Weöres Sándor: A tündér című versében nincs egy kis visszásság?

H a sertés kérte-e v sem, az nincs leírva sehol.

Hogy a sertésnek mik a belső motivációi a repülést illetően, azt te képzeled a helyzetbe (téves fantáziaazonosulás a neve annak, amit produkálsz).

Hogy a csók végül elcsattan-e vagy se, azt se írja le a mű.

És a kikacagásra se imerjük a sertés érzelmi-viselkedési reakciót.

A párhuzam nem valós. A követeztetésed önkényes, hamis.

Javaslom ezt:

[link]

alaposan tanulmányozni, és ha több, mint három pontban vagy érintett, szakemberhez fordulni. Saját érdekedben, mielőtt az életminőség-csökkenésed kezelhetetlen lesz.

Míg eljutsz dokihoz, addig is kerüld Pilinszky műveinek olvasását. Ha a fenti gyermekvers ekkora divergenciát okoz a gondolkodásodban, akkor Pilinszky megőrjítene. Ne keresd a bajt.

> A sertés ezt nem kérte, sőt, nagyon távol áll tőle a repülés. A sertés a ráerőltetett szárnyak miatt repül. Majd ugyanaz a személy fogja kigyúnyolni, azaz röhögi ki a disznót, aki a szárnyakat ráaggatta.

Egy kicsit végletekben gondolkodsz és rosszindulatot feltételezel ott, ahol a többség nem. Pl. az 5 éves fiam megdobott hógolyóval. De attól még, hogy távol áll tőlem a hóban fetrengés úgy általában, azért erős túlzás lenne azt mondani, hogy rám lett *erőltetve* a hó. Mikor a fiam megdobott hógolyóval,akkor ő is kacagott. De erős túlzás lenne azt mondani, hogy kiröhögtt vagy kigúnyolt. (A gúnyolás szándéka általában ellenséges, a gúnyolás legtöbbször valaminek a nevetségessé tétele, valamit abszurdnak, csúfabbnak, elfogadhatatlanabbnak festünk le.)

Igen, ami egy idegentől vagy az ellenségedtől lehet sértés és tekinthető rosszindulatúnak, az egy baráttól lehet ártatlan, sőt kedves viccelődés, amiben nincs semmiféle rossz szándék.