Milyen életfelfogással rendelkeznek a művészlelkek?

Egy kérdésre nem válaszoltam, én az élethez eléggé úgy állok, hogy mindennek meg van a maga ideje és türelmesnekkel lenni mindennel kapcsolatban, és számomra nem feltétlen az emberi kapcsolatok, a mozgató rugóim, sokkal inkább saját magam.

Hogy mi késztet alkotásra? Semmi. Leülök gondolkodom és egyszer beugrik 1-2 dolog egy dallam egy szöveg és bumm. A közösségekben szeretnek, de naaagyon naaagyon sokszor nem tudok azonosulni velük. Nagyon sok témában nem értem miért ilyenek, hogy-hogyan lehet ilyen gondolkodásuk. Kívülállónak érzem magam, akármennyire próbálom jól érezni magam velük. Mentális probléma, az nem feltétlen van, de figyelem zavaros vagyok elég durván. Meg amit, a 10-esbe leírtam, hogy nem tudok szeretni.

Erre nehéz válaszolni, én személy szerint nem szeretem a "művészlélek" kifejezést, kicsit degradáló, és valahogy benne van, hogy mindenképpen elborult vagyok, esetleg drogokat használok. (Többen kérdezték, hogy úgy festek-e, hogy előtte csavarok egy füves cigit.)

Jómagam álmodozó vagyok, olyan szinten, hogy akár előadáson, filmnézés közben könnyen elkalandozik a figyelmem, sőt, akár beszélgetés közben is, és már teljesen máshol járok agyilag. Többnyíre vizuálisan emlékezem, arra, amit láttam, arra kevésbé, amit hallottam. sokan csöndesnek, komolynak, emberkerülőnek gondolnak, pedig baráti társaságban nagyon is élénk és beszédes vagyok, de nyilván nem tudok mindenről, nem is érdekel egy csomó dolog, ami úgy általában az embereket, mint bulik, ruhák, cipők.

az érzelmek nagyon tudnak ragadni, ha valaki szomorú a környezetemben, nagyon hamar átveszem, ha valaki kritizál, azt nagyon magamra veszem.

Engem sokszor neveznek művészléleknek, habár én nem érzem magam annak, és nem is szeretem a kifejezést, de mivel képzőművészettel foglalkozom, valamennyire igaz lehet rám.

Sok trauma és nehézség volt az életemben, ami ösztönzött arra hogy dolgozzak, kifejezzem magam, elérjek valamit.

Hatalmas belső világom van, ami azt jelenti hogy rengeteget gondolkozom, beszélek magamban (fejben), vagy belső párbeszédeket folytatok egész nap. Sok ötletem van, és nagy fantáziám. Van egy belső érzésem, egy világom, amit ki szeretnék fejezni, megmutatni, elmesélni másoknak, ezért alkotok. Nem érzem úgy,hogy azon a szinten lennék, hogy kitudjam fejezni pontosan azt amit szeretnék,szóval ez a hosszútávú célom.

Nem tudom, hogy ez a művészléleknek tulajdonítható-e, de nagyon sok összefüggést látok a dolgokban, átlátom amit az emberek mondanak, ahogyan viselkednek, könnyen rájövök ha hazudnak, vagy túloznak valamiben. Gyorsan kiismerem az embert, a szándékát, mert a társaságban inkább megfigyelő vagyok. Kérdéseket teszek fel, odafigyelek ki mit és hogyan mondj, milyen a testbeszéde. Ez nem azt jelenti hogy csendben ülök a sarokban, de ha valaki átbeszél rajtam, akkor hagyom, figyelem és diagnosztizálom ahelyett hogy harcolnék a figyelemért.

Horvay János elismert szobrászművész:

"de hát a Művész örök csodabogara aJóIstennek:és ha 100x ráfizet egész életével a művészetre,soha más nem akar lenni újra,mint művész.

Benczúr Gyula szintén a művészetről hasonlóan vélekedik a művészet értelméről-az Ő életét ajánlott elolvasni:nemzetközi dijjakkal magyar dijjakkal elhalmozott ember

A művészek életfelfogásának általánosítására nincs mód. Ahányan vannak, annyiféle létezik. Az viszont talán mindannyiukról elmondható, hogy a világ mélyebb megértésére vagy megélésére törekednek, és ebből merítenek ihletet az alkotáshoz.

Egy korábbi válaszban az szerepel, hogy sok művész nem ért egy-egy adott érzelmet, és ezt igyekszik ábrázolni. Én ezzel nem értek egyet: szerintem éppen az ellenkezője történik. Az én meglátásom szerint egy művészi alkotás épp attól válik értékessé, ha kellő mögöttes tartalommal rendelkezik (nyilván megfelelő esztétikai élmény nyújtása mellett). Amikor tehát a művész megalkot egy művet, kellőképp körüljárja annak témáját. Megérti, átérzi, megéli – több szempontból vizsgálja azt.