-valahányban íródott a könyv, és mégis mennyire jól látta előre az író, hogy milyen irányban halad a világ: amit a fiatalkorú bűnözésről ír, mára megvalósult néhány helyen. Többek közt nálunk is, a híres-neves liberalizmusnak köszönhetően.

És egyben jó kis kritikája annak a liberális, áltudományos "értékrend"-nek, ami ma vezérli a világot.

Ha valaki jól tud angolul, ezt olvassa el:

[link]

Aki meg nem, annak itt egy részlete a fentebbi linken található írásnak:

„- Térjünk vissza azokhoz a fiatalkorú bűnözőkhöz! Közülük a legkeményebbek valamivel fiatalabbak voltak nálatok, és bűnöző pályafutásukat gyakran még fiatalabb korban kezdték. Emlékezzünk csak a kiskutyára! Ezeket a gyerekeket gyakran elkapták; a rendőrség minden nap letartóztatott egy csomót közülük. Megszidták őket? Igen, legtöbbször nagyon keményen. Beledörgölték az orrukat? Ritkán. A hírszervezetek és a hivatalok általában titokban tartották a nevüket - a tizennyolc éven aluliak esetében a törvény sok helyen így követelte. Elverték őket? Hát persze, hogy nem! Legtöbbjüket sohasem verték el, még kisgyerekkorukban sem; az volt a széles körben elterjedt nézet, hogy a verés, vagy bármely büntetés, amely fájdalommal jár, maradandó lelki károsodást okozhat a gyerekben. (Eszembe jutott, hogy apám valószínűleg sosem hallhatott erről az elméletről.)

- Az iskolákban törvény tiltotta a testi fenyítést – folytatta. - A korbácsolást mint törvényes büntetést, egyedül egy kis tartományban, Delaware-ban ismerték, és csak nagyon ritkán, csupán egy pár bűnöző esetében alkalmazták. Úgy tekintettek rá, mint "kegyetlen és nem szokványos" büntetésre. Nem értem, mi kifogás lehet a "kegyetlen és nem szokványos" büntetésekkel szemben - töprengett Dubois hangosan. - A bírói szándéknak jóindulatúnak kell lennie, ám az ítélet szenvedést kell, hogy okozzon a bűnözőnek, máskülönben nem lenne büntetés - a fájdalom pedig egy, az evolúció által évmilliók során belénk ültetett alapvető mechanizmus, amely a figyelmeztetésével megóv bennünket, amikor valami a túlélésünket fenyegeti. Miért utasítaná el a társadalom ezt a tökéletes túlélési mechanizmust? Mindazonáltal az a korszak tele volt tudománytalan, álpszichológiai képtelenségekkel.

- Ami a „nem szokványost” illeti, a büntetésnek nem is szabad szokványosnak lennie, másképpen nincs is értelme.

Ekkor kézcsonkjával egy másik fiúra mutatott.

- Mi lenne, ha a kiskutyát óránként elvernéd?

- Hát... valószínűleg megőrjíteném.

- Valószínű. Mindenesetre nem tanulna belőle semmit. Mikor történt utoljára, hogy ennek az iskolának az igazgatója meg kellett, hogy vesszőztessen egy tanulót?

Hát... nem is tudom. Úgy két éve. Azt a gyereket, amelyik megütötte a...

- Nem érdekes. Szóval, meglehetősen régen. Ez azt jelenti, az efféle büntetés elég szokatlan ahhoz, hogy jelentőségteljes legyen, hogy elrettentsen és tanítson. Visszatérve azokra a fiatal bűnözőkre: őket biztosan nem fenekelték el, amikor kisgyerekek voltak, biztosan nem vesszőzték meg a bűneikért. A szokványos ügymenet a következő volt: az első vétségért figyelmeztetés - általában feddés, bírói eljárás nélkül. Több bűnelkövetés után elzárásos büntetés következett, de csak felfüggesztett, és a fiatal próbaidős lett. Egy fiút számos alkalommal letartóztathattak és vádolhattak, mielőtt tényleges büntetést kapott - ami akkor is csupán elzárás volt, és ezt a magához hasonlók között töltötte le, akiktől még több bűnöző hajlam ragadt rá. Ha az elzárás ideje alatt nem keveredett nagyobb disznóságba, akkor rendszerint még azt az enyhe büntetést is elengedték, és próbaidőt adtak neki - "feltételesen". Ez volt rá a szakkifejezés abban az időben.

- Ez az elképesztő ügymenet éveken keresztül tarthatott, miközben a bűnei gyakorisága és kegyetlensége növekedett, anélkül, hogy az ostoba, de kényelmes elzárások büntetést jelentettek volna. Azután hirtelen, a törvény szerint általában a tizennyolcadik születésnapján, ez az úgynevezett "fiatalkorú bűnöző" felnőtt bűnözővé vált - néha pedig csak hetekbe vagy hónapokba tellett, hogy az illető gyilkosságért a siralomházban várja a kivégzését. Te...

Megint rám mutatott.

- Tegyük fel, hogy csak megszidod a kiskutyádat, de soha sem bünteted meg, hagyod, hogy összepiszkítsa a házat... néha pedig bezárod egy melléképületbe, de hamarosan figyelmezteted, hogy ne tegye újra. Egy nap aztán észreveszed, hogy már felnőtt kutya, és még mindig nem szobatiszta - ezért előhúzol egy pisztolyt és agyonlövöd. Hogyan kommentálnád ezt?

- Hát... ez a legőrültebb módja a kutyanevelésnek, amit csak hallottam.

- Egyetértek. Ez érvényes a gyereknevelésre is. Kinek a hibája lenne mindez?

- Hmm... feltételezem, hogy az enyém.

- Megint csak egyetértek. És nem csak feltételezem.

- Mr. Dubois - kottyantott közbe egy lány -, de hát miért? Miért nem fenekelték el a kisgyerekeket, amikor kellett, és miért nem szíjjalták el jól azokat az idősebb valakiket, akik kiérdemelték - úgy, hogy sose felejtsék el a leckét? Mármint azokat, akik tényleg rosszat csináltak. Miért nem?

- Nem tudom - válaszolta zordan -, eltekintve attól, hogy a társadalmi erénynek és a törvénytiszteletnek az ifjakba való belesulykolása nem volt vonzó a tudománytalan ál-értelmiségiek számára, akik magukat "szociális munkásoknak", vagy időnként "gyermekpszichológusoknak" nevezték. Szemmel láthatóan - miután ezt mindenki megteheti - túl egyszerűnek tűnt a számukra, hogy a türelem és következetesség módszerét alkalmazzák, amellyel a kiskutyát is okítani szoktuk. Néha eltöprengek azon, vajon nem állt-e érdekükben a rend hiánya - de ez valószínűtlen; a felnőttek majdnem mindig tudatos, "felsőbb indítékok" alapján cselekednek, függetlenül a viselkedésüktől.

- De az istenért! - fakadt ki a lány. - Én sem szerettem jobban a többi gyereknél, ha elvernek, de amikor szükségem volt rá, megkaptam a mamától. Az egyetlen alkalommal, amikor az iskolában megvesszőztek, a mamától is megkaptam a magamét, miután hazaértem - ez pedig sok-sok évvel ezelőtt volt. Nem hiszem, hogy egyszer bíróság elé citálnak, és korbácsolásra ítélnek; az ember normálisan viselkedik, és akkor ilyesmi nem történhet. Nem látok semmi rosszat a rendszerünkben; sokkal jobb, mintha még az utcára is lehetetlen lenne kimenni, anélkül, hogy az embernek az életéért kelljen rettegnie. Az lenne aztán a borzalmas!

- Egyetértek. Ifjú hölgy, óriási különbség volt aközött, amit ezek a derék emberek tettek, és aközött, amit cselekedeteik közben gondoltak. E kornak nem volt az erkölcsről tudományos elmélete. Volt ugyan az erkölcsről egy elméletük, és megpróbáltak eszerint élni (nem kellene kigúnyolnom az indítékaikat), ám az elméletük hibásnak bizonyult, egyik fele zavaros álmodozás, a másik fele racionalizált sarlatanizmus. Minél komolyabbak voltak, annál tévesebb irányba indultak el. Például úgy gondolták, hogy az ember rendelkezik erkölcsi ösztönnel.

- De uram? Én azt hittem... de hiszen rendelkezik is! Én legalábbis igen!

- Nem, kedvesem, te körültekintő képzéssel kiművelt tudatossággal rendelkezel. Az embernek nincs erkölcsi ösztöne. Nem születik erkölcsi érzékkel. Sem te, sem én nem születtünk úgy - és a kiskutyának sincs ilyen tulajdonsága. Az erkölcsi érzéket úgy szerezzük, a tapasztalat és az ész kemény munkája révén. Azok a szerencsétlen fiatalkorú bűnözők is erkölcsi érzék nélkül születtek, akárcsak te, vagy én, de nekik nem volt lehetőségük arra, hogy megszerezzék, és a tapasztalataik ezt nem tették lehetővé. Mi is az „erkölcsi érzék"? A kifinomult túlélési ösztön. A túlélési ösztön maga az emberi természet, és a személyiségünk minden árnyalata ebből következik. Bármi, ami ellentétbe kerül az életben maradási ösztönnel, megsemmisíti az egyént és ez nem mutatkozik meg a következő nemzedékekben. Ezt az igazságot matematikailag is bizonyítani lehet, minden téren igazolható, ez az egyetlen örök kényszerítő erő, amely minden tettünket irányítja.

A túlélési ösztönt azonban finomabb és komplexebb indítékokká lehet fejleszteni - folytatta -, mint ami az egyén vak és brutális késztetése az életben maradásra. Ifjú hölgyem, amit ön "erkölcsi ösztönnek" nevezett, az valójában a szülei által önbe ültetett igazság, hogy a túlélés kényszerítő ereje másra is vonatkozhat, nem csak a saját, személyes túlélésünkre. Például a családunk túlélésére. A gyerekeinkre, ha vannak. A nemzetünkre, ha elég magasztosak vagyunk. És így tovább. Egy tudományosan igazolható erkölcsi elméletnek az egyéni túlélési ösztönben kell gyökereznie, és sehol másutt! Helyesen kell leírnia a túlélés hierarchiáját, észre kell vennie minden szinten az indítékokat, és meg kell oldania minden konfliktust.

Mi már rendelkezünk ilyen elmélettel; bármilyen szintű, bármely erkölcsi problémát képesek vagyunk megoldani. Önérdek, családszeretet, a haza iránti kötelesség, az emberi faj iránti felelősség - még a nem emberi lényekkel való kapcsolat egzakt etikáját is kifejlesztjük. Minden erkölcsi problémát szemléltetni lehet egy pontatlan idézettel: "Az ember nem szeret jobban, mint a kölykeiért elpusztuló anyamama.” Ha megértik a problémát, akkor képesek vagyunk az önvizsgálatra, és megtudjuk, hogy az erkölcsi létra milyen fokára tudunk feljutni.

Azok a fiatalkorú bűnözők nagyon alacsony szinten álltak. Születésükkor csupán a túlélési ösztön dolgozott bennük, és az erkölcsi érzéknek mindössze egy olyan fokára jutottak el, amely a legszűkebb csoporthoz, egy utcai bandához való bizonytalan lojalitásban merült ki. Jóakaróik persze megpróbáltak a jobbik énjükre apellálni, megragadni őket, szikrára lobbantani a morális érzéküket". Hiába! – Hiszen nem volt nekik "jobb természetük"; a tapasztalataik azt tanították nekik, hogy amit csinálnak, az a túlélés módja. A kiskutya nem kapta meg a verését, így azután az, amit örömmel és sikeresen tett meg, számára „erkölcsös” volt.

Minden erkölcsiség alapja a kötelesség, ez ugyanúgy vonatkozik a csoportra, mint az egyén önérdekére. Azokat a gyerekeket senki sem tanította kötelességre, úgy, hogy az számukra érthető legyen - vagyis a verés segítségével. Ezzel szemben a társadalom, amelyben éltek, szüntelenül a jogaikról beszélt. A végeredmény természetesen előre megjósolható volt, hiszen egy emberi lénynek nincsenek semmiféle természettől adott jogai!

Mr. Dubois szünetet tartott. Várta, hogy valaki bekapja a csalit.

- Uram! Akkor mi a helyzet a joggal az élethez, a szabadsághoz és a boldogságra való törekvéshez?

- Hát persze, azok az "elidegeníthetetlen jogok"! Valaki minden évben idézi ez a nagyvonalú kitalációt. Élet? Miféle "joga" van az élethez annak az embernek, aki éppen a Csendes-óceánban fuldoklik? Az óceán nem hallja meg a kiáltását. Miféle "joga" van az élethez annak az embernek, akinek a gyerekei megmentéséért cserében meg kell halnia? Ha úgy dönt, hogy inkább a saját bőrét menti, akkor helyesen cselekszik?

Ez lenne a "jog"? Ami a szabadságot illeti, azok a hősök, akik aláírták ama nagy dokumentumot, arra kötelezték magukat, hogy életükkel is megváltsák a szabadságot. A szabadság sohasem elidegeníthetetlen; a hazafiaknak időről időre vérükkel kell megváltani, másképpen mindig eltűnik. Valamennyi, valaha is idézett, úgynevezett "természetes emberi jog" közül a szabadság az, amely valószínűleg a legkevésbé olcsó, és sohasem ingyenes.

A harmadik "jog", "a boldogságra való törekvés"? Ez természetesen elidegeníthetetlen, de nem jog; egyszerűen csak egy univerzális feltétel, amelyet sem a zsarnokok nem tudnak elvenni, sem a hazafiak visszaállítani. Vessenek sötétzárkába, égessenek el egy oszlophoz kötve, koronázzanak a királyok királyává, addig törekedhetek boldogságra, amíg csak az agyam él, de sem istenek, vagy szentek, sem bölcsek, vagy kifinomult drogok nem biztosíthatják, hogy el is érem azt.

Ekkor Mr. Dubois hozzám fordult.

- Említettem neked, hogy a "fiatalkorú bűnöző" egy ellentmondásos kifejezés. A tettes az olyan személy; hogy "nem tudta teljesíteni a kötelességét". De a kötelességtudat egy felnőtt erénye - valójában a fiatalkorú akkor, és csak akkor válik felnőtté, amikor birtokába jut a kötelességtudatnak, és fontosabbnak tartja azt a veleszületett önérdeknél. Sosem léteztek, - hiszen 'nem lehettek' fiatalkorú bűnözők". Mindegyikükre jutott ugyanis egy vagy több felnőtt tettestárs - olyan idősebb kort megért emberek, akik vagy nem voltak tudatában kötelességeiknek, vagy tisztában voltak ugyan vele, de nem teljesítették azokat.

És ez volt az a gyenge pont, amely lerombolta ezt az, egyébként csodálatra méltó, kultúrát. A fiatalkorú zsiványok, akik az utcákat uralták, csupán egy nagyobb betegség tünetei voltak; az állampolgárok (mindenki annak számított) glorifikálták a „jogokról” szóló mitológiát… és közben szem elől tévesztették a kötelességeiket. Egyetlen társadalom sem maradhat fenn, amely így épül fel.”

Mi a Deres tv listája miatt mentünk.

Legnagyobb reklámot ők csinálták. Komolyan.

"nem egyéni szinten kell nézni, hanem közösségi szinten."

Az viszont nem olyan egyszerű, ahogy te gondolod. Persze, lehet úgy közösséget csinálni, hogy neked van egy eszméd, normarendszered, meg mellé pár ezer katonád, csinálsz egy puccsot, megteszed magadat diktátornak, aztán a te ízlésednek megfelelő szabályok lesznek a közösség szabályai. De ettől a megoldástól, a történelmi tapasztalatok miatt, szerintem zárkózzunk el.

"Elmondod a gyerekeknek, hogy "ne drogozzatok, gyerekek, mer' az rossz"?

Te is tudod, hogy a fiatalok sz*rnak magasról az ilyesmire."

És a törvényekre szerinted nem? Szerinted az, hogy a Btk. tudom is én, hányadik paragrafusa börtönnel fenyeget nem csupán drogfogyasztásért és -kereskedelemért, hanem puszta -birtoklásért is, az majd visszatartja a fiatalokat a drogtól? Francokat, nézz körül manapság bárhol, ahol fiatalok vannak. A dolog nem fekete-fehér: nem csupán teljesen tiszták és krónikus heroinisták vannak. Bizony, akárhogy tiltja a törvény, most is nagyon sok olyan van, aki alkalmanként füvezik a haverokkal. Hogy mennyivel több vagy kevesebb, mint amikor még szabad volt, arról fogalmam sincs. Erről nincsenek és nem is lehetnek megbízható számadatok, képzelt számadatok alapján meg nem igazán kéne dolgokat tiltogatni.

A drogfüggőség szenvedélybetegség. Betegség. A betegségeket nem smasszerok szokták gyógyítani. Hanem orvosok, de lelki betegségek esetében is minimum pszichológusok - és természetesen mindenképpen kell hozzá az egyéni akarat.

"ha egy ilyen hülyegyereket elkapnak egy füves cigivel a rendőrök, és 72 órára előzetesbe rakják, pár sallert kiosztanak neki, majd bírósági tárgyalása lesz és épphogy megússza felfüggővel, abban biztos lehetsz, hogy az többet az életben nem nyúl majd droghoz, annyira ráijesztenek."

Vagy mégis. Ez függ egyéntől, de például kortól is. 12 éves gyerek még lehet, hogy megijed ettől, 16 éves már nem biztos. Sőt, némelyik talán még büszke is lesz rá, hogy ő már volt fogdában, mert a haverok között azzal fel lehet vágni.

A gyereknevelés alapelve legyen az, hogy a szülő neveli a gyereket. A szülő a születés óta ismeri a gyerekét; ha mindent nem tud is róla, de az biztos, hogy többet, mint bármelyik tanár, rendőr vagy törvényhozó. Ha a szülő nem tudja úgy nevelni a gyereket, hogy az ne drogozzon, akkor valószínűleg a parlamenti képviselőknek és a rendőröknek sem fog menni.

"milyen indokod van arra, hogy a lopást vagy a gyilkosságot meg mégis üldöztetnéd a rendőrökkel?"

A lopást meg a gyilkosságot nem kell összemosni a drogozással. A drogozás victimless crime, senkinek nem ártasz vele - magadon kívül, de ahhoz meg jogod van -, csak azért bűn, mert törvény bünteti. A lopás és a gyilkosság pedig akkor is bűn lenne, ha nem büntetné a törvény, mert valaki mást megkárosítasz vele, valaki mást korlátozol a jogaiban.

De legyen, egye fene, büntessük a káros és destruktív dolgokat! A cigaretta és az alkohol hasznos? Nem? Akkor ezek miért legálisak? Ja, persze, mert a társadalmi normáknak az megfelel (magyarul az ország 70-80%-a vagy rendszeresen dohányzik, vagy rendszeresen piál, vagy mindkettő, ezért senkit nem zavar, hogy a másik is azt csinálja), a drogozás meg nem, mert azt csak a hippik meg a diszkópatkányok csinálják, és az fujj.

"de talán abban is egyetérthetünk, hogy a legjobban akkor óvsz meg valakit a drogozás általi haláltól, ha az illető egyáltalán ki sem próbálja, vagy ha ki is próbálja, akkor úgy megb*sszák érte a rendőrök, hogy többet nem nyúl hozzá."

Más kérdés, hogy meg kell-e ezt akadályozni, illetve, ha kell, akkor hol húzzuk meg ennek a határát. Lásd ismét a dohányt és az alkoholt. De lehetünk zöldek, nevezhetjük destruktívnak az autózást is, büntethetjük a benzin- és dízelüzemű autók használatát is. Mi magyarázza azt, hogy a destruktív környezetszennyezés és a destruktív piálás nem büntetendő, a destruktív füvezés és a destruktív heroinozás pedig igen?

"Tehát a lopást ma is azzal lehetne visszaszorítani, hogy ha egy faluban eltűnik valakinek egy tyúkja - amiről mindenki tudja, h. a cigók lopták el -, akkor a körzeti megbízott szépen kimenne a cigánysorra, felsorakoztatna egy sorba mindenkit, és elindulna a sorfal előtt. És mindenkire ráverne egy olyat gumibottal, hogy besz*rik, amíg valaki meg nem mondja, ki lopta el a csirkét, és hol van."

LOL. És ha a faluban nincsenek cigányok, akkor meg a fehéreket állítjuk sorba, és rájuk üt a seriff egy akkorát a gumibottal, hogy besz*rnak, nem? És mit csinálsz, ha a seriff lopta el a tyúkot, tudván, hogy őt úgysem érheti utol a bosszú? Az úgy nem buli, hogy olyan embereket büntetünk, akik semmit nem követtek el. Az persze biztos, hogy a bűncselekmények megszűnnek, ha az ország mind a tízmillió lakosát magánzárkákba zárod, vagy mindenki minden reggel kap egy kiadós nyaklevest, meg egy fenyegetést, hogy ha valami rosszat csinálsz, ötven ugyanilyet kapsz. Csak azért ez felvet kérdéseket, nem gondolod-e?

"Sőt, ha valaki itt vélemény-diktátor akar lenni, az épp te vagy"

Vao, sikerült annyira kifogyni az érvekből, hogy már egyszerűen csak visszamondjuk a másikra, hogy "nem, az te vagy". Miattam is azt gondolsz, amit akarsz, engem az sem zavar, ha azt hangoztatod, hogy letépnéd az összes homokos tökét, meg gumibottal vernél el minden cigányt, hogy megtalálj egy tyúkot, amit talán nem is lopott el senki, csak elkóborolt magától (mert ez is benne lehet a pakliban, még ha kis eséllyel is).

"Valamit te nagyon félreolvastál. Sehol sem írtam le, hogy a közösség egyetlen tagja sem vetemedik arra, hogy megszegje a szabályokat."

Idézek korábbi válaszodból: "Eléggé könnyen belátható, hogy mindkét kritériumnak az a közösség felel meg, ahol nyilvánvalóan meghúzott határok, és MINDENKI ÁLTAL BETARTOTT írott és íratlan szabályok működnek" (kiemelés tőlem). Na, hol nem írtad le, hogy senki nem szegi meg a szabályokat? Korábban már szemrehánytad nekem, hogy a politikában nem úgy kell gondolkodni, mint a matematikában; nos, itt akár matematikusfejjel gondolkodom, akár nem, arra jutok, hogy a "mindenki betartja a szabályokat" és a "senki nem szegi meg a szabályokat" állítások ekvivalensek, teljes mértékben ugyanazt jelentik. Hacsak nem találod ki mindjárt, hogy a "mindenki" szó nálad 90%-ot jelent.

A normakövetés kikényszerítése oké, csak ez vékony jég. Sokkal bonyolultabb téma, mint ahogy arról te gondolkodsz. Mint már mondtam, persze, lehet ezt úgy csinálni, hogy mindenkit magánzárkába küldünk, vagy mindenkit bezárunk egy munkatáborba, és öt-hat emberenként melléjük állítunk egy rendőrt, aki éjjel-nappal felügyeli őket (ill. két rendőrt, egyik éjjel, másik nappal).

Csak ennek semmi értelme.

Jaj, gyönyörű, megható történet, mindjárt elsírom magam... Baromira bírom az ilyen érvelést, általában a sorkatonaság kérdésénél szokott előjönni az idősebbek szájából, hogy "én is megszívtam, nehogy már az ifjabbak megússzák, szívjanak ők is". Csak ez most gyerekverésre áthangolva, de egyébként így is hallottam már, hogy "engem elszíjazott az apám, ha rossz voltam, ezért én is elszíjazom a gyereket, ha rosszalkodik". Szerintem igenis lehet verés nélkül is, szavakkal és humánus büntetésekkel gyereket nevelni. A kulcs a következetesség: ha egyszer hagyod neki, hogy mondjuk szétszórva hagyja a játékait, akkor utána jó sokáig fog tartani, mire rászoktatod, hogy pakolja el. De ha minden egyes alkalommal, már a legelső alkalommal is ultimátumot adsz neki, hogy vagy elpakolod a játékaidat, vagy pedig [és ide jön a szankció], akkor a második, renitenciára hajlamos gyerek esetében harmadik-negyedik alkalommal már szó nélkül el fogja pakolni a játékokat, mint egy kisangyal.

Ha pedig tényleg nagyon nem megy máshogyan, akkor szokatlan büntetésként marad az anyai/atyai pofon, egy életben egyszer vagy kétszer. De nem minden apróságért a bőrszíjhoz nyúlunk, mert annak tényleg csak az lesz a "haszna", hogy a gyerekből lelki roncs lesz, mire felnő.